Békés, 1887 (6. évfolyam, 1-52. szám)
1887-01-02 / 1. szám
vannak a ugyanezen alapon menekülnek Kisfalva lakói is. Az egyház pedig vagy szűnjék meg létezni, ha a személyi szolgálmány nem lesz elég az egyház fennállásához szükséges költség fedezésére, vagy emelje fel a személyi szolgálmányt az úgynevezett párbért, amikor aztán az a szegény vagyontalan, a ki pusztán csak a capite census, lessz sújtva aránytalanul, mert ő, kinek csak két keze van a munkára s egyebe semmije, épen oly drágán vásárolja meg magára nézve az illető egyház kötelékébe való tartozhatást, mint a mily olcsón jut hozzá az a telkes gazda, ki más határban eső földjével e teher alól így kibújt. Nem mondjuk, hogy a kölcsönös expropriatio egész odáig elmehet, ameddig azt a fentebb idézett példában jeleztük, de hogy, az ilyetén felfogásnak lábat adunk, elmehet odáig, hogy aztán az egyházak léte lesz veszélyezve , ez kétségtelen. Szóval, habár absolut jogi elvek igazolni látszanak is azon álláspontot, melyet e kérdésnél Békés megye bizottsága elfoglalt, alig hisszük, hogy e kérdés nem fog más megoldást nyerni a kormánynál, hova most már fellebbezve lett, annyival is inkább, mert az illetőket kérelmükkel az országgyűlés kérvényi bizottsága is elutasítandóknak mondotta ki. Az egyházak autonómiája involválja a fennállásukhoz szükséges eszközök előteremtéséhez a jogot megadóztatás alapján, ha egyszer az állam a tételhezi ezen jogot törvényesen elismerte; következik ennélfogva, hogy ezen megadóztatásból kifolyó vitás kérdések eldöntésébe a világi hatóság nem avatkozhatik; következik végül az, hogy ezen megadóztatásból kifolyó vitás kérdések illetékes bírája s csak az illető egyház kebeléből kiemelkedő fórumok lehettek tehát jelen esetben lehetett elsősorban az egyházmegye, másod folyamodásban az egyházkerület s ezek döntő határozatával szemben a politikai hatóság, s így Békés megye bizottságának felmentő végzése nem egyéb, mint tagadása az egyház autonóm jogának, s így határozottan jogsérelem. —■ Hát elbírálás alá esik a kérdés akkor, ha a vevő nem tartozik az eladó egyházának kötelékébe, s ha ilyennel szemben akarná az illető egyház a maga jogait érvényesíteni, igenis, itt helyén van a politikai hatóság beavatkozása, mely most már nem a hivőt, de a polgárt védi, reá nézve heterogén s így illetéktelen megadóztatásokból kifolyó túlkapások ellen. Minélfogva azon nézetnek adunk kifejezést, hogy ez ügyben világi hatóságok beavatkozása minden jogalapot nélkülöz sőt veszélyt is foglal magában, mert az állam s az egyház közötti egyáltalán nem kivánatos, sőt veszélyes súrlódásoknak, sőt harcznak vethetné meg alapját. Tudjuk, hogy az általunk kifejtett nézeteket sokan nem osztják, felvetettem a kérdést, jó lesz tisztázni az eszméket. Dr. Kovács István: A polgári iskola vitához. Korunknak s vele együtt társadalmunknak kiváló sajátsága a műkedvellés, vagy ha érthetőbb hangon akarunk beszélni : a dilettantismus, amely dilettantisms a színpadon nem sok kárt tett, de annál nagyobb kárt tehet, ha komoly vitális érdekek körül akarja magát minden áron érvényesíteni. Ha van komoly vitális kérdés, melynél a dilettantismus igazán kárt tehet, ki kell mondanunk, hogy az oktatás és nevelés kérdése ezek közé tartozik. — E rövid bevezetés után egyszerűen jelezni kívánom, hogy polgári iskolánkról s az azzal szemben az újabb időben oly erősen hangsúlyozott vádakról akarok szóljani. Furcsa sors jutott ennek az iskolának, mely mikor küzdelmes létét megkezdette, senki sem volt tisztában vele, hogy tulajdonképen miért, kiért és kikért létezik, s mert senki sem volt vele tisztában, mindenki azt követelte tőle, hogy mindenért és mindenkiért, s különösen hogy ő érte létezzék. És mert minden igényt s mindenki követelését kielégíteni nem bírta, előállt az egyik s erősen hangsúlyozta, hogy a polgári iskola tanárai nem tudják felébreszteni az ő fiacskájában a tanulási kedvet, ami talán nem is létezett; a másiknak a volt a baja, hogy mert fia még csak közepes lángésznek sem született , még elégtelen osztályzatot bátorkodott kapni; a harmadiknak panasza az volt, hogy bár az ő fia tudja az Ur imádságot, a hittanból mégis megbukott; előállt a negyedik s nem birt fejébe menni, hogy az Ő fia kedvéért miért nem tanítottak külön természettani földrajzot, mert hát íme az ő surculását e miatt nem vették fel a gymnasium következő osztályába. Valóban uraim, csak azon kell csodálkozni, hogy elő nem állt még valamelyik csizmadia s nehézményül nem említette fel, hogy az ő polgári iskolába járt fia még ma sem tudja a talpba függélyesen beverni a faszeget, pedig a függélyes vonalról mégis csak eleget hallott; vagy hogy valamelyik cserepes nem botránkozott meg azon, hogy hasonló polgári iskolai qualificatójú fia, nem tud eléggé bizarr carricaturákat festeni a kiégetett fazékra; vagy hogy a mészáros nem emel panaszt, hogy a méterrendszert a polgári iskolában megtanult fia, még ma sem tud pontosan kivágni egy kiló húst, hogy az több ne legyen, vagy belőle ne hiányozzék! Szóval, kritika elől, kritika hátul, kritika mindenütt! És minő kritika! A polgári iskolával szemben megújult kritikára kell jelenleg észrevételt tennem. — E kritika hangsúlyozza, hogy a tanári kar nincs tisztában a polgári iskola feladatával. Hogy a tanári kar mennyire van és mennyire nincs tisztában, nem részletezem, de tudom hogy tisztában van. Nagyobb baj az, hogy a közönség nincs vagy nem akar tisztában lenni vele s még nagyobb baj az, hogy közibünk is becsapott az országos tanügy azon járványos, még pedig országosan járványos nyavalyájának bacillusa (bocsánat a hasonlatért orvos vagyok tehát szakmámból veszem a hasonlatot, melynek neve: mania gymnasialis chronica insanabilis. Legnagyobb baj pedig az, hogy az országos járvánnyal szemben még a közoktatási miniszternek a parlamentben tett drasticus nyilatkozatai sem bírtak még idáig eléggé gyógyító erővel. Hogy aztán a mi polgári iskolai tanári karunk sem bír e kivülről reáható lökésnek teljes eréllyel ellent állani , az lehet az ő hibájuk, de ő hibájuk mellett: a mi bűnünk. A mely bűn maga után vonja azon amphibialis állapotot, a mely amphibialis állapot sok bajnak forrása. — Ezt nem lett volna szabad a bírálónak felejteni, ha bírálata alapos akar vala lenni! Második nehezmény ami felhozatik: az átmenet a szakrendszerről az osztályrendszerre. — Itt elég legyen annyit mondani, hogy maguk a szakértők között eltérők a vélemények a felett, hogy a középiskolák alsóbb osztályaiban melyik rendszer előnyösebb s ott ahol a nézetek eltérők, egyik nézet épen oly jogosult mint a másik. Ha van, ami elfogadható alapokra helyezkedve megróható, egyedül az, hogy ez átmenet nem fokozatosan, hanem egy ugrással s hat télen történt, hogy miért, annak taglalására jelenleg e lap hasábjai elegendő tért nem engednek. De ha hibául róvjuk ezt fel a tanári karnak, épen oly hiba volt az iskolaszéktől, hogy ezt behatóbb pedig a tanerők mérlegelését nélkülöző mélyebb bírálat nélkül, oly könyeden átbocsátotta tanácskozásának retortáján. Jön végül a legközelebbi iskolai év eredményét feltüntető évi értesítő azon szomorú adata, hogy aránytalanul sokan megbuktak s lettek ismétlésre utalva. Ergo: a tanárok nem tudnak tanítani! — Na már uram, ha az a tanári kar, csak legtávolabbról is sejthette volna azt, hogy ebből tanári képességük ellen még fegyvert is lehet kovácsolni, nagyon egyszerű dolog lett volna mindegyik tanulónak jó osztályzatot adni, amikor aztán a kritika szerint mindjárt tudták volna tanítani! De aztán nem lett volna-e az eljárás több mint a tanári nemtudás ; nem lett volna-e ez határozott és pedig mystificatio az illető szülőkre nézve. Végtére is a tanítás s annak eredményessége épen oly relativ valami, mint minden a világon s valamint lehet valaki igen jeles orvos, még ha egy bizonyos esztendőben sok beteg találna is meghalni, mert épen — valami veszélyes járvány uralkodik, s valamint lehet valaki nagyon tanult és alapos képzettségű ügyvéd, ha azon fatalitás találja is érni, hogy egy bizonyos évben sok desperatus ügy kerül kezébe, melynek legnagyobb részét elveszti; valamint a legszentebb életű papnak is lehetnek feslett erkölcsű,számos hívei; épen így lehetnek a legképzettebb tanároknak is egy bizonyos időben, esetleg silány tanítványai. Nem szabad figyelmen kívül hagyni azt sem, amit mindenki tapasztalhatott aki neveléssel és tanítással foglalkozott vala, hogy akárhány előbb szorgalmas, igyekvő gyermeknél mintha sajátos metamorphosisen menne át, szorgalmas igyekezete a szó teljes értelmében úgy megcsappan, hogy az észlelőtt valóban bámulatba ejti vele s ez különösen megszokott történni az úgynevezett kamasz-években (németül úgy hivják, hogy Tölpeljahre) a mikor a serdülő ifjú hasonlít a vén borjúhoz, melynek húsa szeletnek már vén, rostélyosnak pedig még nem való, a mikor se főve, se sülve nem jó s nincs emberi erő, mely rajta valamit idomítson s várni kell vele. A kritika ha az helyes: mindig üdvös, eredményében termékeny; ha nem helyes: a kritizálót teszi elsősorban is kritika tárgyává. Dr. Kovács István Elrek. Lapunk tisztelt olvasóinak boldog uj évet kívánunk. Lapunk mai — az uj évfolyamnak első — számát a „Békés“ múlt évi előfizetőinek minden kötelezettség nélkül megküldjük. Miután a következő számot csupán addig beérkező előfizetőinknek fogjuk expediáltatni, tisztelettel kérjük az előfizetéseknek e hét folytán való szíves megújítását, nehogy a lap szétküldésében zavarok merüljenek fel. Egyúttal tisztelettel felkérjük lapunk barátait, hogy a „Békés“ számára — mely az új év folyamán az eddiginél is fokozottabb mérvben igyekezend kitűzött feladatának megfelelni, mely feladatát tetemesen megkönnyíti a legutóbb tartott megyei közgyűlésnek ama bennünket mélyen megtisztelő határozata, mely szerint a közérdekűbb hivatalos közlemények a „Békés“-ben rendszeresen közöltetni fognak, ami által lapunk a vidéki hírlap valódi missióját fogja betölthetni és ezáltal csaknem nélkülözhetlen orgánumává válik a községek elöljáróinak, nemkülönben a megyei közigazgatás iránt érdeklődő igen tisztelt bizottsági tagoknak is, lehető széles körben ajánlani, s részünkre előfizetőket toborzani szíveskedjenek. A Békés előfizetési díja egy évre 5 frt, félévre 2 frt 50 kr, negyedévre 1 frt 25 kr, mely összeg legczélszerübben postautalványon a „Békés kiadóhivatalának Gyulán“ czim alatt küldendő. Öt egyidőben beküldött előfizető után tiszteletpéldánynyal szolgálunk. A megye viszonya a „Békésihez. Kiirt czikk. Békésvármegye köztörvényhatósági bizottságának 1886. évi deczember hava 20-án s folytatva Gyulán tartott rendkívüli közgyűlése jegyzőkönyvéből 568/1886. b. gy. A vármegye közönsége által a községek pénzkezeléséről, valamint a megyebeli községek által alkotott különböző szabályrendeletek tárgyalása alkalmából felmerült indítvány folytán. Nehogy a vármegye bizottsága jövőben is az idő rö dósága miatt a nagyközönség érdekét oly annyira érintő hasonló lényeges ügyeknek a kellő tájékoztatás nélkül kényszerüljön érdemleges tárgyalásába bocsátkozni, elhatároztatik, hogy jövőre mindennemű szabályrendelet úgyszintén a megyéhez érkezendő s innen kiadandó nagyobb horderejű rendeletek, a megye központjában megjelenő „ Békés“ czimü hetilapban előre közöltessenek. Mely határozat végrehajtásával a megye alispánja megbizatik. Kelt mint fent, kiadta: Fopovics Szilveszter, in. 11-od aljegyző. Kedélyes estét töltött az önkéntes tűzoltó tisztikar karácsony másodnapján Dobay Ferenci tiszttársuk lakásán, a szives fiatal házigazda vendégszeretetében részesülve; az estély mindvégig fenkölt hangulatban folyt le és a késő éjjeli órákban ért véget. A megyei közigazgatási bizottság január havi rendes ülését f. hó 10-én fogja tartani. Halálozás: Keblovszky Lajos városunkban általánosan ismert és köztiszteletben álló polgártársunk e hó 28-án hosszas szenvedés után szerető leánya karjai között Teschenben (Slézia) jobb létre szenderült. Temetése nagy részvét mellett ment végbe. Béke hamvaira 1 V évi üdvözlés. A megyei tisztikar uj év napján testületileg tisztelgett szeretett alispánjánál, boldog uj évet kívánva. A tisztviselők érzelmeit Terényi Lajos főjegyző tolmácsolta ékes szavakban, mire az érdemekben megőszült alispán meghatottan mondott köszönetet. Házasság: Kohn Sándor orosházi fiatal kereskedő deczember 28-án délután vezette oltárhoz a helybeli izr. imaházban menyasszonyát Kohn Róza kisasszonyt, Goldstein Mór kereskedő kedves sógorasszonyát. nyelem fortélyai, míg a falak körül vannak majd remek, majd durva festményekkel. Ott látjuk egyiken amint a gazda uj magtárt építtet; közelben a cséplőgépek beláthatlan sora következik, míg jóval odébb egy agitátor hallatlan napszámot ígérve, erősen tüzeli a népet dologra. A másik kép egy házat ábrázol, melybe a szemtelenség legmagasabb fokával törnek be a végrehajtók. A harmadikon vidám szüretelők szidják a kiapadhatlan tőkéket s csak arra se érnek rá, hogy bámulhassák a folyton érkező s még alig kiforrázott hordókat. A negyediken rongyos didergő alakok sétálnak kényelmesen. Az ötödik tele van rakva kukoriczás zsákokkal, szájaikkal a hatodik kép felé, melyen egész botrányos sovány disznók gyakorolnak fenyegető szájtátás és harapási kísérleteket, az említett zsákok felé fordulva. A hetediken nincs semmi, de e helyett, a 8., 9., 10., l1. s valamennyi képen valami, melyek mindannyian azonos jelentőséggel bírnak. Már ez a csekély bevezetés, még inkább az általunk épen most kinyitott ajtón való betekintésünk bő alkalmat nyújt azon szép csínnal összeállított programm hazafiasságáról mely nekünk megengedi, hogy érezzük, miszerint ügyeink biztos kezekbe vannak letéve. Tehát meggyőződvén az uj esztendőnek sokat igérőségéről, hódoljunk a jelennek és üljük azt meg. Nagy ünnep van ma, tudjuk az uj év öröm, az ó pedig krokodilkönyöket hullat, míg szemeinkből a reménység mosolyai csurognak. Nagy ünnepet ülünk, nemzetközi ünnepet : itt tolakodik p. o. Szibéria ünnepe nemes ólomjának Sahara éghajlat alatt való makacs olvadása, vízbe öntése s átváltozása közbeni jövendőmondásaival. Mint nagy-brittaniai ködfátyol, lebegnek szemeink előtt az örökmúlt soha nem feledett pillanatai. Mint olympiad játékok tűnnek fel előttünk a lefolyt időkbe plántált lakodalmak, disznótorok, névnapok, batyubálok s több e kasztokba vágó hasonlatosságokkali küzdelmünk. Egész norvégiai esthalfogásra emlékeztet bennünket egyes eltöltött kártya-, tdea- és zeneestélyek karhatalommali szelíd kézre kerítése. Mint Róma épülése, oly megfoghatlan módon jutottunk birtokába oly sok kedves emléknek, miket ereklyeként őrizünk meg az uj esztendő Wertheimkasszájában. De ki tudna mindent mihez hasonlítani ? egyedül az összes elmúlt évek könyvének dicső lapjain feljegyzett adatok kezeskednek az ő esztendő nemes elcsapásra méltó, hozzánk való ragaszkodása általi fokozatos életrevalóságáról; de ha a kimerültség, a mindenki részéről való szidás általi unatkozás és ballépései által magára vont ellenszenv általi félelem bágyadtá, elkeseredetté akarták is tenni, — mindig voltak a nagy helyzet által időről-időre támasztott eszközként szolgáló események, melyek ruganyosságot, uj lendületet s életet kölcsönöztek elidegesült természetének. Ily lehangolt állapotában vállalkozott az első nagyobb szabású lépésre az esztendő nyakára egész váratlanul törő kolera. Nagy volt az ijedelem, melytől alig bírta a nálunk is látható volt holdfogyatkozás a figyelmet elvonni. Még le se csendesült az elragadtatás, melyben az uj lovas kaszárnya megnyitása hozta, — miközben persze nem hagyta magát holmi tengeri I dunai hajótörések, szerb-bolgár veszekedések, hadi készülődések, öngyilkosságok, bányaégés, képviselőválasztások és bukások által zavartatni, — még az uzsorások királya , Hay Bernát be se volt csukva, még a történelmi kiállítás bájaitól való lelkesülés be se csendesedett, még a franczia minisztérium meg se bukott, már azelőtt vagy három jó hírnévre vergődött angol szállt be komoly szándékkal a legalább is egy milliót vontató vasúti postakocsiba, kiknek kiszállásuk alkalmával történt őszinte rablás nagyszerűségétől eltekintve, még mindég élénk emlékezetünkben vannak a spanyolországi és aradi színházégések, hanem beleszámítva mindezeket, sokan azt állítják, hogy az óévnek csak akkor látták fejét csóválni, mikor az Edelsheim-Janszky ügy oly szomorú legombolyitást nyert. De hogy egy igen szépen sikerült meglepetést szerzett Munkácsy Mozart halálával, azt még az esztendő bő de rósz termése is elismeri, sőt a meglehetős lábon álló pénzszükség se tagadja, hogy ez az esztendő bizony jobb is lehetett volna, node egy elfogadott példabeszéd után: a megholtakról ha egyebet nem tudunk, hát jót beszéljünk. Mondjuk el hát, hogy megtette kötelességét, és ha a passzus kezében van, mehet a többi csomagok közé. Ami neki nem sikerült, talán sikerül a másiknak, és bár ez se sokkal jobb képű, bár nem sokkal többet ígér, mindazonáltal adjuk meg magunkat azon határtalan bizalomnak, mely ötét oly magasra állítja az eddig elkergetett tehetetlen esztendők fölött. Mondjuk el hát: adjon az ég neki erőt, szorgalmat, gazdagságot, kitartást, egészséget s jólétet, hogy várakozásunknak megfelelhessen, hogy ha majd jön a beszámolás nagy napja, ne kellejen az utókor előtt pirulnia, hanem a megelégedés és hála virágaival megkoszorúzva dobhassuk oda, hol hozzá méltatlan elődök, nyelvöket az éhségtől kiöltve várják, hogy — elnyelhessék. w.