Békés, 1883 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1883-04-22 / 16. szám

16-ik szálm Szerkesztőség: Főtér, Prag-féle ház, Dobay János könyvárus üzlete, hova a lap szellemi részét illető közlemények küldendők. Kéziratok nem adatnak vissza. Előfizetési díj: Egész évre .. .... 5 írt — kr. Félévre ...........■ [UNK] 2 i, 50 „ Évnegyedre ..•• 1 i, 25 » Egyes szám­ára 10 kr Gyula, 1883. április 22-én POLITIKAI, TÁRSADALMI ÉS KÖZGAZDÁSZATI HETILAP, N­* * * évfolyam PT~-------1 Kiadó­hivatal, Főtér, Prág-féle ház, Dobay János könyvárus üzlete, hova a hirdetések és nyílt­téri közlemények küldendők Hirdetések szabott áron fogadtatnak el Gyulán a kiadó hivatalban. MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP. Nyilt tér túra 10 kr. Hirdetések felvételnek: Budapesten: Goldberger A. V. Dorottya utcza 6. sz. a.; Haasenstein és Vogler (Jaulus Gyula) Dorottya utcza 11. sz. a.; Lang Lipót Dorottya utcza 8. sz. a.; — Bécsben: Oppelik A., Schalek Henrik, Moose Rudolf és Dukes M. hirdetési irodáiban, a szokott előnyös árakon. Az iparos szótár. Ama jelentékeny országos mozgalmak között, melyek az ipar emelése és az ipa­ros osztály — e hatalmas társadalmi té­nyező — érdekeinek előmozdítása és mű­velődése körül folyamatban vannak : nem csekély jelentőségű a kir. m. tudós társa­ság legújabb intézkedése, mely a mester műszók összegyűjtésével, az iparos műs­zó­­tár megalkotását czélozza. Nagy feladatot, magasztos czélt tűzött ki s nagy munkából áll helyes megol­dása; de tartozik vele, s egy régi vétkes mulasztást fog helyreütni, — mivel nem fog ugyan milliókat s jövedelmező előnyö­ket szerezni e társadalmi osztálynak, de egy nagy kincseset: a nemzeti nyelvvel aján­­dékoza meg, — s megmutatja, hogy nem­csak szálas hirdetője a hangzatos szóla­moknak : „nyelvében él a nemzet;“ ha­nem cselekszik is, hogy iparunk nemcsak földleírás szerint legyen magyar, hanem ha magyar ember foglalkozik vele, legyen an­nak a mesterségnek­ neve, műeszköze és készítménye is, — s legyen az iparos ne csak a külvilágban de műhelyében is ma­gyar, igy lesz aztán még megbecsülhet­­lenebb kincse a hazának. Szomorú, de tény, hogy még az Ár­pád véréből származott fejedelmek és ki­rályok alatt meghonosított iparok, ma sem vetkőzték le idegenszerüségöket nyelv te­kintetében, s annyi kézmű­iparnemek közt talán egyetlen sincs, melynek neve, mű­anyagja, úgynevezett „szerszámjai“ és ké­szítményei, nemzeti nyelvünkön általános és elfogadott elnevezéssel bírjanak. Ennek különben egyszerű és nagyon természetes okát abban találjuk, hogy a magyar ember­nek eredeti, kedvenc­ és ösztönszerű fog­lalkozása a fegyverforgatás, állattenyész­tés és földmivelés volt, s minden más fog­lalkozástól sok időn át idegenkedett, és kezdetben csakis azon iparnemeket sajá­tította el, mi neki természeti jellegénél fogva leginkább megfelelt, és már ideje­korán mint uj iparalkotó lépett fel a 4 kerekű kocsik készítése és a szíjgyártás mesterségében, mi az állatok használata és a kalandozás iránti előszeretetben leli ind­okát. Minden iparág a szomszéd tartomá­nyokból szivárgott be hozzánk, az ide — különféle kedvezményekkel — kecsegtetett mesteremberekkel, valamint a szabályok, intézmények és az idevágó szokások is, me­lyek külföldön dívtak, nálunk­ is megho­­nosultak, — ha nem ellenkeztek a nem­zeti erkölcsök és alkotmán­­nyal, így fészkelték be magukat az idegen nyelvek, szokások és intézmények iparunkba, s sajnos, hogy ezek annyi idő alatt ki nem irtattak, s ma is, midőn már a külföld elismerőleg szól a „Magyar iparról“,büsz­kélkedünk vele, és még nem tökéletesen a mienk. Nagy és ősi bűn ez, de ne az ipa­rosok mulasztásában keressük e hibát, ha­nem újjal mutassunk a dicső elődök bűnéi­re, kik szolgalelküleg hódolva a külön­féle befolyásoknak, — megtagadták önma­gukat ; német, franczia és sok más — csak­nem magyar — nyelven irt művekkel díszítették a vendégtermek asztalait, ilye­nekkel rakták meg könyvtáraikat, idegen nyelven folyt a társalgás, s latinul vitáztak a közdolgok felett, úgy hogy a szegény nemzeti nyelve mindenünnen száműzve, a szántó-vető népnél talált menedéket, kik­nek foglalkozásuk követelte a nyelv e te­rem fejlesztését, s eme viszonyoknak kö­szönhetjük azt, hogy nyelvünk az összes élő nyelvek között leggazdagabb a gazda­sági mű­szavakban, de ennek köszönhet­jük azt is hogy nyelvünk irodalmilag csak újabban vétetik számba. Tehát nagy munkát vállalt magára az Akadémia, sokat kell kutatnia, hogy a már meglevő műszavakat összegyűjtse, de nagyon sok új szót kell alkotni és gyár­tania, melynél nagy óvatossággal kell el­járnia, nehogy a „szógyártás“ az erede­tiség rovására történjék, mitől ily nagy tekin­tél­lyel szemben tartanunk nem le­het! Ekként lesz az akadémia a magyar ipar Messiássá, mert egy „eredeti bűn“­­től tisztítja meg azt. „Hozsannáival üdvözölhetjük tehát tudós társaságunk e — mondom — nagy munkáját, nemzeti művelődésünk haladása tekintetében, és méltánylandó e figyelme, melyben az ipart s az iparos osztályt ré­szelteti, mit meg is érdemel ez osztály nemcsak azért, mert a magyar iparnak jövője van, s nemcsak honunkban köve­telheti a támogatást és figyelmet, de úgy­szólván az összes művelt államoktól; mert bár fátyol fedi a múltat, de tudjuk a szo­morú állapotot, a midőn az emberi jogok­tól megfosztott jobbágyok és szolgaság­ban levőknek tiltva volt az önmivelés; — a nemes gőgös volt s feleslegesnek tar­totta (mint jól festi Petőfi egyik jellem­­­satyrájában : „Tán a tudománynak éljek!... A tudósok mind szegények“ stb.); — a pap gazdag volt mindig, s megvolt, meg is le­hetett elégedve sorsával, nagy és példás erélylyel mi­velte az őt érdeklő tudomá­nyokat s megőrizte az utókornak a dicső elődök remekeit, azontúl mit sem tett, n­osta kezeit, tehát csakis ez a közép­osztály volt hivatva és tette nag­gyá az emberiséget, ez vezérelte ki a középkor sötétségéből, ez volt talaja a magasabb eszméknek, köztük talált az visszhangra, s ők nyúj­tották az erő zömét az időszerű magasz­tos eszmék meg­valósi­ásához! így tehát készül az eszköz, s a nem hiányozható akarat talál módot arra, hogy iparunk a legrövidebb idő alatt minden tekintetben sajátjává teszi nemzeti nyel­vünket, így lesz aztán kétszeres becsű tu­lajdonunk. Nijmann Béla: ZK közeled­­ toen. lenni... Közeledben lenni lányka, Mégsem látni téged, Ez a kínos tudat engem Úgy epeszt, úgy égeti Mért nincsenek szárnyaim most Mint a gondolatnak, Melyek csak egy perez alatt is Mértföldekre hatnak?! Elröpülnék kis szobámból És öledbe szállnék, így óhajom teljesülne Mire vártam már régi Vagy te lányka, mért nem vagy itt Holott itt lehetnél? Nagyobb öröm bús szívemre Hidd, nem volna ennél. — De ha egyik sem lehet meg. (Félre azért bánat!) Akkor csak úgy gondolatban — Csókolom a szádat !... Nagy Károly: Szerelmemről­ ígértem: forró szerelmemről Elmondok egyet-mást neked — Szeretlek úgy, miként a szívnek Egy nőt csak szeretni lehet! Te vagy szívemnek csillag­ fénye, Boraimban fénylő napom, Fájó sebemnek balzsam-írja, Te vagy szívemben fájdalom! Szeretlek mint madárka fészkét Mint kis virág a harmatot, Úgy fáj szívem, ha — mint akartam — Szemem ritkábban láthatott! És hogyha fönt laknám az égben Te pedig itt a föld ölén: Ah, nem maradnék a magasban — Leszállanák elődbe én!... Mert ott van a menny s minden üdve Ahol te vagy szép kedvesem; Éltem reményét s boldogságát Szemed sugáritól, veszem. Nálad talál meg gondolatban A napból minden perczenet, Pedig egy átunott napon át Fölöttünk hány percz elmehet ? ! Hozzád viszen — miként a szellő Gyorsan röpül — a gondolat. S ha fölzavarta lelkem csendjét Édes beszéded, — nyugtot ad. Te vagy keblemnek templomában Imádandó Madonna-kép, Boruljon térdre a halandó Amely varázskörödbe lép ! . . . Búm éjjele sötét csak addig Míg ajkadon a szó pihen; De hogyha szóltál: fényes hajnal Dereng föl szívem mélyiben! — — Kérd szívemet — zálog gyanánt — el, Én átalnyujtom azt neked, S úgy biztosítva léssz, mitől félsz Hogy tégedet sohsem feled! Kérd tőlem, hogy szakítsam félbe Az életet, vagy ott, vagy itt: S érted kiállom kéjgyönyörrel A poklok gyötrő kínait!. . . _ Óh van mégis lázas szívemben Van még több s forróbb érzelem, De azt ah, nem tudom leírni, Csak érezem . . . csak érezem !-------­Nagy Károly Az országos függetlenségi párt tagjaihoz. Az országgyűlési függetlenségi kör több rendbeli értesítést nyert a felől, hogy a kö­zönség köreiben téves nézetek vannak for­galomban azon viszony felől, melyben az országgyűlési függetlenségi párt általában az időszaki sajtóhoz, különösen pedig a „Függetlenség“ czímű politikai napilaphoz és annak szerkesztője Verhovay Gyula kép­viselőhöz áll. A kör nem akar tovább késni­­ a kellő felvilágosítással, szemben e téves nézetekkel, mert mindinkább érezi annak szükségét, hogy elhárítsa magáról az azok­ból folyó következtetéseket. Értesíti tehát ezennel a függetlenségi párt s egyszersmind az összes honpolgárok közönségét, hogy Verhovay Gyula képviselő úr a jelen or­­szággyűlés kezdete óta az országgyű­lési függetlenségi körnek nem tagja, lapját a kör a maga közlönyének nem tekinti, s e szerint sem Verhovay úrral sem a „Függetlenség“ czímű lappal semmi­féle solidaritásban nem áll. Az országgyű­lési függetlenségi párt leghatározottabban elutasítja magától azon személyeskedő és botrányokat előidéző modort, mely a ne­vezett lapban uralkodik; azon eljárását pe­dig, mely szerint gyakran támadásokat in­téz a párthoz tartozó egyéneknek nemcsak a közügyek terén való működése, de álta­lában jó hírneve ellen is, mint azt legú­jabban is a Polónyi-Füzesséry ügy alkal­mából tette, a pártfegyelem s mindazon tekintetek teljes mellőzésének kell kijelen­tenie, melyeket a közös pártczélok s az azokban foglalt közjó érdekében figyelem­ben tartani a párt minden tagjának a pártkötelék természetéből folyó szoros kö­telessége. Kelt Budapesten, az országgyűlési füg­getlenségi pártnak 1883. évi ápril­is 19-én tartott értekezletéből. A párt­értekezlet meghagyásából. Reviczky Károly, Mocsáry Lajos, az országos függetlenségi­ kör az orsz. függetlenségi­ kör jegyzője, elnöke. A szemekről. Csevegés a nőknek. „A látás szerve a két szemgolyóból és a részint védelmökre, részint mozgatásukra szolgáló mellékszervekből áll. A szem optikai készülék, az üveg­test, a lencse és a víznedv egyesülve a porczhártyával képezik a szem azon alkotó részeit, melyek a fénysugarakat felfogják, ujjukból kitérítik, megtörik és az ideghártyán ismét a világító vagy megvilágí­tott tárgy képévé egyesitik.“ Oh minő unalmas ! Ily rideg egyszerűséggel írni csak az antropológiának érzéketlen szivü napszámosai képesek. A kinek lelkébe csak egy hajszálnyi költői ér szorult, bizonyosan napsugárt, sötét éjt, csillagfényt, üdvadó mosolyt, isteni bájt, nefelejtset, ibolyát, s az ég tudja még miféle sok szépet emleget ott, hol a szemekről zeng az ének. Hát még a magasztos érzelmű lelkek költői ihletettsége mint bontakozik ki az ala­csony föld rögei közül s tör a magas egekig: Lányka! „A kirabolt égnek vagy szemeiddel adós.“ • * * Kétségtelen, hogy a bölcs teremtő nem is adott a szegény ember-lénynek más oly szervet, mely szívhódító hatalom dolgában a szemeket felülmúlná. A kifejezésteljes szép szemeknek valóban isteni varázsa van. Igéz, földerít, vigasztal, megdermeszt, le­sújt egy pillantása, mint igazolja ezt a nagy költő kedves Borkája kifejezés teljes szép sze­meiről írván: „Vonz és öl szemed sugara Poklát, üdvét ha kitárja.“ A lélek különféle állapotainak leghívebb képei a szemekben vannak lefestve. Boldogság, öröm, szenvedés, gond, fáj­dalom, szenvedélyek, vágyak, hit, remény, sze­retet, tisztelet, vonzalom, jóság, vallásosság magasztos érzeménye, gúny, gőg, megvetés,

Next