Békés Megyei Népújság, 1977. november (32. évfolyam, 257-281. szám)
1977-11-01 / 257. szám
Világ proletárjai, egyesüljetek ! BÉKÉS MEGYEI NÉPÚJSÁG MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ÉS 11 MEGYEI TANÁCS LAPJA 1977. NOVEMBER 1., KEDD Ára: 80 fillér XXXII. ÉVFOLYAM, 257. SZÁM A magyar párt- és kormányküldöttség megérkezett a Szovjetunióba A Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottsága, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa és minisztertanácsa meghívására Kádár János, az MSZMP Központi Bizottságának első titkára vezetésével vasárnap magyar pártés kormányküldöttség utazott Moszkvába, hogy részt vegyen a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 60. évfordulójának szovjetunióbeli ünnepségein. A küldöttség tagja Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke, Lázár György, a Minisztertanács elnöke, az MSZMP Politikai Bizottságának tagjai, Gyenes András, a Központi Bizottság titkára és Marjai József, a KB tagja, hazánk moszkvai nagykövete, aki a Szovjetunióban csatlakozik a küldöttséghez. Kádár Jánost útjára elkísérte felesége. A párt- és kormányküldöttség búcsúztatására a Keleti pályaudvaron megjelent Aczél György, Biszku Béla, Huszár István, Németh Károly és Óvári Miklós, a Politikai Bizottság tagjai, Borbély Sándor és Győri Imre, a Központi Bizottság titkárai, Brutyó János, az MSZMP Központi Ellenőrző Bizottságának elnöke, Trautmann Rezső, az Elnöki Tanács helyettes elnöke, Cseterki Lajos, az Elnöki Tanács titkára, Benkei András belügy-, Pója Frigyes külügy- és Pullai Árpád közlekedés- és postaügyi miniszter, valamint Berecz János, a KB külügyi osztályának vezetője. A búcsúztatáson jelen volt Féliksz Bogdanov, a Szovjetunió magyarországi nagykövetségének ideiglenes ügyvivője és a nagykövetség több vezető beosztású diplomatája. A magyar párt- és kormányküldöttséget hétfőn délután a szovjet főváros magyar és szovjet zászlókkal feldíszített Kijevi pályaudvarán Kirill Mazurov, az SZKP KB Politikai Bizottságának tagja, a Szovjetunió minisztertanácsának első elnökhelyettese, Konsztantyin Ruszakov, az SZKP KB titkára, Leonyid Szmirnov, a Szovjetunió minisztertanácsának elnökhelyettese, Ivan Pavlovszkij közlekedési miniszter, Vlagyimir Pavlov, a Szovjetunió budapesti nagykövete, az SZKP Központi Bizottságának tagjai, Oleg Rahmanyin és Borisz Gosztyev, az SZKP KB póttagjai, a Központi Bizottság osztályvezető-helyettesei, valamint Gennagyij Kiszeljov, az SZKP KB osztályvezetőhelyettese fogadta. A fogadtatásnál jelen voltak a moszkvai magyar nagykövetség vezető diplomatái és a moszkvai magyar kolónia tagjai is. Kádár Jánost, feleségét és a magyar küldöttség tagjait magyar úttörők virágcsokrokkal köszöntötték. Leonyid Brezsnyev válasza a csepeli dolgozóknak Mint már beszámoltunk róla, a Csepel Vas- és Fémművek dolgozói a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának küldött levelükben jelentették, hogy a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 60. évfordulójának méltó megünneplésére tett munkaverseny-vállalásaikat október 25-re maradéktalanul, 1 milliárd 10 millió forint értékben tételesen teljesítették. Minderről levélben tájékoztatták Leonyid Iljics Brezsnyevet, az SZKP Központi Bizottságának főtitkárát, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa elnökségének elnökét is.. Leonyid Iljics Brezsnyev most levélben válaszolt a csepeli kollektívának. A Csepel Vas- és Fémművek kollektívájához! Kedves Elvtársak, Barátaim! Nagy örömmel töltött el híradásuk arról, hogy a híres „Vörös Csepel’’ dolgozói sikerrel teljesítették a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 60. évfordulója tiszteletére tett vállalásukat. Az önök sikerei nagyszerű bizonyítéka a magas szintű társadalmi kötelességtudatnak, ragyogó megnyilvánulása a magyar munkásosztály igazi testvéri internacionalista szolidaritásának. Ez a munkasiker méltó hozzájárulás a népi Magyarország ötödik ötéves terve feladatainak megvalósításához, valamint a szovjet és a magyar nép közötti sokoldalú együttműködés fejlesztését célzó közös feladatok megoldásához. Önök a szocialista közösség országainak életében a szocialista munkaverseny olyan új formáját honosították meg, amelynek jelentősége túlmutat az országhatárokon. A Szovjetunió, a Magyar Népköztársaság és a szocialista közösség más országai embermillióinak alkotó lelkesedése egy hatalmas, új világot teremtő törekvésben egyesül. Nagyszerű jelképe ez a forradalmi testvériségnek, országaink munkásosztálya odaadásának október nagy eszméi iránt. A kommunista párt, a szovjet nép és a magam nevében forró jókívánságaimat és üdvözletemet küldöm önöknek. További nagy sikereket kívánok az új életet építő, a szocializmus és a kommunizmus ügyének győzelméért folyó nemes tevékenységükhöz. Elvtársi üdvözlettel LEONYID BREZSNYEV Ülést tartott a SZOT elnöksége A SZOT elnöksége hétfői ülésén állást foglalt a vállalati munkavédelem értékeléséről, illetve arról, hogy a kitüntetések és egyéb elismerések odaítélésekor az illetékes szervek milyen módon vegyék figyelembe a munkavédelem eredményeit, illetve hibáit. Az állásfoglalás értelmében a kitüntetés elnyerésére pályázó vállalatoknak és szövetkezeteknek be kell számolniuk szociális terveik teljesítéséről, a munkavédelmi helyzetet jellemző főbb adatokról és a külső felügyeleti ellenőrzések megállapításairól. A pályázó vállalatok beszámolóit a minisztériumok és az ágazati-iparági szakszervezetek munkavédelmi szervei együttesen véleményezik, s javaslataikat is hozzáfűzik a kitüntetést adományozók számára. Akik a kitüntetés adományozzák, a munkavédelmi helyzet tartós vagy számottevő rosszabbodása esetén állást foglalnak abban, hogy az egész kollektívát, vagy an-ának csak egyes részlegeit zárják-e ki a kitüntetés adományozásából, esetleg csupán egyes központi, vagy helyi vezetőktől vonják-e meg a kitüntetéssel járó erkölcsianyagi elismerést. További napirendi pontként a szakszervezeti és a KISZ- szervek együttműködéséről tárgyalt a SZOT elnöksége. A két szervezet között eddig is volt együttműködési megállapodás, kapcsolataikat azonban a két szervezet kongresszusának határozatai, továbbá az időközben megjelent minisztertanácsi, SZOT- és KISZ-határozatok figyelembevételével most kibővítik, még konkrétabbá teszik. Gáspár Sándor Moszkvában Gáspár Sándor, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a SZOT főtitkára a szovjet szakszervezetek meghívására a Nagy Októberi Szocialista Forradalom győzelmének 60. évfordulójával kapcsolatos ünnepségekre hétfőn Moszkvába utazott. A Ferihegyi repülőtéren Földvári Aladár, a SZOT elnöke és Timmer József, a SZOT titkára búcsúztatták. Gyulán az elmúlt vasárnap három üzemben is tartottak kommunista műszakot a város gyermekintézményeinek támogatására. A harisnyagyárban — képünkön — a mostani volt ebben az évben a harmadik ilyen jellegű műszak, öszszesen 70 ezer pár harisnyát és 1600 pár nadrágharisnyát gyártottak. A dolgozók csaknem 80 százaléka vett részt az önkéntes munkában. A hiányzók nagy része betegség, szabadság és szülés miatt maradt távol. A kommunista műszakról szóló tudósítás az 5. oldalon. I Nagy Október ünnepségei Rendkívüli adások a televízióban Történelmi jelentőségéhez méltó ünnepélyességgel köszönti az idén november 7- ét, a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 60. évfordulóját a főváros. A jubileum tiszteletére ünnepi díszbe öltözik Budapest. Az utcákat és a közterületeket fellobogózzák, a jelentősebb középületek, a fontosabb állami intézmények homlokzatát az évfordulót üdvözlő feliratokkal, színes dekorációkkal, díszes transzparensekkel ékesítik. Az esti városképet díszkivilágítással teszik ünnepélyessé: nagy fényerejű reflektorok világítják meg a főváros legszebb műemlékeit, a Dunahidakat, a gellérthegyi Felszabadulási emlékművet és a felvonulási téri Lenin-szobrot. November 5-én katonai tiszteletadással felvonják az állami zászlót az Országház előtt a Kossuth Lajos téren, a Magyar Népköztársaság nemzeti lobogóját és a nemzetközi munkásmozgalom vörös zászlaját pedig a gellérthegyi Felszabadulási emlékmű előtt. November 6-án és 7-én délben az állami zászlónál zenés őrségváltás lesz. November 5-én délelőtt a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága, a Magyar Népköztársaság Minisztertanácsa és a Hazafias Népfront Országos Tanácsa koszorúzási ünnepséget rendez a Szabadság téri szovjet hősi emlékműnél. Ünnepi külsőségek között koszorúzzák meg a Lenin-szobrot a felvonulási téren. Délben az Országházban ünnepséget rendeznek: a munkában élenjáróknak, a közéletben kitűnteknek nyújtanak át magas állami kitüntetéseket. Este, az Erkel Színházban díszelőadás lesz. A sok éves szép hagyományt még ünnepélyesebbé téve a budapestiek fővárosszerte megkoszorúzzák a szovjet hősi emlékműveket. Az ünnepet megelőzően a gellérthegyi Felszabadulási emlékműnél az I. kerület, a Gellért téri emlékműnél és a hősi halált halt szovjet parlamenter, Osztyapenko kapitány szobránál a XI. kerület lakói, a társadalmi és tömegszervezetek, a fegyveres testületek, az üzemek, gyárak, iskolák képviselői róják le kegyeletüket. Megemlékezések és koszorúzások lesznek Kőbányán a Pataky István téri, Angyalföldön ,a Béke téri emlékműnél, Pestlőrincen Steinmetz kapitány szobránál és másutt. A Magyar Televízió a héten több rendkívüli adásban sugároz tudósítást, helyszíni beszámolót a 60. évfordulóval kapcsolatos szovjetunióbeli rendezvényekről. November 2-án 7.55 órakor kapcsolják Moszkvát, ahonnan helyszíni közvetítésben számolnak be a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 60. évfordulója alkalmából sorra kerülő ünnepi ülésről. A közvetítés előre láthatólag 14.30-ig tart. A Tv-híradó ezen a héten naponta rendszeresen foglalkozik az évfordulóhoz kapcsolódó hazai és külföldi eseményekkel, s november 2- án és 3-án különkiadást is sugároz az esti műsorban. A Hét november 6-i száma is az évfordulóval foglalkozik, összefoglalják a hét legfontosabb eseményeit és beszámolnak a magyar párt- és kormányküldöttség szovjetunióbeli látogatásáról. Befejeződött a Magyar Vöröskereszt V. kongresszusa Vasárnap a Parlament kongresszusi termében az országos vezetőség beszámolója fölötti vitával folytatta munkáját a Magyar Vöröskereszt V. kongresszusa, amely jóváhagyta az országos vezetőség beszámolóját, elfogadta a módosított alapszabályt és az V. kongreszszus határozatát. Az alapszabály rögzíti, hogy a Magyar Vöröskereszt a családi élet szocialista vonásainak erősítésével is közreműködik a családpolitikai, családvédelmi feladatok megoldásában. Rögzíti a közművelődés keretében végzett egészségnevelő munkát, az ezzel kapcsolatos feladatokat. Az ifjúsági vöröskeresztes mozgalom elismeréseként a jövőben a felső és a középfokú iskolai vöröskeresztes csoportok alapszervezeteként tevékenykednek. Javasolja az V. kongreszszus határozata, hogy az elsősegélynyújtás oktatása legyen része a középfokú és a szakmunkásképző iskolákban folyó honvédelmi oktatásnak. Szükséges kialakítani — az egészségügyi állomások keretében — az elsősegélynyújtók foglalkoztatásának rendjét is. A kongresszus küldöttei nyílt szavazással megválasztották a Magyar Vöröskereszt vezető testületét, a 99 tagú országos vezetőséget, továbbá a 15 tagú számvizsgáló bizottságot. Az országos vezetőség első ülésén megválasztotta a tisztségviselőket. A Magyar Vöröskereszt elnöke ismét Gegesi Kiss Pál akadémikus lett. Három alelnököt választottak: Medve László egészségügyi miniszterhelyettest, Ortutay Zsuzsát és Rostás Istvánt. A Magyar Vöröskereszt főtitkárává ismét Hantos Jánost választották meg, főtitkárhelyettes Gyüszü Miklós és Kaposvári, Júlia lett. Az országos vezetőség a módosított alapszabálynak megfelelően 15 tagú országos végrehajtó bizottságot választott, amelynek elnöke az országos vezetőség főtitkára. fi városi közlekedésről Hétfőn rendezte meg a Közlekedéstudományi Egyesület a III. városi közlekedési ankétot. Az UVATERV- nél lezajlott tanácskozás témája: a vidéki városok közlekedésfejlesztése. A kérdés megvitatását az tette szükségessé, hogy Budapesthez viszonyítva a vidéki városok közlekedésének fejlesztése nem tartott lépést a forgalom növekedésével. Most különböző tervek készülnek a lemaradás pótlására. Amint a tanácskozáson is szó volt róla, különösen a tömegközlekedés fejlesztése és a korszerű forgalomtechnikai szabályzás megoldása égető feladat. A gépkocsik számának növekedésével vált szükségessé, hogy a folyamatos közlekedést biztosító korszerű forgalomtechnikai szabályozórendszereket — magyarán zöld hullámokat — alakítsanak ki vidéki városainkban. Ez a munka mérnökök és forgalmi szakemberek összehangolt, széles körű tevékenységét igényli. A tanácskozáson elhangzó gyakorlati — egy-egy város speciális igényeinek megfelelő — tapasztalatokat az egyesület ajánlások formájában foglalja össze.