Békés Megyei Népújság, 1981. szeptember (36. évfolyam, 204-229. szám)
1981-09-04 / 207. szám
1981. szeptember 4., péntek Huszadik századi játék... Fotó: Fazekas László Ifjúsági kedvezmények — diákigazolványra Ezekben a hetekben kapják kézhez országszerte diákigazolványukat a középiskolások, a szakmunkástanulók és a felsőfokú oktatási intézmények nappali tagozatos hallgatói. Az igazolványokkal — amelyeket a hónap végéig minden arra jogosultnak átadnak — mindazokat az ifjúsági kulturális és turisztikai kedvezményeket igénybe vehetik a fiatalok, amelyeket a korszerűsített, továbbfejlesztett támogatási rendszer eredményeként az új tanévtől kezdődően léptettek életbe. A kedvezményrendszer módosítása azt szolgálta, hogy a rendelkezésre álló anyagi eszközök ésszerűbb csoportosításával, felhasználása útján segítsék az önálló keresettel nem rendelkező diákokat az önműveléshez, a kultúrálódáshoz, szabad idejük tartalmas eltöltéséhez. A diákigazolványok tulajdonosait megillető kedvezmények közül az egyik legfontosabb, hogy ezentúl 33 százalékkal kevesebbet fizetnek a vasútjegyért, bárhová is utaznak az országban. Emellett a most kezdődött évadtól a színházak jegyeinek 5 százalékát a diákoknak tartja fenn, s azok helyárai nem haladhatják meg a 10 forintot. A fővárosban 32 kijelölt étteremben, s valamennyi nagyobb vidéki városban, továbbá idegenforgalmi központban kéthárom vendéglőben — összesen 210 helyen — a fiatalok pénztárcájához mért diákmenüt is felszolgálnak, hozzájárulva így az ifjúsági étkeztetési lehetőségek bővítéséhez. Bizonyára sok ezrek rendszeres testedzését segíti majd az a kedvezmény is, hogy az uszodákban és a műlyégpályákon váltott, 10 alkalomra szóló bérletért csupán a rendes ár felét kell fizetniük. Más rendelkezések előnyeit pedig igazán majd a jövő évi vakáció idején érzékelhetik a diákok az ország 58 kempingjében bevezetett 50 százalékos szálláskedvezményét, s azt, hogy az ifjúsági turisztikai kölcsönzőszolgálat egynegyedével mérsékeli számukra a sátrak, kerékpárok, csónakok és más felszerelések bérleti díjait. A fiatalok kulturális ellátásának javítását szolgálják a különféle pályázatok: ezek révén például a színházak igényelhetnek hozzájárulást gyermek- és ifjúsági előadások létrehozásához, illetve a közművelődési intézmények, ifjúsági létesítmények programválasztékának bővítéséhez. Kedvezményes bérleteket bocsátanak ki a kollégiumokban, nevelőotthonokban lakó diákok, illetve a koncertlátogató szakmunkástanulók számára is. Az ifjúsági turizmus lehetőségeinek bővítését pedig egyebek között az úttörőtáborozáshoz és a kedvezményes ifjúsági üdültetéshez nyújtott központi támogatás segíti. Mindezekre a célokra az idén csaknem 50 millió forintot fordít a kormányzat. A lakótelepi közművelődésről • • Összkomfortosak-e a lakótelepek? Magyarországon több, mint egymillióan élnek lakótelepeken. Nemcsak a fővárosban, a vidéki nagyvárosokban is tízezrével zsúfolódnak össze az emberek. Káposztásmegyer tervezett létszáma egyenesen százezer. A lakások összkomfortosak, de összkomfortosak-e maguk a lakótelepek? Nem az orvosi rendelőkre, az óvodákra, az iskolákra, az üzletekre gondolunk, hanem a kultúrára. Az óvodák meg a többiek természetesen alapvető dolgok, sőt, szintén a kultúra részei, de mi van a közművelődéssel. Mit tehet a közművelő, hogy az emberek az egész lakótelepet összkomfortosnak érezzék? Felkészületlenül Az építész álma töredékesen valósul meg. Az egyik budapesti lakótelep tervezője azt mondta egy újságírónak, hogy ott bizony nem szívesen élne. Kompromiszszumokat kíván a gazdasági helyzet, az érvek mögé bújó emberi kényelem és restség. Tehát egy „józanabb” terv születik, s aztán felépül a város, a lakótelep. No, nem mindjárt az egész, először csak a lakások, az utak, néhány élelmiszerbolt, a legfontosabbak. A többit kicsit elhalasztjuk. Néhány év beletelik, mire a teljes alapellátás úgy-ahogy meglesz, s hol vannak akkor még a különlegesebb igények: a szakorvosi rendelő, a szaküzlet, stb. Ez a logika mintha természetellenes volna. Mintha először az emberi test külső határai alakulnának ki, s csak jóval később a belső szervek: a tüdő, a vese, az idegrendszer, az agy. A tudatról már nem is beszélve. De egy kicsit előreszaladtunk. Egy lakótelep pusztán mérnöki konstrukció? Az építészek szerint a házak fölhúzása után meg kell szervezni, fel kell építeni, működtetni kell a városrész társadalmát. A városépítés ily módon sohasem fejeződik be, társadalma, urbánuma folytonosan fejlődik, alakul, változik. Pontosabban alakulnia, fejlődnie, változnia kellene, ami elsősorban már nem a gazdasági helyzet függvénye... És ebben talán többet tehetnek a népművelők, mint az építészek. Az otthonosság feltételei Magyarország lakótelepei sehol sem alkotnak önálló egységet, általában egy régi városhoz csatlakoznak. Az „őslakók” úgy érzik, megrövidítik, az újak, hogy elhanyagolják őket. A működtetők nem végeznek alapos, feltáró elemzést a lakótelepekről, pedig a tervszerű munkának ez volna az alapfeltétele. Az emberek hálóhelynek, alvóvárosnak, s nem sajátjuknak tekintik, hiányzik belőlük az igazi otthonosság érzése, nincsenek szálak, amelyek odakötnék őket. A kötődésnek feltételei vannak. Csak kettőt említek. Az egyik, hogy ki tudnak-e alakulni egy városrész sajátos hagyományai, s ezzel a mozaikszerűen összetevődő népességből szerveződhet-e valamilyen határozott arculatú egység. Magától nem. Akkor pedig lehet-e kívülről, tudatosan szervezni, segíteni a szokások, hagyományok kialakulását? Igen. Ekkor jöhet a közművelődés. A népszerű szabadtéri rendezvények mozgósító hatásukkal már sok lakótelepen hagyománnyá kezdenek válni. Jó példa rá a fővárosban évek óta sikeres „színházalási” akció. Amatőr művészeti csoportok előadásokat tartanak a tereken, a parkokban összegyűlő tömegnek. De ugyanilyen hatásuk van a sportrendezvényeknek, gyermekprogramoknak is. Egy másik fontos feltétel, hogy a telepen élők ténylegesen részt vehessenek saját sorsuk intézésében, az őket érintő döntésekben. Ha a lakosság felajánlásait, kezdeményezéseiket, javaslataikat komolyan veszik, az nagymértékben hozzájárulhat a lokálpatriotizmus kialakulásához: sajátjukként vigyáznak a parkra, büszkélkednek a tornacsarnokkal. Közművelődési objektum nélkül Már szóltunk arról, hogy a kiegészítő intézmények egy része vagy nem, vagy csak több éves késéssel készül el. Például a játszószoba, a klub, a művelődési ház, a könyvtár. A más célú helyiségek azonban vállalhatnak közösségi, kulturális funkciót. Nem új találmány, a leggazdagabb nyugati országok is igyekeznek az egymást nem taszító funkciókat összevonni. A lépcsőházak, a kerékpártárolók, a szárítóhelyiségek, az iskolák, a pártházak közművelődési célra is használhatók. Fontos, hogy a kulturális munka a helyi viszonyokhoz, a szociális összetételhez igazodjék. Talán nem az avantgarde-irodalom terjesztése, hanem az olyan kultúra terjesztése a fontosabb, amely a családokat a mindennapi döntésekre készíti fel, például a gyereknevelésben, a lakáskultúrában, az öltözködésben, a táplálkozásban, stb. Az emberekkel manapság sok intézmény foglalkozik — az egészségügytől a jogsegélyszolgálatig —, amelyek gyakran elszigetelődnek egymástól. A lakótelep kulturális szervezője vállalhatná, hogy élő kapcsolatot teremtsen az egyes ágazatok között, s ezzel segítsen az embereken, akiknek egyszerre vannak egészségügyi, nevelési, jogi és kereskedelmi, problémáik. Péterfi Ferenc Német fúvószenekari találkozó Szeptember 5-én és 6-án Móron tartják a II. német fúvószenekari találkozót. A Magyarországi Németek Demokratikus Szövetségének rendezvényén a babarci, a bonyhádi úttörő-, a mányi, a dunabogdányi, a törökbálinti, a soroksári koncert, a lébénymiklósi ifjúsági, a palotabozsoki, a veszprémi „sváb parti” fúvószenekar — több, mint 200 amatőr művész — mutatkozik be a szakmai bíráló bizottság előtt. A hazai német fúvószenekarok seregszemléjén közreműködik a Német Demokratikus Köztársaságból, a sonnenbergi Stern rádiógyár 36 tagú fúvószenekara, amely a törökbálinti fúvószenekar NDK- beli vendégszereplését viszonozza. A találkozó második napján a zenekarok Móron, Balinkán és Pusztavámon térzenét adnak, a móri szabadtéri színpadon pedig ünnepi műsorral szerepelnek. A bolgár Pirin Állami Népzene- és Néptáncegyüttes „Örömünk és szerelmünk Bulgária” címmel mutatta be a napokban a budai Parkszínpadon műsorát. Művészeti vezető és vezető karnagy: Kiril Stephanov. Vezető koreográfus: Kiril Haralampiev, koreográfus: Todor Bekirski (MTI-fotó — Benkő Imre felvétele — KS) Emlékezetes tanévnyitó Gyomán Új iskola tornatermében nyitották meg augusztus 30- án az 1981/82-es tanévet Gyomán, a mezőgazdasági és élelmiszeripari szakmunkásképző intézetben. A négytantermes, korszerű tanügyi épület megépítésére a megyei tanács vb művelődésügyi osztálya csaknem 10 millió forintot biztosított. A létesítménnyel az állandóan növekvő állattenyésztési szakmunkásigény kielégítése megoldhatóvá válik. Ez évben az elsősök száma meghaladta a százat, ami 50 százalékos növekedést jelent az előző évekhez viszonyítva. A létszámnövekedés mellett az 5 napos tanítási hét bevezetése is új feladatokat ró a tantestületre és a tanulókra. Az itt szerzett tapasztalatokat azoknak az intézményeknek adják majd át, amelyek 1982. szeptemberétől térnek át az új tanítási rendre. Urbán Vince igazgató Megjelent a Változó Világgazdaság 13. száma Az MTA Földrajtudományi Kutatóintézet Alföldi Osztálya, valamint a Békés megyei Tanács művelődésügyi osztályának pedagógus Továbbképzési Intézete a közelmúltban jelentette meg Változó Világgazdaság című tájékoztatóját a földrajzszakos tanárok részére. A kiadvány 13. számában a föld demográfiai helyzetéről és az új prognózisokról olvashatunk. Így többek között szó esik arról, hogy „1965. és 1975. között a születési arányszám a világon átlagban 12 százalékkal, a fejlődő országokban kissé gyorsabban, 13 százalékkal csökkent”. A Geography 1981-es júliusi száma a forrása az ezt követő cikknek, amely az indiai népszámlálásról szól. Így többek között megtudhatjuk, hogy India egyik állama, Karala abban különbözik a többitől, hogy itt több a nő, mint a férfi. S ha már a nemeknél tartunk, megdöbbentő, hogy az ország férfi lakosságának 53,26 százaléka, a nőinek pedig 75,12 százaléka analfabéta. Mindezek mellett érdemes figyelmesen elolvasnunk a „Nyomorgó városok 2000-ben”, az „Olcsó munkaerő”, vagy az „Adatok a Szovjetunió gazdaságáról 1970—1980. között” című írásokat. Az összehasonlításra ad módot az „Élelmiszerárak tíz nyugati országban”, és „A szerszámgépek termeléséről és kereskedelméről” című tanulmány. Az „Ausztrália, a gazdag földrész” című írás az ottani gazdaság fejlődésének néhány legfontosabb mutatóját gyűjti csokorba, a legutóbbi évtizedekre vonatkozóan. A 300 példányban, Baukó Tamás szerkesztésében megjelent kiadványt rövid hírek színesítik. N. A. MAI MŰSOR KOSSUTH RÁDIÓ 8.25: Mekkora a kullancsveszély? 8.35: Színes, népi muzsika. 9.14: A Vietnami Kultúra Hete. 9.33: De jó a dió! 10.05: Képek és jelképek. 10.35: Legenda. 10.40: Népszerű melódiák gitáron. 11.00: Gondolat. 11.45: Fúvósátiratok. 12.35: Barokk muzsika. 13.35: Kóruspódium. 13.49: A négy süveg. 14.44: Magyarán szólva .. . 15.10: Daloló, muzsikáló tájak. 15.28: Egy élet a Balatonért.. . 16.05: Bányászok. 17.13: A Vietnami Kultúra Hete. 17.38: A magunk érdekében, a magunk védelmében. 18.03: Bojtor Imre nótákat énekel. 19.15: Homo ludens. 19.35: Giuseppe Di Stefano operafelvételeiből. 20.15: Kari Böhmre emlékezünk. 21.30: Választóvonal. Gyökértelenül. 22.20: Tíz perc külpolitika. 22.30: A Rádiózenekar fúvósötöse játszik. 23.30: Régi, híres énekesek műsorából. 0.10: Melódiakoktél. PETŐFI RÁDIÓ 8.05: Dalok Grabócz Miklós feldolgozásaiból. 8.20: Tíz perc külpolitika. 8.33: Operettrészletek. Közben: 9.00: Kossuth Lajos házasságkötése. 9.17: Az operettrészletek folytatása 10.00: Zenedélelőtt. 11.45: Tánczenei koktél. 12.33: Édes anyanyelvünk. 12.38: Nótamuzsika. 13.15: Gyermekeknek. 14.00: Kettőtől-ötig. 17.00: Nem tudom a leckét! 17.30: Ötödik sebesség. 18.35: A-tól Z-ig a popzene világában. 19.25: „Én nem akartam tszelnök lenni . . 20.00: Félóra népzene. 20.33: Rádiószínház. Dundó Maroje. 21.47: Zene a moziban. 22.31: Varázskeringő. 23.15: Nóták. III. MŰSOR 9.00: Az Észt Állami férfikar Tormisz-műveket énekel. 9.30: Világhírű előadóművészek lemezeiből. 11.05: Zenekari muzsika. 12.23: Wolf: A kormányzó. 13.12: Az operaközvetítés folytatása. 14.44: Beethoven-változatok. 15.24: Nagy mesterek műveiből. 16.50: Somogyi Tóth Sándor: Huszonegy korsó sör. 17.00: Tip-top parádé. 17.30: Operakettősök. 18.00: Jelenidőben. 18.30: Rádióhangversenyekről. 19.05: Ránki Dezső zongorázik. 20.15: Verdi-áriák. 20.48: Újdonságainkból — Külföldi táncdalok. 21.30: Ravel, Daphnis és Chloe. 22.24: Vizsgarendezés. 22.54 :Bozay Attila műveiből. SZOLNOKI STÚDIÓ 17.00: Hírek. 17.05: Ritmusrodeó. Szerkesztő: Zentai Zoltán. 17.35: Veterán portrék. 17.45: Régi, híres nótaénekesek lemezeiből. 18.00: Alföldi krónika. 18.15: Délutáni minikoktél. 18.26—18.30: Hírösszefoglaló, műsorelőzetes. BUDAPEST, I. MŰSOR 14.55: Pedagógus továbbképzés, (ism.) 15.30: Nyelvtanárok figyelem! (ism., f.-f.) 16.05: Hírek, (f.-f.) 16.10: Egy madárkolónia élete. 16.25: Hullámkeringő. 17.25: Keresztkérdés. 17.55: Reklám, (f.-f.) 18.00: Ablak, (f.-f.) 19.00: Reklám, (f.-f.) 19.10: Tv-torna. 19.15: Esti mese. 19.30: Tv-híradó. 20.00: Delta, (f.-f.) 20.25: A folyó mentén. 21.50: Szép magyar tánc. 21.55: Alkonyat Budapesten, (f.-f.) 22.40: Tv-híradó 3. II. MŰSOR 20.01: Periszkóp. 20.30: Alföldi Antenna, (f.-f.) 20.50: Tv-híradó 2. 21.10: Atlétikai Világkupa. Kb.: 23.15: Reklám, (f.-f.) BELGRÁD, L MŰSOR 18.05: Tv-naptár. 18.15: Kis világ. 18.45: Szórakoztató zenei műsor. 19.15: Rajzfilm. 19.30: Napló. 20.00: Szórakoztató zenei műsor. 21.00: Claudine. 22.30: Napló. 22.45: Zene a műteremből. II. MŰSOR 19.00: Tudomány. 19.30: Napló. 20.45: Hírek. 20.55: Népi muzsika. 21.25: Tv-ismeretségek. BUKAREST 18.20: A volánnál. Autóvezetőknek. 18.35: Történelem. 18.00: A legkisebbeknek. 19.00: Tv-híradó. 19.25: Gazdasági figyelő. 20.05: Calabuch. Spanyol játékfilm. 22.10: Tv-híradó. MOZI Békési Bástya: Majmok bolygója. Békéscsabai Építők Kultúrotthona: A Szentév. Békéscsabai Kert: Hazatérés. Békéscsabai Szabadság: minden előadáson: Csatár a pácban. Békéscsabai Terv: Autóversenyzők. Gyulai Erkel: fél 6 órakor: Muppet show, fél 8 órakor: San Babila egy napja. Gyulai Kert: Csillagok háborúja I., II. rész. Gyulai Petőfi: Zsaru vagy csirkefogó? Orosházi Béke: örökség. Orosházi Partizán: 25 millió fontos váltságdíj. Szarvasi Táncsics: 6 órakor: Konvoj, 8 órakor: A királyi biztos szeretője.