Békés, 1919 (51. évfolyam, 1-76. szám)
1919-10-11 / 55. szám
Censurat: BARBULESCU. ILI. évfolyam.Előfizetési árak: egész évre , 40 K — f Fél évre . 20 K — f Hirdetési dij előre fizetendő. Nyilttér sora 1 korona. POLITIKAI, TÁRSADALMI ÉS KÖZGAZDÁSZATI LAP. %nla, 1919. október 11. 55. szám. Szerkesztőség, kiadóhivatal: Gyulán, Templom-tér Dobai János könyvkereskedése, hova a lap szellemi részét illető közlemények, hirdetések és nyílt terek intézendők. Kézirat nem adatik vissza. Egyes szám ára 50 fillér. FELELŐS SZERKESZTŐ: «01* 4 V FERENC Megjelenik szerdán és szombaton Az a nemzetközi mozgalom, mely „világot megváltó nemzetközi szociáldemokrácia“ névvel nevezte önmagát, egymás után veti el magától azokat a jelszavakat, azokat az elveket, melyekkel leginkább sikerült a nem gondolkozó, nagy tömegeket meghódítania. Legelőször, még a háború kezdetén, eldobta, mintha sohasem ismerte volna, a nemzetközi jellegét; mindenik harcos nép szocializmusa, proletársága elsősorban nemzetinek, a maga nemzetéhez tartozónak vallotta magát és megszüntette nemcsak az ellenséges, de még a szövetséges nemzetek proletariátusával való érintkezést, hogy a kölcsönös támogatásról ne is beszéljünk. A magyar szociáldemokráciának jutott az a szomorú híresség, hogy a legkevésbbé tudott szabadulni a nemzetköziség hóbortjától, a legkevésbbé tudott nemzetivé lenni és Svájcban, Stockholmban készítette elő saját országa, saját proletársága és nemzetközisége rettenetes katasztrófáját. Ma már hihetőleg a magyar proletárság is belátta volt vezéreinek hihetetlen rövidlátását vagy bűnös könnyelműségét. Ma már belátták mindenütt, hogy az a jelszó: „Világ proletárjai egyesüljetek“ egy nagyhangú, de semmit mondó, egy őrült lehetetlenséget forszírozó, puffogó frázis, mely semmi jónak teremtésére nem alkalmas, hanem ma az a hangos és hasznos irányelv, az ország, a nemzet proletárjai egyesüljenek, mégpedig nemcsak önmaguk között és más társadalmi osztályok ellen, hanem egyesüljenek minden más szükséges és hasznos társadalmi osztállyal a nemzet összes, legjobb erőinek a legtökéletesebb kihasználására, a népek erőinek a békés, alkotó munka terén való versenybe állítására. Eltűnt tehát, semmivé vált, mint valami gonosz, kísértő lélek, az az ijesztő rém, az a mélységes poklokból felszabadított rossz szellem, amit úgy hívtak, hogy „osztályharc“, de ami voltaképen nem lett volna egyéb, mint mindenkinek harca mindenki ellen, a legdurvább ököljog, a legtökéletesebb anarchia, mely éhes vadállatok tanyájává tette volna a társadalmat. Az volt az osztályharc, melyben milliókat összeharácsolt, jólétet és élvezeteiket hajszoló vakmerő kalandorok a becsületes munkájuktól megfosztott, dolgozni akaró proletárság nevében felakasztattak olyan embereket, akik egész éltükben a legemésztőbb munkával és gonddal kergették a mindennapi kenyeret. Az volt ez az osztályharc, melyben éretlen munkakerülő sihederek a neveletlen gyermekkor minden kegyetlenségével kínoztak meg férfiakat, akik egy-egy élet munkáját töltötték el a társadalom betegségeinek gyógyításában. Ilyen volt ez az osztályharc, melyet a társadalom számtalan bajának orvoslására általánosan gyógyító orvosszernek eszeltek ki, de amely minden meglevő betegséget csak fokozni, minden meggyógyultat csak kinyitani tudott. Hova lett a nyolc órai munkaidő, hova lett az órabérrendszer ? A nagy nyugati államok munkásai, szellemiek vagy testiek, már dolgoznak annyit, amennyire kit-kit az Isten alkotta szervezete képesíti és meg akarják elvégzett munkájuk jutalmát a munka értéke szerint. Keltett-e egy őrjítő világháború, hogy ennek igazságosságát, egyedül az igazságosságát belássák. Való, hogy sok ember saját hibáján kívül gyengébb munkabírású, de vájjon többet tudott-e dolgozni és többet keresni akkor, mikor a nagyobb munkabírásút is arra kényszerítették, hogy kevesebbet, a gyengébbel egyenlőt dolgozzék és vájjon nem több jó hárul-e a gyengébbre is, ha a nemzeti termelés eredménye az erősebbek munkabírásának legteljesebb kihasználásával a legnagyobbra fokoztatik. Íme, ez a tömegeket csábító, csalfa jelszó is elillant, beadta a kulcsot, az igazság napfénye örökre eltüntette. Itt, e helyen mondottuk nehéz hónapokkal ezelőtt, hogy a szocializmus eszméi közül az egészségesek, az életrevalók, a hasznosak minden gyűlölködés, minden harc nélkül meg fognak valósulni, ellenben a károsak és kárhozatosak, a társadalom helyesen felfogott céljaival ellenkezők minden erőltetés, minden küzdelem dacára sem fognak tudni tartósan érvényesülni és erőltetésük rombolással, pusztítással fog járni. Álláspontunk igazsága fényesen bebizonyosodott és ez ma is jóslására késztet bennünket, hogy az annak egész emberiség javát szolgáló eszmék diadala el fog következni, annál hamarább, mennél kitartósabb leszünk a munkában és a társadalomban. Tisza István. könyv (—) Meglepetés volt az, amit a bécsi vörös világgá repített. A kitálalt meglepetés olyan általános és különösen érdekes volt, hogy napokon át rágódott rajta a világ sajtója. Mit emésztett meg belőle, nem kérdezzük. Egy bizonyos az, hogy a világháború tűzcsóvájának kivetőjét többé már nem Tisza Istvánban keresik, talán már nem is Magyarországban, melynek akkori számottevő képviselője a világesemények intézésében Tisza István volt. Tehát nem Tisza István akarta a háborút, nyugodt megfontolással nem vállalta a felelősséget, lelkiismeretében tiltakozott a háború ellen, nemcsak kétes kimenetelűnek, de végzetesnek látta az eredményt. Mindezt megírta az akkori királynak. A háború megindításáért való felelősség súlypontja tehát eltolódik. Nemcsak az ő nevéről, de azon országról is, melynek ő volt egyedüli képviselője a nagy világesemények intézésében Minket azonban nem ez foglalkoztat, legalább most nem ! Előttünk áll Tisza István egyénisége. Esély és talány lett ez az ember ! Vagy talán a vörös könyvben foglalt emlékirat rántotta le Tisza István egyéniségéről a leplet és megmutatta Tisza Istvánt a maga igazi fényében ? Talán ez az emlékirat oldotta meg azt a rejtélyszerű ellentmondást, ami körülvette Tisza Istvánt? Nem tudom! Azt tudom, hogy Tisza Istvánt halála után, tragikus és erőszakos halála után ismertük meg. Ez az ismeret vértanúvá avatja őt, egy nemzet vértanújává ! Nagy emberek lélekrajzát megadni a legnehezebb feladat. Lélekrajzot adni, Tisza Istvánt érdeme szerint méltatni nem lehet feladatom, nem ezen a kimért helyen. gát, széles szellemi látókörét. Nagyságát, kiválósábámulatos akaraterejét, lángeszét és munkabírását senki sem vonta kétségbe, legádázabb és halálos ellenségei sem. Egyéni bátorságát, rettenthetlenségét rajongással emlegetik politikai barátai és harctéri katonái. Amit Tisza Istvánban annyiszor és annyi oldalról kifogásoltak, amit változatosnál változatosabb alakban ellenfelei naponkint és éveken át élénkbe tálaltak, az a konoksága volt, szándékainak tisztaságában való kételkedés és az, hogy jó hazafinak, hazája javát akaró egyénnek semmikép nem tartották. A magyar közélet és politika terén szereplő egyének közül senki nem volt az utóbbi évtizedek alatt, kit annyiféle jelzővel illettek volna, mint épp őt. Nem volt még politikus annyi éles bírálatnak, annyi félreértésnek kitéve, mint Tisza István. Hogy mennyire kicsapott a gyűlölet hullámzása, a merényletek száma a legbeszédesebb tanúság. Különösen izzó gyűlölettel szórta ellene szikráit a szociáldemokrácia, melynek nagyarányú sztrájkjai több emberéletet is áldozatul követeltek. (1912. május 23.) A háboru alatt pedig Tisza István neve a háborus uszító hírhedt neve lett. Százezren szentül meg voltak győződve, még lelkük üdvösségére is megesküdtek volna, hogy a háborút Magyarországon voltaképen Tisza akarta, ő kezdette, ő vetette befolyását latba, valahányszor annak erélyes folytatásáról volt szó, ő fojtott el minden kezdeményező békelépést, ő volt a béke igazi kerékkötője stb. stb. A magyar parlament falai épp úgy, mint a magyar hon sok határa és az egész külföld ettől visszhangzott. A most közrebocsátott diplomáciai aktakönyv I. kötete (Diplomáciai akták az 1914. évi háború előzményeiről, a német-osztrák külügyi hivatal megbízásából összeállította dr. Gooss Roderik) világosan és félre nem érthető adatok alapján bizonyítja, hogy egyedül a magyar miniszterelnök, Tisza István ellenezte a háborút. Óvta a királyt a támadó háborútól. Általában el akarta kerülni nemcsak a támadó háborút, de mindennemű fegyveres műveletet. Tartott sok mindentől, de legjobban az európai közvéleménytől és ezért diplomáciai megoldást sürgetett Szerbiával! Itt kezdődik egy rejtély, ami Tisza István gróf egyéniségét oly szokatlan megvilágításba helyezi. Mindenki őt tartja a háború legfőbb pártolójának, önmaga beszédjeiből és eljárásából ezt olvasták ki — és az akták tökéletesen az ellenkezőt állítják. Tisza soha egy gondolattal, soha egy taglejtéssel nem árulta el a valódi tényállást. Soha nem hozott fel e tekintetben a maga védelmére semmit, sőt megtette, ami az ő tragikumát tökéletessé tette, az ő mentségét bizonyító minisztertanácsi jegyzőkönyvet egy őrizetlen pillanatban tűzre dobta. Barátait nem akarta kompromittálni. Ez a néhány láng felégette mögötte a hidat, melyen visszatérhetett volna az élő, egy ország sorsát intéző hivatásra. Ez a láng felcsapódó keskeny nyelvével megégette Tisza életlevelét ! A tragikum teljes. Nem hiányzik belőle semmi. Elbukott benne a világháború legnagyobb egyéniségeinek egyike ! Az ő sorsa az egész magyar nép sorsa. Az ő tragikuma az egész magyar nép tragikuma. Van benne részlet jelleméből, van a sors intézéséből úgy, mint az egész magyar nép tragikumában, önmagát mintegy áldozatul dobta oda! Hagyta maga körül összegyülekezni a vészt, egy ujját sem mozgatta a maga védelmére, sőt inkább a maga bukását akaratlanul is siettette. Ha volt ebben a tragikus bukásban igazságszolgáltatás, az annyi mindössze, hogy Tisza István gróf egy dologban hibát követett el. Elhallgatta a valódi tényállást, mert becsületérzése, önérzete és felelősséges állása lezárta ajkát. De úgy hisszük, ezzel önmaga iránt a legnagyobb bámulatot keltette, legendás jellemként nőtt ki a világháború annyi súlytalan és diplomáciai ravaszsággal, álnoksággal telített jellemei közül, de hazájának nem tett vele szolgálatot. Nem Tisza István gróf volt ő Csak, a mintajellemű magyar mágnás, de egyúttal Magyarországnak egyedüli képviselője is. Amit Tisza Istvánnak, mint magánembernek meg lehetett tennie, azt a miniszterelnök nem teheti meg, mert hazája, a forrón szeretett magyar hazája vele szenved. Egész háború alatt Magyarország úgy volt feltüntetve, Lapunk mai száma 4 oldali