Békés Megyei Népújság, 1974. április (29. évfolyam, 77-99. szám)
1974-04-20 / 91. szám
Az élet "rekészültönként (Assarrtüte )magunkat, hogy megnyerjük a Péké csatáját, az élet csatáját” — huszonöt esztendővel ezelőtt hangzottak el ezek a drámai szavak, a párizsi Pleyel-teremszószékéről , visszatekintve egy mozgalmas, nem kevés változást hozó negyedszázad távlatából, megállapíthatjuk: történelmi jelentőségű esemény zajlott a francia fővárosban, s létrejött a világméretű, szerve-zett békemozgalom. A második világháború be£éeejelődését, a fasiszta barbárság felett aratott győzelmet a néiek a meggyőződéssel ünnepelték, hogy az antifasiszta összefogást a béke időszakában is folytatják. Sajnos, alig ne javultak el azonban a fegyverek, Churchill hírhedt beszédével " -felhangzott a hidegháború első ISultani nyitánya: Truman amerikai elnök meghirdette doktori Etáját az Egyesült Állami* vi* Ilágcsendőri szerepének jegye- I ben. Ilyen körülmények között, j * romokból alighogy ocsúdó Wroclawban, a szovjet, francia és lengyel értelmiségiek kezdeményezésére békekongresz! Ezüst tartottak. Az 1918 auguszttusában tartott tanácskozáson I összekötő bizottság alakult Ez volt az a mag — a bizottság trgjai között olyan személyiségek szerepeltek, mint Joliott Curie, Fagyejev, Neruda ée !r Sobeson —, amely az első bé- i sze-világkongresszus összehívását kezdeményezte. A hidegháború tovább jegeseden és 1949 április elejénmegkötötték az atlanti szerződést, megszületett a NATO- blokk. Tizenhat nappal később Párizsban összeült a Béke Híveinek Világkongresszusa, amelynek munkájában 72 ország 2058 fő küldötte vett részt * határozatot hatszázmillió szervezett Ibékeharook nevében hozta. A teongresszus rendkívüli nehézségek közepette kezdte meg munkáját A francia hatóságokmegtagadták a vízumot a lengyel, bolgár és kínai delegátusoktól, más esetekben korlátozásokat léptettek életbe. A 38 tagú magyar küldöttségből csupán nyolcan kapták meg a beutazási engedélyt. Ezért a kongresszus résztvevőinek egy csoportja Prágában ült össze, a vita párhuzamosan folyt A csehszlovák vendéglátók egyetlen nap alatt biztosították a feltételeket — a jelentősebb felszólalások, a határozattervezetek néhány óra múltán már ts a másik tanácskozási színhelyen is hozzáférhetőek voltak. Mindenki cselekedni akart: Aragon, Eluard, Neruda verssel köszöntött Robeson énekelt gyönyörű baritonján, Picasso megrajzolta a béke galambját száz, és százmilliónyian határozták el magukat a fokozottabb helytállásra saját munkahelyükön, városukban, falujukban Párizs és Prága csak a harc kezdetét jelentette. Következett egy állandó bizottság ülésszaka csatája a svéd fővárosban, ahol elfogadták a nevezetes stockholmi felhívást , megkezdődött a nagyszabású aláírásgyűjtés az atomfegyverek betiltását követel. Az 1950 novemberében megrendezett második, varsói béke-világkongresszuson alakították ki a Béke-világtanácsot amelynek elnöke, 1958-ban bekövetkezett haláláig, a felejthetetlen Frederic Jodiot-Curie volt Kongresszusok és tanácskozások követték egymást, nemegyszer Budapestről kelteződtek a hírek. A béke-világmozgalom véleményét nyilvánította minden sorsdöntő kérdésben, közben következetes küzdelmert folytatott a koreai és a vietnami háború ellen, Európa biztonságáért a leszerelésért, általános békeegyezmények megkötéséért Befolyása és tevékenysé ígi területe állandóan bővült Új és új szervezetek, bizottságok csatlakoztak hozzá. Sokan, akik is évekkel ezelőtt még értetlenül álltak akciói láttán, tevékenyen részt vesznek munkájában vagy , legalábbis bizonyos kérdésekben sikerült megvalósítani az akcióegységet A szervezett békemozgalom , harca felfelé ível, s így érkezett el az eddigi csúcsponthoz, a Béke Erőinek Világkongres- szusához, amelyet tavaly őszszer rendeztek meg Moszkvában. A Kreml kongresszusi termében tartott seregszemle, felhívásával és tizennégy határozatával a haladó nemzetközi közvélemény felelősségteljes állásfoglalását tolmácsolta a világunk előtt álló összes lényeges kérdéseikben. Különösen megnövelte a kongresszus súlyát az a két és fél órás beszéd, amelylyel Leonyid Brezsnyev, az SZKP főtitkára — éppen egy válságos időszakban, hiszen tartott még a közel-keleti háború — értékelte a nemzetközi viszonyokat és kifejtette a békemozgalom feladatait. Huszonöt év alatt alapvetően megváltozott Földünk politikai arculata, az erőviszonyokban jelentős eltolódás következett be, a béke és haladás erőinek javára. Ezekben a változásokban — amelyeknek középpontjában a Szovjetunióval az élen a szocialista világrendszer áll — szerepet vállalt a szervezett béke-világmozgalom is. Jóleső érzéssel állapíthatjuk meg, hogy a magyar békemozgalom, amely nemsokára ugyancsak negyedszázados jubileumát köszönti, mindvégig tevékeny részese volt a világméretű nagy összefogásnak. Az élet csatája, a béke csatája még ma sem fejeződött be. Ám egy negyedszázad múltán, minden eddiginél jobb feltételek mellett vívhatjuk ezt a csatát. Az évforduló ezért tisztelgés a huszonöt évvel ezelőtti zászlóbomlók, s mindazok előtt, akik elkötelezték magukat a béke megvédése mellett, akik a béke védelmezői, a béke építői, fel Április 21 s időközi választások Az országos választási elnökség elfogadta Németh Ferenc jelölését Miitt ismeretes, a Népköztársaság Elnöki Tanácsa április 21- re időközi választást tűzött ki egy országgyűlési képviselői választókerületben, s ugyancsak április 21-ét határozták meg a választás napjául azok az illetékes tanácsok, amelyeknek területén tanácstagi választókerületek üresedtek meg. Vasárnap ennek megfelelően képviselőt választanak Békés megye 8-as számú választókerületének állampolgárai; ennek a mandátumnak birtokosa — haláláig — Darvas József Kossuth-díjas író volt. Megtartották a törvény értelmében a jelölést gyakorló gyűléseket, az itt lakók választása Németh Ferencre, az Orosházi MEZŐGÉP Vállalat csoportvezető esztergályosára esett. Jelölését az országos választási elnökség elfogadta. A legutóbbi tanácstagi választások óta — elhalálozás, lemondás, elköltözés és egyéb okok miatt — Budapesten tizenhét fővárosi kerületi, a megyékben 27 városi, a községekben 214 tanácstagi hely üresedett meg. Betöltésükre — ugyanúgy, mint az országgyűlési választókerületben — megtörténtek a szükséges előkészületek. Az időközi választások rendje megegyezik az általános választások gyakorlatával. A választások országos eredményét az országos választási elnökség állapítja meg és teszi majd közzé. (MTI) Mils a VARSÓI SZERZŐDÉS IAGÁLLAMA! POLITIKAI TANÁCSKOZÓ TESTÜLETÉNEK VARSÓI ÜLÉSÉN ELFOGADOTT NYILATKOZATOK (2. oldal) ..............■■■.............. Baráti találkozók, gyűlések a békehónap programjában Ülést tartott a Nemzetközi Béke és Barátsági Apriliis idén Békéscsabán a Hazafias Népfront Békés megyei Elnöksége, Nemzetközi Béke és Barátsági Munkabizottsága ülést tartott Megvitatták a nemzetközi békehónap Békés megyei programját Az ülést Vichnál Pál, a munkabizottság titkára nyitotta meg. Ismertette a május 9-től június 9-ig tartó béke és ben rétsági hónap politikai célját és fontosabb eseményeit Elmondotta: a magyar békemozgalom hagyománya, hogy május 9-én megemlékezik a hitleri fasizmus felett aratott győzelem évfordulójáról, s immár tizenhatodik alkalommal indítja meg ezen a napon a béke és barátság hónapot. A megyei munkaprogram célja megegyezik, a Munkabizottság Vni. magyar békekongreaszta ajánlásaival, a békeerők moszkvai világkongresszusának állásfoglalásaival, a Béke-világtennács akciótervében megfogalmazott állásfoglalásokkal. A hónap jelentőségét emeli, hogy a békemozgalom most ünnepli 25. éves évfordulóját Hangsúlyozta, hogy a magyar békemozgalom megkülönböztetett figyelmet fordít a Szovjetunióhoz és a szocialista országok népeihez fűződő barátság elmélyítésére. A Hazafias Népfront Békés megyei Elnöksége Nemzetközi Béke és Barátsági Munkabizottsága ezen célok alapján dolgozza ki megyei, járási,, városi, községi programját Megyénkben a békehónapba is a Hazafias Népfront bizottságai, a szakszervezetek és az akcióban részt vevő más társadalmi és tömegszervezetek, üzemekben, szövetkezetekben, városokban, falvakban, a legkülönbözőbb rétegek körébe® békegyűléseken, baráti találkozókon, kulturális és sportrendezvényeken ismertetik a békemozgalom politikai célkitűzéseit Széles körben propagálják pártunknak és kormányunknak a nemzetközi kérdésekben elfoglalt álláspontját A haladék és a béke ügye melletti elkötelezettségünket melynek igazi értékét hazánk belső helyzetének szilárdsága adja meg Megyénkben a békeaktíva nagygyűlést május 1-én tartják meg. Ezt követően kerül sor a barátsági gyűlésekre, amelyek során a testvéri népek küldöttei látogatnak el hozzánk. A békehónapban nyitik meg a Szovjetunió és a szocialista országok életét bemutató fotókiállítás. Június 3-a és 10-e között rendezik meg az arab népek iránti szolidaritási hetet Szalagon a vasalók Az elmúlt évben jelentős eredményt ért el a Szarvasi Vas- Fémipari Szövetkezet a különböző termékek gyártásában. Különösen kedvelt a közönség körében a hőfokszabályozó vasaló. Ebből az 1972. évi 30153 darab helyett 81896 darabot gyártottak. A hagyományos vasalókból pedig 186 890 darab készült