Békés Megyei Hírlap, 2016. július (71. évfolyam, 153-178. szám)

2016-07-01 / 153. szám

2 MEGYEI KÖRKÉP HÍREK Korszerűsítenék a könyvtárat KERTÉSZSZIGET A helyi könyvtár szakmai eszközfej­lesztésére, korszerűsítésére nyújt be pályázatot Kertész­­sziget a Nemzeti Kulturális Alaphoz - ismertette Csor­dás László polgármester. A beruházással növelnék az olvasó helyiséget, valamint újabb eszközöket vásárolná­nak. A fejlesztés teljes költ­­ sége 3,85 millió forint lenne, amiből 3,5 millió forintot tá­mogatásként elnyernének, 350 ezer forintot pedig saját erőként biztosítanának. (Ib) Lopni próbált, tetten érték BÉKÉSCSABA A városi rend­őrkapitányság lopással el­követett tulajdon elleni sza­bálysértés miatt szerdán őri­zetbe vett egy helyi férfit. Á. L. egy békéscsabai áruház­ból több terméket próbált meg a táskájába rejtve, fize­tés nélkül elvinni, de a bolt alkalmazottai tetten érték, és rendőri segítséget kértek. A járőrök a 60 éves férfit elő­állították a kapitányságra, és Á. L.-t három napon belül bí­róság elé állíthatják. (nyl) Kirándultak a nyugdíjasok BÉKÉS MEGYE A Nyugdíjasok Országos Szövetségének Bé­kés megyei nyugdíjasai idén is ötnapos kirándulás tettek. Kőszegi szálláshellyel elláto­gattak Sopronba, Cák köz­ségbe, Fertődre és az auszt­riai Mörbichbe hajóval, majd onnan tovább busszal Rust városba. Visszaúton Fertő­dön az Eszterházy kastélyt és környékét nézték meg. A túrán a megye 81 nyugdíjasa vett részt - tájékoztatott Je­nei Andrásné, Békés megyei kirándulás-szervező. (Pg) i Kevesebb a munkanélküli, de a beruházás is Békésben Beszédes számsorok Jelentősen mérséklődött a népesség természetes fo­gyása. A foglalkoztatottak száma nőtt, a munkanélküli­eké pedig csökkent. A beru­házások teljesítményértéke a felére esett vissza - derült ki a statisztikai hivatal leg­frissebb adatsorából, mely Békés megye első negyed­évi teljesítményét vette gór­cső alá. Lapunk ebből sze­mezgetett. Licska Balázs balazs.licska@mediaworks.hu BÉKÉS MEGYE Január és márci­us között csökkent az élveszü­­letések és a halálozások szá­ma is Békés megyében: előb­bi 7,7, utóbbi pedig 16 száza­lékkal. A két szám különböze­­teként kialakult fogyás jelen­tősen, 22 százalékkal alacso­nyabb az egy évvel korábbinál - közölte a Központi Statiszti­kai Hivatal nemrég, bemutat­va Békés megye első negyed­éves adatait. Ami a gazdasági aktivitás­ról kell tudni: 150 ezren tar­toztak Békés megyében a gaz­daságilag aktívak körébe, a munkaerőpiacon 139 ezren foglalkoztatottként, 11,5 ez­ren álláskeresőként voltak je­len. A­ foglalkoztatottak száma 1,8 százalékkal emelkedett, a munkanélkülieké pedig 33,1 százalékkal esett vissza az előző év első negyedévéhez képest. A teljes munkaidőben al­kalmazásban állók havi brut­tó keresete 6 százalékkal 185 ezer forintra emelkedett, az adókedvezmény nélküli net­tó átlagkeresetek pedig 7,6 százalékkal 123 ezer forintra nőttek. Ennek ellenére a ke­resetek az országos átlagnál 23 százalékkal voltak alacso­nyabbak, ez a megyék közötti rangsorban a második legrosz­­szabb eredmény. A legjobb nettó keresettel - több mint 175 ezer forinttal - a pénzügyi szolgáltatásban dolgozók számolhattak Békés megyében, de nagyjából 150 ezer forintot vihettek haza az oktatásban, az információ és­ kommunikáció szektorában, a közigazgatásban, illetve a művészet és szabadidő szék­százalékos csökkenésnél jóval jelentősebben esett vissza az épített lakások száma: csupán kilenc lakás épült, 65 száza­lékkal kevesebb, mint az előző év azonos időszakában. Nagyobb lakások épültek, mint az előző év azonos idő­szakában. Minden használat­iárában dolgozók is. A vendég­látásban, az egészségügyben dolgozók havi 100 ezer forint­tal sem számolhattak. Január és március között a megfigyelt Békés megyei székhelyű gazdasági szerve­zetek 10 milliárd forint érté­kű beruházást valósítottak meg, ami az egy évvel koráb­binál összehasonlító áron felé­re csökkent. Az egy lakosra ju­tó beruházási teljesítményér­ték a megyében 28 ezer forint volt, amely az országos átlag felét sem, mindössze 45 száza­lékát érte el. A fejlesztésre fordított ösz­­szegek legnagyobb hányadát, 51 százalékát az iparban hasz­nálták fel, azon belül a legtöbb beruházás a feldolgozóiparban volt. A fejlesztések ötöde a me­szobával készült, és többségük 4 vagy több szobával rendelke­zett. Az új lakások 129 négy­zetméteres átlagos alapterüle­­te 30-cal haladta meg az egy évvel korábbit. Az első negyed­évben a lakásépítési engedé­lyek és egyszerű bejelenté­sek száma együttesen 19 volt. ugyan.u.v.gi mint tava,,e­zőgazdaságban, 6 százaléka a szállítás, raktározás területén koncentrálódott. A beruházá­sok 20 százalékát építkezések­re, 59 százalékát pedig külön­féle gépekre és berendezések­re fordították, a járművek ará­nya 14 százalékot képviselt. Idén az első negyedévében a négy embernél többet foglal­koztató ipari vállalkozások Bé­kés megyei telephelyein a ter­melés volumene az országos átlagnál nagyobb mértékben, összehasonlító áron 5,2 száza­lékkal emelkedett. Az egy la­kosra jutó 315 ezer forint ter­melési érték az országos átlag kevesebb mint fele. A megyei székhelyű, legalább 50 embert foglalkoztató ipari vállalkozá­soknál 11 százalékkal nőtt a termelés. A keresetek az országos átlagnál 23 százalékkal voltak alacsonyabbak, ez a megyék közötti rangsorban a most legrosszabb eredmény. ‘ ♦*•*»' *—*-­­ ba vett lakás legalább három 2016. JÚLIUS 1., PÉNTEK Támogatták, hogy két cég bővíthesse a létszámát BÉKÉSCSABA A szerdai békés­csabai közgyűlést értékelte teg­nap a Fidesz-frakció. - Több mint 32 millió forinttal támogatta a város a Mondi Békés­csaba Kft. és a Hirschmann Kft. munkahelyteremtését - mond­ta dr. Ferenczi Attila frakcióve­zető, és egyben reményét fejezte ki, hogy minél több békéscsabait foglalkoztat majd a két cég. Kiemelte: az önkormányzat már korábban segítette a Mon­di Békéscsaba Kft.-t azzal, hogy egy 19 millió forintos beruházás­sal rendbe teszik a csapadékvi­zet elvezető csatornákat. - Fontos a terület biztosítása - utalt arra, hogy a cég egy tel­ket venne a várostól. Azonban egy újabb értékbecslést kértek, mivel csak az övezeti besorolás negyven százalékkal csökken­tette az egy hektáros terület érté­két. Hanó Miklós alpolgármester kiemelte, a munkahelyteremtő támogatások odaítélésében „lo­gikát” kértek, hogy megvalósult fejlesztés, létszámbővítés után nyújtsanak segítséget. Herczeg Tamás a helyi akció­­csoportokról azt mondta: nem le­het két ilyen szervezetet támo­gatni a pályázati kiírás szerint, ha azok átfedésben vannak. L. B. Póniló­­s balesetet okozott BÉKÉS MEGYE Június 29-én, szerdán két személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset­ről érkezett bejelentés a rend­őrségre. Albert István, a Bé­kés Megyei Rendőr-főkapitány­ság sajtószóvivője közölte, hogy Kondoroson 17 óra 45 perckor személygépkocsi motorkerék­párossal ütközött, emiatt mind­két jármű nekicsapódott egy for­galmi ok miatt álló autónak. A baleset következtében a moto­ros súlyos, az egyik autó veze­tője könnyű sérülést szenvedett. Körösladányban, a Dévavá­­nyai úton 19 óra körül egy lo­vas fogatból elszabadult póniló hátulról nekiszaladt egy kerék­párosnak. A biciklis elesett, és nyolc napon túl gyógyuló, sú­lyos sérülést szenvedett. A bal­esetek körülményeit az illeté­kes rendőrkapitányságok vizs­gálják. Ny. L. A gyulai önkormányzat és a várfürdő új vízisportkomplexumra, uszodára ír ki nyílt tervpályázatot Előremutató együttműködés a Pető Főiskolával GYULA Együttműködési megálla­podást köt a gyulai önkormány­zat a Pető András Főiskolával, a Pető-módszer, mint gyógyszol­­gáltatás Gyula városában törté­nő, többszintű bevezetésére - döntött csütörtöki ülésén a fürdő­városi képviselő-testület. Alt Norbert alpolgármester el­mondta, jelenleg csak Budapes­ten elérhető szolgáltatásait a főis­kola minősített szolgáltató helyek kialakításával decentralizálni kí­vánja. Az intézmény az ország­ban és a világon is egyedülálló Pető-módszer alapján végzi te­vékenységét, segíti a mozgásuk­ban akadályozottak életminősé­gének javítását, a gyermekek fej­lesztését, a szakemberek képzé­sét. Szolgáltatásaik között több­féle rehabilitációs tevékenységet is kínálnak az érdeklődők szá­mára. Tapasztalataik alapján a gyógyhelyeken is jelenlévő szol­gáltatásokkal kiegészülve jelen­tős eredmények érhetőek el. Az együttműködés több pil­léren alapul. Egyrészt, egy Pető Prémium Pontot hoznának lét­re és működtetnének a Gyulai Várfürdőben, amivel sok külföl­di vendég érkezhet a városba és venné igénybe a szállásokat, illet­ve a fürdő szolgáltatásait. Létre­jönne a Dél-Alföldi Regionális Pe­tő Központ, amely hangsúlyt fek­tetne egyebek mellett a korai szű­résekre, helyet adna a szülők is­kolájának, fejlesztéseket nyújta­na óvodások, iskolások számára. Ez utóbbi helyszínéről még foly­nak az egyeztetések. Az ülés másik kiemelkedő té­májaként a testület határozott ar­ról, hogy a Várfürdővel közösen tervpályázatot ír ki a fürdő te­rületén létesítendő vízisportköz­pont, uszoda tervezésére. A dön­tést több ok is indokolja. A meglé­vő uszodai létesítmény fizikai ál­lapota, a téli sátras lefedés, a ki­szolgáló terek már nem felelnek meg a kor igényeinek, de nem célszerű újabb forrásokat sem költeni rá. Dr. Görgényi Ernő polgármes­ter kiemelte, az uszoda a für­dő fedett részeitől a legtávolabb helyezkedik el. A téli vendégek ezért, illetve mivel csak szabad­ban lehet megközelíteni, nem használják, bár igény lenne rá. Üzemeltetési szempontból is költ­ségtakarékosabb megoldás, hogy egy tömbben legyenek a fedett szolgáltatások, illetve fontos kér­dés, hogy az uszodát önálló úszó­jeggyel is igénybe vehessék. Fontos érv a várhatóan 3,5 mil­liárd forintba kerülő, az AquaPa­­lota közelébe tervezett új komple­xum mellett, hogy a Szigeterőd medrének nyomvonala a jelenle­gi épületet is érinti. Az új, fedett komplexumban egy 50 méteres, tízpályás ver­senymedence, egy 33-szor 25 méteres többfunkciós, vízilab­da-mérkőzésekre és 25 méteres versenyekre alkalmas medence és egy kis vízmélységű tanme­dence egyaránt helyet kapna. A tervpályázat lebonyolítása a zsűriztetéssel együtt 30 millió fo­rintot vesz igénybe, amit az ön­­kormányzat költségvetésében biztosít, de a Miniszterelnökség­hez is benyújtották a célra támo­gatási kérelmüket. A komplexum kialakítását komoly társadalmi egyeztetés is megelőzi. P. G. Számos, a Gyulai Várfürdőt érintő kérdésről is tárgyaltak tegnap

Next