Békés Megyei Hírlap, 2017. június (21. évfolyam, 126-150. szám)

2017-06-24 / 145. szám

2017. JÚNIUS 24., SZOMBAT „A dzsungel könyve” musicalváltozatával jelentek meg a keleti és a nyugati parton Észak-Amerikában turnézott a Békéscsabai Jókai Színház Az Egyesült Államokban tur­nézott „A dzsungel könyve” musicallel a csabai teátrum öt tagja április 18. és május 3. között. A színészek öt állo­máson, hat alkalommal mu­tatták be a zenés darabot a helyi magyarokból álló Pilvax Players társulattal karöltve. Laczkó Viktória viktoria.laczko@mediaworks.hu BÉKÉSCSABA - Már tavaly is színpadra került ez az elő­adás New Yorkban. A társren­dező Zsédely Tímea (Gerner Csaba mellett - A szerk.) és férje, Mikky hívta meg a tár­sulatunkat. A New Yorkban élő magyar házaspár tulajdo­na a Tízezer Lépés Magyar Könyvesbolt, valamint a pro­fi és az amatőr színészekből álló csoport, a Pilvax Players is. Több előadáshelyszínt szer­veztek a kiutazó csapatnak, például a Broadway-n a La MaMa Theatre-ben is színpad­ra állították Maugli történetét. Ezzel a Jókai színház és az ot­tani egyesület tagjai lettek az elsők, akik magyar nyelven adtak elő színdarabot a híres sugárúton - ecsetelte az előz­ményeket Seregi Zoltán, a színház igazgatója, aki tavaly nem, de idén a gárdával tartott a tengerentúlra. Ebben az évben több állo­másból álló turnét szervez­tek az USA-ban élő magya­rok a jókaisoknak - tudta meg lapunk. - Még nekem is játszanom kellett beugrósként, pár mon­datos szerepeket alakítottam, pedig nem szeretek színpadon lenni. Minden helyszínen ma­gyar közösség előtt léptünk fel. Ahol lehetett, ott bevontuk a gyerekeket is a közönség so­raiból - árulta el a színház­­igazgató. Elsőként a New Jersey ál­lambeli Boontonban játszot­tak, Amerika legrégebbi színházában, ami több mint százéves. - Izgalmas, szép színház volt, kicsit olyan érzése támadt az embernek, mintha vissza­csöppent volna a 19. századba - mondta Seregi Zoltán. - Ezután felléptünk Boston egyik elővá­rosában, ahol három színház volt egy épületben. Az utolsó ke­leti parti előadás Washington­ban volt, ahol az arlingtoni ka­tolikus egyetem (The Catholic University of America) színhá­zában játszottunk. A békéscsabai színészek és a pilvaxosok ezt követően re­pülővel szelték át az országot, hogy még három alkalommal, előadják a musicalt.­­ A nyugati parton San Fransico melletti Walnut Creekben léptünk színre, majd San Diegóban kétszer látott bennünket a közönség. Remek érzés volt az ott élő magyarok­ Jövőre is vissza­térnének Ameriká­ba a Jókai színház művészei­­nak játszani, akik hálásak vol­tak nekünk. Mindenkitől el­ismerő szavakat kaptunk, na­gyon nagy szeretettel fogadtak bennü­nket. Sőt, az előadások után vendégül is láttak mind­nyájunkat, csodálatos embere­ket ismertünk meg - fogalma­zott Seregi Zoltán. A tervek szerint jövőre is visszatér a Jókai színház Ame­rikába. Sőt, lehet, hogy Kana­dát is megcélozzák. A helyi magyarokból álló Pilvax Players társulattal léptek fel a békéscsabaiak az USA-ban PROGRAMOK MOZI BÉKÉSCSABA, CENTER MOZI 10.45, 14.45, 16.45, 17.15, 19.00- kor: Verdák 3. (m. b. ame­rikai családi animációs film) 3D * 10.30,14.30, 17.30, 20.30-kor: Transformers: Az utolsó lovag (m. b. amerikai sci-fi akciófilm) 3D * 15.00- kor: A Karib-tenger kaló­zai: Salazar bosszúja (m. b. ame­rikai-ausztrál kalandfilm) 3D * 15.15-kor: Lengemesék (magyar rajzfilm) * 11.00-kor: Hupikék törpikék: Az elveszett falu (m. b. amerikai családi animációs film) 3D * 11.15,16.30-kor: Vuk ( ma­gyar rajzfilm) * 18.00-kor: Ártatla­nok (feliratos, francia-lengyel drá­ma) * 18.45, 20.45-kor: Csajok hajnalig (m. b. amerikai vígjáték) * 21.00-kor: A múmia (m. b. ame­rikai kalandfilm) 3D * 20.15-kor: Paterson (feliratos, amerikai film). SZÍNHÁZ BÉKÉSCSABAI JÓKAI SZÍNHÁZ 20.30-kor: Noel Coward: Vidám kí­sértet - a Szolnoki Szigligeti Szín­ház előadása - Csabai Nyár­vá­rosháza díszudvara. SZARVASI VÍZI SZÍNHÁZ 18.00-kor: Vers a víz fölött - Hallo(k) itt vagyunk! - Válogatás látás- és hallássérültek verseiből és novelláiból. Amerika magyar szemmel A békéscsabai színészek jártak a Hollywood-feliratnál, a 66-os út végét jelző táblánál, a Van, aki forrón szereti című film hí­res szállodájánál, a Hotel del Coronadónál, fürödtek a 15 fo­kos Csendes-óceánban San Diegónál, megnézték az ikertor­nyok helyén álló emlékművet. A direktor szerint az amerikaiak kedvesek, mosolygósak, de az ételek borzasztóak, íztelenek és az utakon is rengetegen köz­lekednek. Döbbenetes, hogy még éjszaka sem mérséklődött az autók száma az utakon. Érdekeseket látott, hallott? 06-80/922-016 Fotóját, olvasói levelét várjuk! Olvasószolgálatunk elérhetőségei Cím: Békés Megyei Hírlap, 5601 Békéscsaba, Pf. 111. Telefon: 66/527-200. Díjmentesen hívható szám hétköznap 8-12 óráig: 06-80/922-016. Hírügyeletes: Nyemcsok László Telefon: 66/527-200, fax: 527-201. E-mail: szerkesztoseg@bmhirlap.hu SMS-számunk: 30/406-1110. Emelt díjas számunk: 91/336-000. Az emelt díjas SMS elé írják oda: TÁRS AZ ÜZENET DÍJA 508 FT/SMS (400 FT+ÁFA/SMS). Emelt díjas SMS-eiknek akkor tudunk helyet biztosítani, ha a következő té­mák valamelyikében küldik: szakem­bert keres; ismerkedés; könyvet, CD-t venne; elveszett és talált tárgyak; ingyen elvihető állat, növény; lopott autó, bicikli. ORVOSI ÜGYELET BÉKÉS, Kossuth u. 1a, tel.: 414- 514 * BÉKÉSCSABA, Gyulai út 18., sürgősségi betegellátó osztály, tel.: 555-140; felnőttügyelet, tel.: 555- 424; gyermekügyelet, tel.: 555- 362 * GYULA, Egészségügyi Alap­ellátási Intézmény, Béke­sgt. 39., tel.: 463-004 * OROSHÁZA, Könd utca 59., tel.: 411-200 * SZARVAS, Vasút u. 46-48., tel.: 400-502 * SZEGHALOM, Ady E. u. 1/B, tel.: 06-70/370-3104. TRAFFIPAX Június 24., szombat: Szeghalom, Széchenyi u., Kinizsi u., Arany Já­nos u., Békéscsaba, Berényi út, Szabolcs u., Franklin u. Körte sor, Sarkad, Sarkadkeresztúri út, Gyu­lai út, Szalontai út, 47. számú fő­útvonal Csorvás és Székkutas kö­zötti szakasza, Füzesgyarmat, Kossuth u., Vésztő, Kossuth u. Békési út, Kini­zsi u., Wesse­lényi u., Kóti út, 44. számú főút Békés­csaba és Kon­doros között, 443-as főút Szarvas és Gyomaendrőd között, Oros­háza, Csorvási út, Iglói u., Gyo­­párosi út, Sarkadkeresztúr, Rákó­czi u., Vörösmarty u., Szarvas, Jó­kai u., Vasút u., Mezőkovácsháza, Orosházi út, Battonyai út, Árpád u., 4219-es számú út Sarkad és Gyula között, Békésszentandrás, Fő út, Kaszaper, Árpád u., Pető­fi u., 4401-es út Szarvas és Szen­tes között. Június 25., vasárnap: Zsadány, Béke u., Békéscsaba, Oroshá­zi út, Gyulai út, Bajza u., Dobozi út, Szeghalom, Széchenyi u., Kini­zsi u., Arany János u. 4432. szá­mú út Békéscsaba és Csabasza­­badi között, Biharugra, Bölönyi u., 4212-es számú út Szeghalom és Füzesgyar­mat között, Orosháza, Iglói u., Csorvási út, Székács József u., 44-es főút Kardos és Kon­doros között, Mezőkovács­háza, Orosházi út, Battonyai út, Árpád u., Mezőgyán-Nagygyanté, Bocskai u., 47. számú főútvonal Csorvás és Székkutas közötti sza­kasza, 47-es számú főút Körösla­­dány és Szeghalom között, 44-es főút Kondoros és Békéscsaba kö­zött, Kaszaper, Árpád u., Petőfi u. KITEKINTŐ g GYÓGYSZERTÁRI KÉSZENLÉT, ÜGYELET Június 24., szombat: GYULA, Aranykereszt Gyógyszer­­tár (Vásárhelyi Pál u. 4., 463-021), TÓTKOMLÓS, Fagyöngy Gyógyszer­­tár (Széchenyi u. 10., 462-202). Június 24-25., szombat-vasár­nap: BATTONYA, Kamilla Patika (Fő u. 74., 556-100), BÉKÉSCSA­BA, Kristály Gyógyszertár (Petőfi u. 2., 529-060), GYOMAENDRŐD, Aranysas Gyógyszertár (Hősök útja 65/1., 386-471), GYULA, Ár­pád Gyógyszertár (Kossuth u. 5. fsz. 2., 361-077), MEDGYESEGY­­HÁZA, Platán Patika (Dózsa Gy. u. 6., 440-038), MEZŐBERÉNY, Ve­­reckei Patika (Petőfi u. 3., 352- 660), OROSHÁZA, Aranykehely Gyógyszertár (Szőlő körút 45., 411-175), SARKAD, Sétány Gyógy­szertár (Béke sétány 4., 572-030), SZARVAS, Pingvin Patika (Kossuth u. 21/A., 311-616). Június 25., vasárnap: BÉKÉS, Le­vendula Gyógyszertár (Kossuth u. 18., 410-141).­ 7.TV Június 24., szombat: 7.00 Hírek 7.10 Aktuális (magazin) 7.30 Zöld 7. (környezetvédelmi magazin) 8.00 Híradó 8.20 Aktuális (maga­zin) 8.40 Csabai forgatag (közéle­ti magazin) 9.10 Púder (női maga­zin) 9.40 Aktuális (magazin) 10.00 Híradó 10.20 Szempont (politi­kai magazin) 10.45 Szarvasi hír­adó 11.00 Képújság 17.00 Hírek 17.10 Szempont (politikai maga­zin) 18.00 Hírek 18.10 Biketour in Europe (útifilm) 7/3 19.00 Hír­adó 19.20 Praktikák 20.00 Hír­adó 20.20 Művészbejáró (kultu­rális magazin) 21.00 Vízi Cirkusz: Atlantisz gyermekei 22.45 Híradó 23.05 Kezdőkör (sportmagazin) 23.35 Épí-Tech (építészeti maga­zin) 24.00 Képújság. Június 25., vasárnap: 7.00 Hírek 7.05 Aktuális (magazin) 7.25 Kez­dőkör (sportmagazin) 8.00 Hír­adó 8.20 Aktuális (magazin) 8.40 Művészbejáró (kulturális maga­zin) 9.10 Zöld 7. (környezetvédel­mi magazin) 9.40 Aktuális (ma­gazin) 10.00 Híradó 10.20 Szem­pont (politikai magazin) 11.10 Képújság 16.00 Praktikák 16.30 Valóságos Kincsesbánya 10/4. (ismeretterjesztő filmsorozat) 17.00 Hírek 17.10 Aktuális (ma­gazin) 17.30 Szempont (politi­kai magazin) 18.00 Hírek 18.05 BASE TV (magazin) 18.30 Spekt­rum (életmódmagazin) 19.00 Hír­adó 19.20 Biketour in Europe (úti­film) 7/3 20.00 Híradó 20.20 Ki­kötő (egyházi magazin) 21.00 Te­­refere 22.30 Kikötő (egyházi ma­gazin) 23.00 Híradó 23.10 Üzleti Negyed (gazdasá­gi magazin) 23.45 Szarvasi híradó 24.00 Képújság: SZABADKÍGYÓSA felvételen Barna László, akinek szabadkígyósi telkén ismét rekordgyanús, 190 centiméteres liliom virágzik

Next