Békés, 1883 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1883-04-22 / 16. szám
16-ik szálm Szerkesztőség: Főtér, Prag-féle ház, Dobay János könyvárus üzlete, hova a lap szellemi részét illető közlemények küldendők. Kéziratok nem adatnak vissza. Előfizetési díj: Egész évre .. .... 5 írt — kr. Félévre ...........■ [UNK] 2 i, 50 „ Évnegyedre ..•• 1 i, 25 » Egyes számára 10 kr Gyula, 1883. április 22-én POLITIKAI, TÁRSADALMI ÉS KÖZGAZDÁSZATI HETILAP, N* * * évfolyam PT~-------1 Kiadóhivatal, Főtér, Prág-féle ház, Dobay János könyvárus üzlete, hova a hirdetések és nyílttéri közlemények küldendők Hirdetések szabott áron fogadtatnak el Gyulán a kiadó hivatalban. MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP. Nyilt tér túra 10 kr. Hirdetések felvételnek: Budapesten: Goldberger A. V. Dorottya utcza 6. sz. a.; Haasenstein és Vogler (Jaulus Gyula) Dorottya utcza 11. sz. a.; Lang Lipót Dorottya utcza 8. sz. a.; — Bécsben: Oppelik A., Schalek Henrik, Moose Rudolf és Dukes M. hirdetési irodáiban, a szokott előnyös árakon. Az iparos szótár. Ama jelentékeny országos mozgalmak között, melyek az ipar emelése és az iparos osztály — e hatalmas társadalmi tényező — érdekeinek előmozdítása és művelődése körül folyamatban vannak : nem csekély jelentőségű a kir. m. tudós társaság legújabb intézkedése, mely a mester műszók összegyűjtésével, az iparos műszótár megalkotását czélozza. Nagy feladatot, magasztos czélt tűzött ki s nagy munkából áll helyes megoldása; de tartozik vele, s egy régi vétkes mulasztást fog helyreütni, — mivel nem fog ugyan milliókat s jövedelmező előnyöket szerezni e társadalmi osztálynak, de egy nagy kincseset: a nemzeti nyelvvel ajándékoza meg, — s megmutatja, hogy nemcsak szálas hirdetője a hangzatos szólamoknak : „nyelvében él a nemzet;“ hanem cselekszik is, hogy iparunk nemcsak földleírás szerint legyen magyar, hanem ha magyar ember foglalkozik vele, legyen annak a mesterségnek neve, műeszköze és készítménye is, — s legyen az iparos ne csak a külvilágban de műhelyében is magyar, igy lesz aztán még megbecsülhetlenebb kincse a hazának. Szomorú, de tény, hogy még az Árpád véréből származott fejedelmek és királyok alatt meghonosított iparok, ma sem vetkőzték le idegenszerüségöket nyelv tekintetében, s annyi kézműiparnemek közt talán egyetlen sincs, melynek neve, műanyagja, úgynevezett „szerszámjai“ és készítményei, nemzeti nyelvünkön általános és elfogadott elnevezéssel bírjanak. Ennek különben egyszerű és nagyon természetes okát abban találjuk, hogy a magyar embernek eredeti, kedvenc és ösztönszerű foglalkozása a fegyverforgatás, állattenyésztés és földmivelés volt, s minden más foglalkozástól sok időn át idegenkedett, és kezdetben csakis azon iparnemeket sajátította el, mi neki természeti jellegénél fogva leginkább megfelelt, és már idejekorán mint uj iparalkotó lépett fel a 4 kerekű kocsik készítése és a szíjgyártás mesterségében, mi az állatok használata és a kalandozás iránti előszeretetben leli indokát. Minden iparág a szomszéd tartományokból szivárgott be hozzánk, az ide — különféle kedvezményekkel — kecsegtetett mesteremberekkel, valamint a szabályok, intézmények és az idevágó szokások is, melyek külföldön dívtak, nálunk is meghonosultak, — ha nem ellenkeztek a nemzeti erkölcsök és alkotmánnyal, így fészkelték be magukat az idegen nyelvek, szokások és intézmények iparunkba, s sajnos, hogy ezek annyi idő alatt ki nem irtattak, s ma is, midőn már a külföld elismerőleg szól a „Magyar iparról“,büszkélkedünk vele, és még nem tökéletesen a mienk. Nagy és ősi bűn ez, de ne az iparosok mulasztásában keressük e hibát, hanem újjal mutassunk a dicső elődök bűnéire, kik szolgalelküleg hódolva a különféle befolyásoknak, — megtagadták önmagukat ; német, franczia és sok más — csaknem magyar — nyelven irt művekkel díszítették a vendégtermek asztalait, ilyenekkel rakták meg könyvtáraikat, idegen nyelven folyt a társalgás, s latinul vitáztak a közdolgok felett, úgy hogy a szegény nemzeti nyelve mindenünnen száműzve, a szántó-vető népnél talált menedéket, kiknek foglalkozásuk követelte a nyelv e terem fejlesztését, s eme viszonyoknak köszönhetjük azt, hogy nyelvünk az összes élő nyelvek között leggazdagabb a gazdasági műszavakban, de ennek köszönhetjük azt is hogy nyelvünk irodalmilag csak újabban vétetik számba. Tehát nagy munkát vállalt magára az Akadémia, sokat kell kutatnia, hogy a már meglevő műszavakat összegyűjtse, de nagyon sok új szót kell alkotni és gyártania, melynél nagy óvatossággal kell eljárnia, nehogy a „szógyártás“ az eredetiség rovására történjék, mitől ily nagy tekintéllyel szemben tartanunk nem lehet! Ekként lesz az akadémia a magyar ipar Messiássá, mert egy „eredeti bűn“től tisztítja meg azt. „Hozsannáival üdvözölhetjük tehát tudós társaságunk e — mondom — nagy munkáját, nemzeti művelődésünk haladása tekintetében, és méltánylandó e figyelme, melyben az ipart s az iparos osztályt részelteti, mit meg is érdemel ez osztály nemcsak azért, mert a magyar iparnak jövője van, s nemcsak honunkban követelheti a támogatást és figyelmet, de úgyszólván az összes művelt államoktól; mert bár fátyol fedi a múltat, de tudjuk a szomorú állapotot, a midőn az emberi jogoktól megfosztott jobbágyok és szolgaságban levőknek tiltva volt az önmivelés; — a nemes gőgös volt s feleslegesnek tartotta (mint jól festi Petőfi egyik jellemsatyrájában : „Tán a tudománynak éljek!... A tudósok mind szegények“ stb.); — a pap gazdag volt mindig, s megvolt, meg is lehetett elégedve sorsával, nagy és példás erélylyel mivelte az őt érdeklő tudományokat s megőrizte az utókornak a dicső elődök remekeit, azontúl mit sem tett, nosta kezeit, tehát csakis ez a középosztály volt hivatva és tette naggyá az emberiséget, ez vezérelte ki a középkor sötétségéből, ez volt talaja a magasabb eszméknek, köztük talált az visszhangra, s ők nyújtották az erő zömét az időszerű magasztos eszmék megvalósiásához! így tehát készül az eszköz, s a nem hiányozható akarat talál módot arra, hogy iparunk a legrövidebb idő alatt minden tekintetben sajátjává teszi nemzeti nyelvünket, így lesz aztán kétszeres becsű tulajdonunk. Nijmann Béla: ZK közeled toen. lenni... Közeledben lenni lányka, Mégsem látni téged, Ez a kínos tudat engem Úgy epeszt, úgy égeti Mért nincsenek szárnyaim most Mint a gondolatnak, Melyek csak egy perez alatt is Mértföldekre hatnak?! Elröpülnék kis szobámból És öledbe szállnék, így óhajom teljesülne Mire vártam már régi Vagy te lányka, mért nem vagy itt Holott itt lehetnél? Nagyobb öröm bús szívemre Hidd, nem volna ennél. — De ha egyik sem lehet meg. (Félre azért bánat!) Akkor csak úgy gondolatban — Csókolom a szádat !... Nagy Károly: Szerelmemről ígértem: forró szerelmemről Elmondok egyet-mást neked — Szeretlek úgy, miként a szívnek Egy nőt csak szeretni lehet! Te vagy szívemnek csillag fénye, Boraimban fénylő napom, Fájó sebemnek balzsam-írja, Te vagy szívemben fájdalom! Szeretlek mint madárka fészkét Mint kis virág a harmatot, Úgy fáj szívem, ha — mint akartam — Szemem ritkábban láthatott! És hogyha fönt laknám az égben Te pedig itt a föld ölén: Ah, nem maradnék a magasban — Leszállanák elődbe én!... Mert ott van a menny s minden üdve Ahol te vagy szép kedvesem; Éltem reményét s boldogságát Szemed sugáritól, veszem. Nálad talál meg gondolatban A napból minden perczenet, Pedig egy átunott napon át Fölöttünk hány percz elmehet ? ! Hozzád viszen — miként a szellő Gyorsan röpül — a gondolat. S ha fölzavarta lelkem csendjét Édes beszéded, — nyugtot ad. Te vagy keblemnek templomában Imádandó Madonna-kép, Boruljon térdre a halandó Amely varázskörödbe lép ! . . . Búm éjjele sötét csak addig Míg ajkadon a szó pihen; De hogyha szóltál: fényes hajnal Dereng föl szívem mélyiben! — — Kérd szívemet — zálog gyanánt — el, Én átalnyujtom azt neked, S úgy biztosítva léssz, mitől félsz Hogy tégedet sohsem feled! Kérd tőlem, hogy szakítsam félbe Az életet, vagy ott, vagy itt: S érted kiállom kéjgyönyörrel A poklok gyötrő kínait!. . . _ Óh van mégis lázas szívemben Van még több s forróbb érzelem, De azt ah, nem tudom leírni, Csak érezem . . . csak érezem !-------Nagy Károly Az országos függetlenségi párt tagjaihoz. Az országgyűlési függetlenségi kör több rendbeli értesítést nyert a felől, hogy a közönség köreiben téves nézetek vannak forgalomban azon viszony felől, melyben az országgyűlési függetlenségi párt általában az időszaki sajtóhoz, különösen pedig a „Függetlenség“ czímű politikai napilaphoz és annak szerkesztője Verhovay Gyula képviselőhöz áll. A kör nem akar tovább késni a kellő felvilágosítással, szemben e téves nézetekkel, mert mindinkább érezi annak szükségét, hogy elhárítsa magáról az azokból folyó következtetéseket. Értesíti tehát ezennel a függetlenségi párt s egyszersmind az összes honpolgárok közönségét, hogy Verhovay Gyula képviselő úr a jelen országgyűlés kezdete óta az országgyűlési függetlenségi körnek nem tagja, lapját a kör a maga közlönyének nem tekinti, s e szerint sem Verhovay úrral sem a „Függetlenség“ czímű lappal semmiféle solidaritásban nem áll. Az országgyűlési függetlenségi párt leghatározottabban elutasítja magától azon személyeskedő és botrányokat előidéző modort, mely a nevezett lapban uralkodik; azon eljárását pedig, mely szerint gyakran támadásokat intéz a párthoz tartozó egyéneknek nemcsak a közügyek terén való működése, de általában jó hírneve ellen is, mint azt legújabban is a Polónyi-Füzesséry ügy alkalmából tette, a pártfegyelem s mindazon tekintetek teljes mellőzésének kell kijelentenie, melyeket a közös pártczélok s az azokban foglalt közjó érdekében figyelemben tartani a párt minden tagjának a pártkötelék természetéből folyó szoros kötelessége. Kelt Budapesten, az országgyűlési függetlenségi pártnak 1883. évi április 19-én tartott értekezletéből. A pártértekezlet meghagyásából. Reviczky Károly, Mocsáry Lajos, az országos függetlenségi kör az orsz. függetlenségi kör jegyzője, elnöke. A szemekről. Csevegés a nőknek. „A látás szerve a két szemgolyóból és a részint védelmökre, részint mozgatásukra szolgáló mellékszervekből áll. A szem optikai készülék, az üvegtest, a lencse és a víznedv egyesülve a porczhártyával képezik a szem azon alkotó részeit, melyek a fénysugarakat felfogják, ujjukból kitérítik, megtörik és az ideghártyán ismét a világító vagy megvilágított tárgy képévé egyesitik.“ Oh minő unalmas ! Ily rideg egyszerűséggel írni csak az antropológiának érzéketlen szivü napszámosai képesek. A kinek lelkébe csak egy hajszálnyi költői ér szorult, bizonyosan napsugárt, sötét éjt, csillagfényt, üdvadó mosolyt, isteni bájt, nefelejtset, ibolyát, s az ég tudja még miféle sok szépet emleget ott, hol a szemekről zeng az ének. Hát még a magasztos érzelmű lelkek költői ihletettsége mint bontakozik ki az alacsony föld rögei közül s tör a magas egekig: Lányka! „A kirabolt égnek vagy szemeiddel adós.“ • * * Kétségtelen, hogy a bölcs teremtő nem is adott a szegény ember-lénynek más oly szervet, mely szívhódító hatalom dolgában a szemeket felülmúlná. A kifejezésteljes szép szemeknek valóban isteni varázsa van. Igéz, földerít, vigasztal, megdermeszt, lesújt egy pillantása, mint igazolja ezt a nagy költő kedves Borkája kifejezés teljes szép szemeiről írván: „Vonz és öl szemed sugara Poklát, üdvét ha kitárja.“ A lélek különféle állapotainak leghívebb képei a szemekben vannak lefestve. Boldogság, öröm, szenvedés, gond, fájdalom, szenvedélyek, vágyak, hit, remény, szeretet, tisztelet, vonzalom, jóság, vallásosság magasztos érzeménye, gúny, gőg, megvetés,