Békés Megyei Hírlap, 2017. február (21. évfolyam, 27-50. szám)

2017-02-01 / 27. szám

2 MEGYEI KÖRKÉP Hűtőkamra a helyi terménynek NAGYBANI Öt­ven négy­zetméteres, szabványos hű­tőkamra készült el Nagybán­­hegyesen, mely alkalmas a mezőgazdaságban megter­melt termények hosszabb és rövidebb idejű tárolásá­ra. A beruházásra a közfog­lalkoztatás mezőgazdasá­gi programelemének kereté­ben támogatást igényelt és kapott a helyi önkormányzat. Farkas Sándor polgármester elmondta, a napközi kony­ha épületében két nem hasz­nálatos helyiséget hasznosí­tottak. A településen kiemel­ten foglalkoznak paprikater­mesztéssel, -értékesítéssel. Szedéskor hasznát veszik a hűtőkamrának, különösen a nyári melegben. (esi) A határon fogták el a román férfit BATTONY­A Hétfőn 18 óra 16 perc körül a battonyai köz­úti határátkelőhelyen kilé­pésre jelentkezett egy román állampolgár, vagyis Romá­nia irányába el akarta hagy­ni Magyarországot. Az ellen­őrzésekor fény derült arra, hogy közokirat-hamisítás mi­att korábban a Makói Rend­őrkapitányság elfogatópa­rancsot adott ki ellene. Ezért a román férfit a rendőrök elő­állították és gyanúsítottként kihallgatták - közölte a rend­őrség. (Ib) Tettlegességig fajult a vita BÉKÉSCSABA Összeszólalko­zott két férfi Békéscsabán, a Bartók Béla úton, az egyik szórakozóhelyen január 29- én 0 óra 45 perckor. A vita tettlegességig fajult, az egyik férfi megsérült. A Békéscsa­bai Rendőrkapitányság rend­őrei a másik férfit előállítot­ták. A 37 éves, békéscsa­bai K. K. ellen testi sértés el­követésének megalapozott gyanúja miatt indult büntető­­eljárás. (nyl) Jogi tanácsot adtak Jogi tanácsokat adott és jogi képviselettel foglalkozott pénzért - a vádirat szerint - az a két békéscsabai fér­fi egy kft. révén, akik tegnap zugírászat miatt álltak a Bé­késcsabai Járásbíróság elé. Ilyen tevékenységet csak ügyvéd végezhetne, dr. F. Z. és K. T. azonban nem volt be­jegyezve a kamarába. Azt mondták, hogy sosem adták ki magukat ügyvédnek, és fogyasztóvédelmi tanácso­kat adtak devizahiteles is­merőseiknek, barátaiknak. Egyelőre nincs ítélet. Licska Balázs balazs.licska@mediaworks.hu BÉKÉSCSABA Online jogi ta­nácsadással, szerződések ké­szítésével, peren kívüli jogi képviselettel foglalkozott az a békéscsabai kft., amit a má­sodrendű vádlott, K. T. alapí­tott 2011-ben, és amit az első­rendű vádlott, dr. F. Z. vezetett ügyvezetőként. A vonatkozó jogszabály szerint csak ügy­védek végezhetnek ilyen te­vékenységet üzletszerűen, el­lenben sem dr. F. Z., sem K. T. nem szerepelt a kamarai nyil­vántartásban. Mégis fogadtak el megbízásokat, képviseltek ügyfeleket, pénzért. A Gyulai Járási és Nyomozó Ügyészség szerint több mint egy tucat ügyfélről van szó, akikkel dr. F. Z. és K. T. kü­­lön-külön, illetve akikkel ket­ten együtt kapcsolatban áll­tak. A vádirat szerint jogi ta­nácsokat, felvilágosítást adtak. A megbízási szerződések sze­rint pedig arra kaptak megha­talmazásokat, hogy képvisel­hessék az ügyfeleket nem peres eljárások során a bankokkal va­ló tárgyaláskor, esetleg a pénz­ügyi békéltető testület előtt. Főleg pénzintézetekkel le­veleztek. Kikérték az ügyfe­lek hitelszerződéseit és a koc­kázatelemzéseket. Erre válasz­ként azt írták, hogy vélemé­nyük szerint az ügyfél szerző­dését semmisnek kell tekinte­ni, mivel, ha ismerték volna a kockázatokat, s kaptak volna kellő tájékoztatást, nem vették volna fel a hitelt. Azt kérték, teremtsenek megfelelő komp­romisszumos helyzetet, mie­lőtt bíróságra vagy pénzügyi békéltető testület elé mennek. A vádhatóság szerint több esetben is képviseleti díjban állapodott meg az ügyfelek­kel a két békéscsabai férfi, il­letve olyan is volt, hogy siker­díjat helyeztek kilátásba­­ és összesen 370 ezer forintot vet­tek át. Az első- és másodrendű vádlott ellen zugírászat vétsé­ge miatt emelt vádat a Gyulai Járási és Nyomozó Ügyészség, ezért álltak tegnap dr. Varga Magdolna bíró elé a Békéscsa­bai Járásbíróságon. - Nem követtem el a bűncse­lekményt - így fogalmazott a jogász végzettséggel rendel­kező dr. F. Z. Az 50 éves bé­késcsabai férfi nem tett val­lomást, csak annyit mondott, hogy szerinte nem ügyvédi te-Azt mondták: devizahiteleseknek akartak segíteni, vékenységet folytatott, hanem csak fogyasztóvédelmi taná­csokat adott a devizahiteles károsultaknak. Egyébként pe­dig az ügyfelek barátok, isme­rősök voltak, nem a profitra törekedtek. - Ha úgy nézem, jogi taná­csot adtam, de én magam is ka­pok mindennap egy csomó jo­gi tanácsot nem ügyvédektől - mondta az államvizsgázott, de még diplomát nem kapott K. T. A 47 éves békéscsabai férfi ki­emelte: soha nem adták ki ma­gukat ügyvédeknek, nem ját­szották azt a szerepet, igye­keztek kerülni is ennek lát­szatát. Kizárólag az volt a cél, hogy segítséget nyújtsanak a devizahiteleseknek, tanulva saját helyzetéből, mivel ő is be­leesett ebbe a csapdába. Úgy vélte, ügyvédi segítség és kötelezettség nélkül is el le­het jutni a pénzügyi békéltető testületig, ha a bankkal nem jutnak egyezségre. A legna­gyobb siker egyébként nagy­jából az volt, hogy megírták a beadványukat a pénzintéze­teknek, hogy kérik a szerző­dés semmissé tételét - tudomá­sa szerint többre nem jutottak. K. T. azonban azt is hangsú­lyozta, hogy az iroda és a kft. költségeit sok esetben kellett saját zsebből fedezni, nem jött be annyi pénz, hogy abból ki­fizessenek mindent. Volt olyan ügy, ahol nem is kértek ellen­­tételezést, pénzt, szívességből segítettek, mivel barátokról, is­merősökről volt szó. Ha pedig volt is megbízási díj, azt általá­ban az iratok, papírok beszer­zéséért kérték, illetve azok át­nézéséért, hogy hátha találnak bennük valami fogást. Mivel dr. F. Z. és K. T. nem ügyvédek, a vádirat szerint pénzért nem adhattak volna jogi tanácsokat, nem láthattak volna el jogi képviseletet Tovább bővítették a külterületi közvilágítást a közelmúltban Újabb fejlesztések Gyulán GYULA Tovább folytatódott a külterületi közvilágítás fej­lesztése tavaly Gyulán - je­lentette be az egyik beruhá­zás helyszínén, a fürdőváros remete­bánomi részén tegna­pi sajtótájékoztatóján Alt Nor­bert alpolgármester, önkor­mányzati képviselő. Mint el­mondta, a város évről évre for­rásokat különít el a célra, illet­ve az utak, járdák karbantar­tására, a földutak járhatóvá té­telére is figyelmet fordítanak. Alt Norbert kitért arra, hogy a fejlesztéseket mindig a la­kosság bevonásával készítik elő, kikérik a véleményüket. Az alpolgármester, egyben ön­­kormányzati képviselő nem titkolta, hogy akadtak csúszá­sok a megvalósításban, hiszen az engedélyezés, a kivitelező kiválasztása némileg elhúzó­dott. Ennek ellenére a munká­latok december közepére a vá­ros egész területén befejeződ­tek. Saját önkormányzati kör­zetéről szólva kiemelte, ott 1,6 millió forint értékű fejlesztést hajtottak végre. A munkálatok érintették a Csíkosért, Szana­­zugot és Városerdőt. - Olyan területeket kapcsol­hattunk be a hálózatba, ame­lyek növelik az ott élő lako­sok biztonságát és komfortér­zetét, és az áthaladó forgalom számára szintén előrelépést jelentenek - fogalmazott. P. G. Remete-Bánomban is több új lámpatestet helyeztek el 2017. FEBRUÁR 1., SZERDA Megerősödve folytatják az együttes munkát GYULA A gyulai városháza dísztermében rendezte meg új évi fogadását tegnap a KBC Békés Megyei Települések Fejlesztéséért Nonprofit Kft. Dr. Görgényi Ernő, Gyula vá­ros polgármestere, egyben a társaság felügyelőbizottságá­nak elnöke hangsúlyozta, a KBC olyan települések ottho­nául szolgál, amelyek saját ér­dekeiket szem előtt tartva, de egymással, vállt vállnak vet­ve akarnak eredményeket el­érni.­­ A szervezet keretein belül eddig Békés megye 35 telepü­lése szövetkezett a cél érdeké­ben, hogy a települések fejlő­dését, a polgárok javát szolgá­ló fejlesztéseket készítsenek el és valósítsanak meg a későb­biekben. A közös gondolkodás sike­rét mutatja, hogy két újabb te­lepüléssel, mégpedig Sarkad­­keresztúrral és Biharugrával is együttműködésre lépnek. Emellett a gyulai tankerület­tel is megállapodást kötöttek, így új partnerekkel megerő­södve folytatódik az együttes munka. A polgármester ezt követően részletesen ismer­tette a cég által beadott pá­lyázatokat. P. G. Rendőrök segítettek a két nőnek BÉKES MEGYE Rendőri segít­séggel jutott haza két nő hét­főn a megyében - közölte a megyei rendőr-főkapitányság. Orosházán, az Eötvös téren egy nő arra kért egy járókelőt, hogy segítsen neki hazamen­ni. A 86 éves nő a segítő hívá­sára érkező rendőrjárőröknek elmondta, elfáradt és fázni kez­dett, egyedül nem tud haza­menni. A rendőrök hazavitték. Dobozon, a Faluhelyi utcá­ban 15 óra körül egy nő szó­lította meg a járőröző rendőrö­ket. Rosszullétre panaszko­dott, de nem akarta, hogy ér­tesítsék a mentőket. A körzeti megbízottak az 53 éves nőt ha­zavitték, és átadták a férjének, aki gondoskodik orvosi ellátá­sáról, L. B. Tanyagondnok segít a majorban élőknek MEZŐHEGYES A majori lakos­ság elismerően beszél a me­­zőhegyesi tanyagondnokok­ról, akik a legutóbbi testületi ülésen adtak számot munká­jukról. - Arra törekszik testüle­tünk,­hogy a majori lakosság javát szolgáljuk. Igyekszünk olyan pályázatokba bekapcso­lódni, amelyek a majorok fizi­kai jelenlétét erősítik - mond­ta Mitykó Zsolt polgármester. Mezőhegyes lakosságának jelentős része él majorokban, fontos, hogy naponta foglal­kozzanak gondjaikkal, prob­lémáikkal. Különleges gon­doskodást igényelnek az ott élők. A tanyagondnokoknak kiemelt szerepük van ebben. A majoriak mára hozzászok­tak napi szolgáltatásukhoz, gondoskodásukhoz (szállítás, közvilágítási és egyéb hibák jelentése, ivóvíz kijuttatása, gyógyszerek kiváltása, bevá­sárlás). Elhangzott a hozzászó­lásokban, hogy napi feladata­ik mellett a tanyagondnokok gépjárművezetőként teljesíte­nek szolgálatot az elsősegély­­nyújtó helyen. Helyismere­tükkel gyorsan juthatnak el a mentőtisztek a betegekhez. A tanyagondnokok munká­ja túlnyúlik a jogszabályban előírt feladaton. A majori la­kosság életének részévé vál­tak. Cs. I.

Next