Békés, 1884 (3. évfolyam, 1-52. szám)
1884-05-04 / 18. szám
1§-ik szám Gyula, 1884. május 4-én III. évfolyam. Szerkesztőség: Főtér* Prág-féle ház, Dobay János,könyvárus üzlete, hova a lap szellemi részét illető közlemények küldendők. Kéziratok nem adatnak vissza. Előfizetési díj: Egész évre...............5 írta ki. Félévre .....................2 „ 50 „ Évnegyedre .. .. 1 „ 25 Egyes szám ára 10 kr. „,, EKÉS. MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP. POLITIKAI, TÁRSADALMI ÉS KÖZGAZDÁSZATI HETILAP, 1 1 Kiadó hivatal: Főtér, Prág-féle ház, Dobay János könyvárus üzlete, hova a hirdetések és nyílttéri közlemények küldendők. Hirdetések szabott áron fogadtatnak el Gyulán a kiadó hivatalban. L - NylIttér tára 10 kr. Ja Hirdetések felvétetnek: Budapesten: Goldberger A. V. Dorottya utcza 6. sz. a.; Hacisenstein és Vogler (Jaulus Gyula) Dorottya utcza 11. sz. a.; Lang Lipót Dorottya utcza 8. sz. a.; — Bécsben: Oppelik A., Schalek Henrik, Moose Rudolf és Bukes M. hirdetési irodáiban, a szokott előnyös árakon. Mezőgazdasági gépeink. „A magyar hírlapok a vezérczikket az angoloktól, a szellemes apróságokat a francziáktól, a hirdetési rovat összeállítását pedig a németektől vették át“ — mondta egyik külföldi látogatónk, aki előkelő szerepet játszik a franczia képviselőházban. Az illető politikus lekötelező bókot akart ez által hírlapsajtónknak mondani, mennyiben találta el az igazat, ítéljék meg mások. Nekem e bók önkénytelenül is azon tényt juttatta eszembe, hogy épügy, miként a szerelmet a gyűlölettől csak vékony közfal választja el; valamint az álom és a halál testvérek (már a hellén bölcsek állították ezt): a bók és a gorombaság között oly szerfölött vékony válaszfal emelkedik, melynek vastagsága a borotvaéllel hasonlítható össze. Tehát hírlapjaink az angoloktól tanulták el a vezérczikkírást! Ez bizony szerfölött merész állítás. A jövő század bizonyítani fogja, hogy igazunk van, mikor ezt Vajmi merész állításnak hirdetjük. Félszáz év múlva a földművelő Magyarország lakosai megütközve, roszalólag fognak csodálkozni azon, hogy legbefolyásosabb hírlapjaink vezérczikkei jelenleg oly eseményekről szólnak tanácsadólag, melyeknek eldöntésére, sőt befolyásolására sem, még csak legkisebb hatalmunk sincs. Ez bizony nevetséges eljárás! Ez okból is állíthatjuk, hogy az említett embók rendkívül merész állítás , de azért fogadjuk el azt köszönettel s azon reményben, miszerint a jövő igazolni fogja e bók teljes jogosultságát, hírlapjaink félszázad múlva közlendő vezérczikkeit illetőleg. Addig pedig vigasztaljuk magunkat azzal, hogy ha nálunk jelenleg csak azt tekintik „tiszta vezérczikk“-nek, amely politikával foglalkozik, a hazai mezőgazdák érdekeit tárgyalva oly czikket is írhatunk, amely vezér-, irány-, utazási-, ismeretterjesztő-, szak-, sőt még tárczaczikk gyanánt is közölhető , az illető szerkesztőség korlátlan véleményezése alapján. Hat év óta viszonylag elég gyakran utazom Angliába: 1878. tavaszán politikai és katonai ügyek szólítottak Sztambulból Londonba és onnan az aldershoti táborba, később pedig sport-ügyek áltak és hívnak Albionba. Mindezen útjaimat fölhasználtam, hogy magány kedvtelésem kielégítése czéljából az ottani mezőgazdasági viszonyokkal, kiváltkép pedig a gazdasági gépiparral behatóan foglalkozzam. Sohasem bírtam ugyan még csak egyetlenegy talpalatnyi földet sem, mindazonáltal jórészt indokolt említett magánykedvtelésem : a lovassági tisztekből rendesen kiváló mezőgazdák válnak; a falusi élet, melyet gyakran évtizedeken át folytatnak, megismerteti és megkedvelteti velük azon foglalkozást, amely a legteljesebb függetlenséget nyújtja és biztosítja; rendhez szokott természetük pedig azon tényezőt képezi, amely a mezőgazdaságok eredményes vezetésére mindenek fölött szükséges. A gazdasági gépek iránti érdeklődés pedig olyan családi hajlam-féle jómagamnál. Két unokafivérem tartózkodott éveken át az Egyesült Államokban mezőgazdasági viszonyok, kiváltkép pedig gazdasági gépek tanulmányozása czéljából; kár érték korán hunytak el. Harmadik unokafivérem pedig hosszú időn át tette ugyanazt Angliában. Csaknem természetes hát, hogy igyekeztem nyomdokukba lépni, csakhogy katonai pályát választván, kénytelen voltam ebbeli óhajtásaimat korlátozni. Filadelfia világkiállításában, melyen a gépipar bámulatosan volt képviselve, egyedül másfél héten át gyönyörködhettem ; a küszöbön állott háború visszaszólított az Újvilágból világrészünk akkori csatatereire , ámde ennek daczára csaknem három héten át tanulmányozhattam a helyszínen azon mezőgazdasági viszonyokat, melyek nagyban veszélyeztetik földbirtokosaink vagyoni állását. Anglia, sőt egész Nyugat-Európa mezőgazdasági viszonyait azonban bő alkalmam nyílt behatóan tanulmányozni azon tíz év alatt, melynek túlnyomóan legnagyobb részét utazásaim töltik be E tanulmány útaim alatt a mezőgazdák részére legfontosabbnak azt tapasztaltam, hogy minél több és minél jobb gazdasági gép álljon rendelkezésökre. Jeles lantosunk, Kis Józsefi a varrógép dicsérekét irta meg; igaza volt: a varrógép az emberiség egyik jóltevője. Fokozott mérvben áll ez a gazdasági gépekről, mert csakis azok legnagyobb mérvű alkalmazása által lesz s mezőgazdaságnál alkalmazott béresekből, napszámosokból, kertészekből stb. jelenlegi fogalmainknak megfelelő „szabad ember.“ Szabad ember! mily magasztos e fogalom! ember, aki a legnagyobb nyerserőt igénylő munkát is veretékes fáradozás nélkül képes elvégezni — esze, értelme segélyével. Az ész föltalálja a gépet; az elme dolgoztatja, az ember méltóvá lesz rendeltetéséhez. Harmincz év óta horunkban is örvendetesen szaporodnak a gazdasági gépek, de hiányzott nálunk az, ami, például, Angliában, Hollandiában, Németországban és Felső Olaszországban, ahol — Európa területén — a mezőgazdaság legfejlettebb, rendkívül megkönnyítette a jó gépek beszerzését: oly gépcsarnok, melyben tekintet nélkül a gyárosokra minden gépfalból a legjobb található. Őszinte, nagy örömet éreztem hát, mikor ezen űrt pótló árucsarnokot Tarnóczy Gusztáv felállította a fővárosban. Bizonyos tekintetben még mindig különös nemzet vagyunk; bizonyos társadalmi osztályaink nem akarják, sőt talán nem is tudnák saját maguk, családjuk és nemzetünk javára kellőleg kiaknázni azon helyzetüket, melyet születésüknek, összeköttetéseiknek s öröklött vagyonuknak köszönhetnek. Angliáról, ahol a „gentlemanlike“ egyesül a tisztességes határok köjött mozgó élelmességgel, nem is szólva, például Párisban ismerek egy gazdag őrgrófot, aki ócska ruhákkal kereskedik. Tízezrével vásároltatja össze ügynökei által az ócska öltönyöket, melyeket aztán százezrével szállít Afrika partjaira a szerecsenyek Ádám-mezének párisi öltözékkel való felcserélésére. Ha minden öltözetnél csak félfrankot szerez, (nem „nyer“, mert nem „játszik“) évenként kétszer forduló vitorlása „csinos“ hasznot képező összeget szállít számára az egyenlítő alól Bordeaux-ba. Egyébiránt Párisban egészen szokásos, hogy nemcsak kereskedők és vállalkozók, hanem a társadalmilag legelőkelőbbek is bújának üzlettel: egyik híres énekesnőnek pipere-boltja van; a legünnepeltebb színésznők egyike tejüzlettel bír; a virágkereskedők között számos gazdag grófnő is szerepel stb. Igaz! hiszen nemzeti színházunk kitűnő tenoristája, Perotti Gyula, szintén virágkereskedő , trieszti pompás berendezésű kamella erdészete (a „kamélia“ izmodor hibás) évenként tízezer forint tiszta hasznot hoz neki. Pedig mily könnyű a születésére előkelőnek, rokonságára nézve hatalmasnak, társadalmi állására befolyásosnak, vagyonára nézve pedig gazdagnak arra szert tenni ami az üzletek sikerénél a legfőbb tényező bizalomra és olcsó hitelre. Tekintsük, például, gazdasági gépeinket, ahol a szállító megbízhatósága rendkívül fontos dolog, mert a mindent egyenlővé tevő fénymáz és festék a rész fából, rész vasból, rész részekből gyártott gépet ép olyannak hazudjuk, aminő a jó fából, jó vasból és jó részekből készült gép : persze az elsőnek árán a lelkiösmeretlen gyáros 40—80 százalékot is „nyer“ , mig az utóbbién a czége becsületét szemerényénél is jobban óvó „gentleman-árus“ csak 6—8 százalék hasznot „keres.* „Noblesse-oblige !“ Ezen sarkigazság kiváltkép illik a műveit Nyűgöt azon „gentleman gépárus“-aira, akik a legnemesebb becsvágytól vezérelve nem arra törekszenek, hogy üzletek évi mérlege minél nagyobb hasznot tüntessen ki, hanem azt tartják szemük előtt, hogy gazdatársainknak minél jobb, s a vételárnak megfelelő mezőgazdasági gépeket szállíthassanak. A váci körút végén, ahol hazánk egyik legrégibb gyára, az egykori czukorgyár épült, egy sarokháztelken magas, csúos faalkotmány tűnik szemünkbe : Tarnóczy Gusztáv mezőgazdasági gépcsarnokának hatalmas széljárgánya. Ezen széljárgányok nálunk, sajnos még vajmi ritkák , pedig hasznuk kézzelfogható. Hollandiában utazva, különösen magukra vonják figyelmünket a szélmalmok s a széljárgányok, melyeknek nagyrésze vizszivattyúzásra használtaik. Németalföld túlnyomóan legnagyobb része ugyanis a tengerszin alatt feküdvén, a hatalmas töltések bírnak ugyan dacolni a tengervíz óriási nyomásával, de a felszínre szivárgó talajvíz elárasztana mezőket, szántóföldeket, réteket, kerteket, ha nem gondoskodnának annak levezetéséről. De miként vezethető le oly víz, amely a tengerszin alatt fekvő területen gyűl össze? Csakis szivattyúzás által. A földek hát, melyeket számos hajózási csatorna metsz keresztül-kasul, keskeny, sekély vizgyüjtő csatornákkal bírnak ; ezekből a széljárgányok segélyével oly csatornákba szivattyúzzák, illetőleg emelik az összegyülemlett talajvizet, melyek a töltések koronáin húzódnak , melyekből azután a hajózási csatornákba és folyókba, illetőleg a tengerbe ömlik a víz. Gőzgépek által végezve túl drága volna e munka , a széljárgányok arányos árakon végzik el azt. Arányos árakon! Ez a legfontosabb kellék a mezőgazdaságnál használt gépeket tekintve. Arányos árak! ez azt jelenti, hogy a végzett munka költségei helyes arányban állanak: időhöz, tőkebefektetéshez, a kezelőszemélyzet fizetéséhez, tőkénk kamatozásához, gépkopási törlesztéshez, a Békésmegyei tudósítások, 1836. és 1837. évekről. (Folytatás.) Békés vármegye közgyűlése Oct. 24-én 1836- Szombathelyi Antal illyformán szóllott: „A történet rövid foglalatja ez : katonai, s igy háborúban is csak ellenség ellen használható hatalomtól elfogatva, katonai lakhelyen polgártársaink ítélet nélkül kintatnak. Perbe idéztetve, védelemre szólittatnak fel, de épen e szónak „védelem“ s ennek paizsa alá kénszerült igazság valóságos gúnyára a vádlottak tehetetlen magányra szorittatnak, választott ügyvédeiktől pedig titoktartási eskü kívántatik, miszerint sem az irományok otthoni komoly megfontolása, sem a mentőpróbák beszerzése, sem az élet és vagyon veszedelmében mások tanácsával élni nem szabad. És így védelemre szólíittatnak fel, s ép a védelem az, ami más szín alatt tőlük megtagadtatik 11 E leverő, e név nélküli gyászos tárgyú tanácskozásnál nem tudom, mint jut eszembe, de nekem valósággal úgy tetszik, mint a macskának az egérrel űzni szokott, vad örömű játéka, elereszti martalékját, rést látszik nyújtani a szabadulhatásra, de más oldalról lesben áll, hogy a menekvőt annál irgalmatlanabbul körmölhesse, olly rettenetes, olly szivet, lelket, csordultig keserűséggel töltő dolgok ezek, hogy ha valóságukról magam személyes tudomása szerint bizonyos nem volnék, kételkednem kellene lehetőségökről, nem csak egy olly országban, mellynek hittel erősített constitutiója van, de bármely Státusban a világon, hol a társas élet legfőbb czéljairól, csak homályos képzet is létezik. Mindezeknek törvénytelensége s igazságtalansága tisztán ki lévén tüntetve, nem szóllok az ítélet előtti méltatlanságokról, együtt érzem velük sorsok balesetét, velük könnyezem a bennök eltapodott polgári, s emberi jogokat. — Ki e védelmi procedúrát törvényeinkel egybevetette, lehetetlen, hogy föl ne kiáltson: itt az önkény szétzúzta a törvényes korlátokat, s dúlni indult a társas élet legfőbb kincseit; — e statusban életünk nincsen többé biztosságban! Erről sem szóltok tehát többet, de szóllani akarok ezen titkolódzási procedúrára nézve, a Státustudomány általános elveit véve vezérül, szóltam, mert hazám, s Királyom java szivemen fekszik, pedig ha valaha, úgy most e kettő egymás ellen látszik szegülve; — s itt a hallgatás vétek! — Minden ítélő hatóságok között egyedül a közvélemény ítélete meg nem vesztegethető — Ez olly axióma, mellyet minden ember jól érez, s melly ellen, bármi okoskodás az emberi természetből folyó mindennapi eseményeknél fogva örökké sophisma marad. — Azt kell tehát hinnem, hogy minden, legyen az kormányi testület. (Status personale, mert én a kormány alatt ezt értem) legyen egyes ember, ki a nyilvánosságot, a közvélemény ítéletét kerüli, a bűn gyanújától ment soha nem lehet. Ha ezek így állanak, nincs természetesebb mint az, hogy az elmellőzést vagy megvetést előbb utóbb keservesen megboszélni szokott közvélemény ítéletében, s minden hazafi keblében azon hiedelmet élesztsze a Kormánynak tudva lévő titkolódzása, hogy a szóban forgó ifjak ártatlanok s a kormánynak velők való bánásában törvénytelen ártalom lappang. Különben kérdem, mi ok lehet a titkolódzásra , s valljon mi hihetünk-e mást, kik a közülünk elragadottat nem csak ismertük, de szerettük és becsültük is; — én legalább e nyilatkozással tartozom (Tormássy János a szálló mellett volt országgyűlési írnok) két évig voltam tanúja, különösen az ifjú Tormássy teremtő erejű hatalmas lelke fejlődésének; s vétekre magyarázható balfogásokat soha még képzeletében megvallani sem sejdithettem, ha csak nem vétek az, hogy az adózó nép sorsa iránti törvényszerű józan javítás, emberszerető meleg keblének bálvány ideája volt. De hiszen, ha csakugyan vétkesek ők, ki hallotta valaha közülünk valakinek szájából, hogy ne büntettessenek? Istenemre! senki sem! A ki hazája, s királya kárára rosz szándékkal csak egy szalmaszálat is keresztül vet, irtóztatón bűnhődjék, — de