Békés Megyei Népújság, 1966. március (21. évfolyam, 50-76. szám)
1966-03-01 / 50. szám
A MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA 1966. MÁRCIUS 1., KEDD Á1a, 60 fillér XXI. ÉVFOLYAM, 50. SZÁM Vetik az árpát Nagyszénáson A zöld futószalag első növénye Hidasháton: a napraforgós borsós csalamádé A múlt hét közepéin hullott csapadék nehezítette a mezőgazdasági munkáik folytatásait. A mezőkovácsházi járásban csak Kevermesen és Kisdombegyházán szánthattak a traktorosok. Máshol annyira felázott a talaj, hogy a gépekkel inkább kánt tettek volna, mint hasznot. Az Orosházi Gépjavító Állomás körzetében szombaton óráról órám változott a helyzet. A tsz-ek vezetői szinte táblánként határozták meg, hogy hol mit lehet és kell csinálni. Volt olyan tábla, ahol már kora reggel szánthattak, vethettek, máshol csak déltájban vagy éppen a délutáni órákban indulhattak a gépeikkel. A lazább talajon gazdálkodó nagyszénása Lenin Tsz-ben szombaton már vetették a tavaszi árpát. Ugyanakkor sokan dolgoztak a tótkomlósa, a pusztaföldvári és az orosházi termelőszövetkezetekben is. A Hidasháti Állami Gazdaság határában 7 traktor szántott. Ugyancsak itt vezették a napraforgós borsós csalamádét. Ebből lesz majd a tavaszi zöld futószalag első zöldtakarmánya. Nagy a forgalom, kevés az eladó a Békéscsabai Fmsz vetőmagboltjában Napok óta rekordforgalmat bonyolít le a földművesszövetkezet békéscsabai vetőmagboltja. Hétfőn délelőtt, amikor az üzletben jártunk, láttuk, hogy 40—50 vevő szorongott a pult előtt. A polcokról egyre jobban fogy az előkészített vetőmagcsomag. Kiss Imréné üzletvezető kérdésünkre elmondotta, hogy a korai kitavaszodást az üzlet forgalmán is tapasztalják. Naponta több száz vevőt szolgálnak ki, s a pénztárgép leolvasólapján 15—20 ezer forintos napi forgalmat állapítanak meg. Január végén kapták a vetőmagot. Miután a közületeiket kiszolgálták, hozzáláttak több tízezer néhány dekás vetőmagcsomag összeállításához. Ezt a munkát azonban abba kellett hagyniuk, mert a vevők száma egyre növekedett, s a csomagolásra beosztott dolgozót is a Pult mellé kellett állítania. A jelenlegi forgalom még egy eladó beállítását tenné szükségessé. Jó lenne, ha az fmsz ilyen alkalomra megbízná egyik-másik dolgozóját, hogy a rekordforgalom zökkenőmentesen bonyolódjék. Konyhakerti magvakból jó az ellátás, az üzletnek bő a fajtaválasztéka. Lucernából és vörösheréből viszont korlátozott a készlet, tavaly ugyanis e két növény kevés magot termett. 30 traktorral szántanak Békéscsaba határában Vasvári Mihály, a városi tanács vb főagronómusa arról tájékoztatta szerkesztőségünket, hogy a tavaszi mezőgazdasági munkák Békéscsaba termelőszövetkezeteiben is elkezdődtek. A Magyar— Csehszlovák Barátság Tsz-ben elvetettek 22 hold mákot. A Május 1. Tsz-ben a kedvezőtlen időjárás és az őszi belvíz miatt lábon telelt kukoricát törtek. A szövetkezetek szántótraktorainak jelentős része — mintegy 28—30 — szombaton és vasárnap szántott. A város határában 4600 hold szántás maradt tavaszra. Igyekeznek a gazdaságok, hogy a jó időt kihasználva viszonylag kiváló vetőágyat készíthessenek növényeiknek. A múlt hét második felében főagronómusi értekezletet tartottak. A tsz-eső vezető szakemberei elmondották, megtették az előkészületeket a tavasziak vetésére. A vetőmagvakat csírázási próbának vetették alá, az árpát és a zabot már le is csávázták. Ugyanakkor a hibridkukorica-vetőmag átvételét is elkezdték. A közös gazdaságok a 6—6,5 vagon kukoricavetőmagért a cseretermény beszállítását folytatják. Ezen a héten a város több szövetkezetében hozzálátnak a kalászosok fejtrágyázásához. Az előkészületeket ehhez a munkához is megtették. Tervszerűen halad a gépjavítás A korai kitavaszodásból a Gépállomások Békés megyei Igazgatóságán olyan következtetést vontak le, hogy a tavasszal használatos traktorokat, munkagépeket minél hamarább vissza kell juttatni a termelőszövetkezetekbe. A javítás — amint azt Badar Bálint főmérnök közölte — tervszerűen és jó ütemben halad. A műtrágyaszórók, ekék és vetőgépek kijavítását a gépjavító állomások március elejére vállalták. Néhány gép kivételével már át is adták a jól felújított gépeket tulajdonosaiknak. Ezen a héten, amikor a gépj javító állomások igazgatói, főmérnökei megtartják soros kooperációs ülésüket, a megyei igazgatóság visszatér majd a tavasszal használatos munkagépek javításának sürgetésére és ezek gyors átadására. Dupsi Jövőre vezetik a gázt Kaszaperre Kaszaperre terv szerint 1967- ben vezetik a gázt, ha az igénylők száma eléri a négyszázat. A tanácstagok már tájékoztatták erről a lakosságot és eddig több mint 300-an jelentkeztek. Egy-egy igénylőnek 5000 forinttal kell a vezeték építéséhez hozzájárulnia, a költség 50 százalékát a tanács községfejlesztési alapból téríti meg. OTP-hitel is igényelhető. Előreláthatólag társadalmi munkára is lehetőség nyílik majd, ami csökkenti a kiadásokat. Elkészült a gyalogos átkelőhely az átvágott műút felett Árhullám a Körösökön A múlt év második felében az esőzések miatt árhullám vonult le a Fehér és a Fekete-Körösön. Erre az időre az ÁKESZ-osztagok résziben vagy egészben elzárták a folyók töltésének átvágásait, melyeken a deltába szorult vizet kormányozták a mederbe. Vasárnap délutánra az árhullám levonult, s így nyomban hozzáláttak az ideiglenesen eltömött átvágások nyitásához. Vasárnap a késő esti órákban másodpercenként már 40 köbméter árvizet fogadott a Fekete-Körös. A Fehér-Körösön a Gyulavárinál levő átvágás további mélyítésére került sor vasárnap és hétfőn, mert a lokalizációs töltés előtt romáin területein a víz magassága a korábbiakhoz képest jelentősen csökkent. A lokalizációs töltés szakadásának elzárása jó eredményt hozott. Magyar területre az elzárás óta újabb víztömeg nem hatolt be. Ambrus Lajos, az árvízvédelmi ügyelet vezető főmérnöke arról adott tájékoztatást, hogy a deltába szorult árvíz elvonulóban van. A múlt hét első felében 60— 70 millió köbméterre becsülték a magyar területen levő víztömeget, amely a töltések nyitása és zárása ellenére hétfőig 40 millió köbméterre csökkent. A Gyula és Sarkad közötti műút átvágása felett néphadseregünk műszaki alakulatai hétfőre virradóra hidat vertek. Egyelőre csak gyalogos átkelőhelyet építettek, hogy a forgalom a sérült útszakaszon ismét elkezdődhessen. A Sarkadról és környékéről Gyulára, Békéscsabára igyekvőket autóbusz szállítja majd az átkelőhelyig, onnan néhány száz méteres gyaloglás után autóbuszra ülve folytathatják útjukat. Az itteni közlekedést szinkronba állítják a MÁV menetrendjével. Az utóbbi napokban a Körösvidéki Vízügyi Igazgatóság felügyelete alá tartozó területen a belvízelöntés 70 ezer holdról 20 ezerre csökkent. Hétfő reggelre több szivattyútelepet kisebb járatra kellett állítani, mert a csatornákban alacsony a vízállás. Néhány helyen a szivattyútelepen be is szüntették a munkát. Általában az állami kezelésiben levő csatornák csaknem mindegyike üres, várja a termelőüzemek belvizét Az állami gazdaságok és a termelőszövetkezetek teljes erővel kormányozzák le területükről belvizet a csatornahálózatba. D. K. Világ proletárjai, egyesüljetek! Kállai Gyula Ciprusba utazott Kedden utazik haza Bombay Sugár András, az MTI különtudósítója jelenti: Kállai Gyula miniszterelnök és a magyar kormányküldöttség hétfőn reggel, magyar idő szerint fél 4 óra után néhány perccel befejezte indiai látogatását és az afrikai-ázsiai körút utolsó állomására, Ciprus szigetére utazott. Bombay Santa Cruz repülőterén Maharashtra állam és a város vezetői, valamint a konzuli testület és a magyar koló a magyar küldöttség ma tagjai búcsúztatták Kállai Gyulát. Ott volt Nagy János, hazánk új-delhi nagykövete is. Nyolc és fél órás út áll a küldöttség előtt: ennyi idő alatt teszi meg a gép a csaknem ötezer kilométeres utat Bombay és Nicosia között. Csupán egyetlen megszakítás lesz, ugyanis a szaúd-arábiai területen fekvő Dharan sivatagi repülőtéren egy órát áll a gép a program szerint. Nicosiából kedden délután a kormányküldöttség hazaindul Budapestre. (MTI) flag-yap—indiai közös közlemény Delhi Kállai Gyula, a Magyar Népköztársaság'' Minisztertanácsának elnöke Indira Gandhi asszonynak, India miniszterelnökének meghívására 1966. február 20—28-a között hivatalos látogatást tett az Indiai Köztársaságban. Kállai Gyula miniszterelnök és a magyar küldöttség tagjai a barátság és kölcsönös bizalom légkörében megbeszéléseket folytattak Indira Gandhi miniszterelnökkel és az indiai kormány több miniszterével a két ország kapcsolatai fejlesztésének kérdéseiről, valamint időszerű nemzetiközi problémákról. A Magyar Népköztársaság Minisztertanácsának elnöke és India miniszterelnöke megelégedéssel állapította meg, hogy a Magyar Népköztársaság és India kapcsolatai eredményesen fejlődnek. Egyetértettek abban, hogy a két ország vezető személyiségeinek találkozásai sikerrel járulnak hozzá a kölcsönös megértésen alapuló baráti kapcsolatok erősödéséhez. A látogatás során a két fél megvitatta a két ország közötti gazdasági kapcsolatok fejlesztésének kérdéseit. Mindkét miniszterelnök annak a nézetének adott kifejezést, hogy a Magyar Népiköztársaság és az Indiai Köztársaság együttműködése jól szolgálja a két ország gazdaságfejlesztési céljainak sikeres megvalósítását. A két miniszterelnök kifejezte hő óhaját, hogy a két ország közötti kapcsolatokat különböző teületeken tovább fejlesszék. A láogatás alkalmával aláírt új hoszszú lejáratú kereskedelmi megállapodás, légügyi és tudományos, műszaki együttműködési egyezmény értékésen járul hozzá ehhez a célhoz. A tárgyaló felek megelégedései állapították meg, hogy a magyar—indiai kulturális kapcsolatok az 1962. március 30-án aláírt kulturális egyezmény keretében a 7. éves kulturális munkatervekPóján kedvezően fejlődnek. A két miniszterelnök véleményt ■seréit a nemzetközi helyzetről és megállapították, hogy álláspontjuk a legfontosabb kérdésekben azonos vagy hasonló. Egyetértettek abban, hogy az államok közötti viszonyt az egyenjogúság és a kölcsönös előnyök elveire kell alapozni. Megerősítették a békés egyórás mellett élésbe vetett hitüket, elítélték a fenyegetések é£ ultimátumok alkalmazását, a belügyekbe történő beavatkozást. Hangsúlyozták, hogy az államok között felmerülő vitás kérdéseket — így a határvitákat is — erőszak alkalmazása nélkül, békés tárgyalások útján kell rendezni. A felek mélységes aggodalommal szóltak a nemzetközi helyzet súlyosbodásáról, egyetértettek abban, hogy a béke összes erőinek együttes fellépésére van szükség ahhoz, hogy a nemzetközi életet a békés egymás mellett élés szellemében normalizálják. Mindkét miniszterelnök hangsúlyozta, hogy folytatni kell az erőfeszítéseket a hatékony, nemzetközileg ellenőrzött általános és teljes leszerelés megvalósításáért. Üdvözlik a világ valamennyi államának részvételével összehívandó leszerelési világértekezletről szóló ENSZ-határozatot. Támogatják az atommentes övezetek létrehozására irányuló javaslatokat, sürgetik a nukleáris fegyverek elterjedésének megakadályozását célzó nemzetközi egyezmény megkötését. A két miniszterelnök hangsúlyozta, hogy az ENSZ-re igen fonta szerep hárul a nemzetközi béke és biztonság fenntartásában, valamint az országok közötti együttműködés fejlesztésében. Egyetértettek továbbá annak szükségességében, hogy a nemzetközi kapcsolatokat az ENSZ alapokmányával összhangban kell irányítani. Kállai Gyula miniszterelnök köszönetét fejezte ki Indira Gandhi miniszterelnöknek, India kormányának és népének a meleg és szívélyes fogadtatásért és meghívta Magyarországra az indiai miniszterelnököt. A meghívást az indiai miniszterelnök köszönettel elfogadta. *