Községi Fiú Felső Kereskedelmi Iskola, Békéscsaba, 1941

32.1 I. Az 1941—42. iskolai év története. Az elmúlt tanévet — mint az előbbieket is — hiányos tanári testülettel, tehát fokozott munka vállalásának kényszerűségével folytattuk le. Enyhítette az intézet nagy tanárhiányát Bayer Jenő és Bárány György helybeli gimnáziumi, valamint Neményi Antal középiskolai és gazdasági középiskolai tanároknak óraadói minőségben való szolgálatba állása, akiknek e helyen is szíves segítségükért hálás köszönetünket fejezzük ki. A tanulói létszám az előző évihez képest ebben az iskolai évben is tovább emelkedett, úgyhogy három párhuzamos első osztályt kellett nyitni. Júniusban és szeptemberben, valamint a Tankerületi Kir. Főigazgatóság engedélyével a tanév folyamán beiratkozott az I. a)-ba 35, az I. b)-be 50, az I. c)-be 47, a 11. a)-ba 41, II. b) be 32, III.-ba 50, IV.-be 41, mind a hét osztályba 296 tanuló. Ezek közül évközben kimaradt 47, kizáratott, osztályoztatott tehát 248 tanuló. Feltűnő ebben a kimutatásban az évközben kimaradt tanulók nagy száma. Ennek legfőbb oka az, hogy a kényszerű szénszünet folytán szükségessé vált erősebb iramot sok tanuló nem bírta, illetve nem is próbálkozott vele, hanem — látva a nehézségeket, — megfutamodott, illetve — mint középiskolába nem való — kiszorult az intézetből. A tanévet szeptember 9-én kezdtük meg és június 25-én fejeztük be. Némi zavart okozott a tanítás menetében az új év elején beállott fűtőanyaghiány: előbb igyekeztünk csökkentett óraszámban való tanítással a teljes szünet bekövetkezésének elejét venni, de csakhamar rákényszerültünk a tanítás teljes szüneteltetésére, úgyhogy tulajdonképpen január 13-ától február 16-áig nem volt rendszeres tanítás. Ettől az időszaktól eltekintve az iskolai munka rendes mederben és a régi célkitűzésekkel folyt; minden magyar iskolával együtt igyekeztünk mi is tanítványainkat testileg, lelkileg és szellemileg egészséges és erős, népükben gyökerező férfiakká nevelni, hogy majdan mind — kiki a maga helyén — hasznos és hűséges fiai és polgárai legyenek népüknek, hazájuknak. Ebben az általános feladatban pedig sajátos feladatunknak tekintettük azt, hogy tanítványainkat oly ismeretekkel és ügyességekkel ruházzuk fel, amelyek őket népük közgazdasági és kereskedelmi feladatainak megoldására képessé tegyék, s törekedtünk különösképpen arra, hogy bennük a lelkiismeretesség, az alaposság, a rendszeretet, a tisztaság, a takarékosság és annak a biztos szokásnak az erényeit fejlesszük ki, amely szerint a legkisebb munkát is gondosan és célszerűen végzik el. Szakiskoláról lévén szó, természetes, hogy minden tanításunk szoros kapcsolatban állt a gyakorlati élettel: mindig az életből indultunk ki és az élethez tértünk vissza. De nem az élet a maga nyugtalanságában és egynapos aktualitásában volt kiindulásunk és célunk, hanem a magyar életfeladatok s mindig a maga egységében, tagjai összetartozásában és egymásra való utaltságában néztük a magyar népet. Erre a magyar népközösségre igyekeztünk tanítványainkat is nevelni. Nyilvánvaló, hogy a közösségre való nevelés csakis közösségben történhetik. Ezért törekedtünk az osztályközösségeket megteremteni, osztályok közötti versenyekkel a közösségi érzést (de a teljesítmény akarását is) megerősíteni, gyengék támogatásával (és ezáltal a közösség számára való megtartásukkal a szociális érzést fejleszteni, ezért hangsúlyoztuk állandóan az iskolaközösség tényét és jelentőségét. Sohasem mulasztottuk el, hogy tanítványaink előtt tudatossá tegyük a családjukkal való közösségüket és mindig tanítottuk őket arra is, hogy ők egyben egy nagy közösségnek, népük közösségének tagjai, amelynek egész fizikai és kulturális mivoltukat köszönik s elkövet 98.