Békés Megyei Hírlap, 2013. május (68. évfolyam, 101-125. szám)
2013-05-04 / 103. szám
2 1 ANYÁK NAPJA pályázat Harmincnál többen döntöttek úgy, hogy felhívásunkra leírják, mit jelent nekik a mamájuk. Olyan ő, mint egy mesebeli jóságos tündér, mindig ad és sosem kér. Valamennyi szívbe markoló történet elolvasható, letölthető a Beol.hu hírportálról. KÖSZÖNET MINDENÉRT, ÉDESANYÁM! Ölébe hajtottam a fejem „a nagymama az egyetlen olyan lény, aki képes annyira átölelni, mint amennyire szeret, azaz teljes erejéből.” GYERMEKKOROMBAN EGYÜTT laktunk nagymamámmal és nagypapámmal. Anyukámnak mindig dolgoznia kellett, így szinte mindig nagymamám vigyázott rám. Járt értem az oviba, elvitt orvoshoz, ha beteg voltam, játszótérre vitt és nem telt el úgy nap, hogy valami finomat ne főzött volna. Mikor nagyobb lettem, s fáradtan hazaértem a suliból elpanaszolva az aznapi bánatom, mindig leült mellém az ágyra én pedig ölébe hajtottam a fejem és ő csak simogatott és simogatott azzal a jó puha meleg kezével, miközben egyre csak vigasztalt, ne félj, holnapra elmúlik és minden jobb lesz. felnőtt fejjel, mikor kisfiam megszületett és gyes, majd pánikbeteg lettem, minden reggel bebuszozott Jaminából a városba, hogy mosson, főzzön, takarítson, segítsen amiben csak tud és persze öntötte belém a lelket, vigasztalt. De a legjobb az volt, ahogy simogatott, olyankor minden rossz elmúlt. És ez így ment nap mint nap, míg meg nem gyógyultam. Ám egy napon az én drága jótündérem megbetegedett, kórházba került és most én ültem ott minden nap reggeltől estig az ágya mellett és simogattam azt a jó puha kezét vigasztalva. Bár a sírástól nem jött ki hang a torkomon, ő helyettem is mondta: „ne félj, holnapra elmúlik" és egy napon mikor már nagyon szenvedett, tényleg minden elmúlt. ÖRÖKRE ELALUDT az én drága, imádott nagymamám. Ilyen fájdalmat még soha nem éreztem, még halálában is ő vigasztalt. Remélem ott fönt angyal lett belőle, mert ha valaki, hát ő megérdemelte, hogy az legyen. Csak azért írtam le ezt a kis történetet, hogy lássátok, egy nagymama is lehet olyan jó, sőt, ezerszer jobb mint egy anya. ■ Krnács Jánosné, Békéscsaba - Ahol négy gyerek elfér, ott az ötödiknek is helye van - mondta anyukám a bábaasszonynak a születésem pillanatában. Hatvannégy éve, két napi vajúdás után, farfekvéses szüléssel adott nekem életet. A bábának, aki a világra segített, nem lehetett gyereke, engem szeretett volna örökbefogadni. Azt mondta anyukámnak, hogy már úgyis van négy gyereke, engem adjon neki. Nem voltunk gazdagok, de soha nem nélkülöztünk. Mindent megadott, ami a kisgyermekek testi-lelki fejlődéséhez szükséges. Nem volt sok ruhánk, de mindig már este kikészítette a másnap reggel tiszta öltözetet. De sokat görnyedt a fateknő felett, amiben bizony akkoriban még mosni kellett! Korán kelt, hogy elkészítse az „uzsonnyánkat”. A kenyeret este dagasztotta be, és mi, gyerekek, reggel már a kisült kis cipók felejthetetlen illatára ébredtünk. Ma is számban érzem azt a finom ízt. Télen még arra is gondja volt, hogy a kesztyűmbe friss, hajában sült krumplit tegyen, hogy ne fázzon a kezem iskolába menet, ahová öt kilométert kellett gyalogolni. Finom ebéddel várt bennünket minden nap, szép, rendezett kis tanyánkban, ahol éltünk. Volt ott minden: gyümölcs, friss tehéntej, vaj, túró, tojás, hús. Nagyon sokat dolgozott azért, hogy mindezt elénk tehesse. Amikor mi, „fiókák” kirepültünk a családi fészekből, akkor előbb az apai nagyszülőket, később nagybeteg apánkat ápolta, gondozta. Majd saját édesanyját vette magához és sok-sok esztendeig gondoskodott betegeskedő fiáról is. Nagyon szerette kis virágoskertjét, amelyet ő locsolgatott, ápolgatott. Nagy szeretettel gondoskodott Óriás nevű cicájáról és Alexről, a kutyáról is. Tavaly köszönthettük kilencvenedik születésnapján mi, népes családja, köztük tíz unokája, tizenhárom dédunokája és egyszem ükunokája. Sajnos az idei anyák napján már csak sírjára vihetünk virágot kedves kertjéből. Hiszem, hogy azért élt ilyen hosszú életet, mert nagyon sok szeretet adott és kapott, nagyon sokat dolgozott, főleg másokért. Azt üzenem azoknak, akik még személyesen köszönthetik édesanyjukat, ne csak anyák napján mondják: köszönöm, édesanyám. ■ Medovarszki Dorottya Azért élt ilyen hosszú életet, mert nagyon sok szeretet adott és kapott. Dsida Jenő: „Köszönöm Istenem az édesanyámat! Amíg ő véd engem, nem ér semmi bánat!” Köszönöm, édesanyám! Milyen szép szavak, és mégis milyen ritkán, milyen nehezen tudjuk kimondani. Vajon miért? Miért szorul el a torkunk, ha ezt a két szót kimondani készülünk? Talán mert amit tőlük kapunk, ez kevés érte. Mindnyájan tudjuk, hogy ennél sokkal többel tartozunk Nekik. A kimondott köszönet pici törlesztés a sok-sok kapottért ÉN VIRÁGCSOKORRAL fogom Őt köszönteni Anyák napján. Ezen a reggelen csak érte fogok felébredni, mint ahogyan ő teszi ezt én értem, közel 22 éve. Sok mindenért hálámat szeretném kifejezni. HA VISSZAGONDOLOK AZ iskolás éveimre, nap mint nap, velem tanult. Türelemmel újra és újra magyarázta, hogy megértsem a számomra sokszor érthetetlennek tűnő feladatokat Megtanított tanulni" Tanulni tudni kell - nagyon sokszor elmondta ezt nekem. Ha nem tette volna, ma nem lennék egyetemi hallgató. Szeretettel gondolok a versenyekre, melyekre ő készített fel. Még vacsora közben is verset mondtunk. Az ő biztatása, hogy sikerülni fog, hitet adott nekem. Az elért sikerek pedig önbizalmat adtak és határozott fellépést. Őszinte kritikusom a mai napig, de tudom, hogy ezek a kritikák segítő szándékúak. A legőszintébben örülni boldogságomnak Ő tud, de ha baj van, a legőszintébben velem sírni is csak Ő tud, az édesanyám ritkán csügged. Azt szokta mondani „akkor add fel, amikor én feladom”. Én tudom, hogy ő sosem adja fel, mert erős és kitartó. Rá mindig számíthatunk Apával együtt. Fáradtságát titkolni tudja, és bármikor szívesen ellát bennünket, amire csak vágyunk. Édesapámmal 30 év után is szívből tudják egymást szeretni és tisztelni. Köszönöm, hogy nyugodt, békés gyermekkorom kiegyensúlyozott felnőtté tehetett Remélem példájukat követni tudom a későbbi életemben, amit MÉG nagyon szeretek benne, az a megértés. Kezemet fogva a pszichológusom is. Mindig érzem kezei simogatását, látom biztató pillantását. Dsida Jenő szavai sokszor eszembe jutnak: „Köszönöm Istenem, az édesanyámat! Amíg ő véd engem, nem ér semmi bánat!” És mennyire tud hazavárni! Az itthon töltött napok erővel, energiával töltenek fel, annyi törődést és kedvességet kapok tőle. Édesanyám mindössze 45 kg, de a benne rejlő szeretet és jóság súlyban nem mérhető le. Minden este azzal fekszem le, hogy éljen még nagyon sokáig és legyen mellettem. Szeretnék még nagyon-nagyon sokszor virágot adni neki, mert tudom, hogy „Az életben kell kicsivel több virág, mert a sírokra hiába már!" ■ Janó Evelin, Vésztő „Rá mindig számíthatunk Apával.” A hatvanas években nagy dolog volt valakit örökbe fogadni, sokan nem helyeselték, mindkettőjünknek köszönöm, hogy megtették nekem ezt a szót „köszönöm” csupa nagybetűkkel kellene írnom, s még az is kevés lenne. Anyukám március 30-án töltötte be a 92. évét. Minden napja ajándék nekünk, s remélem még sokáig az is lesz, anyukámat megilleti az édesanya szó, és soha nem tudom igazán meghálálni azt, hogy felneveltek apukámmal és boldog családban élhettem. Anyukámék kétévesen hoztak ki engem egy nevelőotthonból, nevükre vettek és én voltam a mindenük. GONDTALAN GYERMEKKOROM volt, mindent megkaptam. Egy nagy tanyán éltünk, anyuék kertészkedtek és piacoltak. Anyukám minden piac végén kakasos nyalókával tért haza. Néha, ha látok a boltban ilyen nyalókát, veszek s nosztalgiázok. Amikor hetenként kenyeret sütött, kiscipőt mindig készített nekem s még melegen megkente zsírral. Ilyet azóta sem ettem, mire iskolába kerültem, beköltöztünk a faluba. Az akkori rendszerváltáskor, amikor a tsz-ek alakultak, majdnem mindenüket elvesztették, de én nem éreztem belőle semmit. Ma néha elgondolkozom azon, hogy élték ezt túl. Anyukám keményen dolgozott, soha nem panaszkodott. Elment konyhára dolgozni, hogy legyen nyugdíja. Két unokája és két dédunokája van, akik imádják, s ő is megtesz értük mindent. 91 évesen, mert a kisebbik unokája hazajött külföldről (ott dolgozik) tésztát gyúrt és nyújtott, mert a hurkatészta leves a kedvence, önzetlen, most is csak azért bánkódik, hogy nem tud segíteni. Regényeket olvas. Járni már csak járókerettel tud, egyre gyengébb, egyre több gondoskodásra szorul. Néhányszor mondta már, olyan jó, hogy vagyok neki, s erre mit is tudnék válaszolni, amikor mindent neki köszönhetek. Könnybe lábadt a szemem és csak anynyit mondtam, nekem is jó hogy vagy. S még sokáig legyél meg nekem s a családomnak, felnevelt és édeslányaként szeret. A hatvanas években nagy dolog volt valakit örökbe fogadni, sokan nem helyeselték. Mindkettőjüknek csupa nagy betűkkel KÖSZÖNÖM, hogy mégis megtették. Úgy érzem, soha nem tudok elég hálás lenni Nekik. ■ Híró Erzsébet (Megyeri Jánosné), Békéscsaba „Gondtalan gyermekkorom volt, mindent megkaptam szüleimtől." 2013. MÁJUS 4., SZOMBAT A családjáért él a mi anyukánk neve Belicza Jánosné, a Juci, van aki így szólítja, hivatalosan Julianna. Három gyermeket nevelt nagy gondossággal. Tsz-ben dolgozott a földeken, csak most érezzük át, milyen nehéz munka is volt az, de ő sosem panaszkodott, mindig vidáman ment dolgozni. Akkoriban minden föld meg volt művelve, nem voltak parlagfüves övezetek. Nagyon sok időt töltöttünk a munkahelyén nyári szünetekben, ez ma is legszebb emlékeink közé tartozik. Itt brigádvezető volt, naplója ma is megvan gazdagon illusztrált fotókkal, egy-egy kirándulás vagy esemény alkalmáról. Nyugdíjazása előtt egy faüzemben volt gépkezelő, ma három unokának örülhet, akiket sokszor elkísér kézilabdameccsekre, próbálja felvenni velük a lépést, már kacsingat a számítógép világa felé is. Még mindig aktívan részt vesz különböző rendezvények lebonyolításában. Mindannyiunkhoz saját kulcsa van, sokszor meglep minket tojással, sütivel vagy éppen kivasal. Szeret rejtvényt fejteni, kirándulni és mulatni. A zeneszóra beindulnak a lábai, szinte lehetetlen kitáncoltatni már nagyon várja a jó időt, imád kertészkedni. Bármikor számíthatunk rá, ő mindig jön és segít. Mindig egy célja van, a családért élni. Olyan ő, mint egy mesebeli jóságos tündér, mindig ad és sosem kér. ANYU, köszönünk neked mindent! ■ Belicza Julianna, Újkígyós Mindig számíthatunk rá. Erőt adott, vigasztalt édesanyám olyan volt, amilyet nagyon sok családnak kívánnék. Becsületes, őszinte, megértő. A szeretet, a mosoly sugárzott a négy gyermeke felé. A legjobb édesanya volt, ha kellett barátnő! Örömmel, bánattal hozzá fordulhattunk. Édesanyám volt, aki vigasztalt és erőt adott ahhoz, hogy a rosszat elfeledjük és az életet újból szépnek lássuk. mindent köszönünk, édesanyámm Somogyi Mihályné, Békéscsaba felhívásunk díjazottjai: Tímárné Uhrin Irén és Uhrin László (Békéscsaba), Megyeri Jánosné (Békéscsaba), Janó Evelin (Vésztő). Gratulálunk, nyereményeiket eljuttatjuk számukra.