Békés Megyei Nap, 1998. november (5. évfolyam, 256-280. szám)
1998-11-02 / 256. szám
Qi BÉKÉS MEGYEI MP Magyar elnökség az Európa Tanácsban A magyar külpolitika óriási lehetőséget kap azzal, hogy az elkövetkező fél évben hazánk tölti be az Európa Tanács Miniszteri Bizottságának soros elnöki tisztét - jelentette ki Martonyi János vasárnap Budapesten az MTI munkatársának. A külügyminiszter abból az alkalomból nyilatkozott, hogy november 3—4-én Strasbourgban részt vesz a szervezet külügyminiszteri szintű ülésén, melyen Magyarország átveszi az 1999. május 7-éig tartó elnökséget az ET Miniszteri Bizottságában. Az Európa Tanács 1999. május 5-én, Európa napján ünnepli 50. évfordulóját, melynek alkalmából május 6-7-én Budapesten találkoznak a tagállamok külügyminiszterei. Vasile a magyar-német egyetemről A magyar-német egyetem alapításáról szóló kormányhatározatot végre fogjuk hajtani, függetlenül Andrei Marga oktatási miniszter álláspontjától - jelentette ki Radu Vasile román miniszterelnök. A román kormányfőt a Cotidianul című lap idézte szombati számában. Tudatosítani kellene, hogy egy elfogadott határozatot végrehajtanak és nem kommentálnak” - szögezte le Radu Vasile kormányfő. A román kormány szeptember 30-án hozott határozatot a Petőfi-Schiller egyetemről. Betiltott könyv a Havel házaspárról A prágai városi bíróság a hét végén betiltotta a Václav Havel cseh köztársasági elnök és felesége, Dagmar magánéletéről szóló a Hét hét, amely megrengette a Hradzsint című könyv további terjesztését. Ez a könyv szolgáltatta az alapot néhány hete azokhoz a sajtóhírekhez, miszerint Havelék válni készülnek, mert a cseh first ladynek állítólag túl bensőséges kapcsolata van személyi titkárával, Milos Ryccel. A kötet több mint kétharmada egyébként Havel 1996 decemberében végrehajtott súlyos tüdőműtétjével foglalkozik. Havel 62 éves, míg színésznő felesége csupán 46. Viszonyuk már hosszabb ideje kedvenc témája a cseh sajtónak. Lesz bombázás, ha Belgrád nem teljesíti ígéreteit Ha a szerbek nem teljesítik koszovói kötelezettségvállalásaikat, sor kerül a bombázásokra, a NATO-gépek bevetésére - jelentette ki Richard Holbrooke a francia Journal du Dimance hasábjain vasárnap megjelent interjújában. A nyugati kormányzati-diplomáciai értékelések szerint Belgrád alapvetően tartja magát ígéretéhez, s katonai erői nagy részét kivonta-kivonja a tartományból. E megállapítást azonban a helyszínen tevékenykedő humanitárius szervezetek közül többen, köztük a Világ Orvosai szervezet, valamint külföldi tudósítók is vitatják. Skoda Octavia Lengyelországból Néhány nappal az Opel gliwicei gyárának átadása után a Volkswagen is bejelentette, hogy autógyárat épít Lengyelországban. A német konszern a tervek szerint 350 millió márkát kíván befektetni a nyugat-lengyelországi Poznanban, ahol jelenleg csupán összeszerelő-üzemmel rendelkezik. Az új gyárban két modellt - Volkswagen Pólót és Skoda Octaviát - állítanak majd elő - főként a kelet-európai piacokra. A beruházás további részleteit a német cég csak a végső döntés megszületése után hozza nyilvánosságra, várhatóan még ebben az évben. Kárpát-medencei ifjak Magyarország a határon túli magyarok beleegyezése nélkül lehetőség szerint ne kössön olyan kétoldalú megállapodásokat, alapszerződéseket, amelyek alapvetően érintik a kisebbségben élő magyarság helyzetét - jelentette ki szombaton Szegeden Németh Zsolt. A Külügyminisztérium politikai államtitkára a Kárpátmedencei Ifjak Szabadegyetemén tartott előadásában hangoztatta, hogy az alapszerződéseket ellenőrző vegyes bizottságok révén a meglévő megállapodások hiányosságait is pótolni lehet. Németh Zsolt tájékoztatta a csaknem 70 fiatalt, hazánk NATO- és uniós csatlakozásra való felkészüléséről is. Demszky a Nemzetiről Demszky Gábor tárgyalni kíván a miniszterelnökkel az Erzsébet térre tervezett Nemzeti Színház sorsáról. A budapesti főpolgármester elmondta: október elején több kérdésről, köztük a Nemzetiről is megbeszélést kezdeményezett a kormányfővel. Ennek fényében meglepetésként érte a kabinet döntése, amelyről előzetesen nem foglalhatott állást a Fővárosi Közgyűlés, illetve ő maga sem. A teátrum tervezett városligeti helyszínét a főpolgármester nem tekinti tárgyalási kiindulópontnak. Kettős könyv Rudnayról Ez a könyv hozzájárulhat a magyar és a szlovák nép barátságának elmélyítéséhez -jelentette ki Paskai László. A bíboros-prímás, esztergom-budapesti érsek erről a Rudnay Sándor érsek és kora - Alexander Rudnay a jehodóba című, magyar és szlovák nyelven most megjelentetett kötet szombati, esztergomi bemutatóján beszélt A jeles eseményen jelen volt Jan Sokol, a pozsony-nagyszombati főegyházmegye érsek-metropolitája is. Rudnay Sándornak, akit 1819-ben neveztek ki esztergomi érsekké, egyik nagy érdeme, hogy az érsekséget 1820-ban visszatelepítették Esztergomba. 1998. NOVEMBER 2., HÉTFŐ SUZUKI Az ANKERS KFT.-nél 6 X 6 = 66! A magyar Suzuki 6 éves, ezért most 6 héten át 6 különböző 66 OOP Ft értékű ajándékcsomagból választhat, ha új Suzukit vásárol. HA VELÜNK SZÁMOL, JÓL JÁR! Már 20% kezdő befizetéssel elviheti a mi autónkat. Magasabb befizetés esetén CASCO-biztosítás nélkül vásárolhat akár új, akár használt autót. Használt autóját akár új, akár használt autó vásárlásakor beszámítjuk. Mozgáskorlátozott utalványát teljes értékben beváltjuk. Használt autóinkhoz - évjárattól függően - akár 5 éves hitelt biztosítunk. Gyors helyszíni ügyintézéssel várunk minden kedves érdeklődőt! Békéscsaba. . . Orosháza, Szarvasi út 13. ANECCS Kft. Kossuth u. 18. Telefon: (66) 446-752, 453-770. Telefon: (68) 411-233. SUZUKI SZERVIZ: Békéscsaba, Szarvasi út 79/1. Telefon: (66) 442-587. Minden típusú autóra soron kívül vállaljuk zöld kártya kiadását, olajcserét, lengéscsillapítás és fékhatás mérését, rendszám gravírozását, alsó felső, illetve motor mosását. Vállaljuk Suzuki típusú gépkocsikba riasztó, indításgátló, rádió, pótféklámpa beszerelését, műszaki vizsgára való felkészítését és vizsgáztatását, karosszériajavítását és biztosítás-ügyintézését. LfiKOSSfiGI fiPROHIRPETES: 600 Ft Egy újságban, két rádióban egyszerre: 3 x 600 Ft! • Az alábbi szöveget kérem a Békés Megyei Napban 600 forintért megjelentetni: □ • Az alábbi szöveget kérem a Békés Megyei Nap c. napilapban, a Start Rádióban és a Rádió 47-ben 3 x 600 forintért egyidejűleg közzétenni. □ (Kérjük, hogy választását a megfelelő négyzetben x-szel jelölje.) X X Kijelentem, hogy a feladott hirdetésben foglaltak megfelelnek a valóságnak, abban törvénybe ütköző tények vagy állítások nem szerepelnek. Hirdetésem csak az összeg befizetése vagy beérkezése után jelenik meg. aláírás: GERENDÁS 1 GAJDÁCS JÁNOS 54,55 2 CSIZMADIA ZOLTÁN Független 415 42,87 3 BOROS GYÖRGY Független 25 2,58 GESZT 1 SZERB JÓZSEF 2 CIRJÁK LAJOSNÉ MEZŐGAZDASÁGI TERMELŐK Felvásárlási ár: 9500 Ft/tonna + áfa Fizetés: átvételt követő 7 munkanapon belül: 68,33 31,67 2 DR. SUTYINSZKI ISTVÁN Független 52 14,02 KARDOSKÚT 1 RAMASZ IMRE LÁSZLÓ Független 351 74,36 2 GOMB KOTO LAJOS Független 102 21,61 3 SOMOGYI JÓZSEF Független 1 19 4,03 (Forrás: a választások hivatalos weblapja (Folytatjuk) AKCIÓS KUKORICAFELVÁSÁRLÁS ÉS -SZÁRÍTÁS! vagy kompenzációs felár 14% víztartalmú kukoricára vonatkoztatva. Átvétel: az rt. szárítóüzemében, 22% alatti víz-, valamint 8% alatti törtszem-tartalommal. Rendkívüli kedvezménnyel tudunk szárítási szolgáltatást biztosítani! Az akció 1998. november 1-jétől november 20-áig tart. Búzavetőmag mellett hibridkukorica-vetőmagot is cserélünk takarmánykukoricáért. Várjuk szíves érdeklődésüket az alábbi telefonszámokon: (68) 466-015/122, 421 mellék: (60) 388-548, (30) 9671-711. 981031-40"J V így dőlt el a nagy verseny Polgármester jelölt neve Jelölő szervezet Szavazat% DOMBEGYHÁZ 1. GYARMATI JÁNOSNÉ Független 701 58,86 2. CSIZMADIA JÁNOS MUNKÁSPÁRT 490 41,14 ECSEGFALVA 1 DR. SZOBOSZLAI ÁRPÁD Független 593 84,23 2 GUBUCZNÉ PAP PIROSKA Független 111 15,77 ELEK 1 KECSKEMÉTI JÁNOS Fidesz-MPP-FKGP MDF-SZDSZ-KDNP 1013 54,29 2 MÁLIK JÓZSEF MSZP 804 43,09 3 TAKÁCS TIBOR 2,63 DOMBIRATOS 1. RÓKA RUDOLFNÉ Független 2. BÓDIS ISTVÁNNÉ Független 46,54 390 86,86 59 13,14