Békés, 1873 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1873-02-23 / 8. szám
Második évfolyam. Szerkesztőségi iroda: 8-ik szám. Kiadó hivatal: Winkle Gábor könyvárus üzlete, főtér, Prág-ház. VEGYES TARTALMÚ HETILAP. Hirdetések felvétetnek Gyulán Winkle Gábornál és a szerkesztőségnél. — Pesten Haasenstein és Vogler hirdetési irodájában (úri utcza 13. sz.) — Bécsben Schmid Edmund hirdetési irodájában (Weihburggasse, Nro. 22.) Hirdetésdij : 50 szóig egyszeri hirdetésnél 60 kr., 100 szóig 1 frt., kétszeri hirdetésnél 25%, háromszori hirdetésnél 50% elengedés. — Nagyobb hirdetéseknél méltányos árelengedés. — Nyilttér Garmondsora 10 kr. Dobay János könyvnyomdája, saját házában. Gyula február 23-án 1873. Megjelen hetenként egyszer, minden vasárnap. Előfizetési dij: Három hóra Hat hóra Kilencz hóra Egy évre . 1 ft 2 ft 3ft 4ft A febr. 3-iki megyei közgyűlésről. III. A fegyelmi eljárás. Hogy a tudvalevő fegyelmi esetben követett eljárásra visszatekintünk, ezt az erkölcsi közbiztonságnak, más részről a szigorú igazságszolgáltatásnak kiáltó szavára tesszük, úgy lévén meggyőződve, hogy oly procedúrában, mint a megye ez esetben alkalmazott, sem az egyik, sem a másik a kellő garantiát fel nem találhatja, sőt általa egyenesen veszélyeztetik. Lássuk e procedúrát. Miután a fegyelmi bizottság a vizsgálatot öt hónap alatt szerencsésen befejezte, és az írásos eredmény az ügyészi kettős véleménnyel a megye közgyűlése elé került, ez, az 1870. XLII. t. sz. 49 és 80. §-ra támaszkodva előlegesen abban állapodott meg, hogy minden discussiót kerülve, az elnöki recapitulatiót is mellőzve, előadás után közvetlen szavazáshoz fog, s úgy is cselekedett. Erre felolvastatott a bizottság jegyzőkönyve, mely kérdőpontokból és az azokra adott feleletekből állott, aztán a járási község elöljárók tudvalevő bizonyítványát, melyekkel vádlott részéről az bizonyíttatott, hogy a hátralékos pénzek az elöljárók által még be nem szedettek, végre az ügyészi kettős vélemény. Az irományok jókora csomót képeznek, miszerint azoknak felolvasása egy pár órai időt igényelt, tehát próbára tette a leggyakorlottabb figyelmet is. Ily hosszadalmas felolvasásból a species factit felfogni, különösen oly egyéneknek, kiknek legnagyobb része e tekintetben sem a kellő gyakorlottsággal, sem átaljában tájékozottsággal nem bír, még azon esetben is nagy feladat leendő, ha az irományok egy összeállított egészet tartalmaztak volna, a mint az eset nem volt, mert a figyelmes hallgató a számok, a dátumok, a tények, a részletek egész tömegével, minden chronológiai rend és históriai összefüggés nélkül halmoztatott el. S ha e kétségbeejtő vállalattal bírt volna is egyesek figyelme némi összefüggést kivívni, hát azt a vívmányt a kettős ügyészi vélemény, teljesen elütő tartalmával bizonyosan széttépte volna. Szóval konstatálhatjuk, hogy alig volt a bizottmányi tagok között néhány, kik a szavazatukhoz kellő meggyőződést a felolvasottakból merítették volna. A többiek azt egyes felfogott részletekre, főkép pedig azon ingatag tudomásra voltak kénytelen fektetni, melyet a gyűlést megelőzőleg beszélgetésből, pártconferenciázásból merítettek. A szemlélőre meglepő lehetett látni, hogy a jelenvolt biz. tagok közül sokan, ők tudták mi okból, de tekintve, hogy utóbb azért ha mégis szavaztak, aligha bírói lélekismeretességből a mellékszobákba vonultak, s azzal azon gyenge illusiót is eloszlatták, melyet a szemlélő a jelenvoltak figyelme iránt táplálhatott, íme a gyűlés birói actusa. Vizsgáljuk azt most az idézett törvény, a praxis criminalis szempontjából. Hogyan! törvénykönyvünkben találnék fel oly eljárás igazolását, melyhez példát a modern bíráskodás terén hasztalan keresnénk. Hogy szól az 1870. XLII. t. sz. 29. és 84. §-a? a 49. §. azt rendeli „hogyha tiszti kereset vagy valamelyik tisztviselő hivatalvesztése forog szóban, a titkos legyen,“ a 80. §. pedig azt mondja, hogy a vizsgálat eredménye a közgyűlés elébe terjesztendő, mely a tiszti ügyész meghallgatása után a tiszti kereset megindítása vagy abbanhagyása fölött szótöbbséggel határoz.“ Ezek a törvény szavai. S ki van-e itt a nyílt tárgyalás zárva, van-e ezen §§-ban oly kitétel, mely a szokástól és a törvénytől, oly lényeges eltérést, — minő a discussio mellőzése megállapítana ? . . . valóban nincs! Feltehető-e a törvényhozásról, hogy ha már a szokásos és törvényes discussiót mellőztetni akarta, azt, mint kivételt, határozott, minden kétséget kizáró szavakban ki ne fejezte legyen ? Ily mulasztást a törvényhozás el nem követhetett s el sem követett. Nem is akart egyebet mint azt, amit határozottan ki is fejezett, hogy t. i. a felhozott esetben a határozat nem mint többnyire történni szokott, a felszólalók, hanem a jelenlevők összes szavazatának többsége szerint hozassák, ami természetesen helyes is. De ez a discussiót még nem zárja ki, hányszor kivontatott discussió után személyenkénti szavazás. De ha valakinek ezen okok daczára mégis kételyei volnának, olvassa el a 45. §-t mely a tanácskozási rendet szabályozza s mely mint átalános szabályt állítja fel, miszerint a szavazatok a szólók szerint vétetnek számba, melytől eltérés csak akkor rendeltetik, ha a név szerinti szavazást tíz tag kívánja és — a 49. és 80. §-ban foglalt fegyelmi esetben, ahol azonban csak a határozatnak titkos szavazat alapján hozataláról van szó, a 45. §. foglalt tanácskozás pedig illetetlenül s így épségben hagyatik. Igen, mondák, de ez esetben titkos szavazás kívántatik, márpedig nyílt tanácskozás és titkos szavazás együtt meg nem férnek. Ezt is határozottan kétségbe vonjuk, hogyan nem tudunk-e példákat arra, hogy a megvitatott kérdés titkos szavazattal döntetett el. Persze hogy a debatterekre nézve a titkos szavazásnak nincsen értelme, de hiszen nem is végettük sürgettetik olykor a titkos szavazás, hanem a fel nem szólaltakért és ezekre nézve annak igenis megmarad értelme. Épen így lehetne a nyilt szavazást is a tanácskozással ellentétbe hozni, mert hiszen a felszólalókra nézve a nyilt szavazásnak sincs értelme. A törvényhozás jól tudta, hogy ily kényes kérdésben nem mindenkinek van kedve olykor a darázsfészekbe belenyúlni, s mivel azt nem csupán néhány bátrabbnak nyilatkozata, hanem az összes jelenlevők nézete szerint kívánta megoldatni, azért rendelte el a szavazást és pedig hogy minden géné, minden presszo elháríttassék, a titkos szavazást. Ezeknél fogva tehát és itt is, mint a véleményes jelentésre nézve tettük, azt mondjuk, hála istennek ! ama felfogás igazolását a törvényben fel nem találja. De mentsen is meg a törvényhozás bölcsesége ily eljárástól, mely a bűnnek talán, de annak is csak talán és kivételképen kedvezhetne, az ártatlan becsületére nézve pedig egyenesen vészthozó. Ugyanis mi az alapos ítélet sine qua non-ja ha nem első sorban az, hogy a biró a tényállást tisztán megértse és hogy annak természetéről magának teljes meggyőződést szerezzen. A tényállás felismerésének pedig mi egyik lényeges feltétele és eszköze? Kétségkívül az, hogy az nem referadákból vagy nem egyedül ilyenekből, hanem főképen szóbeli előadásból legyen meríthető, mert a felolvasás fárasztó, ellenben az élőszó a figyelem lefoglalására legalkalmasabb. Elkerülhetlen aztán, hogy az illető közeg a vádat és a kért büntetést okadatolva formulázza, hogy e tekintetben vádló és vádlott között a szabályos szóváltások, ha nem szóval, legalább írásban — megtörténjenek. Végre szükséges, hogy a bíróság tagjai, részben az esküdtek is, úgy a tényállás mint annak beszámítási mértéke felett értekezzenek. S alkalmaztattak-e ezen természetes eszközök a mi gyűlésünkön ? — Ellenkezőleg! Sem a tényállás senki által összeállítva, sem az is minősége megvitatva nem volt, holott ez esetben a discussiónak egyben úgy a személyes kihallgatásokat, mint az akár szóbeli, akár írásos szóváltást kell vala pótolni. Ami a szóváltást illeti, ez érdemben ugyan történt valami, mert az ügyész is adott véleményt, kettőt, védelmi irat is volt benyújtva. De az ügyészi két vélemény azon okból, mivel a hiányzott pénzek befolytak (!) egymástól lényegesen eltért s így a tájékozódást csak nehezíthette. A védelem sem volt védelem, mert hogy képzelhető védelem a vádirat ismerése nélkül. Tehát sem precisírozott tényállás, sem vád és védelem, sem a minősítés iránt megállapodás ! S most kérdjük, hol itt az igazságszolgáltatás, a becsületbiztonság garanciája? Mi azt ily eljárásban feltalálni képesek nem vagyunk. Ugyan, hogy nem remegett kezünk, ha a golyót az „igen“-re vetettük, gondolván, hát ha ártatlant sújtunk, vagy nem háborodott fel bennünk a lelkiismeretesség, ha a golyót a „nem“-re vetettük, gondolván, hát ha a bűn részére állunk. Igaz, csak a tisztikereset megindítása vagy abbanhagyása volt a kérdés, s ez talán a scrupulust megnyugtathatta ? oly csekély dolog volna az tisztikeresetbe vonatni, midőn nem egy példa mutatja, hogy csekélyebb ok is tragikus véget idézett elő. Ha az a tisztikereset ártatlan ellen rendeltetik el, pedig ily eljárással az is megtörténhetik, a határozat egyértelmű a rágalommal, melyről mondva van : caulumniam audacter, et semper aliquid haeret. S ha megfordítva nem csupán insubordinatio, hanem bűneset is forog fenn — és a tényállás fel nem ismertetik.. . ha végkép ki nem tudódik a bűn, az büntetlen, a bűnös tisztviselő tovább is tisztviselő marad, ha kitudódik ... mindkét esetben a közügy szenved és a megye becsülete. Tudjuk bűn esetében a fegyelmi bizottságnak mi a teendője..... de mégis — s mi minden esetre a nyilvánosságban bízunk legtöbbet. S vegyük mindezekhez, hogy a megye különben minden ügyét nyiltan szokta tárgyalni, tegyük fel, hogy a kurzusokat (?) mint történni szokott, a kivételes ügy iránti érdekeltség megtöltötte, s íme mi történik hosszas felolvasás után, néma szavazás ... Mi ez, fogják kérdezni, minő titkolódzás.. ? s mi lesz az eredmény, a megye eljárása gyanúval fogadtatik, legyen bár határozata felmentő vagy nem. S a megye a gyanúsítás miatt még csak nem is panaszkodhatik, mert az eljárásának természetes következése. Továbbá, párti vagy más érdeknek, balul alkalmazott humanitásnak, s ki tudná minő más mozderőnek nem nyílik-e a gyűlésnek a tényállásra nézve tudatlanságban hagyott nagyobb számú tagjaira hatni nagyobb tér, mintha normális eljárással úgyszólván kiki tájékozva van? A titokszerűség csak a bűnnek állhat érdekében, mert csak attól remélhet, az ártatlanság a teljes nyilvánosságot követeli, mert csak ez képes azt teljesen rehabilitálni. Mindezek után kérdheti valaki, mi hát az, ami a megyét a törvény balul magyarázásán felül, ily gyarló eljárásra indította..? ran egyetlen okot hallottunk, azt, hogy a discussio kellemetlen személyeskedést idézhetne elő... tehát egy feltevés. De ha a kellemetlenséget előre biztosan tudhattuk volna is, ok-e ez a helyes útról eltérni? minden fegyelmi vagy bűnügy személy körül forog, a személyre való tekintet nélkül. E szerint nagy hibába estek volna mindazon államok, melyekben bűnügyekben a szóbeli, nyilvános eljárás behozatott. S különös, hogy egyszerre oly gyengédekké lettünk mi, akik eddigelé vitatkozásaink közben a gyengédségnek nem épen mindenkor adtuk jelét, amint ezt a közelmúlt eléggé tanúsítja. Vagy az tenne különbséget, hogy a fegyelmi eljárással köztisztviselő van érdekelve? s valóban a gyűlést megelőzőleg cifra paradoxonokat hallottunk, miszerint megyei tisztviselőt nem-e az immunitás illetné meg, t. i. hogy még bűnesetekben is, ha azok hivatalos eljárással állnak kapcsolatban, a tisztviselő első bírája a megye volna, a megyét illetvén meg ily esetben a bűnös vagy nem bűnös kimondása. Ily paradoxonok hozattak célzatosan, vagy inkább járatlanságból forgalomba. De reméljük, hogy azok ma már a maguk értékére vannak devalválva. Ami pedig azt illeti, hogy a megyei tisztviselő mégis kivételes tekintetet érdemelne, erre nézve azt tartjuk, hogy ép a megyei tisztviselő tényei azok, amelyek a legnagyobb nyilvánossággal tárgyalandók és a tisztviselő érdekében, ha kifogástalanok, ha pedig nem, úgy a közerkölcs a közbizalom érdekében. S ne feledjük, hogy mi akarva, nem akarva mindent párt-szempontból szoktunk tekinteni, s ahoz képest el is járni. Az orosházi ügyben is kilátszott a „lóláb“ — de „ne szólj szám, nem fáj fejem“ a mint a közmondás tartja, s ép az lévén célunk, hogy egy helyes megfelelő eljárás szabályozásába mindnyájan pártkülönbség nélkül beleegyezzünk, rész taktika is volha tőlünk, ha a fentebbi thémába belebocsátkoznánk. Csakis azért hoztuk fel a „párt-szempontot“, hogy a nyilvános tárgyalás mellett egy okkal többet hozzunk fel, kétségtelen lévén,