Viharsarok népe, 1955. április (11. évfolyam, 77-101. szám)
1955-04-01 / 77. szám
Üdvöslet a felszabadulási munkaverseny élenjáró hőseinek ! Harc az elsőséges*! | Pusztaföldvár nem nagyközség, mindössze 3600 főnyi lakosa van. De ezt a kis falut szorgalmas parasztok lakják. Nemcsak a tavaszi munkák időben való elvégzésével igyekeznek, hanem harcolnak az I. negyedéves begyűjtési tervük teljesítéséért is. A legutóbbi értékeléskor, március 23-án második helyezést értek el a járásban. Hízottsertésből 125, tojásból 240, baromfiból 185 százalékra teljesítették tervüket. Tej- és szarvasmarha-beadásból nem teljesítették ugyan a kívánt mennyiséget, de megígérték, hogy április 4-re pótolják a mulasztást. Az eredményeket elsősorban az segítette, hogy a tanács és a begyűjtés dolgozói szorosan együttműködnek. —* Amikor levált a begyűjtési apparátus a tanácstól — mondja a községi tanács VB-elnöke — továbbra is együtt beszéltük meg a tennivalókat. Tavaly és az azelőtti években mindig az utolsók között kullogtunk a begyűjtésben. Szégyeltük is lemaradásunkat. Az idén elhatároztuk, hogy élretörünk. Mindenképpen segítjük a begyűjtés dolgozóit. A területfélidősöknek _________kocsit,_______ kerékpárt adnak, ha a tanyákra mennek beszélgetni a termelőkkel. Most alig van öt-hat hátralékos a községben. Igyekeztek erre a negyedévre azoknak a termelőknek beütemezni a sertésbeadást, akiknek meg van hozzá a tehetségük. Transzferálásra nem volt szükség az idén, használt a felvilágosító, meggyőző szó. A kulákokat, spekulánsokat nem kímélik ebben a faluban. Megkövetelik tőlük a beadást, s ha nem hajlanak a jó szóra, a törvényesség szigorával járnak el ellenük. Nagy József kuláknak például hízottsertés-hátraléka van és 20 ezer forinttal tartó A tanács tagjaszik államunknak. Többszöri felszólításra sem hajlandó kifizetni ezt, így sor kerül házának elárverezésére, példamutatásukkal járnak élen a beadásban. Gulácsi György, a begyűjtési állandó bizottság elnöke már rendezte bizottsertés-beadását. Ugyancsak Csúcs László egyénileg dolgozó paraszt is, aki szintén tanácstag. Németh Lajosné, a békebizottság titkára egészévi tojásbeadását teljesítené. Tóth József, a termelési bizottság elnöke sem marad el. Mindenkor időben rendezi állami tartozását. Sok-sok termelőt sorolhatnak még, akik érzik, tudják kötelességüket. Szokolai István és D. Kovács Károly begyűjtési körzeti felelősök állandóan kint vannak a termelők között és meggyőzően értetik meg velük a begyűjtés fontosságát. Az elnök elvtárs dicsekedve beszél munkájukról. Helyesen szervezik a versenyt, mintegy 58 termelő tett felajánlást április 4-re, hogy teljesítik félévi, egészévi, vagy I. negyedévi beadásukat. Kisgyűléseket tartanak a tanáccsal karöltve és egy pillanatra sem hanyagolják el a termelők meggyőzését, a kulákok, spekulánsok ostorozását. A következő negyedéves értékelés április 2-án lesz. Erre az időre a tanács, a begyűjtési apparátus dolgozói a falusi néppel együtt harcolnak azért, hogy a járásban elsők legyenek abegyűjtésben. Medve Özv. Harmati Gáborné, gyomai lakos — aki a közellátás érdekét , veszélyeztető bűntett miatt már kétszer volt büntetve , 643 kiló tojást, baromfit, túrót és rizst vásárolt fel a gyomai és az endrődi piacokon és azt Budapesten értékesítette. A gyomai járásbíróság, mint visszaeső üzérkedőt, háromévi börtönbüntetésre, leányát, Harmati Irma alkalmi munkást pedig, mert többször segített anyjának az áru felvásárlásában és a vasúti feladásban, hathónapi börtönbüntetésre ítélte.. Kiss László, a Sütőipari Vállalat tótkomlósi telepvezetője, tengeri- és napraforgószár fűtőanyagot vásárolt a tótkomlósi üzemeknek a dolgozó parasztoktól. Hét esetben nagyobb öszszegekre javította ki a parasztoktól kapott ellennyugtákat, vagy üres papírt iratott alá, vagy egyegyszerűen maga készített könyvelési bizonylatot és hamis öszszegekkel számolt el a vállalatnak. Fivére, Kiss Pál egy hétig helyettesítette, s akkor 70 forinttal magasabb összeget írt a nyugtákra és számolt el. Ezért Kiss Lászlót az orosházi járásbíróság ismételten elkövetett társadalmi tulajdon elleni csalás és 1 rendbeli okirathamisítás bűntette miatt egy és félévi börtönre, Kiss Pált pedig 4 hónapi börtönre ítélte. * Hatósági közeg elleni erőszak büntette miatt 7 hónapi börtönbüntetésre ítélte jogerősen a battonyai járásbíróság Oláh Sándor battonyai lakost, aki a helyszíni behajtás végrehajtása végett lakásán megjelenő begyűjtési dolgozókat, vasvillát ragadva, veszélyesen megfenyegette és akadályozta őket a kukorica elszállításában.* Torna Sándor, állami gazdasági munkás, brigádvezető a gazda' '.A kukoricaföldjéről kb. 5 mázsa kukoricatermést ellopott. Ezen kívül arató társait megkárosította azzal, hogy kb. 1000 forint értékű munkájukat a maga és fia javára számolta el és fizettetett ki a gazdasággal. Az orosházi járásbíróság Torna Sándort társadalmi tulajdon elleni lopás és magánosok sérelmére elkövetett csalás bűntette miatt 1 évi börtönre ítélte. A gyulai járásbíróság fabetevágókat ítélt el. Ivázi Ferenc okányi lakos engedély nélküli sertésvágásért 6 hónapi börtönbüntetést és 400 forint pénzbüntetést kapott. Tripai Mihályné, lőkösházi lakost, szintén engedély nélküli sertésvágásért, 3 hónapi börtönbüntetésre és 500 forint pénzbüntetésre ítélték. A feketén vágott sertéstermékeket elkobozták. — Indiában, magyar népművészeti kiállítást rendeztek. A magyar népművészeti alkotásokat nagy tetszéssel fogadta India művészetkedvelő közönsége. — Ötvenhat új tag lépett be március 28-ig az orosházi Béke TSZ-be. Tizenegy dolgozó paraszt szintén beadta már felvételi kérelmét a tsz-be. Háromévi börtön üzérkedésért — Bírósági ítéletek — Pilitmirkép Magyardombegyházáról Tevékenykednek a határban Magyardombegyházán is. A község lakóinak száma alig haladja meg az ezret, mégis népes a mező. A szorgalmas parasztok március 17-én befejezték a tavaszi búza vetését, az árpa és zab vetőmagját is a földire tették. Még ezen a héten elvetik a cukor- és takarmányrépa-mag 90 százalékát, április 4-ig befejezik ennek a vetését és a napraforgóét is. ( Ifj. Gál Pál, Setényi István, ifj. Csizmadia János és még sokan mások e hét végére elvégzik az őszi kalászosok tavaszi fejtrágyázását. A község dolgozó parasztjai a kalászosok termésátlagát fejtrágyázással, helyes növényápolással és szemveszteségnélküli aratással növelik. A tavalyi 6—9 mázsás átlaggal szemben 9—12 mázsát takarítanak be egy holdról az idén. in A nyugdíjas két órát dudált a gyár. Kint a lépcsőkön, az udvaron jövésmenés zaja, a gyárból távozó munkások vidám beszélgetése rövid időre elnyomja a gépek duruzsolását. Vége a délelőtti műszaknak. Valaki csendesen kopogtat az ajtón. — Tessék! Fodor elvtársnő — vagy ahogyan az egész gyárban, s talán az egész városban hívják .— Katica néni lép be. — Szabadság! — köszön. *— Szabadság, elvtársnő! — Látom, valami rendkívül fontosat akar közölni, ő feleslegesen sohasem járja az irodákat. — Mi újság? Nekikészülődik mondanivalójának — mosoly és kis szomorúság suhan az arcán, aztán hirtelen kimondja, amit gondol. — Hát elvtárs, én úgy gondoltam, hogy én már eleget jártam ebbe a gyárba. Meg hát itt vannak a fiatalok is, majd ők dolgoznak helyettünk. Ha hozzá tetszene járulni, én elmennék nyugdíjba, január 1- vel. Még sietve hozzáteszi, idejében akartam szólni, január 1-e előtt. — Tovább folytatja:— Hát, hogy ez a nyugdíjrendelet jött, majd csak meg leszek már... Megpessze is volt bejárni. Pihenni fogok és gondozni fogom virágaimat. Nagyon szeretem a virágot. Muskátlimnak, őszirózsáimnak mindenki csak csodálkozik! Az is az én kertemből volt, amit az orsózó gyárudvari virágágyába ültetett Dévity elvtárs a tavaszon. Nekem, s talán egy kicsit önmagának mondja e szavakat rövid tőmondatokba szedve, mint lelkes virágjait, csapongva a jelen és múlt emlékei között. Látni, hogy ezekben a percekben végigfut gondolatban közel öt évtized eseményein. Ennyi évet dolgozott a gyárban és mielőtt elköszönne a gyártól, szeretné reánk hagyni élményeit — emlékül nekünk és önmagának. *— Hát így gondoltam. Mióta dolgozik a gyárban az elvtársnő? Mintha várta volna a kérdést — folytatta. — Még kisleány voltam, amikor beadtak dolgozni... Tizenegyéves sem voltam. Többen voltunk akkor ilyenek itt. Bizony, volt úgy, hogy kijött az iparfelügyelő — ide, a gyárba — és a mester gyorsan a fonalas ládába bújtatott minket, nehogy meglássa, milyen fiatal gyerekek dolgoznak az üzemben. Mikor idejöttem, nem volt még ilyen nagy a gyár. Az udvar sem volt ilyen szép, sár, meg salak volt ott. Nem volt ilyen neonvilágítás sem, pedig 12 órát, meg még többet is dolgoztunk egy nap... Nagyon szerettem a gyárat, a munkámat, szerettem idejárni. Elsők között voltam, akik élmunkások lettek a felszabadulás után. Nekem olyan volt a gyár, mintha hazajöttem volna. Szerettem az embereket és az emberek is szerettek engem. Jó érzés, ha szeretünk és szeretnek minket. — Sóhajtva hozzáteszi: — Dehát eljár az idő és újak jönnek — fiatalok. Hát ezt akartam csak mondani és még azt, hogyha valamivel megbántottam volna, ne tessék haragudni. — Nem volt közöttünk még egy hangosabb szó sem... — Csak mondtam — szólt és kezet nyújtott. — Elvtársnő, mi megtartjuk emlékezetüinkben Fodor elvtársnőt is, meg valamennyi régi dolgozónkat és arra kérem, ha néha erre visz az útja, nézzen be hozzánk, mintha hazajönne. Szívesen látjuk. Kívánok magának minden jót, gondozza a virágait. — Majd hozok belőlük, ha nyílnak. Jó egészséget. Meghatódva fogtunk kezet mind a ketten. Volt valami ünnepélyes ezekben a percekben: csend volt, csak a gépek halk muzsikája szólt az emeleten. Én törtem meg a csendet. — Azt akartam még mondani, hogy a rendelet megengedi, hogy a nyugdíjasok havonként 6 napot dolgozhatnak a gyárban. Ha úgy adódna, bejönne az elvtársnő? — Szívesen jövök, de nem szeretném, hogy valakinek hátrányos legyem, így szólt, és ahogy jött, ugyanúgy távozott, szerényen és csendesen, amilyennek mi ismertük őt.* Ez a kép azóta is bennem élt s talán saját magamnak tartottam volna meg, ha most közel három hónap múltán egy váratlan esemény közbe nem jön. Úgy történt, hogy Fodor elvtársnőért valóban üzentünk, jöjjön be egy hétre az orsózóba, mert ott a sok beteg miatt nehezen birkóztak meg a tervvel. Szívesen tett eleget a meghívásnak. Engem hivatalos ügyeim Pestre szólítottak s két hét múlva a gyár folyosóján találkoztam Fodor elvtársnővel. Éppen műszakváltás volt akkor is. — Hogy vagyunk elvtársnő, még itt minálunk? — így én. Fodor elvtársnő azonban most nem volt oly vidám. Arcára volt írva, hogy nagyon bántja őt valami. — Nem dolgoztam, csak három napot! Erre én voltam megütközve: hogy lehet ez? Éreztem, itt valami hiba lehet. — Dehát mi történt, mondja el! — Hát olyan furcsák az emberek, nem is jó róla beszélni. Azt mondták, hogy én milyen éhes vagyok a pénzre, hogy nyugdíjat is kapok, meg még be is jövök dolgozni. Higgye el, nekem ez nagyon fáj. Nem is gondoltam volna... Ki volt az, akinek ez nem tetszett — méreg fogott el s most rögtön szerettem volna elégtételt szerezni Fodor elvtársnőnek., A harag nem fs tanácsadó. Katica néni ezt nagyon, jól tudja, ezért nem mondta meg, ki bántotta meg. — Nem is orsózóbeliek mondták. Talán kötődések voltak. Látszott, bántja, hogy egyáltalán erről szólt. Hozzá is tette. — Biztosan nem is tudták, hogy csak hat napra jöttem dolgozni. Az elvtársak hibája is, hogy nem mondták meg a dolgozóknak, hogy nem állandóra jöttem be. Mert hát sokfélék vagyunk. Nagyon fájt ez a találkozás. Fájt, hogy Fodor elvtársnő, a mi Katica nénink csalódott bennünk. Mert számára »gyár« — csak egy van, az a hely, ahol élete nagyobb felét élte le. Az épületek, a gépek, a fonal és a dolgozók valami megbonthatatlan egységet jelentenek számára. Sok szál kötötte össze a gyárral, úgy látta, hogy ezek a szálak erősebbek, mint azok, amiket talán sokmilliószor is megkötött annyi évi munkája során az orsózóban. És e szálakat valaki durva kézzel el akarta tépni, mint a fonalat a gondatlan kezek. Csak a meg nem fontolt kijelentés volt az a néhány szó, ami annyira fájt Katica néninek. Ez a kis eset, ha lehet, nekünk a gyáriaknak talán még jobban fájt, mint Fodor elvtársnőnek és megfogadtuk, módot fogunk keresni, hogy Katica néni újra közénk jöjjön és jó emlékei között tartson meg bennünket és második otthonát, a Gyulai Harisnyagyárat Kovács György