Béke és Szabadság, 1956. január-június (7. évfolyam, 1-26. szám)

1956-04-18 / 16. szám

lemben már a menyaszonya is mellette ál­lott. Harangi Imre súlyosan megbetegedett. Ba­bics Antal professzor 1947-ben négyszer ope­rálta meg a veséjét Az egyik vesét kivette, a másik veséből szintén kioperált egy darabot. Hosszú ideig élet és halál között vívódott az olimpiai bajnok. Az orvosi tudomány minden fegyverét s gyógyszerét meg kellett moz­gatni, hogy életben maradjon. Hegyi Gyula, az OTSB elnöke, Forrai Árpád, az ökölvívók vezetője, Kocsis Antal, az egykori olimpiai bajnok sietett a segítségére. És hozzájárult Harangi gyógyulásához hallatlan életereje, szívóssága és menyasszonyának szeretetteljes ápolása. A teljes ember Amikor kijött a kórházból, trafikengedélyt kapott. A dohányosboltot úgy tudta meg­nyitni, hogy jutalomversenyt rendeztek és en­nek bevételéből vásárolt trafikárut, a MÁVAG dolgozói pedig tiszteletük és szeretetük jeléül elkészítették a berendezést. És aztán megtör­tént az esküvő is. Egy évben, 1947-ben januártól novemberig történt ilyen gyökeres változás Harangi Imre életében. Most már ismét teljes ember. Harangi Imre dolgozik, négy egészséges gyermek édesapja. A legkisebbik, a szőkehajú, feketeszemű Laci, másféléves, a tömzsi András ötéves, a nyurga Imre hétéves és a kecses Erzsike nyolcéves. A kis Imre és Erzsi az iskolában is kitűnik. Néha ők is megjelennek a dohányos boltban segíteni. Apa és fiai között nagy a vita. Ap­juk bokszolót szeretne fiaiból, szeretik is a bokszkesztyűt, de még jobban a »focit«. Mu­latságos sajátossága a családnak, hogy mind­annyian balkezesek. Harangi és felesége bal­kezesek, a gyerekek bal kézzel ütnek, bal láb­bal rúgják a labdát. De amit megfognak, azt­­ jobb kézzel sem lelhetne jobban megcsinálni. Az olimpiai trafikban boldog házaspár dol­gozik: Harangi Imre és felesége. A férj a trafikon kívül az ifjúsággal foglalkozik. A Vörös Lobogó ökölvívó-szakosztályában ki­igazítja a hibákat, taktikai elgondolásai igen hasznosak. Tele van ismét akaraterővel és tevékenyen részt akar venni ökölvívó-után­pótlásunk nevelésében. Babics Antal profesz­­szor az elmúlt napokban ismét megvizsgálta Harangit és igazolást adott arról, hogy olim­piai bajnokunk edzőségének nincs semmi aka­dálya. Pataky Károly NAGY BOKSZKESZTYŰBEN KIS­FIÚ. Lacika az olimpián használt kesztyűkkel a »ring«-ben TAKTIKAI TANÁCSADÓ és edző. Harangi tanítja­­ a fiatalokat . KÉPKIÁLLÍTÁS Harangi Nádor utcai olimpiai trafikjában A BOLDOG CSALÁD: András és Imre boxol, Erzsike, Lacika, anyu és apu szurkol

Next