Békés Megyei Népújság, 1966. február (21. évfolyam, 26-49. szám)
1966-02-01 / 26. szám
A MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA 1966. FEBRUÁR 1., KEDD Ára 60 fillér XXI. ÉVFOLYAM, 26. SZÁM Az EAK-ben a magyar kormányfő látogatását várják Kairó A kairói sajtó több cikkben foglalkozott a magyar—egyiptomi kapcsolatok fejlődésével és jelezte, hogy Kállai Gyula látogatása alkalmából gazdasági, kereskedelmi, tudományos, műszaki és kulturális egyezmények aláírására is sor kerül. A lapok megírták, hogy az EAK gazdag programmal várja a magyar vendégeiket: hivatalos tárgyalások szerdán és vasárnap lesznek, közben pedig a helváni vasmű és textilgyár, a piramisok, az asszuáni nagygát, a Kima, vegyiművek, Luxor és Karnak meglátogatására kerül sor. A program kulturális része múzeumlátogatásokat tartalmaz. Zakaria Mohieddin miniszterelnök és felesége kedden vacsorát ad a magyar kormányfő és felesége tiszteletére. A vacsorameghívást Kállai Gyula és felejövő hétfőn viszonozza. A magyar delegáció szállása a heliopoliszi Kubbeh köztársasági palotában lesz. Az Akhbar hétfőn közölte Kállai Gyula nyilatkozatát, címében kiemelve, hogy a két ország együttműködése szüntelenül fejlődik és hogy a magyar kormányfő látogatása elmélyíti majd a két nép barátságát A Gumhurija Kállai Gyula életrajzát ismerteti. Az Ahram bejelentette, hogy a kormány bizottságot nevezett ki, amely dr. Szolimán Huzajennek, a kulturális ügyek miniszterének elnökletével hivatalosan elkíséri a magyar vendégeket az EAK-ban minden útjukon. A Masza közölte, hogy a magyar kormányfőt a repülőtéren kedden délben Zakaria Mohieddin miniszterelnök fogadja és elkíséri a Kubbeh palotába. (MTI) A SZOT elnökségének felhívása A SZOT elnöksége a forradalmi alapvető szükségleteket kielégítő munkás-paraszt kormány határozata alapján hétfőn foglalkozott a február 1-ével bevezetésre kerülő ár-, bér- és szociálpolitikai intézkedések végrehajtásának tapasztalataival. Ennek alapján a SZOT elnöksége felkéri a forradalmi munkás-paraszt kormányt, hogy hívja fel az illetékes állami szervek figyelmét a következőkre: — Az állami szervek az ármódosításokat a rendeletben foglaltaknak megfelelően hajtsák végre. A szabadpiaci árak alakulásának befolyásolása érdekében helyes árutérítéssel biztosítsák, hogy a lakosság igényeit minden cikkféleségből ki lehessen elégíteni. Biztosítsák, hogy az árleszállítással érintett cikkekből hiány ne keletkezzék. Gondoskodjanak arról, hogy az árleszállítás körébe bevont áruféleségekből a kereskedelem igényeinek és a lakosság szükségleteinek megfelelő menynyiségű, minőségű és választékú termék álljon rendelkezésre. Különösen vonatkozik ez az olyan cikkekre, amelyek elsősorban az alacsony keresetű családokat érintik. AZ irányító gazdasági szervek tegyenek megfelelő intézkedéseket annak érdekében, hogy a vállalatok a keresletnek megfelelően továbbra is gyártsanak olcsóbb, a választéknak megfelelő áruféleségeket. A tanácsok biztosítják, hogy a szolgáltatások jobban alkalmazkodjanak az igényekhez és jobban elégítsék ki a lakosság ez irányú szükségleteit. Intézkedjenek, hogy a végzett szolgáltatások vállalási ideje csökkenjen, a munka minősége javuljon a törvényes szolgáltatási díjak betartása mellett. A Pénzügyminisztérium, a Központi Népi Ellenőrzési Bizottság, a tanácsi szervek, a KIKSZ az eddiginél fokozottabban ellenőrizzék a kisiparosok tevékenységét. Gondoskodjanak az érvényes szolgáltatói díjak kifüggesztéséről és betartásáról. Tegyenek meg mindent annak érdekében, hogy a megemelt adót a fogyasztókra ne lehessen áthárítani. A SZOT elnöksége javasolja a forradalmi munkás-paraszt kormánynak, hogy az érintett állami szerveket a fentiekről, az ár- és bérpolitikai intézkedések végrehajtásáról 1966 első negyedévében számoltassa be. A szakszervezetek az ár-, béres szociálpolitikai kérdésekkel továbbra is szervezetten, megkülönböztetett módon foglalkozzanak, szerezzenek érvényt különösen az árpolitikai kérdéseknél annak, hogy csak azon cikkeknél és olyan mértékben kerüljön sor árváltoztatásra, ahogy azt a központi rendelkezések szabályozzák. A leghatározottabban lépjenek fel az illetékes állami szervekkel együttesen azon törekvések ellen, amelyek akár nyátr, akár burkolt áremelés formájában a vásárlókmegkárosítását eredményeznék. A SZOT elnöksége felkéri a társadalmi ellenőrök , mintegy 15 000 fős táborát, hogy ugyanígy, mint idáig, továbbra is mindent tegyenek meg annak érdekében, hogy a kormány határozata az előírtaknak megfelelően kerüljön végrehajtásra. Dolgozótársaik, a fogyasztók millióinak érdekében akadályozzanak meg minden esetleges visszaélést. Segítsék a kereskedelmi dolgozókat is feladataik megvalósításában. A szakszervezetek gondoskodjanak arról, hogy a feladatokról a társadalmi ellenőrök, aktívak megfelelően tájékoztatva legyenek. Az általuk feltárt hiányosságok megoldásához nyújtsanak segítséget. Intézkedjenek az állami szerveknél a hibák megszüntetése érdekében. Budapest, 1966. január 31. A SZOT ELNÖKSÉGE Mától lépnek életbe a húsfélék, a tejtermékek és egyes ruházati cikkek új fogyasztói árai Az ez évi népgazdasági tervvel megjelenteik az Országos Árhivatal kapcsolatosan hozott ár- és bérpolitikai, valamint szociális jellegű intézkedésekre vonatkozó kormányhatározat végrehajtásaként február 1-től egyes állati eredetű élelmiszerek fogyasztói ára emelkedik, ugyanakkor a sertészsír és a szalonnafélék, valamint egyes textiláruk és ruházati cikkeik fogyasztói ára csökken. Az áremelésekre és az árleszállításaikra vonatkozó intézkedések hivatalos lapjában. A Belkereskedelmi Minisztérium kiadta a megváltozott árak jegyzékét, valamint a vendéglátóipari árak új szabályozásáról szóló miniszteri utasítást. A húst, húskészítményeket, tejtermékeket árusító boltokban mindenütt kifüggesztik az árjegyzékeket, amelyeken a változással érintett főbb élelmi cikkek új ára megtalálható. (MTI) Tanácskozik a KISZ első megyei parlamentje Huszonháromezer KISZ-tag nevében, az ő véleményük, problémáik tolmácsolására hívta össze Békés megye KISZ-bizottsága az első parlamenti ülést, amely tegnap kezdte meg tanácskozását Békéscsabán, a KISZ-táborban. Több mint száz küldött foglalt helyet a nagyteremben, s adta szavazatát Bankó Mihály elvtársra, hogy legyen elnöke a parlamentnek. Az MSZMP Békéscsabai Városi Bizottságának titkára ezután javaslatot tett az elnökség megválasztására. Fabulya Balázs, a KISZ városi bizottságának titkára nyitotta meg az ülést, majd Petrovszki István, a KISZ megyei bizottságának első titkára tartott beszédet. Bevezetőjében szólt az 1965. december 8-i párthatározatról, amely megjelölte az 1966 évi fő mutatókat, majd arról a feladatról, amelyet az ifjúságnak kell teljesíteni e határozatok megvalósítása érdekében. — Az ifjúság abban a helyzetben van, volt és lesz, hogy a jövő mindenképpen számára, neki épül — mondotta többek között a szónok, majd így folytatta: — Első feladata az ifjúságnak, hogy ami eddig épült szocialista társadalmunkban, azt megtartsa, másik feladata, hogy ezt tovább építse. E kettős feladat értelmében hívtuk össze ifjúsági parlamentünket, s azért, hogy a KISZ KB által kiadott két jelszó: — „Szót kér a KISZ-tag”, „Tervezzünk és cselekedjünk együtt!” — értelmében meghatározza azokat az útmutatásokat, amelyek alapján a fiatalság a párt által elé tűzött feladatokat meg tudja valósítani. A továbbiakban a külpolitikai helyzetet ismertette, majd a belpolitikai élet alakulásával foglalkozott. Elmondotta, hogy az 1966- os népgazdasági terv elsősorban az ifjúság érdekeit szolgálja, ezért az ifjúságnak mindent meg kell tenni azért, hogy a tervek maradéktalanul megvalósuljanak. Az 1965. december 20-i KISZ KB- ülés határozata is ezt a célt szolgálja a „Tervezzünk és cselekedjünk együtt” mozgalom megindításával, amelyik mozgósítja a fiatalokat, hogy ötleteikkel, lendületükkel és lelkesedésükkel, nem utolsósorban jó munkájukkal segítsék elő a tervek megvalósítását. A továbbiakban az ifjúság politikai helyzetével foglalkozott, majd a parlament előtt álló célkitűzésekkel, s azok megvalósításával kapcsolatos tennivalókat jelölte meg. Elmondotta, hogy az ifjúsági parlament ülésszakán huszonháromezer KISZ-tag nevében szólnak, nyilvánítanak véleményt a küldöttek, akik nemcsak a belpolitikai élettel, de tisztában vannak a külpolitikai események fontosságával, hazánkra való kihatásával is. Elmondotta még azt, hogy a KISZ-tagoknak nemcsak joguk, de kötelességük fellépni mint ifjúkommunistáknak a téves nézetek, s az elburjánzó „nyugatias” fétissel szemben. Petrovszki István beszéde után az elnöklő Baukó Mihály javaslatot tett a munkabizottságok kialakítására, majd szünetet rendelt el. Ezt követően megkezdte munkáját a küldöttekből alakult 13 szekció. Ezek a következő problémákkal foglalkoztak: a munkás, paraszt és tanuló ifjúság problémái, a fiatalok munka- és életkörülményeinek alakulása, politikai nevelés, kulturális és sportmunka a szervezetekben; a KISZ termelési mozgalma, kapcsolatai a KISZ belső élete. A délelőtti vitában a munkás- és parasztfiatalok szekciójában részt vett Csatári Béla, a megyei tanács vb megbízott elnöke, az érdekvédelmi tanácskozáson részt vett Lipták Pál, az SZMT vezető titkára. Gajdos Jenő, a KISZ KB munkatársa a KISZ belső életét tárgyaló szekció tanácskozásán szólt a felvetett problémákhoz. Ebédszünet után folyt tovább a munkaértekezlet, majd este farsangi bálon szórakozott, ismerkedett a huszonháromezer megyei KISZ-tag képviselője. Ez alatt az idő alatt a megyei ifjúsági parlament szekcióvezetői az elnök és az előadó vezetésével éjszakai ülésen dolgozták fel a szekciókban kialakított álláspontokat, amelyek meghatározói lesznek a plenáris ülés állásfoglalásának. A kétnapos program mai ülésén kerül sor Petrovszki István, előadására, amely a 23 000 KISZ- tag szót kapott címen összegezi a tanácskozás néhány jelentős felvetését, majd az elnök vitára bocsátja a szekciók által kidolgozott anyagot. Délután válaszolnak az interpellációkra, majd a dokumentumokat terjesztik az ülés elé. Tegnap az ifjúsági parlament részvevői elindítottak egy gyűjtést, amelynek célja, hogy a vietnami népi erők számára gyógyszert vásároljanak. Az első napon hatezer forint gyűlt össze, amely összeget a KISZ KB külügyi osztályára továbbítanak. ma. Békés megyei munkásőröket tüntetett ki a belügyminiszter Tegnap, január 31-én délelőtt, a Békés megyei Rendőrfőkapitányság épületében Hidas Mihály ezredes elvtárs, a főkapitányság vezetője kilenc megyei munkásőrnek adta át a belügyminiszter kitüntetését. Részt vett az ünnepségen dr. Szabó Sándor, az MSZMP Békés megyei bizottságának titkára és dr. Faragó Elek, a megyei munkásőrség parancsnoka is. Hidas elvtárs a kitüntetés átadásakor hangsúlyozta, hogy a munkásőr elvtársaik tobábbra is törekedjenek a rendőrség és a munkásőrség szoros kapcsolatára a közbiztonság védelmében. Ezután átadta a kitüntetéseket. A Haza Szolgálatáért Érdem■ érem ezüst fokozatát Lestyán János munkásőr, a Közbiztonsági Érem arany fokozatát Csizmár György munkásőr, Gabnai István százados, Szalontai Sándor százados, a Közbiztonsági Érem ezüst fokozatát Jakusovszki Pál munkásőr, Kovács Sándor munkásőr, Szegedi Mihály munkásőr, a Közbiztonsági Érem bronz fokozatát Molnár György munkásőr, Szász József munkásőr kapta a közbiztonság védelmében kifejtett tevékenységéért.