Viharsarok népe, 1950. szeptember (6. évfolyam, 203-228. szám)
1950-09-01 / 203. szám
2 A népköztársaság kormánya és a katolikus püspöki kar megállapodása Szabolcs-Szatmár üzenete Békés megyének A magyar kormány képviselői és a katolikus püspöki kar között hasznosabb ideje tárgyalások folytak. A tárgyalások eredményéről az alábbi nyilatkozatot adták ki: A Magyar Népköztársaság kormánya és a magyar katolikus püspök a kar attól az óhajtól vezérelve, hogy az állam és a katolikus egyház békés együttélesét biztosítsák és ezzel a magyar nép egységét, építő munkáját, hasúnk , béké fejlődését előmozdítsák, tárgyalásokat folytattak és a következő megállapodást kötötték L 1. A püspöki kar elismeri és állampolgári kötelességének megfelelően támogatja a Magyar Népköztársaság államrendjét és alkotmányát. Kijelenti, hogy az egyház törvényei szerint eljár azok ellen az egyházi személyek ellen, akik a Magyar Népköztársaság törvényes rendje és kormányának építő munkája ellen fellépnek. 2. A püspöki kar határozottan elítél minden, bárhonnan jövő, a Magyar Népköztársaág állami és társadalmi rendje ellen irányuló felforgató tevékenységet. Kijelenti, hogy nem engedi, meg a hívők vallásos érzületének, valamint a katolikus egyháznak államellenes politikai célokra való felhasználását. 3. A püspöki kar felhívja a katolikus hívőket, hogy mint állampolgárok és hazafiak, minden életükkel vegyék ki részüket abból a nagy munkából, amelyet a Népköztársaság kormányának vezetésével a magyar nép egésze végez; az ötéves terv megvalósításával, a méretszínvonal emeléséért és a szociális igazságosság érvényesítéséért. A püspöki kar különösen az a hívja fel a papságot, hogy ne fejtsen ki eb: a vád a be:Gazsasági termelőszövetkezeti mozgalommal szemben, mert az, mint önkéntes szövetkezés, az emberi szolidaritás erkölcsi elvén alapszik. 4. A püspöki kar támogatja a békéért folyó mozgalmat. Helyezi a magyar népnek, a Magyar Népköztársaság kormányának a béke megvédésére irányuló törekvéseit, elítél minden háborús uszítást, elítéli az atomfegyver használatát és ezért az emberiség ellen elkövetett bűncselekményben bűnösnek tekinti azt a kormányt, amely először használja az atombombát. .. A Magyar Népköztársaság kormánya a népköztársaság alkotmányának értelmében biztosítja a katolikus hívek számára a teljes vallásgabadságot, ugyancsak bitosítja a katolikus egyház számára a működési szabadságot. 2. A Magyar Népköztársaság kormánya hozzájárul nyolc katolikus egyházi iskola (hat fiú- és két leányiskola) visszaadásához, valamint ahhoz, hogy a katolikus egyházi iskolákban a tanítás ellátására szükséges megfelelő számú férfi és női tanítórend működjék. 3. A Magyar Népköztársaság kormánya a többi vallásfelekezettel már megkötött megegyezés szellemében kész gondoskodni a katolikus egyház anyagi szükségleteinekfedezéséről oly módon, hogy tizennyolc éven át, tehát addig, amíg a katolikus egyház saját forrásaira támaszkodva maga tudja fedezni anyagi szükségleteit, három-, illetve ötévenként arányosan csökkenő mértékben megfelelő összeget utal ki katolikus egyházi célokra. A Magyar Népköztársaság kormánya az anyagi gondoskodás keretén belül külön súlyt helyez a lelkészkedő papság megfelelő létminimumának biztosíására. Fenti megállapodás gyakorlati végrehajtására paritásos bizottságot kell alakítani a Magyar Népköztársaság kormányának és a püspöki karnak a megbizottaiból. Budapest, 1950 augusztus 30. A Magyar Népköztársaság minisztertanácsa neven: DARVAS JÓZSEF sk.* vallás- és közoktatásügyi miniszter. A magyar katolikus püspöki kar nevében: GRÖSZ JÓZSEF sk. kalocsai érsek. Szélíves tervkörcsön első nyereményhúzását szeptember 14 és 17-e között rendezik Meg kell gyorsítani a kötvények kiosztását és elszámolását A kitűzött időnél két hétre évenként újra megismétlik. A ha korábban, szeptember 14- és 17-órás időpontjának két héttel előbbközött rendezik meg az ötéves tervkölcsön nyereménykötvényeinek első sorsolását. Mivel a háromnegyed milliárdos tervkölcsön túlnyomó részét a dolgozók nyereménykötvényekben jegyezték, jelentős összegű nyeremény, körülbelül 36 millió forint kerül az első húzás alkalmával kisorsolásra. Ezután pedig a sorsolásokat létrehozása szükségessé tette a kötvények kiosztásának meggyorsítását. A vállalatoknak és közületeknek mindent meg kell tenniök annak érdekében, hogy minden dolgozónak idejében átadják a kötvényeket. Ezzel biztosítják azt, hogy a kölcsön jegyzői rész ívelhessenek a nyereménysorsolásban. A Szovjetunió szervezett dolgozói követelik az ENSZ-től: mentse meg az ártatlanul elítélt görög hazafiak életét A Szovjet Szakszervezetek Központi Tartása nevében Kuznyecov elvtársa, elnök táviratot intézett az ENSZ-hez, amelyben tiltakozik az ■ellen, hogy a görög hatóságok halálra ítélik a görög nép legjobb ■fiait. «A Szovjetunió Szakszervezeteinek Központi Tanácsa a szakszervezetekbe tömörült szovjet dolgozók nevében fel eniki fel h áborodott tiltakozó sz a /át a görög h t'sá ok fekte lei önk nye elln, a nely a nép legóbb fiait. Görögország isSi-Z hazafkit ha alra kartoztatja — mondja a távirat. — Az ENSz alapokmánya és az emberi jogiról szóló nyilatkozat arra kötelez, az ENSz főtitkárát és a Biztonsági Tanács elnökét, hogy minden intézkedést megtegyenekaz ártatlanul elítélt emberek életének megmentésére. A Szovjetunió Szakszervezeteinek Központi Tanája a Szovjetunió dolgozói nevében arra kéri a Biztonsági Tanácsot: haladéktalanul vizsgálja meg a meg nem szűnő görögországi terrornak és tömeges kivégzéseknek kérdését és védje meg Görögország monarchokiliszta kormánya által halálraítélt 2877 görög demokratát, követelje a görög kormánytól a tüdőbajos fagyok sorsának enyhítését és ne egedje meg a hetlen halálszigetekre való elszállításukat. A Szovjetunió Szakszervezetei- Trek Központi Tanása számít arra, hogy a Biztonsági Tanács teljes mértékben és felhamozásával, mint az emberi jogok megvédőire hivatott nemzaközi szerv és hatékony intézkedéseket tesz a terrorrs a politikai foglyok tömeges kivégzéssé beszüntetésére.» VIHARSAROK NiPE Hirdetések fölvétele Békésen PIJSKI Könyvezletben Liéchenyi-tér, Bérház. Ismeretes, hogy Szabolcs-Szatmár Megyei Tanácsának végrehajtó bizottsága elfogadta a Békés megyei Tanács versenykihívását az idei terménybetakarítási és begyűjtési munkákra. Békés neve júius 3-án teljesítette az aratást, mint ahogy vállalta is. Szabolcs két nappal elmaradt, mert az aratást csak július 8-ra tudta teljesíteni. Békés megy© 18-ára száz százalékig terjedtette hordási vállalását. Szabolcs itt is elmaradt két nappal, mert ugyancsak 18-án fejezte be a hordást, de vállalása július 16-ia volt. Szabolcs-Szatmár a cséplévi munkákban is elmaradt öt nappal Békés megye mögött. Amit jobban telesítettünk Békés megyénél, az a szállítási szerződéskötések munkája volt. 1500 vagonos vállalásunk helyett 1570 vagon terményre kötöttünk szállítási szerződést. Terménybegyűjtési vállalásunkat is 100 százalékig teljesítettük augusztus 20-ra. Most Szabolcs-Szatmár megye Tanácsának végrehajtó bizottsága a megye dolgozó parasztjai elevében üzeni a Békés megyei Tanácsnak, hogy a nemes versenyt tovább kívánjuk folytatni az őszi mezőgazdasági munkák esketee elvégzése érdekében. Meg fogjuk akadályozni az imperialistáknak azt a törekvését, hogy éj katasztrófába döntsék a világot Herbert Warnke beszámolója a Szabad Német Szakszervezeti Szövetség III. kongresszusán Szerdán kezdődött meg Berlinben a Szabad Német Szakszervezeti Szövetség III. kongresszusa, amelyen több mint 70 külföldi szakszervezeti vezető — élükön Luis Sa.Vanlid„ a Szakszervezeti Szövetség főtitkárával — és több mint 800 nyugat németországi szekszervezeti harcos jelent meg. A könne szut Herbert Warntze, a Szabad Német Szakszervezeti Szövetség elnöke nyitotta meg, majd Alec Starck köszöntete Wilhelm Pieckel, a Német Demokratikus Köztásaság elnöket. Odlo Grotenoli miniszterelnököt, a kormány tagjait, a diplomáciai testlet képviselőit és a külföldi küldötteket. A kongresszus elnöksége Warnke Starck mellett beválás:töltik Luk Saillant, a Szaksaivaeti Világszövetség főtitkárát, a szovjet és más külföldi küldöttségek tagjait. A díszelnökségbe hatalmas lelkesedés közepette válastolták meg Sztálin generalisszimusszal az élen a nemzetközi munkásmozgalom képviselőit, közöttük Rákosi Mátyást is. Ezután Alex Starck felolvasta Wilhelm Pieck elnöknek a kongresszushoz intézett üdvözlő táviratát, majd Otto Grotewohl miniszterelnök kormánya nevében köszöntötte a kongresszus részvevőit. A szakszervezetekben demokratikus rendünk felépítésének egyik hatalmas erejét köszönhet- különösen jók — mondotta, fontos ez ma, amikor az amerikai tprialisták Németországot ésa német népet az újra fegyverkezés útjára akarják taszítani. Az amerikai háborús uszitók a német népre szabadítják láncos- kutyáikat, mindenekelőtt Schuma* chert. Közös erővel kell harcol* nunk a háborús gyújtogatók aknamunkája ellen. Ebben a harcban* harcos szövetségesként köszöntjük a Szabad Német Szakszervezeti* Szövetséget. Ez a szövetég a Szakszervezet Világszövetségbe való belépése által megtett s az első lépéseket azon az úton, amely a német munkásosztályt visszaviszi a nemzetközi munkásosztály nagybaráti családjába. Köszöntjük Németország és az egész világ szervezett munkásait, akik megtagadják a hadianyag szállítását. Mi nem háborút, hanem békét akarunk, amit bizonyít, hogy elfogadtuk, az ötéves tervet. Akiknek ilyen tervei vannak, nem fordíthatja tekintetét az újabb háború felé, annak a béke táborában kell küzdenie. Ezután Herbert Warnte a Szabad Német Szakszervezeti Szövetség elnöke számolt be a szövetség intrrikájától. Lessöjtezte, hogy a német szervezeti munkásság a béke és a népek közötti barátság táborához tartozik, amelyet a Szovjetunió vezet. Valamennyi német szervezett dolgozó nevében szolitkrtásáról biztosította e hős koreai népet és megbélyegezte az amerikai légi kandiák vadállatai kegyetlenkedéseit Koreában. Kiemelte annak fontosságát, hogy a Szabad Német Szakszervezeti Szövetséget felvették a Szakszervezeti Világszövetségbe és rámutatott a szakadár német szakszervezeti vezetőség árulására. Ezek elszabotálták — mondta — a német szakszervezeti mozgalom egységei azáltal, hogy a londoni sárga internacionáléhoz csatlakoztak. Feltétlenül szükséges a Szovjetunióval, valamint a népi demokráciákkal fennálló baráti kapcsolatok elmélyítése. Ezután a német és francia szakszervezetek harcos szövetsé- gének fontosságát hangsúlyozta. A nyugatnémetországi helyzetről szólva megbélyegezte az újra fegyverkezési terveket és kijelentette, hogy a nyugatnémetországi haladó munkásságnak a nemzeti ellenállás hajtóerejévé kell válnia. Meg kell akadályozni, hogy Nyugat-Berlint az Imperialisták hídfőnek használhassák fel a közársaság újjáépítésének megzavarására. Az első feladat — mondotta — a Demokratikus Németország nemzeti frontjának erősítése. Megemlékezett az október 15-i választások jelentőségéről, is, amelyek rendkívüli fontos mérföldkövet jelentenek a békéért, Németország egységéért vívott harc útján. Bejelentené ezután, hogy a legutóbi kongresszus óta másfélmillióval emelkedett a szakszervezeti tagok száma, amely jelenleg a Német Demokratikus Köztársaság területén összesen hétmillió. Befejezésül Warlike ezeket mondotta: — — El kell jönnie annak a napnak, amikor V metország egységes lesz. Teljsteni fogjuk az ötéves tervet, amely végleg szétzúzza a régi, kap'acsta világ maradványai köztársaságukban és olyan fokra emeli a dolgozók jólétét, amely eddig« ismretlen veti Németországban. Meg fogjuk akadályozni az imperialistáknak azt a törekvését, hogy új katasztrófába döntsék a világot Ki fogjuk harcolni a tieket, szoros, megbonthatatlan barátságban a Szovjetunióval, a népi demokrácia országaival, a világ minden szabadságszerető népivel és a Szakszervezeti Világszövetségbe tömörült munkásság millióival Beszéde után a részvevők szűnni nem akaró lelkesedéssel éltették a Szovjetuniót, Sztálin generalisszimuszt és Pieck elnököt, majd az internacionálé eléneklése után megindult a vita az elnöki beszámoló felett Lehetőleg keveset használt, jókarban levő személyautótkeresünk megvételre, úgyszintén táskaírógépet ajánlatot a kiadóhivatalba