Békés, 1910 (42. évfolyam, 1-52. szám)

1910-01-02 / 1. szám

2 BÉKÉS 1910. január 1. A most említett aradmegyei érdekeltség, a cukorgyár helyét illetőleg Gyula városa mellett foglal állást. Sajnálattal értesülünk róla, hogy a Gyu­lán létesítendő cukorgyár mellett más moz­galom is indult meg, amely a cukorgyárat Békésnek óhajtja , sőt Békés község képvi­selőtestülete csütörtökön tartott közgyűlésé­ben ily irányban akció indítását is elha­tározta. Lapunk tradíciójával jutnánk ellenke­zésbe, ha bármily olyan mozgalommal szem­ben állást foglalnánk, amely Békés község kulturális vagy közgazdasági haladását tűzi ki céljául. És ha ez alkalommal mégis kel­letlenül fogadjuk és nyilatkozunk a békési akcióról, ezt nem gyulai lokálpatriotizmus­ból és nem is Békés község ellen cselekes­­­szük, hanem ama meggyőződéstől vezérel­tetve, hogy a békési akciónak nem az lehet az eredménye, mit különben örömmel üdvö­zölnénk, tudniillik hogy a cukorgyár tény­leg megvalósuljon, hanem legfeljebb az, hogy a békési mellett a gyulai cukorgyár létesí­tését is megakadályozná, vagy legalább­is megnehezítené. Ismételnünk kell ugyanis, amit, mielőtt a békési akcióról sejtelmünk is lett volna, sőt mielőtt ez az akció egyáltalában megindult volna, előző cikkeinkben fejtegettünk, hogy egy új cukorgyár létesítésére nézve az a döntő kö­rülmény, hogy a minimális cukorrépa ter­melési területet minden eshetőséggel szem­ben biztosítsa. Ezen a biztosításon szenve­dett hajótörést a nagyváradi cukorgyár esz­méje is és legjobb meggyőződésünk szerint ugyanez hiúsítaná meg a Békésre tervezett cukorgyárat is. Bármennyire óhajtandónak tartjuk ugyanis, hogy kisbirtokosaink is ter­meljenek cukorrépát, ami remélhetőleg meg is fog történni, maga a cukorgyár prospe­rálása csak akkor van biztosítva, ha a kis­birtokosoktól teljesen függetlenül, a cukor­termelési területet maguk a nagybir­tokok és pedig kötött természetű nagybirtokok garantálják. Már­pedig kimutattuk és min­den kétségen felül áll, hogy ilyen, már tényleg nagyban termelő, részint részint ter­melhető nagybirtokoknak, aminek a gyula­vári­, sarkadi, kisjenei, tamásdai, stb. ura­dalmak, központja s közlekedési utak folytán legalkalmasabb helye három vármegyére ki­­terjedőleg elsősorban — mondhatnánk — kizá­rólag Gyula városa, mely azonkívül hogy a legalkalmasabb központ, a legideálisabb és legmegfelelőbb területtel rendelkezik és bo­csát rendelkezésre a cukorgyár részére. Azok a megnevezett aradmegyei és a nagyváradi cukorgyár elejtése folytán Békés vármegye közvetlen szomszédságában levő biharmegyei nagybirtokok is érdekelve vannak, hogy a cukorgyár Gyulán létesüljön, még pedig — egy pillanatig sem áltatjuk magunkat, hogy csupán Gyula városa iránti szimpátiájukból kifolyólag — hanem azért, mert a cukor­gyár létesítése érdekükben áll és ez csakis Gyulán valósulhat meg. Megengedjük, hogy egy békési cukor­gyár is tekintélyes érdekeltséget képes volna kielégíteni, de az arad- és biharmegyei ér­dekeket nem elégíthetvén ki, korántsem cso­portosíthatna annyi érdekeltséget, amennyi a cukorgyár létesítéséhez feltétlenül szüksé­ges. Azt pedig határozottan nÍJítjük, hogy a szorosan vett békés megyei érdekeltségre nézve is elsősorban az a fontos dolog, hogy közelükben biztosan épüljön cukorgyár, ami csakis a bih­ar­es aradmegyei érdekeltséggel karöltve, vagy Gyuláin, vagy ha itt nem, akkor sem­ Béké­sen, sem máshol nem fog megtörténni. A békési mozgalommal szemben, mint amely a vidékünkön egyáltalában létesülhető cukorgyárat alkalmas megnehezíteni, ennyit kötelességünknek tartottuk elmondani. A vármegye közgyűlése. — December 2­9ón. — Bé­kés vármegye törvényhatósági bizottsága téli rendes közgyűlését december hó 29-én tartotta meg. Ambrus Sándor alispán elnöklete alatt a közgyűlésen elég szép számmal jelentek meg a bizottsági tagok ; az érdeklődést különösen a pót­adó kérdés, a közigazgatási bizottság tagjainak és a megyei földadó bizottság tagjainak megválasztása keltette fel. A közgyűlés lefolyása­­ általában nyugodt és higgadt volt és bár egyes tárgyaknál élénk és tem­peramentumos viták keletkeztek, a tanácskozások heve még­sem hágta át sehol sem a megengedett korlátokat. Csupán a megyei földadó bizottság tag­jainak választásánál látszott úgy, mintha vihar volna kitörőben azért, mert a törvényhatósági bizottság egy részének az a törekvése, hogy a földadóbizott­ság tagjai közzé, az általuk elkészített tisztán sze­replő egyének jussanak be, a törvényhatósági bizott­ság azon előzetes h­tározata folytán, hogy a bizott­ság tagjainak számát járásonként állapította meg, nem érvényesülhetett. Azonban az elnöklő alispán­nak a tanácskozások vezetésében megnyilvánult biz­tos és erélyes fellépése a szenvedélyeket hamarosan lecsillapította. A közgyűlés lefolyásáról az alábbiakban szá­molunk be: Jelen voltak: Ambrus Sándor, dr. Daimel Sán­dor, Moldoványi János, Lukács Endre, dr. Berthóty István, dr. Konkoly Tihamér, Popovits Szilveszter, Sárossy Gyula, dr. Szirbik Bálint, dr. Stojanovics Szilárd, dr. Kun Pál, dr. Wieland Sándor, Seiler Elek, dr. Kulin Mór, dr. Zöldy János, Szabó Emil, Schmidt Iván, dr. Vaugyel Endre, dr. Lovich Ödön, dr. Bucskó Koriolán, Perszina Alfréd, Szikes György, dr. Lindenberger János, Beliczey Géza, Seiler Vilmos, dr. Török Gábor, Schmidt József, Ilázy Imre, dr. Szegedy Kálmán, Megele Béla, Veres József, Popovics M. Aurél, id. Kocziszky Mihály, dr. Igaz Pál, dr. Urszinyi János, Szabó­ János, Torkos Kálmán, Böhm Miklós, Markos András, Fábry Károly, Szondi Lajos, dr. Simonka György, Benedikty Gyula, dr. Ladics László, dr. Martos József, Nagy A. Imre, Heiner Béla, dr. Haviár Gyula, Erdős István, dr. Follmann János, Mester Gábor, Bitsek János, Kovács Pál, Fejér László, Linszky Ferenc, Vakarcs János, Erdei János, Durkó Gergely, Pikó B­ea, Remecky Ferenc, Tardy Lajos, Korcsok János, Péteri József, Wagner József, Koren Pál, Sebők Sándor, Pardi János, Reisz Simon, dr. Kiss László, Petneházy Ferenc, Bikády Antal, Gret­sperger József, Tahit Mihály, Szathmáry Gábor, Puskás László, Hegedűs Béla, K. Sch­rifferfe József, Máncsy Aurél, ifjú Steigenwald Ferenc, Kovács L. Mihály, Pusztay Mátyás, Uh­rin Pál, Borsóthy Géza, Ivvanka Mihály, Kovács Mátyás, Tóth Sándor, Huszár Pál, Vincze Dániel, Morvai Mihály, Bohus M. György, Südy István, Metz Antal, Vidovszky Károly, Laurinyecz János, Janovszky János, E. Schrillere István, Soós István, Kliment Sz. János, Szabó A. András, Seres András, Zelenyánszky Mihály, Dán József, ifjú Kocziszky Mihály, Freuder Mór, Pap József, dr. Bikády Antal, H. Kis Ferenc, Hursán György, Achim H. Pál, Vandlik Mátyás, Hunya Mihály, Tóth György, Bulla Sándor, dr. Zöldy Géza, Pettner József, Szekerka György, Szabó Benedek, Kristóf János, Kelenta Mihály, Hrabovszky Pál, K Horváth Sándor, Aszalay Gyula, Viskovics Ignác, Botyanszky Mihály, Sánta Lajos, Szabó József, Lipták L. Pál, Szabó László, Litauszky Pál, Irányi Antal, Kollár Lajos, Monori Mihály, ifjú Winter P. Ádám, Soós István, Vámos Sándor, Bikádi József, ifjú Stefanovics J., N. Rau Mihály, Czeglédi Ferenc, Maczak György, Darabos János, Rau Ádám, Izsák Jakab, B. Nagy József, Kolozsy Endre, Sál József, Hrabovszky Pál, Bakucz Tivadar, Keim Dávid, Seiler Gyula, dr. Berthóty Károly, dr. Fáy Samu, Körber Tivadar, Ravasz Ferenc, Kocsondi Mihály, Kecskeméti Ferenc,J Kratoch­vill Gyula,­ Pfeiffer István, Novák Árpád, Szeberényi Zs. Lajos, Varságh Béla. — Haj, haj . . . A gondolatok kavarognak a fejében. Jó is­ , rossz is. Ki így, ki úgy . . . Egyszerre hátat fordít a földnek s felnéz az égre. A rongyos felhőkön is nehéz eligazodni. Jönnek, mennek . . . Senkié, vagy mindenkié. Ahogy vesszük. Annyi bizonyos, hogy nem harcol értük senki. Igaz, hogy nem is terem meg bennük a búza ! Csak ép az eső irányában kívánatosak ezek az égi vándorok, úgy a tavaszon, nyárelőn. De télen is jó takaró, ha hóvá vállik. A felhőbe se sok az álhatatosság. Néha nagyon elma­radnak valamerre. Az ember tekinget, lesi, várja. Nem jön. Még a pap is hiába imádkozik. Pedig a felhő is a földről kerül Lám, hogy füstölög most is fölfelé . . . Abból lesz az eső . . . Amint egyet fordul, rávetődik ábrándozó te­kintete a Julisra. Dolgos lány, annyi szent. Most is paszulyt vet kapa alá ... A paszulynak jó ára van kivált télen. De meg disznókörömmel kívánatos kolláció. Az ugyan nem jut bele. Pedig az lenne az élet. Ne csak mindig paszuly, meg kolompár. Néha hús is. De nincs. Nem jut rá . . . Juthatna ugyan. Ez a föld kiadná. Mír úgy, mint örökös, nem mint árendás Amikor se fele, se harmada nem szakadna ki belőle. Csupán csak az adó ... Az adó még nem baj. Az után szavalás jár. Mód, tekin­tély . . . Pedig lehetne. Egy szaván áll. Csakhogy az disznóság ! Aztán a Julisnak sincs rá hajlama.­ Nem mondta ugyan, de mutatja . . . Pedig segítene vele. Mit veszítene ? Így se kell jómódú embernek, amúgy is kerülne szegény legény. Az a­rabi gye­rek meg örüljön, ha módba jut. Ha meg nem tet­szik neki a jó sor, hát föl is ut, alá is. Nincs a Julishoz kötve. No, még nincs. Nem is lesz, ha­jpösztörködik. Csak ép a világ szája... A világ? Hát az mit tesz? Csal. Mindenki csal, csakhogy takar­gatják A módos emberek, urak, jobban is értik a titkolódzást. A szegény embernek meg minden a homlokára van pingálva . . . Megindult a mesgye szélén. A buzaszálakat­­ nézte. Szépen bokrosodik. Kellemes a szemnek. Jó föld. Nagyerejű. Hajtja a magot. Helyenként hara­gos-zöld. Oda valami hulladék került. Az a. Lám, a föld is szereti, ha keveredik Hol ez, hol az. Men­tül többféle, annál jobb ... Mikor a Julis mellé ért, észrevette nyakában az arany figyelőt. Amint hajukált, kicsúszott az ingváll alól Elmosolyodott. Aztán hirtelen ráncba szaladt a homloka. — Hm. Ezek már talán értik is egymást ? Rászólt : — Elveszted a patikus ajándékát ! Julis elvörösödött. Oda kapott a nyakához. Vince gazda elégedetten csóválta meg a fejét. Még nem értik. Ha úgy volna, akkor nem szé­gyenkezne. Hazudná, hogy vette, találta. — Jó van na . . . Bólintott egyet. — E ne szaka­d . . . Szép kis jószág . . . Aztán tovább lépegetett — Lehet, lehet ... — dohogott magában. A dűlő szélén, mintha csak kívánalomra, ott ült Gogolákné. Az erdőből bukkant elő Füveket szedett. —­ Mi a munka ? — kérdezte a vén boszorka. Bencze Vince rántott egyet a vállán : — Semmi . . . Csak így kerülök, fordulok. — Lesz rajta az idén is. — Van ezen mindig Elhallgattak. Bencze Vince a csizmája talpával vonalakat huzgált a földbe. — Hát a Julis ? — vetette föl az asszony. — Paszulyt vet. Gugolákné cihelődni kezdett. Nyilvánvaló volt, hogy menni akar. Bencze Vince köhintett egy-ket­tőt, miközben végigszalajtotta tekintetét a két hol­don . . . Megvakarta a fejét : — Oszt . . . hát . . . izé . . . — No, — állt meg a vén asszony. Bencze Vince legyintett egyet. — Semmi . . . Gugolákné közelebb lépett s érdeklődve tu­dakolta :

Next