Békés Megyei Nap, 1998. január (5. évfolyam, 1-26. szám)
1998-01-10 / 8. szám
0 BÉKÉS M £ 61 £ I NAP 1998. JANUÁR 10., SZOMBAT Mind az öt társammal kezdettől fogva remekül éreztük magunkat az amerikai barátainknál. Tiszta időben körvonalazódott ennek a környéknek a szépsége. A domborzat közel 350 méteres szintkülönbségekkel teszi változatossá a terepet déli irányba. Az U. S.táborhely kialakítását fontos stratégiai szempontoknak megfelelően végezték, így az általunk lakott tábor mellett még van egy másik is az út túlsó oldalán tőlünk egy kilométerre. Ennek a két tábornak a stratégiai fontosságát igazolja az a néhány M109 típusú 155 mm-es önjáró üteg, mely az útról jól láthatóan posztolt Ágyúcsöveik szabadon, tűzkész állapotban voltak. Egy alkalommal láttam távcsövön keresztül, miként törölgették a malacokat, azaz a lövedékeket. Ezeknek a 70 centiméteres lövedékeknek a rakodása tökös legénységet követel meg. Tűzereje megbízható, védelmet biztosít minden támadás elhárítására. Bosznia területén az U. S.szektorban más katonai rendszabályokat kellett betartanunk. A nap kezdetén reggeli előtt mindenkinek harcászati gyakorlaton kellett részt vennie. Ez alól a mindenkori őrség tagjai, illetve a szolgálatban lévő járőrök képeztek kivételt. Ez a reggeli gyakorlat csak 5 és 10 percet vett igénybe általában. Célja, hogy felkészítse a táborban élő katonákat teendőikre, és harcálláspontjaik mihamarabbi elfoglalására támadás esetén. Természetesen teljes fegyverzettel hajtották végre a feladatot. Az ideérkezésünk második napjától nekünk is részt kellett vennünk ezen a reggeli tevékenységen. Felállítási helyünk a parancsnoki sátor előtt volt. A szabályokat hamar meg kellett szoknunk, mert mindenért szóltak az amik. A sátoron kívül kötelező viselet a golyóálló mellény, rohamsisak, fegyver lőszerekkel... Volt idő, mikor parancsban jelent meg, hogy a tárak benne legyenek fegyvereinkben mindig. De volt, mikor azt az utasítást kaptuk, hogy csak legyen kéznél mindkettő... Ez mindig attól függött, hogy milyen volt a helyzet a környéken. Elhihetik, nem volt könnyű a kezdeti időszak, míg hozzászokik az ember ahhoz, hogy fegyverét és felszerelését az étkezdétől kezdve a fürdőig mindenhová magával hurcolja. Volt rá precedens, hogy a zuhanyozóban annyi felszerelés foglalta el a helyet, mint két ember. Sok idő telt el, míg a táborban megszokták és nem csodálkoztak a jelenlétünkön. Egy magyar katonának ott minden új volt és csodálatos. Az élelmezésre érdemes néhány szót szánni. Sátorban vannak a tálalók. A katonák sorban állnak rangra és beosztásra való tekintet nélkül. A konyhai kisegítő személyzet változó, kivéve a szakácsokat. Sok a helyi lakosságból válogatott civil. Ők olcsó munkaerőt jelentenek. Az antiknál a reggeli bőséges. Mindig van sült kolbász, de az isten tudja, miből készült. Továbbá tükörtojás, sült bacon-szalonna, húsosmártás, burgonya főve, bundázott barnakenyér juharsziruppal. Sokféle kompót, fagyi, jégkrém, sütemény és gyümölcsök. Általában banán, narancs, alma, körte. Nézegettem a címkét, mely arról adott tájékoztatást, hogy honnan hozták ezeket. A reggelihez dobozos holland tej és kakaó, gyümölcslevek és hosszú lével főtt kávé fogyasztható. Semmit sem adagolnak ki, mégsincs harácsolás, és nem láttam szemétbe dobva maradékot. Az eszközök tálca, kés, villa, pohár stb. ezek egyszer használatosak. Volt néha gondunk, mikor Gábor, a tolmács nem volt velünk. Ilyenkor a mellettünk ülők étkezését lestük, hogy az ismeretlen dolgokat hogyan, s miként kell elfogyasztani, így esett meg egyik kőbaltás társunkkal, hogy az ebédre kapott ételcsomagból belekóstolt a páramentesítőbe is. Ettől függetlenül mindannyiunknak tetszett és ízlet az amerikai hidegcsomag. Rájöttünk tolmácsunk segítségével, hogy az ételcsomagban van kémiai melegítő is. Működéséhez bármilyen folyadék elégséges, persze, ami nem gyúlékony. Hamar megmelegíti a tasakban lévő pépes ételt. A látványa nem annyira vonzó, az íze viszont remek. Február vége felé jártunk, s az időjárás szélsőséges helyzeteket teremtett. Ha esett az eső, olyan sártengerré vált a terület, hogy akadt katona, akinek ki kellett ásni a bakancsát, úgy belesüllyedt. Néha a gumicsizma szárán is átbukott az iszap. A reggeli fagyoknál még könnyed volt a költözködés. Áthelyezték a mi körletünket az újonnan épült táborrészre. Ott már faalapokra emelték a sátrakat. Időszerű volt ez a lépés, hiszen a régi táborhely az idő megenyhülésével lakhatatlanná vált. Az általunk korábban parkolónak használt száraz placcot két felderítő helikopter foglalta el. A helikoptert mi csodáltuk, pilótája meg minket. Életemben először ültem U. S. harci helikopterben. Amíg én a pilóta sisakjában a Cobra típusú helikopter műszerezettségét vizsgáltam a kabinban, a pilóták hamburgeres uzsonnáikat fogyasztották. Azt hittem akkor, hogy ez a csúcs. Nem, az pár nappal később történt. Akkor a legendás Apache helikoptert másztam meg. Fantasztikus volt. A személyzet készségesen mutogatta a gépet és felszereléseit. Ez sem úszta meg, hogy bele ne telepedjünk, ha csak rövid időre is. Ez azért más, mint az otthon használatos helikopterek. Nekem, aki valamikor vitorlázó repülőt vezettem, unikumnak számított. Abban az időszakban megerősödött a légiforgalom a tábor felett. Voltak olyan pillanatok, mikor a nyüzsgés háborús filmekre emlékeztetett. Persze, azért volt egy lényeges különbség a két helyzet között. Hál’ istennek itt a fegyverek nem ropogtak, csak demonstráltak. Ez nem mozi, az U. S. ARMY mindennapi életének látványa porossá tett minket is. Ez valóság. Azt hiszem, 25-én volt Gábor, a tolmács őrmester születésnapja. Emlékezetes marad a számára is. A parancsnoki épület felé igyekeztünk, s néztük, ahogyan helikopterek szálltak le s fel az út mellett. Az úton eközben páncélosok sokasága dübörgött el, s megjelent az égbolton egy F-16- os... A tábor felett tett néhány kört úgy, hogy az utolsó karika cirka 300 méter magasságban hasította fel az eget. Ekkor piros fényű magnézium csapdákat lövellt ki a farokrészéből oldalra. Lákovics törzsőrmester azonnal tromfolt erre a jelenségre. „Azt a keservet. Nézd Gábor, még a jenkik is téged ünnepelnek.” Így volt téma, amin sokáig tudtunk mosolyogni. Sajnos az idő kegyes volta miatt nemigen akadt hó és ezért szállítási feladatokba kapcsolódtunk be, nagy bunkerek építésében vettünk részt. Az amik munkatempója nem olyan gyors, mint a miénk. Ráadásul mindent, amit csak lehet, géppel végeznek el. Akadt feladat, mikor másik távolabbi táborba szállítottunk. Ilyen alkalomra is szabályok vannak. Minimum négy jármű indulhat útnak, és minimum négy fő... Menetoszlop biztosítására rádióval rendelkező géppuskás járőrökkel lehet útba indulni. Nem volt szabad megállni az úton és arról letérni. Abban az évben volt bőven fegyveres atrocitás Bosznia területén. A katonai ellenőrző áteresztő pontokon mindenhol kirakták a háborús bűnösök listáját és fotóit. Fent a hegyekben Arkán tigrisei tartották a környéket rettegésben. Ezek háborús veteránok és körözött bűnözőkből álló, törvényen kívüli fegyveres bandák voltak. Fosztogatásból és rablásokból zsákmányolták a fegyverzetüket, felszerelésüket. A katonák ugyanúgy vadásztak ezekre is, akár a háborús bűnösökre. Sokan közülük még a mai napig is szabadon garázdálkodnak. A horvátországi békésnek mondható helyzethez szokott csoportunk hamar belerázódott az itteni viszonyok diktálta viseletbe. Néha nehézséget jelentett számomra a vezetés mellényben, de ezt meg kellett szokni. A buldózereket is felöltöztették páncélzattal, hogy megvédje a benne ülő kezelőt. Emlékszem azokra a televíziós felvételekre, amik a háborúban készültek, s egy-egy katonát érő találatról számoltak be. Ezért minden óvintézkedés életeket menthet meg alkalomadtán. Alkalmanként, hogy kilegyen a négy fő, elkísértük egymást a parancsnoki épülethez az esti értékelő eligazításra. Az épületnél a bejárat előtt amerikai katona posztolt. Tisztelettudóan köszöntünk neki egy helló-t, s tovább diskuráltunk. Ekkor ő megszólított minket: „Hé, ti magyarok vagytok?” Majdnem dobtunk egy kollektív hátast a fiúkkal, hangja hallatán. Kiderült: Varga Rudolfnak hívják, Szabadkán született s az NSZK-ba disszidált a ’80-as években, majd az USA-ba. A haditengerészetnél volt szakács. Azért vezényelték ide, mert a szerb, horvát, magyar nyelvet is beszéli igen remekül. Hamar barátokká váltunk, s meghívtuk egy későbbi időpontba a sátrunkba. Eleget is tett ennek egy hölggyel egyetemben néhány nap elteltével. Rudiról is sok-sok új információ jutott el hozzánk az itteni élettel kapcsolatban. Például a telefon. Az amik hetente egyszer telefonálhatnak az államokba ingyen a katonai műholdakon keresztül. Miért is ne? Én is kihasználtam ezt a szerencsés helyzetet. Felhívtam a Bostonban élő magyar barátomat, sőt kértem arra, hogy telefonáljon anyámnak, nálam minden rendben. Sajnos a mi műholdas telefonunkat még térítés ellenében sem használhattuk, kizárólag katonai célból. A postai mechanizmus kissé nehézkesen működött. Mindig a bázisról hozták a postánkat és oda is vitték, majd onnan Kaposvárra és haza. A családom néha két hét után kapta meg a levelem. Érdekes, hogy azokat a leveleket, melyeket az államokba küldtem katonai postán - természetesen ez is ingyenesen történt -, hat-hét nap múlva megkapták. Hát van mit finomítani a logisztikai hátterünkön és szervezettségén. Áprilisban hatalmas pelyhekben hullott a hó, de nem volt fagy, ezért elolvadt. Ottlétünk alatt nem kellett csak alkalmanként havat dújni... Volt időnk megismerni a katonák ottani életét. Munka után volt lehetőség mozit nézni, melyben a legújabb filmeket vetítették, konditeremben és könyvtárban kikapcsolódni. A már-már nyugodtnak mondható légkört hatalmas robbanás szakította meg. Az első ilyen alkalommal már aludni készültünk, s a hálózsákomban szundikáltam. A robbanás hangja szinte belehasított a fülembe. Mindnyájan felriadtunk, hiszen még a sátor vászna is megremegett a hanghullámoktól. Az egyiK, azaz tankelhárító akna lehetett. Akkora robbanást még addig nem hallottam. Tőlünk körülbelül 8 kilométerre volt, de a hegyek és a tiszta levegő hatása miatt olyannak hangzott, mintha a szomszédban történt volna. Nem igazán kell részleteznem, milyen érzéseim támadtak az eset kapcsán. A társaim is izgatottá váltak. De ehhez is - mint a sok más borzalomhoz - hozzáedződik az ember. Másnap az eligazításnál új információkat kaptunk. A hírek sokszor tettek említést aknára futott járművekről, szerencsétlenül járt civilekről és katonákról egyaránt. A tragédiák között is a gyermekhalál a legszörnyűbb. Ebből is van majdnem minden héten. Számomra is érthetetlen, hogy miért válhat egy gyerek célpontjává valamelyik ellenséges csapatnak. Boszniában sok volt az aljas csali. Ilyenek például a gyermekeknek készült bombák. Játékokat is találtak, melyek csak az ártatlan gyermeki érintésre vártak, s ha megtörtént, öltek. De akadt olyan vacogó öregember, ki a földön lévő kabátot akarta felemelni. Sajnos nem sikerült neki, mert kezét leszakította a kabát alá helyezett gránát. Ezeket az aljas módszereket az egész balkáni háborúban alkalmazták nemzetiségi való hovatartozás nélkül. Néha eszembe jutott a Valis százados által emlegetett figyelmeztetés, mégpedig, hogy semmihez nem szabad hozzányúlni, ami nem a miénk. Még egy pénztárca is felrobbanthatja azt, aki hozzányúl. Ő egyébként azok közé tartozik, akik megjárták az öbölháborút. Közel négy hónapos készenlétünk májusban járt le. „Sok idő ez idegen hadseregben, de barátok között.” Ezekkel a szavakkal kezdte Lemonite alezredes, az alakulat parancsnoka búcsúztató szavait. Abban az irodában sorakoztunk fel mi hatan magyarok, mely más számára nem nyerhet betekintést. A hadműveleti csoport a parancsnok vezényletével saját íróasztalánál vágta vigyázzba magát. A tisztelgésükkel az eltel időben végzett munkánkat részesítették elismerésben. Emellett átvehettünk még oklevelet is, melyek az alakulattól érkeztek névre szólóan. A jóléttől nehezen búcsúzik az ember, de a katona parancsot teljesít. Ráadásul több mint két hónap után először utazhattunk haza, és ez igazán inspirált. (Folytatjuk) TÖMŐ LÁSZLÓ Akiket a lőpor füstje megcsapott Szülinapi tűzijáték F- 16-ossal - 4. rész Mondhatom, az Apache ülése nem törte a derekamat Szokványos forgalom a KIME tábor melletti úton Ha sűrűsödnek a parkolók, elkél a segítség Következik: Van úgy, hogy a mozdonyt is tolni kell. 155 mm-es önjáró üteg félig beásva, álcázva Az MP, azaz a katonai rendész raj reggeli kávéját fogyasztja járőrözés előtt