Békés, 1894 (13. évfolyam, 1-52. szám)

1894-01-07 / 1. szám

­.Gróf Wenckheim Krisztina 1872-ik évben , férjhez menvén, gyámi és nevelői teendői meg­szűntek s így egészen egyházi és népnevelési te­endőinek szent­elhette magát hívei között; mit oly lelkiismeretesen teljesített, hogy kigyósi hí­veinek szeretetét annyira birta, miszerint távozása alkalmával gyulai plébánosnak, 1873-ik évben, könyek között búcsúztak el tőle; és ha néha­­néha, rendesen a búcsúra, kígyósra jött, serege­­sen tódultak szívből fakadt üdvözletére. Gyulára 1873-ik évben választatván meg plé­bánossá, kegyurasági ajánlat folytán egyhangúlag a hívek által, plébániáját 1873-ik évi augusztus 15-én foglalá el; a hívek szívből fakadt örven­­­dező bevonulást rendeztek tiszteletére s nagy számú közönség kíséretében vonult a templomba imáját működésére segélyt kérőleg emelni az ég Uráh­­oz. 1873-ik évi augusztus 15-étől egész 1894. év január 4 éig működött Gyulán hivei között, min szeretői Telkipásztor, híveinek valódi atyja; a­­ bármi viszontagságaikban, bajaikban hozzá­­ for­dúltak, sohasem vonta meg tőlük tanácsát, se­gitő kezét. Mint a rom. kath. h­iveknek vallási és ne­velési feje, éleszté a vallásosságot és nevelés ügyet, az iskolák szaporodtak, a tanítók­ helyzete javult, úgy hogy ma a katholikusok nevelés­­i ügye úgy a fiú, mint a leánygyermekeknél a kor szín­­vonalán áll. Lelkesen karolta fel a gyulavidéki tanítók sorsát is, buzdítólag hatott önalkotta tevékeny­­ségükre, mint az egylet elnöke, évenkint a szűnt idők vége felé megtartván gyűlésüket, az ő ven­dégszerető házában találták mindenkor barát összejöveteleiket. A vallási müizlés tekintetében szorgalmasan működött; a templomok diszitése, temetők ren­­dezése, híveinek vallás-erkölcsi oktatása minden­kor szivén fekvő kötelessége volt; szegények elhagyottak segélyezése, szorultak sorsár­ enyj­hitést élete feladatának tekintett; és őszintém mondhatjuk, hogy a ki utánna jön, e téren neh­e­z­en megoldható feladatba ütközik. Mint a város polgára, annak minden kultu­rális mozgalmaiban nemcsak tevékeny részt vett hanem több esetben kezdeményezett is; — ésj kezdemény­ezései maradandólag fogják em­­lékét az utódok szivébe vésni. Gyula városa ujabbkori fejlődésének kezdetei azon évre esik, melyben közöttünk lelkipásztor il állását elfoglalta. A múltak ismerethiányból eredő mulasztásainak pótlásait ez évnek kellett meg­kezdeni; a rendezett tanácsnak ez évben történt megalakulása reményeket költött a város jövő fejlődéséhez és e reményeket teljesíteni kellett spáidén polgárnak, ki a szervezés ez eszméinek barátja volt. A haladás felé­­ törekvésnek a város közügyeiben mindenkor barátja, szószólója volt. Az akkor létesült községi polgári iskolát feleke­zeti jelleg nélkülisége mellett is melegen pártolta; — az utak, utczák rendezését, városi" világítást, rendszeresített tűzultászatot nemcsak pártolta, de anyagi erejéhez mérten elő is mozdította. A város vagyonosodása mellett a polgárok kényelmét és szórakozását is szem előtt tartván, maradandó emlékeiül a kis-péli legelő megvételének és a népkert és az abban levő díszes pavilion létesü­­lésén­ek tettei az ő emlékéhez lesznek mind­enkor fűződve : ezek hirdetni fogják azt, hogy Göndöcsi Benedek szívóssága emelte azokat a jelen nemze­déknek és az utódoknak, a­kik ezen kezdemé­nyezett és végrehajtott alkotásait hálásabban fogják fogadni, mint a jelen nemzedék egy része. Maradandó emlékül kell betudnunk alkotá­sainál a városi regáje-váltság keresztülvitelének előmozdítását, a­melyhez oly sok szép, de mi kétes remény fűződött; ha 6 évvel előbb történik meg, ma Gyula városának ezrekre rugó jövedelme van kulturczélokra. Nem részakarat, de bizalmat­lanság és értetlenség szavazta le akkor; később a viszonyok mást határoztak s az ő akaratán kí­vül kell megnyugodnunk a megtörténtben. És ezekben csak egy részét soroljuk fel húsz évet meghaladott körünkbeni működésében; a többit avatottabb toll van hivatva megírni; mi a veszteség fájdalmának érzete alatt állva csak azon kérdést vetjük fel, hogy mindazokért a mi­ket tett, volt-e elismerés, volt-e hála? Volt, — és nem is volt. — Volt, — mert városunk közönsége két ízben is megtisztelte a legmeegtisztelőbb állással: az országgyűlési kép­viselőséggel ; ezt megtette a múltban másokkal is; harmadszori felléptéről szólni nem tartjuk il­domosnak. Megtörtént dolgok felett ne a jelen ítélkezzék: hagyjunk munkát a jövőnek is. Mint e város országgyűlési képviselője meg­állta helyét az országházban és megállta helyét Gyula városa közönsége körében. Ott a háznak a szorgalmas látogatója, minden fontosabb kérdés­ben választóinak adott programmjához hű szava­zója volt. Itt minden embernek, ki hozzá fordult és városának is többször igénybe vett lelkiisme­retes, szorgalmas, munkás közbenjárója, közvetí­tője volt. A siker biztosítása mindenki vágyának kívánságának — hatáskörén kívül esett. Országgyűlési képviselői működésének be­fejezte után öt év óta körünkben hivatásának élt • izgő-mozgó természete folyton tevékenységre jel­­entette és a szenvedett méltatlanságok után fe­­litt és tovább működött a város és hitközsége, javának előmozdításán. Ezen időre esik befejezést nyert terve, a róm. kath. hitközség bérházának felépítése is, melyet a jelenlegi egyháztanác­csal karöltve hajtott végre és a mely nevének és ál­dásos működésének emlékét az utókornak a róm. kath. hivek körében mindenkor hirdetni fogja. Ezen utolsó működéséről tanút tevő emlék­irat már sajtó alatt van; utolsó kéziratát várat­lan és hirtelen halála előtt két órával küldé a nyomdába s így utolsó nagyra törekvő alkotásá­­nak művét már nem fogja olvasni, de a gyulai róm. kath. hivek, ha kezükben lesz, örökségül adják át utódaiknak, hogy néha-néha kezükbe véve, buzduljanak az egyszerű pap tettein, a ki az emberiség, városa és híveinek útmutatója és a jövőre irányadója volt. A­mit elmondtunk, az egy két évtizedre szóló áldásosan működött életpályának befejezett története. — — Saját szavait idézzük az el­hunytnak, midőn rövid czikkünket befejezzük: ,Szegény­ fiú voltam, de az Isten földi javakkal megáldott; e javakat igyekeztem embertársaim­mal megosztani és azokból néktek is juttatni; szerencsés voltam az életben, mert a­mit mond­am, vagy kívántam, legtöbbször váratlanul is beteljesült; éltem hátra levő napjaiban azt óhaj­­onám elérni még, hogy mint Pusztaszer apátja a nemzet fennállásának ezredéves ünnepé!­én Is­tenemhez a hálafohászt a szent miseáldozatban n bocsássam fel az éghez Pusztaszeren, — és hogy Gellérthegyen a magyar Pantheont felépitv ássam ; akkor azután bocsássa el az Ur az 6 sze­gény gyarló szolgáját“.*) Dobay János. Eltemették, a mi gyarló volt: — örökké ! a magasztos, — a jó szív a nemes lélek mléke. S mily különös az életfolyása. Ez a nemes lélek, ez az áldozatkész szív , a hatalmas közjóra törekvő erő, nem érhe­tett el azon térre, mely után vágyott, melyen jósága, áldozatkészsége, még nagyobb kiterjedésű evékenységet keresett. De ha nem nyert is kellő méltánylást a szívjóság, lélek nemesség erénye az egyházi pá­l­yán, ha a közjó előmozdításában fáradhatlan gyenessége leszorította is hivatása körében ad lehaladásás útjáról: fölemelték őt a szegényes rvák, özvegyek, a szenvedő szűkölködők, fele­melték szíveikbe­ s ott helyezték el nevét az emlé özet oltárára, s midőn már csak a kötelesség és meri s tartja fenn azok neveit, kiknek szűk eleműsége rögöt vetett előhaladása elé: a ke­­vdlet, a szenvedők el nem enyésző halála én utalja Göndöcs Benedek áldott emlékét s másba foglalja nevét. §1 By, *) Sajti­ szavai Dobay Jánoshoz 1887. febr. 2-án Buda­pesten. A gyulai róm­. kath.hitközség. A gyulai róm. kath. hitközség egyház­­inácsa pénteken délután 4 órakor az elhunyt­ főpap emlékének köteles tisztelete és hálája és óvása indokából összegyűlvén, e gyűlést ''erényi Lajos a tanács világi elnöke, a kö­v­etkező beszéddel nyitotta meg: Mélyen tisztelt Egyháztanács ! A mellettem álló szék üres volta kényszerü­­gy szomorú kötelességre, melyet az önök megbí­zásából elfoglalt világi elnöki tisztem ró­lam. Göndöcs Benedek egyházi elnökünk váratlanul jobb létre szenderült. Megszűnt dobogni az a szív, mely az emberi szeretet legmesszebbre menő áldásait elbivatva szerté hinteni. A jók és igazak hazájába költözött egy lélek, ki a haza érdekét szolgálva, hitközsége javára, vá­rosunk jobblétének emelésére munkálkodott. Nem kísértem meg érdemeit elősorolni, akár­merre ford­ülünk, dicsérik munkásságának látható jelei. Ez általunk szeretett városban nem volt intéz­mény, melynek ő tagja ne lett volna, de volt szá­mos egyesület, volt számos társulat, mely őt elnö­kül tisztelte, és nem volt ezek között egy sem, me­lyet a virágzás fokára omolni nem törekedett volna, melytől anyagi s erkölcsi támogatását megvonta olna. Fejlődő üdülő­helyünk, a velünk szemben álló nagy épület dicséri tevékeny munkásságát. Tevékenysége általánosan tudva van, mely annyira fokozódott, hogy nyugalmat is jóformán a dologban keresett. Ha annyi köny hull a koporsójára, mint a­mennyit ő szárított föl résztvevő szívével, segítségre kinyujtott kezeivel, elmondhatjuk, hogy úgy meg­siratva még nem volt senki. A mi veszteségünk a legnagyobb, kikkel hí­veinek, nyájának boldogsága előmozdítása végett egy szív, egy lélek óhajtott lenni mindenkor an­­­nyira, hogy emlékét magunktól­ elodázni lehetetlen, szivünkbe vésve kell azt magunkkal hordani. Ezen emlék, melyet ő magáról nekünk hagyott megköveteli tőlünk, hogy irányában a tisztelet és hála adóját lerójuk. Ezek után indítványozom hogy: 1-ször. Az elhunyt főpap emlékét gyűlésünk jegyzőkönyvében örökítsük meg s juttassuk a gyá­szoló család minden egyes tagjának 2- szor­. Tegyünk legmélyebb fájdalmunk résének tanúságául a hitközség nevében rav koszorút. 3- szor. Kérjük fel Dobay János urat, sinkat, ki az elhunyttal évek hosszú során tó tül mintegy összeforrva közös eszmékért, közér­dekekért együtt küzdött, együtt munkálkodott, hog­y Írj­a fölött emlékbeszédet tartson. S mivel Doba úr nincs közöttünk, dr. Follmann János, Sár Sebes­tény és Cs. Demkó József urakból álló küldöttséget nevezzen ki, őt felkeresni s az emlékbeszéd tartá­sára fölkérni, 4- szer. A holnap délelőtt 10 órakor megtar­tandó temetésre testületileg megjelenni kérem az egyháztanácsot. A hitközség ezen indítványokat egyhangúlag elfogadta.­­J- Göndöcs Benedek. A városnak, megyénk­nek nagy halottja van. Megszűnt verni az a nemes szív, mely egy hosszú emberéleten él r­ind­g a mások javáért oly önzetlenül dobogott, ki élő megtestesülése volt a szén lírás ama szavainak „Szeresd felebarátodat, mint önmagadat.“ Mint jó katonát, őt is kötelességteljesitése közben érte utol a halál, mely szívszélhüdés folytán állott ugyan be, de a tényleges betegség a laborban ez volt, ami m­ár 4 év előtti meghűlés miatt minden télen ki­sebb mérvben kiújult. Mintegy hat hét előtt Ki­gyósról későn este kocsizván haza, lába meghűlt, a régi seb előtört, azóta estenkint kisebb láza volt, ami időközönkint megszűnt, de mely mellett jó étvágya és munkakedve a régi maradt, féléveken át dolgozott, rendezett s bámulatos előérzettel ipar­kodott befejezni és rendbenhagyni minden alapot, alapítványt, pénztárt, mely kezelése alá tartozott, és sikerült is neki elérnie és megnyugodnia, hogy ép halála előtti napon az utolsó pénztárt és a mult­­i számadást is pontosan rendbeszedve, lezárhatta. Halála csütörtök délelőtt pontban 3­ 412 órakor állott be. Előtte való estén igen izgatott volt, a járás és ülés egy idő óta igen terhére esett, de erős ener­giája dac­olt a testtel: egész éjjel kisebb lázban volt és semmit nem aludt, reggel kiszállt az ágy­ból, felöltözött, reggelizett, dolgozott, de minden talan elszenderedett, majd ismét ágyba kívánkozott, folyton fázásról panaszkodott: délelőtti 10 órától fogva mindig mélyebben elaludt, fázott, fel-fel riadt, eközben bal karját minduntalan emelgette keveset, de helyesen, összefüggéssel beszélt, ha ápolóit széli­ngatta, közben felült és levelet is irt. — Tizenegy óra táján hirtelen jelentkeztek a katasz­­troplia előjelei, szótalanság, elcsüggedés; a test szokatlan hideg lett, a mosolygó nagy kék szemek elhomályosodtak, egészen elcsendesedett. Ekkor Bazár segédlelkész feladta az utolsó kenet szent­ségét; utána nyugodtan feküdt mintegy félóráig, mialatt folyton ápolták, dörzsölték, de egyre hide­gebb lett s 5 percznyi csendes vívódás után örökre elaludt. Azt lehet mondani, hogy igazán csak el­aludt minden látszólagos szenvedés nélkül, egy arczizma sem változott el. Váratlan elhunytáról „a békésgyulai esperesi kerület papsága“, — a „békésvármegyei régészeti és mivelődéstörténelmi társulat“ — és a terjedelmes ro­konság adtak ki gyászlapokat. A hült tetemek még aznap este beszenteltettek és koporsóba helyeztettek, éjfélkor pedig a koporsó lezáratott és díszes ravatalra helyeztetett a Sál Jó­zsef temetkezési intézete által diszitett parochiális teremben, hol egész éjjel virrasztoitak örök álma felett. — Pénteken délutáni vonattal érkezett gróf Wenckheim Frigyesné, és remek koszorút helyezett egykori nevelő gyámjának koporsójára, s az előtte levő imazsámolyon hosszabb ideig zokogva imádko­zott. Megjelent gróf Wenckheim Géza és neje, és gróf­ Tamássy Dénes és neje is, ravatalára helye­zett koszorúkkal, utolsó búcsút mondani annak, ki egész életében az ő körüknek oly gyakori indító látoga­tója volt. Pénteken egész nap a hívek bucsujárásként lódultak ravatalához kifejezni a fájdalom érzetét az iránt, ki népének valódi gyámja, atyja volt. A kopor­sót és a terem falait díszesebbnél díszesebb koszorúk bor­ták. A temetés szombat délelőtt 10 órára lévén kitűzve, jóval azelőtt a templomtér már szorongásig megtelt a város minden rendű és rangú közönségé­vel, felekezeti különbség nélkül.­­ A temetési szer­tartást Széchényi Jenő nagyváradi kanonok infulával, és mint diakónusok Széchényi Lajos ujkigyósi és Grócz Béla endrődi plébánosok végezték, a dalárda közreműködése mellett, melynek szivinditó dallamai, mélyen bevésődtek a je­onvolt nagyszámú gyászoló közönség szivébe.­­ Az impozáns temetési gyászmenet csak lassan volt képes megindulni, és csak lassan is ha­ladott a széles aradi után több mint egy kilométer hosszban; eleje a temetőnél, vége még a város végén volt, a gyászkocsit két külön gyászkocsi követte a koszorúk halmazával, melyet az elhunyt tisztelői rava­talára helyeztek ; a tévés temető nagy részben megtelt, úgy,hogy a lelkészek és koporsó csak lassan jöhettek a sír helyére, a Wenckheim grófi családtól az elhuny­nak még életében átadott kriptához.­­ A szokásos vallásos beszentelés és az ur ima befejezése után a dalárda zenditette rá búcsúzó dallamát, melynek vé­geztével Dobay János a gyulai róm kath. hitközség tanácsa nevében a következő szavakkal vett búcsút a felejthetetlen lelkész és az egyháztanács elnöke hült poraitól: „ Dicsöült halott! Hőn szeretett már csak volt lelki atyánk ! Koporsódnál állok végutadon, mely az enyé­ Bl kil det^ fiSkfj ólaiul a halál nemcsak mozdítása tevékenységi kezdeménye» nőt mi többig alig leszünk isJ­ Alkotásaid egylet árván marad nyomodba lépni ? tanáért szivvel kérdezik : ki fog a­­ j^^Tnrni, nemes szivével vezérünk volt? szívós akaratod tanú­­jele a népkert, kérdi, fogok-e odafejlődni, ahová te akartál emelni ? csak néhány hét előtt megkez­dett Erkel-szobor gyűjtésed oly férfiút keres, ki an­nak létesítését akarat erejével a megoldáshoz ve­zesse. Egyletek, körök, társadalmi mozgalmak nél­külözik részvétedet, tanácsodat, segélyedet, intel­medet. Egyházad népének jövő teherkönnyítése utolsó monumentális gondolatod és tetted által vajjon fog-e haladni az általad kijelölt úton? mind oly kérdések, melyek elé aggódó, borús gondolattal tekintünk. Te voltál az útjelző, mi voltunk, vagyunk és maradunk azok, kiknek jövő haladásában a te álta­lad jelzett út a valóban irányt adó lehet. Gyermeki szeretettel és legfájdalomsujtóbb szivérze­ttel válunk el tőled. Porhüvelyed az enyé­szeté, de emléked sziveinkben örök, követendő példa leend az mindenkor nekünk, mint kell élni, hatni és működni. Ami benned múlandó volt, azt látni nem fogjuk, a sír örök éje takarja azt el tőlünk, de örök szel­lemed, mely szent hitünk szerint nem hal meg, ál­­dólag fog virrasztani az idők végeiglen fölöttünk. Menj az enyészet utján az örök boldogságba, a­hova mi is egykor követni fogunk.. Jév/IA-sAstlftítTS köszöntésünket: — A viszontlátásra! — Hisz meg­halunk mi is! — de feltámadunk! Amen. Göndöcs Benedek ravatalának koszorúi: 1. Gróf Wenckheim Frigyesnétől. Pom­pás élővirág koszorú, fehér nehéz selyem szalagon e felirat: »Feledhetlen gyámjának, Krisztina«. 2. Élő virág koszorú, fehér szalag: »Szeretett barátunknak, Gróf Wenckheim Frigyes, Rika, Kriszta, Józsi, László, Pál, Matiska és Ilona“. 3. Élő virág, fehér szalag: „Gróf Almássy Dénes és neje“. 4. Élő virág, fekete óriási szalag: „Gr. Wenckheim Jenni, Háladatos emlékéül“.Gr. Wenckheim Géza. 5. Élő virág, fehér szalag: „Gr. Cziráky Luizett és Constance. A család részéről: 6. Fekete szalag, élő virág: „ ,­ Bencze bácsinak a Gerlóczy-család.“ 7. Fehér szalag, élő virág: „A jólelkű Bencze bácsinak a Göndöcs-család.“ 8. Fekete szalag, élő virág: tétlen, szeretett jó nagybátyjának, Józsefné, szül. Göndöcs Mária“. 9. Fekete szalag, élő virág: nagybátyjuknak, Dobosiék. 10. Fekete szalag, babér koszorú: „Bázel család a jó Bencze bácsinak“. 11. Fekete szalag, élő virág: „Fuchs­­család, a felejthetetlen rokonnak“. 12. Lila szala keresztapám Hahóthy Irén“.és 13. Babér koszorú ibolyával, fekete szalag. „Szeretett egyházi elnökének a gyu­lai róm. kath. hitközség“. 14. „A gyulai­ honvéd tisztikar, mély tisztelete jeléül“. Fekete szalag, havasi rózsa koszorú. 15. „A békésmegyei régész-egylet, áldo­zatkész elnökének“, kék szalag. 16. „A békésmegyei takarékpénztár egye­sület, felügyelő-bizottsági elnökének“. Élő virág, fehér szalag. 17. „Érdemes elnökének az ipartanodai bizottság“. 18. „Az élő rózsafüzér társulat“. 19. „Feledhetlen pásztorának a magyar földész társulat“. Rózsaszín szalag 20. „Feledhetlen elnökének, a kath. kör., Lila szalag. s a babér koszorú: „Kedves szeretett nagybátyámnak, Jó „Feledhe-Horváth „Szeretett

Next