Békés Megyei Hírlap, 2018. március (22. évfolyam, 51-75. szám)
2018-03-22 / 68. szám
EGY PERCBEN Ünnep előtti ételosztás BÉKÉSCSABA Háromszáz nehéz élethelyzetben lévő, főleg gyermekes család kapott tartós élelmiszerekből álló csomagot - nagyjából háromezer forint értékben - szerdán Békéscsabán, a Bartók Béla út 14. szám alatti épületben, a húsvéthoz kapcsolódóan. 3 Hat évig ül majd a késelő BATTONYA/SZEGED Jogerősen hat év szabadságvesztésre ítélte emberölés kísérlete miatt nemrég a Szegedi Ítélőtábla azt az 54 éves, battonyai férfit, aki 2016 novemberében egy késsel többször arcon és nyakon szúrta lakótársát. ► 4 Tovább bővülő agrárhitelezés MAGYARORSZÁG Két hónap alatt - március közepéig - száznál több vállalkozás tízmilliárd forint hiteligényt nyújtott be, további tízmilliárdot meghaladó összegről még tart a tárgyalás. ► 7 Final Fourt rendezhetnek SOPRON A FIBA megkereste a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségét, jelezve, hogy szeretné, ha Sopron lenne a sportág legjelentősebb klubeseményének a házigazdája. A klub és a város összefogásával valósággá válhat az álom: tegnap délután alá is írták a rendezésről szóló szerződést a FIBA európai szekciójának igazgatójával. ► 15 Jó reggelt! Az utóbbi napok barátságtalan időjárása otthoni bezártságra kárhoztatta lányainkat, kénytelenek voltak szobájukban elfoglalni magukat. Na, ez kiütötte a biztosítékot alsó szomszédainknál, akik feljöttek panaszkodni, hogy nekik reggel 7-től este 10-ig nincs nyugalmuk. Biztosítottuk őket, rendszeresen fegyelmezzük a csajokat, akik amúgy nem ördögfiókák, nem szoktak ordítozni, ugróiskolázni vagy órák hosszat labdát pattogtatni a parkettán. Csak teszik, amit egy átlagos, eleven csemete. Számomra úgy tűnik, 25- 30 év körüli lakótársaink tűrésküszöbe nagyon alacsony. Talán majd egyszer megértik: lehet, hogy egy gyerek fegyelmezetten ül a prospektusok lapjain, de a valóság kicsit más. H. I. Jelentős megtakarítást hozhat a beruházás Mosodát avattak BÉKÉS MEGYE Összesen öt Békés, illetve Csongrád megyei egészségügyi intézmény mosodai feladatait látja el az a létesítmény, melyet tegnap avattak fel ünnepélyes keretek között Gyulán. Elhangzott, a 623 millió forintos pályázati támogatással elkészült kórházi mosodának köszönhetően várhatóan évi 75 millió forintot takarítanak majd meg e szolgáltatások árából az intézmények. A kormány idén egyébként 1660 milliárd forintot költ az állami egészségügyre. ► 3, 7 Fotó: Imre György Jön a húsvét, jól megy a tojás és a sonka ár számít? • BÉKÉS MEGYE Már nőtt a korábbiakhoz képest a tojáskereslet, bár sokan a húsvétot megelőző utolsó napokra hagyják a beszerzését. Selmeczi Béla békéscsabai tojástermelő elmondta, természetesen a szép, tiszta portékát ajánlja az ünnepre. Ilyenkor nemcsak a tojás, de a húsáru, különösen a sonka is jobban fogy. Összeállításunkban ennek is utánajártunk. Varga Géza, a békéscsaba-mezőmegyeri vágóhíd tulajdonosa a szűk pénztárcákat említette a vásárlásokat illetően. ► 12 Selmeczi Béla békéscsabai tojástermelő az árak csökkenéséről számolt beFotó: György Most Izraellel riogatnak Soros hazai emberei MAGYARORSZÁG Rendkívüli bejelentésre készült tegnap a migránsok befogadásáért dolgozó Migration Aid nevű szervezet, miután a tevékenységüket leleplező hangfelvételek szivárogtak ki. Ezekből kiderül, hogy Soros György állítólagos emberbaráti akciói valójában azt a célt szolgálják, hogy maximalizálják politikai befolyását Magyarországon annak érdekében, hogy a pénzügyi érdekei érvényesüljenek. A Migration Aid a felvételekkel kapcsolatban azt közölte, hogy izraeli titkosszolgálati akció állhat a háttérben, hogy ellehetetlenítsék Soros György szervezeteit. A hangfelvételek eredetével kapcsolatban tettek bejelentést. A magyar kormány zavaros és komolytalan magyarázkodásnak minősítette a bejelentéseket. Hozzátették: „ami az elmúlt napokban nyilvánosságra került, az csak erősíti a véleményünket: a Soros-szervezetek működését be kell tiltani, a bevándorlással foglalkozó szervezetek működését állami engedélyhez kell kötni". Váltás a BRSE edzői posztján BÉKÉSCSABA Kormos Mihály váltja Alberto Salomonit a BRSE kispadján - közölte tegnap este Facebook-oldalán az egyesület. Mint írják, a Békéscsabai Röplabda SE vezetése váltásra szánta el magát a közelgő bajnoki elődöntőket megelőzően. A menedzsment szerint a szezon előtt meghatározott célkitűzések eléréséhez, így a bajnoki cím megvédéséhez váltásra van szükség. A szakmai igazgatóként dolgozó Kormos Mihályt kérték fel, hogy az idény végéig vegye át a felnőtt női csapat irányítását. BMH A gazdák a belvíz miatt aggódnak BÉKÉS MEGYE Hétfő óta tovább szerdán az MTI-t. A lapunknőtt a belvízzel elöntött terv nak nyilatkozó agrárszakembetek nagysága Békés megye- berek szerint egyelőre nem ken, egy szakaszon már hat- lehet megbecsülni a várható módfokú a készültség - tájé kár mértékét, de az biztos, hoztatta a Körös-vidéki Víz- hogy a munkák jelentősen ügyi igazgatóság (Kövizig) csúsznak. P4 SZERKESZTŐSÉG E-mail:szerkesztoseg@bmhirlap.hu OLVASÓSZOLGÁLAT 8-12 óráig 80/922-016 TERJESZTÉS 8-16 óráig - kézbesítéssel kapcsolatos problémák esetén 46/998-800 HIRDETÉS 8-15 óráig - ha hirdetni kíván lapunkban, ezt a számot hívja 66/519-600 HOLNAP Ma már sok napsütésre, csapadékmentes időre számíthatunk. Napról napra enyhül az idő, bár holnap még előfordulhat havas eső. ► 14 dog névnapot és I Izolda nevű olvasóinknak!