Béke és Szabadság, 1955. július-december (6. évfolyam, 27-51. szám)
1955-10-26 / 43. szám
ZRÍNYI SZÓZATA ÚJ KODÁLY-MŰ SZÜLETETT A rádió VI-os stúdióját ünnepi várakozás halk zsongása tölti be. Kodály ZoltánZrínyi szózata című új művének magnetofon-felvételére készül a Magyar Rádió Énekkara Vásárhelyi Zoltán vezényel és Palló Imre énekli a hatalmas kompozíción végigvonuló baritonszólót. A falak mentén kisszámú áhítatos közönség húzódik meg, nagyobbára muzsikusok, akik hetek óta készülnek erre a zártkörű hangversenynek beillő felvételre, a nagy mű hangjainak felcsendülésére. Az egyik sarokban Kodály Zoltán ül, oly csendesen és magányosan néz maga elé, mintha nem is róla volna szó. Minden szem rátapad és minden fül az új alkotás meghallgatására tárul ki. A mai napot, a magnetofonrarögzítés óráit, sok-sok próba előzte meg. Az első, úgy tudom, szeptember elsején volt, akkor kezdődött a betanulás gondosan aprólékos, nem egyszer fáradságos, de mindig boldogító munkája. S most, amikor Kodály új megszólalásának és a nagy zenei eseménynek kijáró feszültség forrósítja át az előadókat és a hallgatókat egyaránt, Vásárhelyi Zoltán felemeli a karmesteri pálcát. Palló Imre éneke hangzik fel, az ő szívbemarkoló szólójával kezdődik a mű: »Sárdis városa megvételekor egy vitéz magára Krőzus királyra akadván, meg akarja vala ölni...S ahogy a szépségekbe, Kodály muzsikájába és Zrínyi Miklós szavaiba behatolunk, mindinkább magával sodor a mű izgalmas hangulata, váratlan és gyönyörűséges dallamívek szárnyalása, a meglepő és mégis oly magától értetődő harmóniák özöne. A »Zrínyi szózata« a cappella mű, vagyis tisztára énekhangokra — kórusra és baritonszólóra — komponált alkotás. Kantáta zenekari kíséret nélkül — a mai zenei irodalomban új műfaj, Schütz és Monteverdi hagyományainak korszerű felelevenítése. Kényes és nem könnyű feladat a karmester, a szólistaés az énekkar számára! Igen kifinomult hallás kell ahhoz, hogy a hangmagasság a mű előadása közben — elejétől végig, vagyis tizennyolc percig — se lejjebb, se feljebb ne csússzon. A robbanó feszültségű szöveget, »Zrínyi szózatáét Kodály válogatta, Kodály állította össze Zrínyi Miklós »Aztörök áfium ellen való orvosság című híres, történelmi jelentőségű írásából. Az egyik próba szünetében megkérdeztem tőle, hogyan jutott eszébe, hogy Zrínyi szavait zenésítse meg. Ezt felelte: — Egyszer véletlenül akkor nyitottam ki a rádiót, amikor egy színész bömbölve azt szavalta: »Ne bántsd a magyart! Ahogy hallgattam, hamarosan rájöttem arra, hogy Zrínyiből idéz, és egycsapásra felelevenedett bennem .Az török áfium diákköri élménye. Az volt az érzésem, hogy jobb volna, ha ezt a szöveget szavalás helyett énekelnék. Tehát, mint olyan gyakran, a véletlen — ezúttal a rádió felkattintása — szülte a zenei gondolatot bennem, azt, hogy Zrínyi szövegére írjak zenét. Kodály jóelőre figyelmeztetett, hogy mielőtt meghallgatom a művet, olvassam el ismét Zrínyi írását, teljes egészében. Velem volt a könyv akkor is, amikor beszélgetésre került a sor. Kodály is lapozgatott az »Áfium«-ban és kiemelte azokat a mondatokat, amelyekben Zrínyi kíméletlenül kikel a magyar nép hibái ellen. Például:. .... Egy nemzet sem pattog .‘úgy, s nem kevélykedik nemesi titulusával, mint a magyar ... Ülnek haszontalanul fiaink, vagy otthon atyjoknál, vagy, ha ugyan derekasan látni, hallani akarnak ... egy magyar úr udvarába beállnak ... Ott mit tanulnak? iinya, mi többet? ... esküdni, hazudni és semmi jót nem követni...« Az efféle és az ennél még sokkal keserűbb kifakadások egymást követik Zrínyi írásában. Majd azt mondja: »Az mi magunk népét jól le ábrázoltam ugyan, mindazonáltal, ha kérded: kit kívánok s micsoda nemzetet akarok oltalmamra, azt mondom: a magyart kévánom. Miért? azért, mert ez legalkalmatosabb, legerősebb, leggyorsabb és, ha akarja, legvitézebb nemzetség ...« — Érti ezt? — kérdezi Kodály. — Zrínyi felsorolja és ostorozza a magyarok minden hibáját, mint minden nagy magyar, akinek ehhez joga van. Századokon át adták egymásnak a szót a költők: Zrínyi, Vörösmarty, aztán Ady, hogy a közbeesőket ne említsem. Zrínyijól leábrázolja a magyarság minden hibáját, aztán egy paradoxonnak hangzó fordulattal mégis a magyarság oltalmát kívánja. Miért? Mert töretlenül hitt a magyarok jóravalóságában és tehetségében. Hát igen, ezt a hitet osztom én is, azért komponáltam a »Zrínyi szózatá--t. Kodálynak ez a megrendítő vallomása, hazájának- „és népének nagy szeretete át-, meg átszövi a mű zenei mondanivalóját is. »Az mi nemes szabadságunk az ég alatt sehol nincs, hanem Pannóniában... — énekli a kórus. A hallgatóság szemében könny csillog. Vásárhelyi félbeszakítja az éneket és ezt magyarázza a kórusnak: — Amikor ezt a mondatot éneklik és a Pannónia szóhoz jutnak, érezniök kell, hogy Kodály akkordjaiban milyen nagy távlatok nyílnak. Mintha hirtelen kétszáz évet lendülnénk előre és egy pillanatra Vörösmartyhoz érkeznénk. Valóban, az énekkar ajkán ismerős dallam és szöveg csendül fel varázslatosan: »A nagy világon kívül nincsen számodra hely... És utána Kodály ismét Zrínyivel folytatja: »Itt győznöd, vagy halnod kell»A nagy világon kívül nincsen számodra hely!« Ezt a gondolatot és ezt a meggyőződését Kodály, ha más-más formában is, de csaknem minden megnyilatkozásában hangoztatta. Szóban, írásban és zenében. Mindig és mindenkivel szemben, aki más véleményen volt. A magnetofon-felvétel a hallgató számára nem csupa gyönyörűség, mert amikor el-elandalodik a zene szépségében, az éneket hol a felvevő technikusok, hol a karmester szakítja félbe. De ezek a megszakítások, ha nem örömteljesek is, mégis tanulságosak, mert egy-egy részletet többször is megismételnek. A szünetek pedig alkalmasak némely kérdés tisztázására. Arra például, hogy Kodály mennyit dolgozott ezen a művén és hogyan válogatta össze Zrínyi mondatait. — Elmúlt télen vettem elő a könyvet — mondja — és akkor kezdtem gondolkozni azon, hogy miképpen lehetne kerek egészet kifaragnom belőle. A szöveg összeállításában leginkább az énekelhetőségre voltam tekintettel. A felvétel folyik, megint csak Palló nemesen csengő hangját, gyönyörű magyar dikcióját hallom: »Sehol másutt Magyarországot meg nem találjuk .. .Szívét-lelkét kitárja, úgy énekel. Vele is beszélgettem eről a nagy feladatról, ennek a nehéz és szép szólónak az énekléséről. — Énektechnikailag és zeneileg valóban nem könnyű feladat — mondja Palló —, de számomra, aki pályám kezdetétől fogva a magyar zene ápolását tűztem ki fő célomul, mégsem okozott különös nehézséget. Kodály zenéjét olyannak érzem, mint a tiszta, szép magyar beszédet. Zrínyi szavai és Kodály muzsikája magyar lélekből, tehát az enyémből is fakadnak. Aztán a művel kapcsolatban ezt mondja: — Tudjuk, hogy nem a hősök alakítják a történelmet, hanem a történelem szüli a hősöket. Ezt most azért említem, mert elgondolkoztam azon, hogy igazán nagy művek történelmi időkben látnak napvilágot. Zrínyi »Áfium«-a a legnagyobb veszedelem és elnyomatás idején, a szabadság iránt való vágyakozásban íródott és ma, a szabadság korában, »Zrínyi szózata« címen, Kodály zenéjével virágzott ki. Boldog vagyok, hogy a hazáját szerető és féltő, két ilyen vasból öntött magyarnak, Zrínyinek és Kodálynak a megszólaltatásában részt vehetek. Vásárhelyi Zoltánt, a »Zrínyi szózata« kiváló karmesterét, nemcsak a dirigálásban, de szavaiban is a lelkesedés fűti. — Kodály ebben a művében eddigi eredményeit tetőzte be. A »Zrínyi szózata« voltaképpen a »Psalmus Hungaricus« és a »Jézus és a kufárok« talajából fakad, de Kodály kórusművészetének új állomása: a maximális mondanivalót még sűrítettebben és ezért elképzelhetetlenül nagy feszítő erővel fejezi ki. Ha bonyolultnak látszik is a kompozíció, fölszabadult harmónia- és dallamvilága mindig az énekelhetőségből bontakozik ki. A rádió énekkarának rendkívüli teljesítménye Vásárhelyi Zoltán munkájának eredménye. A mű előadásának befejezését a stúdióban valósággal hallható csönd követi. Az elérzékenyülés és a megrendültség csöndje. Azután hirtelen felzúg a taps. Az előadók virággal köszöntik Kodályt, és hálás, elragadtatott szavakat mondanak. Kodály mosolyog és jól ismert szűkszavúságával csak ezt feleli: — örülök, hogy kölcsönösen meg voltunk elégedve egymással. Ezzel az egy mondattal kifejezte azt, amit ma este itt átéltünk: a szerző, a karmester, a szólista és a kórus nagyszerű és emelkedett együttműködésének és kölcsönös megértésének a diadalát. A »Zrínyi szózata« felejthetetlen élménye marad az előadóknak és a hallgatóknak egy aránt Gách Marianne Baloldali kép: A »Zrínyi szózata« próbájának szünetében Kodály Zoltán Palló Imrével beszélget. Jobboldali kép: Vásárhelyi Zoltán vezénylés közben az új Kodály-mű próbáján a rádióban (Novotta Ferenc ferv.)