Békés Megyei Népújság, 1971. június (26. évfolyam, 127-152. szám)
1971-06-10 / 135. szám
A Szojuz—11 és a Szaljut összekapcsolása A TASZSZ tudósítója jelent a Szojuz—11 földi irányító központjából. A Szaljut tudományos űrállomás személyzetének harmadik munkanapja június 9-én moszkvai idő szerint hajnali egy óra tájban kezdődött meg. Az űrhajósok folytatták az orbitális űrállomás tudományos berendezéseinek beállítását, orvosi-biológiai kísérleteket végeztek. A parancsnok közölte, hogy mindannyiuk közérzete jó, s a Szaljut fedélzetén a munka a kijelölt programnak megfelelően folyik. A földi irányító központ állandó rádiókapcsolatot tart fenn a Szaljuttal. A Szojuz1 űrhajó személyzete átszállt a Szaljutra, miután sikeresen összekapcsolta a Szojuz—11 űrhajót a Szaljut űrállomással. Az összekapcsolás — az elképzelések szerint — a képen látható formában történt. (Telefotó: —TASZSZ—MTI —KS) Az alternatíva: háború vagy béke ~ mondotta Szadat, a szuezi fronton állomásozó katonák előtt tartott beszédében Anvar Szadat egyiptomi elnök kétnapos körutat tett a szuezi fronton állomásozó egységeknél. Ez alkalommal két ízben is fontos beszédet mondott. Mindenekelőtt tagadta, hogy eredeti követeléseihez képest Egyiptom bármi engedményre volna hajlandó a Szuezi-csatorna megnyitása érdekében. Az alternatíva: háború vagy béke — mondotta. Egyiptomot nem is annyira Izrael, mint inkább az Egyesült Államok álláspontja érdekli — folytatta Szadat: „1967 decemberében az Egyesült Államok okmányt juttatott el hozzánk, amelyben elismerte, hogy Egyiptom és Izrael határa az (egykor) Palesztina nemzetközileg megvont határa. Nemrégiben megkérdeztem Rogers-t, vajon továbbra is ez-e a fölfogásuk? Azt válaszolta, hogy igen”. Az elnök így folytatta: „Továbbra is várom, hogy Amerika kifejtse nézeteit. Ha támogatja őrületeink megszállását, úgy fogom tekinteni, mint Izrael partnerét, de ha más nézetei vannak, akkor hadd halljuk őket”. Szadat ezután megismételte a Szuezi-csatorna megnyitásával kapcsolatos egyiptomi feltételeket, amelyek — mint mondotta — nem képezhetik alku tárgyát. E feltételeket megkapta Washington is. — Minden részleges megállapodásnak magában kell foglalnia az egyiptomi csapatok átkelését a víziút keleti partjára. — Ha ez megtörtént, hathónapos tűzszünet lép életbe.” Nem vagyok hajlandó elfogadni meghatározatlan időre szóló tűzszünetet, amíg egyetlen izraeli katona is tartózkodik földünkön”. Ha hat hónap leforgása alatt (Jarring közvetítésével) nincs rendelés és ha a teljes kiürítés nem történik meg, akkor az egyiptomi haderőnek joga van arra, hogy földjét fölszabadítsa. „Egy százaléknyi remény van a békés megoldásra” — mondotta hallgatóságának Szadat. „Ez az, amiért még nem adtam ki a parancsot”. Egyebekben pedig — tette hozzá — Egyiptom inkább kész egymillió katonáját föláldozni, mintsem földjéből bármennyit is odaadni. Az egyiptomi elnök a távlatokról szólva mindenekelőtt, leszögezte: Izrael nem legyőzhetetlen, s ha megkísérli, hogy mélyen behatoljon Egyiptom területe fölé, az EAK is ezt fogja tenni; ha megkísérli, hogy napalmmal bombázzon, ugyanazt fogja válaszul kapni. A biztató jövő felé mutató tényezők között Szadat a szovjet—egyiptomi szerződését említette. (MTI) MÁV Szgedi Pályafenntartási Főnökség értesíti a lakosságot és a vasút mentén fekvő gazdaságokat, hogy a Mezőhegyes— Lökösháza, Mezőhegyes—Battonya, Battonya—Dombiratos, Dombiratos—Lökösháza GV. vonalon vegyszeres gyomirtást végez Az alkalmazott vegyszer a kezdés napjától számított 30 napon belül emberi és állati szervezetre mérgező hatású. Ezen idő alatt a vasút területén legeltetni, sem a lekaszált füvet takarmányként felhasználni nem szabad. Ebből eredő károkért a vasút felelősséget nem vállal. 1921 Folytatja munkáját a mongol pártkongresszus A Mongol Népi Forradalmi Párt hétfőn megnyílt XVI. kongresszusa szerdán folytatta munkáját. A kongresszus küldöttei szerdán folytatták a vitát a Központi Bizottság beszámolója felett, amelyet Jumzsa,gim Cedenbal, a Mongol Népi Forradalmi Párt Központi Bizottságának első titkára, a minisztertanács elnöke terjesztett elő. Folytatódik a vita a párt Központi Ellenőrző Bizottságának beszámolója felett is. A MNFP Központi Bizottságának meghívására ötven kommunista-, munkás- és haladó demokratikus párt vesz részt a kongresszuson. (TASZSZ) A román küldöttség Pekingből Phenjanba utazott A Ceausescu vezette román párt- és kormányküldöttség kedden befejezte pekingi tárgyalásait. A kínai látogatásuk során a román vezetők megbeszéléseket folytattak Csou Enlaj miniszterelnökkel és más kínai vezetőkkel. A küldöttséget fogadta Mao Ce-tung, a Kínai Kommunista Párt Központi Bizottságának elnöke. Szerdán reggel a román pártos kormányküldöttség Pekingből különrepülőgépen hivatalos látogatásra Phenjanba, a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság fővárosába utazott. (MTI) 1971. JÚNIUS 10. 2 smjmss r • A gyilkosság bűntett a chilei nép ellen Rendkívüli állapotot rendeltek el Edmondo Perez Zujovic volt Chilei Kereszténydemokrata Párti belügyminiszter meggyilkolása országszerte felháborodást és megdöbbenést keltett. Santiago tartományban kihirdették a rendkívüli állapotot és éjszakai kijárási tilalmat rendeltek el. Salvador Allende chilei köztársasági elnök kedd esti rádió- , és tv- beszédében „Chile, a kormány és a nép ellen elkövetett bűntettnek” nevezte a volt miniszter meggyilkolását. A gyilkosság célja az volt — hangoztatta az elnök —, hogy zűrzavart idézzenek elő az országban. A hírügynökségi jelentések szerint a chilei rendőrség a tettesek nyomára bukkant, s az egyik gyilkos személyazonosságát sikerült megállapítania. A feltételezett gyilkos Ronald Rivera Calderon 24 éves foglalkozásnélküli, büntetett előéletű fiatalember. Személyazonosságát több jelből, így a terroristák által a gyilkosság elkövetésekor használt lopott gépkocsin talált ujjlenyomatokból állapították meg A nyomozás eddigi eredményei és a szemtanúk vallomásai alapján a bűncselekményt három tettes követte el. Országos körözésük folyik. Zujovic gyilkosai további politikusok meggyilkolásával fenyegetőznek. Juan San Miguel, a Chilei Kereszténydemokrata Párt titkára szerint ismeretlen személyek kedden, alig néhány perccel a volt belügyminiszter meggyilkolása után telefonáltak a párt központjába és azzal fenyegetőztek,hogy elteszik láb alól Juan de Dios Carmona kereszténydemokrata párti szenátort, a Frei-kormány volt hadügyminiszterét. (Reuter) Olajkutatás Délkelet-Ázsiában Az 1969-ben megkezdett tengeralatti kőolajkutatások hatalmas, a közel-keleti kőolajkészleteket túlszárnyaló lelőhelyeket mutattak ki a Kelet- és Délkínai-tenger kontinentális talapzatán (a 200 méternél sekélyebb tengerszakaszon.) Egyes becslések szerint 4—5 éven belül a térség kőolajtermelése elérheti a napi 6 millió tonnát, azaz innen származik majd a tőkés világ termelésének több mint a fele. (1970-ben a térség termelése csupán évi 70 millió tonna volt.) Különösen nagy reményeket fűznek az agresszió sújtotta indokínai térségben — a Mekongdelta környékén —, valamint a kínai partok előtt fekvő Szenkaku-szigeteknél folyó kutatásokhoz. Az indokínai térségben főleg az amerikai monopóliumok tevékenykednek (Standard Oil, Union Oil, Continental Oil, Caltex, Gulf Oil, Tenneco, El Paso Natural Gas, stb.), amelyek eddig egyenként körülbelül 2 millió dollárt ruháztak be a kutatásokba. A beruházott öszszegek és a várható magas haszon magyarázza az amerikai kormány makacs ragaszkodását a vietnami háború folytatásához. A Szenkaku-szigetek környékén viszont — az amerikai— kínai kapcsolatok enyhülésének megfelelően — az Egyesült Államok kormánya megtiltotta az amerikai cégeknek a kutatások folytatását, így ott főleg japánok, dél-koreaiak, tajvaniak tevékenykednek. Az 5 kopár szíkből álló szigetcsoport 1972-ig Okinawával — a támaszpont szigettel együtt — amerikai katonai közigazgatás alatt áll, majd a határidő lejárta után Japánhoz kerül. A szigetekre azonban igényt tart a tajvani és délkoreai bábrezsim is, a Kínai Népköztársaság pedig Tajvan mellett e szigeteket is saját területének tekinti. A kitermelés alakulását kedvezően befolyásolja a hatalmas japán felvevőpiac közelsége (Japán jelenleg mintegy 200 millió tonna kőolajat importál, így a legnagyobb kőolajimportőr), valamint az Egyesült Államok fogyasztásának gyors növekedése, amit az amerikai kontinens termelése nem tud követni. (1980-ban a várható napi fogyasztás az Egyesült Államokban 3,5 millió tonnányi lesz, ugyanakkor a jelenlegi 1,3 millió tonnás napi termelés az ország tartalékainak kímélése céljából lényegesen nem emelkedhet.) Ezzel szemben kedvezőtlen hatása van a kitermelés alakulására az amerikaiak indokínai háborújának és a Tajvan körüli térségek rendezetlenségének.