Békés Megyei Népújság, 1958. január (3. évfolyam, 1-26. szám)
1958-01-01 / 1. szám
* JSf'jKfíS MILGYEI ■MUNKÁSOK( PÁRÁSÍTÓK POUTIKAI NAPILAPJA 1958. JANUÁR 1., SZERDA Ara naptárral együtt: 1 forint Hl. ÉVFOLYAM, 1. SZÁM Világ proletárjai egyesüljetek. Változások és remények a nemzetközi politikában Hozott-e valami reményt ez az 1957-es esztendő a hidegháborúiba már belefáradt emberiségnek, vagy csupán annyi „haladást” remélhetünk az új évtől, hogy tökéletesebbé válnak a pusztító eszközök, a lapokban pedig még több eredménytelen nemzetközi konferenciáról olvashatnnk? A kérdésfelvetés szándékosan pesszimista aláfestésű, így eleve hátat fordítunk a kellemes ábrándképeknek, hogy a valóság talaján állva próbáljunk néhány összefüggést megállapítani és egy-két következtetést levonni. Az evévi „mérleget” összehasonlítjuk azzal, amivel nekiindultunk az esztendőnek. Nos, 1957. eleje nem sokkal biztatott a nemzetközi helyzet kibontakozását illően. Ha visszalapozunk a mértékadónak és józanabbnak tekinthető nyugati lapokban, milyen éveleji „távlatokat“ olvasunk ki belőlük? Azt, hogy a a nyugati világ vezető körei a idegháború és az erőpolitikahatására tették fel lapjaikat. Nem csupán abban az értelemben, hogy erre készültek fel, hanem akarták is ezt, mert érdekükben állónak vélték. „Dulles és néhány más amerikai miniszter ,— írta annak idején a jól tájékozott Le Monde című párizsi lap — hevesen ellene van mindenfajta leszerelésnek, hogy ily módon a fegyverkezési terhektől sújtott Szovjtunióra növekvő nyomást gyűlöljön...” S a nyomás célja? Az,ós a Szovjetunió kapituláljon általában, különösen pedig Németország és a népi demokratikus országok ügyében. S miért remények Dullesék a nyomás sikerében? Mert a Szovjetuniót gazdaságilag gyengébbnek, katonailag mögöttük járónak tartották, s ma úgy számoltak, hogy a szocialista országok egysége meglazult és a lazulás a széthullás irányába terjed. Ez volt tehát a nyugati „irányzat” az induláskor. Egy ilyen irányzat csakis negatív „mérleg“-et eredményezett a nemzetközi légkör szempontjából. Hiszen aki térdre akar kényszeríteni, az szükségszerűen kibújik bármilyen megegyezés elől, mert még a kis megegyezések is ragályosak lehetnek, aki az erőpolitikát játsza meg, az szükségszerűen nem csökkenteni akarja a feszültséget, hanem növelni, s nem kapcsolatokat kíván, kereskedni óhajt, hanem az érintkezés leszűkítésére törekszik. És ha visszatekintünk a mögöttünk lévő esztendő első felére, a különböző nemzetközi vitákra, az ENSZ üléseire, éles körvonalak- ban bontakozik ki előttünk e tuddatos hidegháborús elképzelés ér jényesülése. De mit mutat a mérleg, most az esztendő lezárásakor? Megegye jtést, leszerelést, a békés egymás mellett élés megvalósult gyakorlsatát? Nem. De a feszültség bizonyos fokú enyhülését és ami ennél jóval több: Genf óta először újra íze, szaga, tapintható valósága van annak a szónak, hogy „tárgyalások”. A láthatár szélén foszladozni kezdenek a sötét fellegek. Ha most egyenként próbálnánk elemezni azokat az okokat, amelyek végül is a légkör változásához, s a „mérleg” biztató javulásához vezettek, túl kellene lépnünk egy rövidreszabott újévi cikk kereteit. A megtett esztendő távlata azonban segítségünkre siet: hátra nézve könnyebb felfedni az összefüggéseket, a lényeges körvonalakat, a befolyásolható erőeltolódásokat. A változás legfontosabb elemei ugyanazok, amelyekből a nyugati politika pontosan és gondosan összeillesztette a maga „cselekvési vezérfonalát“ az év elején. Ezek az elemek azonban teljesen, vagy részben ellenkező előjelűre változtak. A szovjet gazdasági élet nem gyengült, de erősödött, a Szovjetunó nem maradt le a fegyverkezésben és általában a haditechnikában, hanem előbb az interkontinentális rakétával értelmetlenné tette a nyugat eddigi stratégiai terveit, majd a szputnyikokkal ás a „kaputnyikkal", mintegy szétrobbantotta a két nagyhatalom tudományos kutatásainak jövőjéről alkotott képet. Végül — és így összefüggésében látszik csak világosan, hogy miben is állott a szocialista országok sorozatos találkozójának külön világpolitikai jelentősége — teljesen alaptalanoknak bizonyultak a szocialista államok egységének megbomlásához fűzött nyugati remények, legfontosabb elemekről beszéltünk. Ezek az elemek azonban csak kölcsönhatásukban, más fontos tényeket befolyásoló erejükben mérhetők fel teljesen jelentőségükben. Vagyis abban az együtthatásban, amelyet a nemzetközi közvélemény alakításával, Nyugat-Európa és az Egyesült Államok viszonyának módosításával, az ázsiai és afrikai népek függetlenségi törekvéseinek megerősítésével fejtenek ki. És itt már elértünk a legutóbbi napok külpolitikájához, a sok oldalról megvilágított NATO-értekezlethez és ahhoz a kérdéshez, hogy vajon most merre, a Nyugat- Európában megépítendő atomra-kéta-támaszpontok, vagy a tárgyalások előkészítése felé? Kerüljük meg a kérdőjelet, s jóslás helyett állítsunk szembe egymással néhány tényt. Látnunk kell, hogy az Egyesült Államok vezető körei többségükben tárgyalásellenneseit, vagy legalább is félnek mindenfajta komolyabb tárgyalásitól. Indokolásuk szerint „előbb vissza kell szerezni az erőfölényt és helyre kell állítani Amerika szputnyiksejbezte presztizsét.” Azt is valóként kell tudomásul vennünk, hogy egyes nyugateurópai kormányok készségesen támogatják ezt az amerikai álláspontot. Ugyanakkor a NATO-értekezlet eseményei és a nyugati lapok kommentárjai világosan feltárták, milyen mély az ellenállás egész Nyugat-Európában, de a nyugateurópai kormányok egy részénél is az „öngyilkos” atomrakétás tervekkel szemben. Az a körülmény, hogy egy angliai közvéleménykutatás szerint a lakosság több mint nyolcvan százaléka nagyhatalmi találkozót kíván, ennek az ellentállásnak csaknem páratlanul nagy erejéről tanúskodik. Alig férhet kétség hozzá, hogy ennek az „új áramlatnak” a létrejöttében nem kis szerepük van az angol felhők között röpködő hidrogénbombás amerikai repülőgépeknek. Az a felismerés, hogy az újabb és újabb erőpolitikai erőfeszítés csak a katasztrófa szélére sodorhatja a világot, széleskörű erjedést indított meg Európában. Kennannak, az Egyesült Államok moszkvai nagykövetének, valamint az angol munkáspárti de vannak a közeledés útját tapogató javaslatai és a javaslatok visszhangja az erjedés komolyságát mutatja. Erre vall az a körülmény is, hogy félhivatalos nyugati körökben a vártnál nagyobb figyelembe részesítették az ütemmentes középeurópai övezet megteremtését felvető lengyel javaslatot.éha azonban a varázslatos szavak mögött csupán a közvélemény erejének visszfénye található. Vagy, ahogyan a londoni Times fogalmazta meg a minap: „Bármiképpen gondolkodjék is Dulles a Szovjetunióval való tárgyalások értékéről, úgy látszik a pillanatban nem tehet egyeben mint azt, hogy igyekszik a békülékenység látszatát kelteni. Európa határozottan követeli, hogy adjanak új választ a Szovjetunió kez-’deményezésére.“ A „mérleg”, hogy újra ezt szét használjuk, akkor is kedvező marad, azonban ha a frázisokat, a salangokat már lehántották, s a puszta, de gazdag valóság marad csak előttünk. A tárgyalás felé szorító erők megsokasodtak az elmúlt év alatt. Minden valószínűség szerint ezek az erők egészen a kerekasztalig juttatják a kormányköröket. Azért, hogy mindenben megegyezzenek? Aligha. Erre még nem érett meg a világ. De azért, hogy valamiben megállapodjanak és ha korlátozottan is, de közeledjenek egymáshoz. Kevés ez? Ha illúziókban élünk, talán nem sok. Józanul tekintve a nemzetközi helyzet súlyos és bonyolult problémáit, éppen elegendő a feszültség tartósabb enyhítésére, új légkör, új bizalom megteremtésére. Arra, hogy a meglévő társadalmi rendszerek tudomásul vételével és elfogadásával tovább lehessen azután learni egy általánosabb rendezés felé. Békét, erőt és egészséget kívánunk az új esztendőben olvasóinknak, levelezőinknek, tudósítóinknak és lapunk minden barátjának Békés megyei Népújság Szerkesztősége és Kiadóhivatala Dobi István rádióüzenete — KEDVES BARÁTAIM! — ELVTÁRSAK! — MAGYARORSZÁG DOLGOZÓ NÉPE! — Szívből üdvözlöm Önöket a most beköszöntő új esztendő alkalmából. — A búcsúzó 1957-es esztendő nagyfontosságú volt hazánk jövő fejlődését, egész népünk életét illetően. Mindannyian élénken emlékezünk még, hogy egy esztendővel ezelőtt milyen nehéz politikai és gazdasági helyzetben köszöntött ránk az új év. Súlyos gondok emésztettek bennünket az ellenforradalom által okozott károk és a termelési kiesés miatt. Erőfeszítéseinket az év elején a termelés beindítására és népgazdaságunk helyreállítására kellett összpontosítanunk. Súlyos volt a helyzet és elmondhatom, hogy mikor a fegyveres harcok véget értek, sok embert bizonytalanság gyötört, hogyan sikerül megbirkóznunk a károkkal és az előttünk álló feladatokkal? Meg kell mondanom, egymásunkban képtelenek lettünk volna rá. — De tudtuk — és ez a tudat erőt adott munkánkhoz —, hogy a becsületes magyar dolgozók akarata és a Szovjetunió, az egész szocialista tábor segítsége, lehetővé teszi számunkra a gazdasági katasztrófa elkerülését. Mégis számolnunk kellett a munkanélküliség, az infláció fenyegető veszélyével és az elkerülhetetlenül velejáró nékülözésekkel. Bár számítottunk népünk szorgalmára, igyekezetére, ettől a veszedelemtől mégis félnünk kellett. Egész dolgozó népünk erőfeszítéseit: a munkások, a bányászok, az állami gazdasági dolgozók, a termelőszövetkezeti és az egyéni parasztok és az értelmiségi dolgozóink szorgalmas termelő, alkotó munkáját dicséri, hogy a gazdasági bajok nem következtek be. A Magyar Szocialista Munkáspárt és a forradalmi munkásparaszt kormány történelmi érdeme, hogy eredményesen szervezte és vezette népünk erőit a nehéz és bonyolult feladatok megoldásában. De az új, 1958-as esztendőbe lépve, nemcsak a sikerekre kell gondolnunk, hanem azokra a tennivalókra is, amelyeket a még meg nem oldott feladatok és a szocialista építés folyamata állít elénk. Erőink megsokszorozására, több termelésre, az önköltség csökkentésére, takarékosságra van szükség ahhoz, hogy teljesen eltakarítsuk az ellenforradalom nyomait, továbbfejlesztik népgazdasátrunkat az iparban és a mezőgazdaságbian egyaránt. Szélesítsük a népjólét növelését szolgáló árutermelést, emeljük a munka termelékenységét, növeljük népünk kulturális és anyagi jólétét. E tennivalók sikeres megoldásának alapját az elmúlt évben leraktuk, további sikereink biztosítékát pedig dolgos népünk szorgalmas munkája nyújtja. — Továbbhaladásunk alapvető feltétele: a béke biztosítása. Egyes nyugati imperialista körök — nem számolva a népek béketörekvéseivel és azzal az erővel, amelyet a Szovjetunióval együtt harcoló egész szocialista tábor képvisel — 1956. őszén a békés Egyiptom megtámadásával és a magyarországi ellenforradalom kirobbantásával veszélybe sodorták a béke ügyét. A béke hívei azonban erősebbnek bizonyultak. A Szovjetunió és a többi békeszerető ország rendíthetetlen békepalitikájárnak eredménye, hogy az elmúlt esztendő — a békeszerető emberiség, benne a mi népünk, asszonyainak, leányaink, gyermekeink szerencséjére és örömére — a béke esztendeje volt. — Hazánk az elmúlt 1957-es esztendő folyamán az ellenforradalomban érdekelt nyugati kapitalista vezető körök támadásainak középontjában állt. A történetemben példátlanul álló rágalomhadjárat folyt ellenünk. A forradalmi munkás-paraszt kormány, amely erős kézzel vetett véget az ellenforradalom próbálkozásainak, visszaverte a rágalmakat. Külpolitikájában is minden lépésével a béke ügyét szolgálta és azt fogja szolgálni a jövőben is. Népünk szilárd elhatározottsága, hogy támogatja kormányának ilyen irányú politikáját , és minden nép harcát, a tartós béke biztosításáért. A magyar nép tudatában van annak, hogy egy szörnyű tömegpusztító háború megakadályozása, a tartós béke kivívása megköveteli népünk és az egész emberiség éberségét és lankadatlan harcát a békéért. — Kedves barátai!»! — Kívánom, hogy legyen az új, 1958. esztendő nénünk számára a szocialista gazdasági és kulturális építés még nagyobb eredményeinek, hazánk béketörekvései ifjabb sikereinek esztendje, mégegyszer szívélyesen köszöntök minden magyar dolgozót, munkást, parasztot, értelmiségit, nőt és fiatalt, az új év ünnepén. Teljes szívből kívánok mindannnyiuknak jó egészséget, sok sikert a munkában, tanulásban, s a nép érdekét szolgáló minden tevékenységük(VM 1. — Boldog 1! esztendőt.