Békés Megyei Hírlap, 2012. február (16. évfolyam, 27-51. szám)

2012-02-12 / Vasárnapi különszám

2012. FEBRUÁR 12., VASÁRNAP SPORT Hobbija egyben a munkája is előrés focistalegendák Tóth Márton kivédte az ezüstcipős Várady Béla 11-esét Tóth Márton kapus, az NB I-be 1974-be bejutott Békéscsabai Előre kapu­sa első félszezonjában a Népsport osztályzatai alapján az első lett. Verasztó Lajos — Nyolcadi­kos voltam, amikor egy színdarabot mutattunk volna be a téglagyári kultúrház­­ban, és mi néhány a focit imádó társam­mal, elmentünk a Békéscsabai Építők—Gödöllői Dózsa mérkő­zésre, hogy megnézzük az egy­kori gólkirályt Deák Ferencet — kezdte a visszaemlékezést Tóth Márton.­­ A Bamba bece­névre hallgató csatár góljával a vendégek nyertek 1-0-ra, mi­közben mi úgy beleéltük ma­gunkat a meccsnézésbe, hogy miattunk elmaradt a bemuta­tó. Érdekesség, hogy néhány évtizeddel később Deák Fe­renccel együtt vettem át a Ma­gyar Labdarúgásért Érdem­érem ezüstfo­kozatát. — Hogyan kezdődött a pálya­futása, mikor került az NB I- be? - Mezőtúrra jártam a gépé­szeti technikumba, ahol koráb­ban jobbszélső voltam, majd tizenötévesen beállítottak a ka­puba, és ott ragadtam. Az isko­la befejezése után a Bánkúti Állami Gazdaságba kerültem, ahol Bige János segítségével kerültem a megyei bajnokság­ban szereplő Debreceni Vasön­töde csapatába, ahol idősebb Imri István volt az edzőm. Itt egy négyes helyi tornán vet­tünk részt, amelyet az NB IIi­as csapatok előtt megnyer­tünk, úgy, hogy én az első mér­kőzésen ötből négy 11-est ki­­védtem. Debrecenből bevonul­tam Hódmezővásárhelyre ka­tonának, ahonnan Turay And­rás edző hívott 1965-ben Bé­késcsabára. Az Előrében akkor Kucsera Mihály védett, akitől sokat tanultam. Két évvel ké­sőbb mindkét NB I-es újonc, a Komló és az Eger is le szeretett volna igazolni. Én Komlóra ke­rültem, ahol az első NB I-es meccsemen a Győri ETO ellen álltam kapuba, és sajnos 9-0- ra kikaptunk, igaz sérülés és kiállítás miatt végül kilencen maradtunk a pályán. A Győri ETO erejét jól mutatja, hogy később a Mészölyt és Farkast felvonultató Vasast is 4-0-ra győzték le. - Mikor került vissza ismét Békéscsabára, hogyan ala­kult a pályafutása? — Az egyéves komlói kirán­dulás után 1968-ban visszatér­tem az NB II-es Békéscsabai Előrébe, ahol Pillér Sándor ve­zetésével egy remek csapat ko­­vácsolódott össze. Akkor került Békéscsabára Láza, Németh, Schneider, Mészár és Bertók. A Békés megyei kötődésű játéko­sokkal megnyertük a bajnoksá­got, én az NB-s osztályok kapu­sai közül a legkevesebb gólt kaptam, így meghívást kaptam a televízióba a „Halló fiúk, halló lányok” című műsorba, ahol a sokszoros válogatott gólki­rállyal Dunai Antallal szere­peltem. Néhány évvel később 1974-ben az NB I B-ben a szent­endrei siker után feljutottunk az NB I-be. Első mérkőzésemen 3— 1-re legyőztük az MTK, az őszi idény után én vezettem a Nép­sportnál az osztályzatok alapján a kapusok rangsorát. A Vasas el­leni 2—1-re megnyert Fáy utcai találkozón kivédtem az egykori ezüstcipős Várady Béla 11-esét. Az NB I-ben 1978-ig védtem a lila-fehéreknél, majd a szakosz­tály technikai vezetője lettem egészen 1985-ig. • Ön állandóan képezte magát, és a későbbiekben sportvezető lett... - Már aktív koromban hu­szonhat évesen elvégeztem a középfokú edzői tanfolyamot, és kapusedző lettem az Előrénél, olyan tanítványaim voltak mint dr. Simon Fiala Já­nos, aki később szájsebész lett, vagy Lipcsei Imre aki ma főiskolai tanár. Később a kö­zép- és felsőfokú sportszerve­zői oklevelet szereztem, és 1985-ben a megyei tanácshoz kerültem, ahol négy évig a sza­badidősportot szerveztem. Ti­zenhat évvel ezelőtt, 1986-ban vettem részt először a Balaton átúszáson, és azóta is rendsze­resen ott vagyok. A Békés Me­gyei Labdarúgó-szövetségnél 1989-ben egy új elnökség ala­kult, amely igyekezett a kihí­vásokra választ adni, ekkor vá­lasztottak meg főtitkárnak. Pillér Sándor elnök - aki évti­zedeken át sokat tett a Békés megyei labdarúgás fejlesztésé­ért - elindította a megyei után­pótlás programot, amelynek keretében a nyári táborokban több mint háromezerötszáz fi­atal vett részt. Büszke vagyok arra, hogy Pillér Sándorral csaknem húsz évvel ezelőtt el­indítottuk a megyei polgár­­mesteri találkozókat. Az ötö­dik, békési találkozó volt szá­momra a legemlékezetesebb, ahol ott volt egykori példaké­pem, Grosics Gyula, valamint az Aranycsapat további három tagja Buzánszky Jenő, Puskás Öcsi és Hidegkúti Nándor. Tíz évvel ezelőtt lettem az MLSZ megyei instruktora, ma is eb­ben a funkciómban dolgozom. Szerencsés embernek mond­hatom magam hiszen, a hob­bim egyben a munkám is. A labdarúgás nekem az életet je­lenti, sok barátot szereztem a sport révén az elmúlt évtize­dekben. Tóth Márton (jobbról) sportvezetőként a mellette álló Puskás Ferencet kíséri az Előre székházában. A kis unoka a labdarúgópályán követheti a nagyapát Tóth Mártonnak két gyerme­ke van. Fia belekóstolt a lab­darúgásba, csakúgy mint az édesapja ő is kapus volt a Békéscsabai MÁV csapatá­ban védett, majd elég fiata­lon visszavonult. Jelenleg Orosházán él a családjuk. Két kislányuk van, akik kö­zül az idősebbik Csenge már harmadik osztályos a helyi Vörösmarty tagintézmény­ben, és a zene iránt érdeklő­dik. A kisebbik unoka Han­na még óvodás, alkata alap­ján jó tornász válhatna belő­le a nagyapa véleménye sze­rint. Tóth Márton lánya Ang­liában él, aki egy hatéves kisfiúval ajándékozta meg a családot. Az egykori kiváló kapus szerint az örökmozgó, eleven fiúból akár labdarúgó is lehetne. Édesapja tornász és birkózó volt, tőle örököl­hette a sportos alkatot. Tóth Márton egy régi emlékkkel. 11 Visszavágtak az orosháziak az őszi vereségért a Tatának KÉZILABDA, NB I. FÉRFIAK: OROS­HÁZI FKSE-ALEXANDRA—TATAI HAC 33-24 (20-11) Orosháza, 600 néző. V.: Ágnecz, Sípos. Orosháza: HERJECZKI - Balda 2, Djukic , Frey 5 (2), MA­­ZIC 5, PÁL 6, KEREZOVIC G. Cs.: Szikora A. (kapus), Ambrus, Ko­vács A. 1, Berta, Bali 1, Benmi­­loud 2, Raffai, Marie. Vezetőedző: Füzesi Ferenc. A tata legjobb dobói: Benis 6, Basky 6. Kiállítá­sok: 14, ill. 4 perc. Hétméteresek: 3/2, ill. 6/4. Jól kezdtek a hazaiak és a 14. percben már nyolc góllal vezet­tek (11-3). A folytatásban is az orosháziak irányítottak, és ki­lenc gólos előnnyel zárták a fél­időt. Fordulás után a vendégek feljöttek, de a házigazdák maga­biztosan nyerték a találkozót. Füzesi Ferenc: - Nagyon örülök a győzelemnek és az el­ső félidőben mutatott játéknak. NB I B. FÉRFIAK: Csömör- Erste-Békési FKC 20-31. ATLÉTIKA: A válogatott Baji Ba­lázs, a Buda-Cash Békéscsabai Atlétikai Club versenyzője a düs­seldorfi fedettpályás viadalon a 60 méteres gátfutás döntőjében 7,72-es idővel a negyedik lett. Ér­dekesség, hogy az olimpiai baj­nok kubai Dayron Robles csak második lett, 7,55-ös idővel, mi­vel az amerikai Kevin Craddock (7,53) nagy csatában megelőzte. labdarúgás. Felkészülési mérkőzések: Várfürdő-Gyulai Termál FC-Békéscsabai MÁV 7-0 (3-0). G: Nomel 3 (egyet 11-esből), Szabó D. 2, Balogh G., Valentényi. Békésszentandrás— Szarvasi FC 1—4. karate, Olaszországban, Co­­neglianoban rendezték meg a Golden Glove elnevezésű nem­zetközi kick-box-versenyt, ame­lyen Békés megyéből az Újkí­­gyósi Kick-box SE és a Békés­csabai Lakótelepi SE versenyzői indultak. Békés megyei érmesek. Ka­dét I. kcs. Fiúk, 32 kg: 3. Czár Tibor (Békéscsabai Lakótelepi SE). 42 kg: 2. Szentpéteri Bence (Békéscsabai Lakótelepi SE). +47 kg: 1. Opauszki Dávid (Bé­késcsabai Lakótelepi SE). Lá­nyok. 42 kg: 1. Laurincz Boglár­ka (Újkígyósi kick-box SE). 47 kg: 3. Rákóczi Réka (Békéscsa­bai Lakótelepi SE). ■ HIRDETÉS INGATLAN JAMINÁBAN lebontandó házzal, telek el­adó. 06-20/428-9951. --------------------------------------------------:------------------------— * 3 42 ' ÚJ CSALÁDI ház Békéscsabán, a Tompa utcában eladó vagy termőföldre cserél­hető. 06-30/935-9627. ---------------■­................................. ■ - - - *84047* MEZŐGAZDASÁG VÁSÁROLNÉK több kamionos tételben napi áron azonnali fizetéssel tisztított, szárított takarmánykukoricát és búzát. 06-30/945-9199. ---------------— ■ . ■­­ , *84199* ÁLLÁST KÍNÁL EGY kihívás: www.vallakozasod.myflpbiz.com -----------------------------------------------------------*---------*84264* INGATLANközvetítéshez, ügynöki munká­ra, azonnali kezdéssel munkatársakat keresünk Békés megyében. Magas kere­seti lehetőség: 70/ 625-2261. -------------- *84222* PÉKET alkalmaznék, nagy szakmai gya­korlattal. 06-20/957-6964. -----------------------------------------------*84212* SZERVEZÉSI munkára mellékállású mun­katársakat keresünk. 20/466-9443. ---------------------------------.84134’ ÁLLAT VÁGÓTEHENET veszek, gyengét is. 20/ 484-3580. __________EGYÉB__________ NAGY SÚLYÚ sertésekből való kolbász­hús és kuláré kapható. Bes., Berényi- Rövid u. sarok. Érd.: 20/349-1078, 70/524-6525. *84053* SZOLGÁLTATÁS AP OUTLET és Tüzép építőanyag és tüzelő­szer kereskedés Békéscsaba, Szarvasi út 92. a körforgalomnál. Tel.: 66/322-140. ---------------------------------------------------------------------- *84050* TERMÉSZETGYÓGYÁSZ, csontkovács ren­del Bcs.-án, 17,18,19-én. Új szolgálta­tás: körömgombák kezelése természetes módszerrel. 06-66/631-240, 06-30/ 276-2491. HIRDETMÉNY DÍJTALAN előadást GUNAGRIHA tartja egy felemelő utazás a belső békétől a külső erőig. Hely: FÉK, Bcsaba, Szabadság tér 6., február 18-án, 10.30-tól. AZ ELŐ­RE-ÉVSZÁZAD LEGJOBBJAI (I.) AZ ELŐRE-ÉVSZÁZAD LABDARÚGÓJA: 1. Csató Sándor 2. Gulyás István 3. Kerekes Attila 4. Királyvári Károly 5. Láza János 6. Mracskó Mihály 7. Németh Lajos 8. Pásztor József AZ ELŐRE­ ÉVSZÁZAD FÉRFI KÉZILABDÁZÓJA: 1. Balogh József 2. Bogárdi Ottó 3. Csuvarszki János 4. Felföldi Gábor 5. Gávai Ferenc 6. Mohácsi Árpád 7. Szilágyi Sándor 8. Tyetyák Tibor AZ ELŐRE-ÉVSZÁZAD NŐI KÉZILABDÁZÓJA 1. Bohus Beáta 2. Bolla Mária 3. Csulikné Bozó Éva 4. Hámori Ilona (Hricsovinyi Pálné) 5. Hankóné Jakab Gabriella 6. Hochrajter Rita 7. Salamon Gabriella 8. Tobak Lászlóné Az Ön által legjobbnak vélt sportember nevét húzza alá! Minden kérdéssornál csak egy nevet jelöljön, különben szavazata érvénytelen lesz! A kivágott szelvényt borítékban vagy levelező lapra ragasztva küldheti be, esetleg személyesen hozhatja be a szerkesztőségbe. Cím: Békés Megyei Hírlap szerkesztősége (5600 Békéscsaba, Kiss Ernő u. 3.)t Beküldési határidő: 2012. március 1. Vasárnapi Békés Megyei Hírlap Kiadja a NÉPÚJSÁG Kft. A Vasárnapi Békés Megyei Hírlap bármely részének másolásával, terjesztésével, az adatok elektronikus tárolásával és feldolgozásával kapcsolatos minden jog fenntartva. Értesüléseket átvenni csak a Vasárnapi Békés Megyei Hírlapra hivatkozva lehet. A lapban közölt adatok tájékoztató jellegűek, amelyekért felelősséget nem vállalunk. Felelős kiadó: Kft. ügyvezető igazgatója­­ Főszerkesztő-kiadóigazgató: Nánási János Felelős szerkesztő: Pocsaji Richárd Terjesztésvezető: Leszkó Tamás Szerkesztőség és kiadó: 5600 Békéscsaba, Kiss E. u. 3., Levélcím: 5601 Békéscsaba, Pf. 111. Telefon: (66) 527-200 Fax: (66) 527-201 E-mail: szerk.bekes@axelspringer.hu Hirdetésfelvétel: 5600 Békéscsaba, Petőfi u. 2. Telefon: (66) 519-600, (66) 519-605 Fax: (66) 519-601 E-mail: ugyfel.bekes@axelspringer.hu Előfizetés, terjesztés: 5600 Békéscsaba, Petőfi u. 2. Levélcím: 5601 Békéscsaba, Pf. 111 Telefon: (80) 922-012 Fax: (66) 519-601 E-mail: ugyfel.bekes@axelspringer.hu Az előfizetői példányok kézbesítését a Népújság Kft terjesztőhálózata végzi, az árusítás a LAPKER Zrt regionális árushelyein keresztül történik. Előfizetés díja: egy hónapra 650 Ft, negyed évre 1950 Ft, egy évre 7800 Ft. Készült: AS-Nyomda Kft., Szilády Üzem: 6001 Kecskemét, Mindszenti krt. 63. Megrendelés száma: 420011 . Nyomtatás időpontja: 2012. 02.11. Anyagleadás és lapzárta: 2011.02.11. Telefon: (76) 481-401 Telefax: (76) 481-204 Felelős vezető: FUTÓ IMRE ISSN szám: HU ISSN 1786-7665 Tájékoztatjuk Olvasóinkat hogy a különböző versenyeken, játékokon, akciókon, szavazásokon, rejtvénypályá­zatokon stb. részt vevők által személye­sen, írásban, telefonon, SMS-en, inter­neten, e-mailben megadott személyes adatok nyilvántartásunkba kerülnek. Az adatokat megadva hozzájárulnak ahhoz, hogy azok felhasználásával a Társaságunk érdekeltségébe tartozó cégek, amelyek az adatok feldolgozá­sát is végzik (Axel Springer-Magyaror­­szág Kft, Axel Springer-Budapest Ki­adói Kft., Harlequin Magyarország Kft., Zöld Újság Rt, Petőfi Lap- és Könyvki­adói Kft., Népújság Kft., Hungaropress Sajtóterjesztő Kft ), előfizetéses meg­rendelését teljesítsük, akcióira kiadvá­nyaira és egyéb szolgáltatásaira felhív­juk a figyelmet Az érintettek felvilágo­sítást kérhetnek az általunk kezelt sze­mélyes adataik köréről felhasználásuk módjáról és céljáról és bármikor kér­hetik azok helyesbítését felhasználá­suk korlátozását illetve törlését Kéziratokat és fotókat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza Az újság PANDA szerkesztőségi rend­szerrel készült A MATESZ által auditált.

Next