Békés Megyei Népújság, 1971. január (26. évfolyam, 1-26. szám)

1971-01-17 / 14. szám

Jeges az öt, a sűrű ködben alá lehet 50 méterre látni. A fák ágait, a villany- és távbe­szélővezetékeket zúzmara lepi be. A dermesztő hidegben egy lelket sem látunk a körösnagy­­harsányi utcákon. Vajon hol vannak az emberek ilyenkor télidőben? — Nagyon sokan foglalkoznak háztáji állatneveléssel. Jófor­mán ki sem mozdulnak hazul­ról. Aztán meg itt a „világ vé­ge”. Mindentől messze vagyunk. Szeghalom, a járási székhely is ide 55 kilométer. Átmenő for­galom nincs — mondja pesszi­mizmussal a hangjában Máté József tanácselnök. Kiderül az is, hogy a község csak igen nehezen közelíthető meg. A vasútforgalmat csökken­tették, helyette nem állítottak be autóbuszjáratokat. A bihar­­ugrai körösszakáli elágazástól a községbe vezető 2 kilométeres út szinte járhatatlan. Naponta mindössze két autóbusz érkezik Körösnagyharsányba. Az egyik a debreceni, a másik a gyulai járat, ami 10 éve is megvolt. De a buszvezetők már nagyon mon­dogatják, hogy ilyen rossz úton­­ többé nem hajlandók közleked­­­­ni. Egy kis történelem Az 1238 lakosú határmenti Békés megyei kisközségről ke­vesen tudják, hogy a történe­lemben egykor milyen jelentős szerepet töltött be. A harsányi­­akban azonban él a múlt, ami még fájóbbá teszi számukra, hogy a társadalom gondoskodá­sában is a perifériára szorultak. Mit érdemes tudni Körösnagy­­harsány történetéről? Talán azt, hogy a települést a Váradi Re­­gestrum 1093-ban Harsan néven említi meg. Lakói az Árpád-házi királyok idejében szabad föld­művelők és pásztorok voltak, akik a keleti gyepüket védték. Egyszer a tatárok, majd később kétszer a törökök pusztították el a települést, de mindig újjá­épült Bocskai István erdélyi fejedelem 1605-ben szabad haj­dú várossá nyilvánította. A község címerében egy vár­­szerű csonkatorony előtt kardot tartó oroszlán áll. Ez jelképezi, hogy a lakosság évszázadokon keresztül védte a ma is meglevő csonkatoronyban önmagát és Nagyváradot a német és a török betörések ellen. A XIII. század­ban a debreceni főiskolának al­gimnáziuma működött Harsány­ban. Az 1848-as szabadságharcban sok harsányi férfi vett részt A kiegyezést követő időkben kert­­gazdálkodásra tért át a lakos­ság. Különösen káposzta ter­mesztésben vált híressé. Az első világháborút követő időkben megkezdődött a pa­rasztság rétegeződése. A felsza­baduláskor azonban nem volt birtok, amit fel lehetett volna osztani. Biharugra, Magyarho­­morog és Körösszakál adott köl­csön földet, ami ma is a körös­­nagyvarsányi Egyetértés Tsz-hez tartozik. A kútnál Az egyik kútnál nők, férfiak állnak sort. Amíg várakoznak, van idejük egy kis tercierére. Amint a tanácselnökkel odame­gyünk, elhallgatnak. Nem kell azonban sok biztatás, hogy szó­ra bírjuk őket. Mondják sorban. Danek Károlyné: — Látja ezt az utat? Olyan gödrök vannak rajta, hogy már elsüllyedünk. Hajdú Gyula: — Ez a Petőfi utcai kút 1946- ban percenként 24 liter vizet adott, ma pedig 3 liter csöpög belőle. A falu egyharmada jár ide, azért állunk sorban. Hajdú István: — Állatgondozó vagyok a tsz. ben, 11 éve járok a telepre. Ha esik az eső, térdig ér a sár a kövesúton. Legalább egy gya­logjáró lenne. Fél az ember, hogy a lábát kitöri. Búj Piroska: — Tavaly fejeztem be a­z ál­talános iskola 8. osztályát. Mun­kalehetősé­g nincs Harsányban. Legalább kertészete lenne a tsz­­nek. Hajdú Gyula: — Miért nem telepítenek egy üzemet Zsadányba, Biharugrá­­ra. Körösszakálla vagy ide? Vig Lajos: — Növénytermesztő vagyok a 17-ben. Sokszor nincs munka. Főleg a háztájiból élünk. Szí­vesebben dolgoznék valamilyen üzemben. Fiatal vagyok, gondol­kozom, talán el is megyek az iparba. A községnek 1602-ben 612, 1945-ben 1500 lakosa volt, ma pedig 1238-an élnek Körös,Nagy­­harsányban. A tsz kondása Rácz Ádám földkunyhóban született a falu végén. A kör­nyezetéhez tartozók még kol­dulásból, tapasztásból és néha­­néha bizony lopásból éltek. Ő azonban —­ mint többen a hozzá hasonló korúak — már más utat választott. Dolgozni kezdett. Először zsákolt a tsz-ben. Jól keresett. Egyszer aztán megbe­tegedett. Könnyebb munkára osztottak be, kondás lett. És 12­­ éve becsülettel ellátja ezt a fel­adatát. A fizetése 1500 forint, és van egy hold háztájija. Jár neki még kaparópénz és csizmapénz is. Ez a mellékes cigarettára és egy kis italra. Mert csak meg­issza az ember a maga részét, ha kondás is. Egvébként taka­rékosan él a családjéval együ­tt. Így aztán vett egy házat a közr­epeten aminek az árát már ki is fizette. Az asszony gondos,­­ rendet tart és szépen öltözteti a 10 éves Imit meg a 6 éves Attikát, mindkettőjük szemefényeit. Azt szeretnék, ha a két fiú tanult em­'-^rré váln­a. A tsz egyik leftdlőjén nyolc kunyhó állt év^ekkel ezelőtt. Most kettő van. Ez a kettő is harmosan eltűnik. Fá›-z°k már új házat szeret­nélek énteni. CzeV›t-t et. tásr''«*»b­bet a mostaninál. Olyat, amiben fürdőszoba is van. Le a kabaanal Horváth László az Egyetértés Tsz kovácsa. Valamikor régen Erdélyből került a községbe. Jól emlékszik gyermekkorára, amikor még télen is mezítláb járt. Két fia van, elsősorban értük dolgozik. — Az ő életük ne legyen olyan küzdelmes, mint az enyém volt — mondja s egy kis apai büsz­keség van a hangjában, amikor arról beszél, hogy Laci, a na­gyobbik fiú a Debreceni Kos­suth Lajos Tudományegyetem természettudományi karán vég­zős hallgató. Matematika és földrajz szakos tanár lesz. Ti­bor, a kisebbik Szeghalmon jár a gimnázium második osztályá­ba és ő is jó tanuló. És csak úgy megjegyzi: — Le a kalappal Laci előtt, hogy megállta a helyét. Nem segítette senki. Én hogyan is­­ tudtam volna 4 elemivel? Horváth László egyúttal a községpolitikai állandó bizott­­­­ság elnöke. A legtöbb gondot­­ neki is a rossz utak jelentik, de azért reménykedik, hogy végre majd segítenek a községen. Né­hány év múlva talán a vízmű építése is sorra kerülhet. Búcsúzunk egymástól, de ő még kér valamire. — írja meg. Köszönöm a Bé­kés megyei Tanácsnak, hogy La­ci fiam ösztöndíjas lehetett. Nincs orvos Karácsony előtt egy éjszaka, úgy éjfél tájban felriasztották a lakásán a tanácselnököt. — Józsi bácsi, édesanyám megzavarodott. Mit csináljunk? —■ kérdezte ijedten egy fiatal legény. ■— Mindjárt hívjuk az orvost vagy a mentőt. A tanácselnök maga telefo­nált a mentőknek, akik azon­ban azt válaszolták: csak akkor megyünk, ha az orvos beutalót ad. A községben orvos nincs, a biharugrai jár át. De neki tele­fonálni éjszaka nem lehet. Mi mást tehettek volna, a fiút küld­ték át Biharugrára, aki kerék­páron rohant. Az orvos azonban azt mondta: hozzák át a bete­get! Lóhalálában igyekezett vissza­­ Harsányba. A tanácsel­nök megkért egy gépkocsitulaj­donost, hogy menjen el az or­vosért, mert a beteget szállíta­ni nem lehet. Megérkezett az or­­vos, adott beutalót. Újabb te­lefon a mentőkért, akik hosszú idő után megérkeztek Gyuláról. Reggel 7 óra volt, amikor a be­teggel elindultak a kórházba. Múzsás Imréné szülésznő is gondban van néha, mert nem­egyszer a mentő kiérkezése előtt megszületik a bate. Kissé távol esik a világtól Kö­­rösnagyharsány. Kétmillió forint A közepesen gazdálkodók kö­zé tartozik az Egyetértés Tsz. Nagy kiterjedésű legelőin 420 szarvasmarhát, ezer sertést és ezer juhot tart. A háztáji gaz­daságokban még több a szarvas­marha és a sertés. A szövetkezetben zárszámadás előtt állnak. Szávák Gábor fő­­agronómus és Szeibl László fő­könyvelő már készítik a terve­ket. Hogy a jövőben ne érje a tsz-t az 1970. évihez hasonló belvízkár, megkezdik a vízren­dezést, amire több mint 2 és fél millió forintot fordítanak. Egy­millió forint költséggel korsze­rűsítik a sertéstelepet. A lakosság jövedelmének fő forrása a háztáji állattnevelés. A szorgalmas munka eredmé­nye, hogy a harsányiaknak ma 2 millió forintjuk van takarék­betétben. A Zsadány és Vidéke ÁFÉSZ egy évvel ezelőtt korszerű ve­gyesboltot nyitott. Máté Áron üzletvezető örömmel újságolja: " A forgalmunk 1970-ben el­érte a 4 és fél milliót. Többek között 30 olajkályha, 50 televí­zió, 50 gáztűzhely, 40 mosógép, 15 centrifuga és 10 porszívó ta­lált gazdára. lenne valamit A fiatalokat azonban nem vonzza ez az élet. Közülük so­kan mondanak búcsút a falujuk­nak és máshol próbálnak sze­rencsét. Szilágyi Károly, az is­kola igazgatója lehangoltan mondja: — Az idén mindössze 163 ta­nulónk van a nyolc osztályban, míg négy évvel ezelőtt 224 volt. A legnagyobb gondunk, hogy a nyolcadik osztályt végzők közül alig néhányan maradnak a községben. Egyre öregszik a falu. Talán mégis lehetne tenni va­­lam­it, hogy ez az egykori haj­dúváros ne néptelenedjen el. A Petőfi utcai kútnál hallottunk, néhány jó tanácsot. Ne marad­jon a „világ végén” Koros-nagy­­harsány. Pásztor Béla—Béla Ottó KÓRÓS NA­G­YHARSÁNY Az egykori hajdúváros Az ősi címer. A történelmi múltat idéző kiállítás. Egy év alatt négy és fél millió forint forgalom. Fiatalok már csak az iskolában vannak. / BÜDÉSMEDC* 1971. JANUÁR 17.

Next