Békés, 1884 (3. évfolyam, 1-52. szám)

1884-05-04 / 18. szám

1§-ik szám Gyula, 1884. május 4-én III. évfolyam. Szerkesztőség: Főtér* Prág-féle ház, Dobay János,könyvárus üzlete, hova a lap­ szellemi részét illető közlemények küldendők. Kéziratok nem adatnak vissza. Előfizetési díj: Egész évre...............5 írt­a ki. Félévre .....................2 „ 50­ „ Évnegyedre .. .. 1 „ 25 Egyes szám ára 10 kr. „,, EKÉS. MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP. POLITIKAI, TÁRSADALMI ÉS KÖZGAZDÁSZATI HETILAP, 1 1 Kiadó hivatal: Főtér, Prág-féle ház, Dobay János könyvárus üzlete, hova a hirdetések és nyílt­téri közlemények küldendők. Hirdetések szabott áron fogadtatnak el Gyulán a kiadó hivatalban. L - NylIttér tára 10 kr. Ja Hirdetések felvétetnek: Budapesten: Goldberger A. V. Dorottya utcza 6. sz. a.; Hacisenstein és Vogler (Jaulus Gyula) Dorottya utcza 11. sz. a.; Lang Lipót Dorottya utcza 8. sz. a.; — Bécsben: Oppelik A., Schalek Henrik, Moose Rudolf és Bukes M. hirdetési irodáiban, a szokott előnyös árakon. Mezőgazdasági gépeink. „A magyar hírlapok a vezérczikket az angoloktól, a szellemes apróságokat a francziáktól, a hirdetési­ rovat összeállítá­sát pedig a németektől vették át“ — mondta egyik külföldi látogatónk, aki elő­kelő szerepet játszik a franczia képviselő­házban. Az illető politikus lekötelező bó­kot akart ez által hírlapsajtónknak mon­dani, mennyiben találta el az igazat, ítél­jék meg mások. Nekem e bók önkényte­lenül is azon tényt juttatta eszembe, hogy épügy, miként a szerelmet a gyűlölettől csak vékony közfal választja el; valamint az álom és a halál testvérek (már a hel­lén bölcsek állították ezt): a bók és a gorombaság között oly szerfölött vékony válaszfal emelkedik, melynek vastagsága a borotvaéllel hasonlítható össze. Tehát hírlapjaink az angoloktól ta­nulták el a vezérczikkírást! Ez bizony szerfölött merész állítás. A jövő század bizonyítani fogja, hogy igazunk van, mi­kor ezt Vajmi merész állításnak hirdetjük. Félszáz év múlva a földművelő Magyar­­ország lakosai megütközve, roszalólag fog­nak csodálkozni azon, hogy legbefolyáso­sabb hírlapjaink vezérczikkei jelenleg oly eseményekről szólnak tanácsadólag, melyek­nek eldöntésére, sőt befolyásolására sem, még csak legkisebb hatalmunk sincs. Ez bizony nevetséges eljárás! Ez okból is állíthatjuk, hogy az em­lített em­bók rendkívül merész állítás , de azért fogadjuk el azt köszönettel s azon reményben, miszerint a jövő igazolni fogja e bók teljes jogosultságát, hírlapjaink fél­század múlva közlendő vezérczikkeit ille­tőleg. Addig pedig vigasztaljuk magunkat azzal, hogy ha nálunk jelenleg csak azt tekintik „tiszta vezérczikk“-nek, amely politikával foglalkozik, a hazai mezőgaz­dák érdekeit tárgyalva oly czikket is ír­hatunk, a­mely vezér-, irány-, utazási-, ismeretterjesztő-, szak-, sőt még tárcza­­czikk gyanánt is közölhető , az illető szer­kesztőség korlátlan véleményezése alapján. Hat év óta viszonylag elég gyakran utazom Angliába: 1878. tavaszán politi­kai és katonai ügyek szólítottak Sztam­­bulból Londonba és onnan az aldershoti táborba, később pedig sport-ügyek ál­­tak és hívnak Albionba. Mindezen útjai­mat fölhasználtam, hogy magány kedvte­lésem kielégítése czéljából az ottani me­zőgazdasági viszonyokkal, kiváltkép pedig a gazdasági gépiparral behatóan foglal­kozzam. Sohasem bírtam ugyan még csak egyetlenegy talpalatnyi földet sem, mind­azonáltal jórészt indokolt említett magány­kedvtelésem : a lovassági tisztekből ren­desen kiváló mezőgazdák válnak; a falusi élet, melyet gyakran évtizedeken át foly­tatnak, megismerteti és megkedvelteti ve­lük azon foglalkozást, amely a legtelje­sebb függetlenséget nyújtja és biztosít­ja; rendhez szokott természetük pedig azon tényezőt képezi, amely a mezőgazdaságok eredményes vezetésére mindenek fölött szükséges. A gazdasági gépek iránti ér­deklődés pedig olyan családi hajlam-féle jómagamnál. Két unokafivérem tartózko­dott éveken át az Egyesült­ Államokban mezőgazdasági viszonyok, kiváltkép pedig gazdasági­ gépek tanulmányozása czéljából; kár érték­ korán hunytak el. Harmadik unoka­fivérem pedig hosszú időn át tette ugyanazt Angliában. Csaknem természe­tes hát, hogy igyekeztem nyomdokukba lépni, csakhogy katonai pályát választ­ván, kénytelen voltam ebbeli óhajtásai­mat korlátozni. Filadelfia világkiállításá­ban, melyen a gépipar bámulatosan volt képviselve, egyedül másfél héten át gyö­nyörködhettem ; a­­ küszöbön állott háború visszaszólított az Újvilágból világrészünk akkori csatatereire , ámde ennek daczára csaknem három héten át tanulmányozhat­tam a helyszínen azon mezőgazdasági vi­szonyokat, melyek nagyban veszélyeztetik földbirtokosaink vagyoni állását. Anglia, sőt egész Nyugat-Európa mezőgazdasági viszonyait azonban bő alkalmam nyílt be­hatóan tanulmányozni azon tíz év alatt, melynek túlnyomóan legnagyobb részét utazásaim töltik be E tanulmány útaim alatt a mezőgazdák részére legfontosabb­nak azt tapasztaltam, hogy minél több és minél jobb gazdasági gép álljon rendel­kezésökre. Jeles lantosunk, Kis Józsefi a varró­gép dicsérekét irta meg; igaza volt: a varrógép az emberiség egyik jóltevője. Fo­kozott mérvben áll ez a gazdasági­ gépek­ről, mert csakis azok legnagyobb­ mérvű alkalmazása által lesz s mezőgazdaságnál alkalmazott béresekből, napszámosokból, kertészekből stb. jelenlegi fogalmainknak megfelelő „szabad ember.“ Szabad ember! mily magasztos e fogalom! ember, aki a legnagyobb nyerserőt igénylő munkát is veretékes fáradozás nélkül képes elvégezni — esze, értelme segélyével. Az ész fölta­lálja a gépet; az elme dolgoztatja, az em­­ber méltóvá lesz rendeltetéséhez. Harmincz év óta horunkban is örven­detesen szaporodnak a gazdasági­ gépek, de hiányzott nálunk az, ami, például, Angliá­ban, Hollandiában, Németországban és Felső Olaszországban, ahol — Európa te­rületén — a mezőgazdaság legfejlettebb, rendkívül megkönnyítette a jó gépek beszer­zését: oly gépcsarnok, melyben tekintet nélkül a gyárosokra minden gépfalból a legjobb található. Őszinte, nagy örömet éreztem hát, mikor ezen űrt pótló áru­­csarnokot Tarnóczy Gusztáv felállította a fővárosban.­­ Bizonyos tekintetben még mindig kü­­lön­ös nemzet vagyunk; bizonyos társa­dalmi osztályaink nem akarják, sőt talán nem is tudnák saját maguk, családjuk és nemzetünk javára kellőleg kiaknázni azon helyzetüket, melyet születésüknek, össze­köttetéseiknek s öröklött vagyonuknak köszönhetnek. Angliáról, a­hol a „gentle­manlike“ egyesül a tisztességes határok köj­ött mozgó élelmességgel, nem is szólva, például Párisban ismerek egy gazdag őr­grófot, a­ki ócska ruhákkal kereskedik. Tízezrével vásároltatja össze ügynökei ál­tal az ócska öltönyöket, melyeket aztán százezrével szállít Afrika partjaira a sze­­recsenyek Ádám-mezének párisi öltözékkel való felcserélésére. Ha minden öltözetnél csak félfrankot szerez, (nem „nyer“, mert nem „játszik“) évenként kétszer forduló vitorlása „csinos“ hasznot képező összeget szállít számára az egyenlítő alól Bor­­deaux-ba. Egyébiránt Párisban egészen szokásos, hogy nemcsak kereskedők és vállalkozók, hanem a társadalmilag leg­előkelőbbek is bújának üzlettel: egyik híres énekesnőnek pipere-boltja van; a legünnepeltebb színésznők egyike tejüzlet­tel bír; a virágkereskedők között számos gazdag grófnő is szerepel stb. Igaz! hi­szen nemzeti színházunk kitűnő tenoris­tája, Perotti Gyula, szintén virágkeres­kedő , trieszti pompás berendezésű kamell­a erdészete (a „kamélia“ izmodor hibás) évenként tízezer forint tiszta hasznot hoz neki. Pedig mily könnyű a születésére elő­kelőnek, rokonságára nézve hatalmasnak, tár­sadalmi­ állására befolyásosnak, vagyonára nézve pedig gazdagnak arra szert tenni ami az üzletek sikerénél a legfőbb tényező bizalomra és olcsó hitelre. Tekintsük, például, gazdasági­ gépein­ket, ahol a szállító megbízhatósága rend­kívül fontos dolog, mert a mindent egyen­lővé tevő fénymáz és festék a rész fából, rész vasból, rész részekből gyártott gépet ép olyannak hazudjuk, aminő a jó fából, jó vasból és jó részekből készült gép : per­sze­­ az elsőnek árán a lelkiösmeretlen gyáros 40—80 százalékot is „nyer“ , mig az utóbbién a czége becsületét szemeré­­nyénél is jobban óvó „gentleman-árus“ csak 6—8 százalék hasznot „keres.* „Noblesse-oblige !“ Ezen sarkigazság kiváltkép illik a műveit Nyűgöt azon „gentleman gépárus“-aira, akik a legneme­sebb becsvágytól vezérelve nem arra tö­rekszenek, hogy üzletek évi­ mérlege minél nagyobb hasznot tüntessen ki, hanem azt tartják szemük előtt, hogy gazdatársaink­nak minél jobb, s a vételárnak megfelelő mezőgazdasági­ gépeket szállíthassanak. A váci­ körút végén, ahol hazánk egyik legrégibb gyára, az egykori czukorgyár épült, egy sarok­háztelken magas, cs­úos faalkotmány tűnik szemünkbe : Tarnóczy Gusztáv mezőgazdasági gépcsarnokának hatalmas széljárgánya. Ezen széljárgányok nálunk, sajnos­­ még vajmi ritkák , pedig hasznuk kézzelfogható. Hollandiában utazva, különösen magukra vonják figyelmünket a szélmalmok s a széljárgányok, melyek­nek nagyrésze vizszivattyúzásra használ­taik. Németalföld túlnyomóan legnagyobb része ugyanis a tengerszin alatt feküdvén, a hatalmas töltések bírnak ugyan dac­olni a tengervíz óriási nyomásával, de a fel­­színre szivárgó talajvíz elárasztana mező­ket, szántóföldeket, réteket, kerteket, ha nem gondoskodnának annak levezetéséről. De miként vezethető le oly víz, amely a tengerszin alatt fekvő területen gyűl össze? Csakis szivattyúzás által. A földek hát, melyeket számos hajózási csatorna metsz keresztül-kasul, keskeny, sekély vizgyüj­­tő csatornákkal bírnak ; ezekből a széljár­gányok segélyével oly csatornákba szi­­vat­tyúzzák, illetőleg emelik az összegyü­­lemlett talajvizet, melyek a töltések koro­náin húzódnak , melyekből azután a ha­józási csatornákba és folyókba, illetőleg a tengerbe ömlik a víz. Gőzgépek által vé­gezve túl drága volna e munka , a széljár­gányok arányos árakon végzik el azt. Arányos árakon! Ez a legfontosabb kellék a mezőgazdaságnál használt gépe­ket tekintve. Arányos árak! ez azt jelenti, hogy a végzett munka költségei helyes arányban állanak: időhöz, tőkebefektetés­hez, a kezelőszemélyzet fizetéséhez, tőkénk kamatozásához, gépkopási törlesztéshez, a­ Békésmegyei tudósítások, 1836. és 1837. évekről. (Folytatás.) Békés vármegye közgyűlése Oct. 24-én 1836- Szombathelyi Antal illyformán szóllott: „A történet rövid foglalatja ez : katonai, s igy háborúban is csak ellenség ellen hasz­nálható hatalomtól elfogatva, katonai lakhe­lyen polgártársaink ítélet nélkül kintatnak. Perbe idéztetve, védelemre szólittatnak fel, de épen e szónak „védelem“ s ennek paizsa alá kénszerült igazság valóságos gúnyára a vádlottak tehetetlen magányra szorittatnak, választott ügyvédeiktől pedig titoktartási eskü kívántatik, miszerint sem az irományok otthoni komoly megfontolása, sem a mentő­próbák beszerzése, sem az élet és vagyon veszedel­mében mások tanácsával élni nem szabad. És­ így védelemre szólíittatnak fel, s ép a véde­lem az, a­mi más szín alatt tőlük megtagad­­tatik 11 E leverő, e név nélküli gyászos tárgyú tanácskozásnál nem tudom, mint jut eszembe, de nekem valósággal úgy tetszik, mint a macskának az egérrel űzni szokott, vad örömű játéka, elereszti martalékját, rést látszik nyúj­tani a szabadulhatásra, de más oldalról les­ben áll, hogy a menekvőt annál irgalmatla­­nabbul körmölhesse, olly rettenetes, olly szi­vet, lelket, csordultig keserűséggel töltő dol­gok ezek, hogy ha valóságukról magam sze­mélyes tudomása szerint bizonyos nem vol­nék, kételkednem kellene lehetőségökről, nem csak egy olly országban, mellynek hittel erő­sített constitutiója van, de bármely Státusban a világon, hol a társas élet legfőbb czéljairól, csak homályos képzet is létezik. Mindezeknek törvénytelensége s igaz­ságtalansága tisztán ki lévén tüntetve, nem szóllok az ítélet előtti méltatlanságokról, együtt érzem velük sorsok bal­esetét, velük könnyezem a bennök eltapodott polgári, s emberi jogokat. — Ki e védelmi procedúrát törvényeinkel egybevetette, lehetetlen, hogy föl ne kiáltson: itt az önkény szétzúzta a törvényes korlátokat, s dúlni indult a társas élet legfőbb kincseit; — e statusban életünk nincsen többé biztosságban! Erről sem szól­tok tehát többet, de szóllani akarok ezen titkolódzási procedúrára nézve, a Státus­tudomány általános elveit véve vezérül, szól­tam­, mert hazám, s Királyom java szive­men fekszik, pedig ha valaha, úgy most e kettő egymás ellen látszik szegülve; — s itt a hallgatás vétek! — Minden ítélő hatóságok között egyedül a közvélemény ítélete meg nem vesztegethető — Ez olly axióma, mellyet minden ember jól érez, s melly ellen, bármi okoskodás az em­beri természetből folyó mindennapi esemé­nyeknél fogva örökké sophisma marad. — Azt kell tehát hinnem, hogy minden, legyen az kormányi testület. (Status personale, mert én a kormány alatt ezt értem) legyen egyes ember, ki a nyilvánosságot, a közvélemény ítéletét kerüli, a bűn gyanújától ment soha nem lehet. Ha ezek így állanak, nincs ter­mészetesebb mint az, hogy az elm­ellőzést vagy megvetést előbb utóbb keservesen meg­boszélni szokott közvélemény ítéletében, s minden hazafi keblében azon hiedelmet éleszt­sze a Kormánynak tudva lévő titkolódzása, hogy a szóban forgó ifjak ártatlanok s a kormánynak velők való bánásában törvény­telen ártalom lappang. Különben kérdem, mi ok lehet a titkolódzásra , s valljon mi hi­hetünk-e mást, kik a közülünk elragadottat nem csak ismertük, de szerettük és becsültük is; — én legalább e nyilatkozással tartozom (Tormássy János a szálló mellett volt ország­gyűlési írnok) két évig voltam tanúja, külö­nösen az ifjú Tormássy teremtő erejű hatal­mas lelke fejlődésének; s vétekre magyaráz­ható bal­fogásokat soha még képzeletében megvallani sem sejdithettem, ha csak nem vé­tek az, hogy az adózó nép sorsa iránti tör­vényszerű józan javítás, emberszerető meleg keblének bálvány ideája volt. De hiszen, ha csakugyan vétkesek ők, ki hallotta valaha közülünk valakinek szájá­ból, hogy ne büntettessenek? Istenemre! senki sem! A ki hazája, s királya kárára rosz szándékkal csak egy szalma­szálat is keresztül vet, irtóztatón bűnhődjék, — de

Next