Református gimnázium, Békés, 1895

A békési ev. ref. gymnasium története, I. 1838-ig. Ez év jun. 1-sején épen száz éve múlt, hogy a békési helv. hitv. fiú iskola rektora, e derék, pontos tanító nevét nem tudhat­tam meg, uj kötetét kezdette annak a naplónak, melybe a tanórák miként történt felhasználására vonatkozó adatokat s ezekkel együtt a végzett tananyagot kötelessége szerint bevezette. Ez a napló, mely 1806. okt. 12-ik napjával végződik, egészben véve hű képét adja a rektori iskola külső állapotának és rendeltetésének 1838-ig. A rektorok úgy látszik, kötelezve voltak tanítványaik közül azo­kat, a­kik tudományos pályára kívántak lépni s velük együtt ter­mészetesen azokat is, a kik ilyen különösebb czél nélkül akartak tovább tanulni, a gymnasium 3-ik, az u. n. syntaxisták osztályá­nak elvégzéséig vezetni. Így a rektorok teendői nem mindig ma­radtak ugyanazok : a 3-ik és 4-ik elemi osztály tanítása mellett, mely fő teendőjük volt, a körülményekhez képest egy vagy két vagy három gymnasialis osztálybeli növendékeket is oktattak. Megtörtént később az is, hogy gymnasiumi növendék nem volt egy sem. Hétköznap 5, vasárnap — ha nem volt úrvacsora osztás — 4 órán át tanítottak, az utóbbi napon azonban csakis a vallásra tartozó tárgyakat. De, ha a külső állapot változatlan maradt is, jelentékeny fej­lődés ment végbe a tantárgyaknak egymáshoz, különösen a latin nyelvnek a többi tantárgyakhoz való viszonyában. Azon 10 év alatt, melyről az említett napló szól, még teljes épségben meg volt az iskolában mind­az, a­mi a latin nyelv tökéletes elsajátítását eredményezte. Hogy mily nagy fontosságot tulajdonítottak a latin­nak, már az a külső körülmény is mutatja, hogy a naplót 1798 április 2-ától fogva latin nyelven vezették, bizonyosan felsőbb ren­deletre. Az az idő, melyet a többi tantárgyak : a történelem, föld­rajz, természettani és természetrajzi ismeretek, számtan előadására fordítottak, elenyészőleg csekély ahhoz képest, melyet a latin ta­nítására használtak fel. E tekin­tetben csak a vallás képez kivételt. Névsor ugyan nem maradt fen ebből az időből, de valószínű, hogy az osztályok többsége tanulta a latint, a­mit a naplóbeli ezen ke­ll.

Next