Békésmegyei Hirlap, 1926. július-szeptember (6. évfolyam, 52-78. szám)
1926-07-01 / 52. szám
Csütörtök, 1926. julius hó 1. BÉKÉS MEGYEI HÍRLAP Béka nyaralóink A legutóbbi városi közgyűlésen a város területén kilenc helyen elfekvő belvizekről elhangzott gyűlés előtti felszólalás olyan bajunkról szólt, melyen segítenünk mihamarabb feltétlenül kötelességünk. Mi gyulai lakosok úgy vagyunk ezekkel a belvizekkel, mondjuk helyesebben pocsolyákkal, hogy már régóta így volt, hátha még egy ideig bírjuk, tehát húzzuk csak meg, majd csak megleszünk valahogy. Nem látjuk és nem érezzük, mennyire sürgős és halasztást nem tűrő feladatunk ezeknek a belpocsolyáknak levezetése. Idegenek, akik idetévednek Gyulára és meglátják, hogy nemcsak a város külső részeiben, hanem a város kellő közepén is kora tavasztól késő őszig kilenc nagy pocsolya medencében béka hangverseny van egész nap és egész éjszaka, bizony nem hízelgően nyilatkoznak a mi közegészségügyi intézkedéseinkről. Városfejlesztésről, szépészetről, kertek díszítéséről és egyéb hasznos és díszítő, városhoz illő intézkedésekről nem is akarok megemlékezni. Próbálva próbálom önmagunkat mentegetni. Elmondom, hogy ez a város sok szigetre épült és a Körösnek régi kiágazását arra használták fel a régi világban, hogy ezekkel védték meg a várat az ellenséges támadásoktól. Igaz, hogy kénytelenek vagyunk azt is elmondani, hogy elődeink előrelátás és körültekintés nélkül csináltak utcákat és a víz elfolyásáról nem gondoskodtak. Bezárták a medencéket és megmaradt kilenc vizi nagy teknő, amelyekben a víz megposkad, megzöldül és igen bőven termő helye a büzhödt levegőnek. Maláriás betegségek alkalmas termőhelye ez mind. A rossz kigőzölgés és mocsaras levegő azonban mindenképen elősegítője a tüdőbetegségek terjedésének. Hiszen ma már az iskolás gyermek is tudja, hogy a tüdőbetegségek terjedésének legfőbb oka a rossz levegő, a rossz lakásviszonok. Hány családnak nedves a lakása a felgyülemlett belvizek miatt! Mert nem is akarom említeni, hogy hány lakás roskadozik és múlik szét, mert alapzatát és oldalát a felgyülemlett víz rongálja ! Kénytelen vagyok e helyen is aláhúzottan és hangsúlyozottan rámutatni, hogy itt súlyos felelősség terhel minket. Nekünk védeni kell a mi városi lakosságunk egészségi viszonyait és embertársaink életét. A nagy szegénységhez és a sok nélkülözéshez járul még az egészségtelen talajkigőzölgés, a fertőzött talaj — és ki számlálja meg, hogy hány embernek okoz ez betegséget és rövidíti meg az életét ! És ezen ne lehetne segíteni ? Vagy erre nincs meg a költség ? Ha meg van gazdasági beruházásokra, ha meg van utca kövezésekre, — ami mind helyes és szükséges, — akkor elsősorban meg kell teremteni a költséget arra is, hogy a város belterületén ne legyenek büzhödt pocsolyák. Mert az élet a földön a legnagyobb kincs, azt védeni első kötelességünk. A közegészségnek első föltétele a tiszta és egészséges levegő, az ártalmas talajkipárolgás eltávolítása és megszüntetése. Piros cédulákat ragasztunk arra a házra, ahol járványos betegség van, hogy senki a házba be ne lépjen és mókázunk fertőtlenítéssel, piros cédulákat kellene egész utcákra ragasztani, elsősorban a pocsolyákra és azokat fertőtleníteni ! Már közszájon forog a mód, hogy miképen kell a főbb bajon segíteni. A homokgödör vizét leereszteni és akkor lesz tér és hely a városban fölgyült víz levezetésére. A kivitelre várni nem lehet sokáig! Mert ha tényleg malária felüti a fejét, ki lesz érte a felelős?! A városunknak sok a baja, — de egyik közegészségügyi botránya a zöldesbarnás békanyaralás bővizű pocsolya sereg. (—). Az iskolán kívüli népnevelés eredményei Az alispán jelentése: Az iskolán kívüli népnevelési bizottságnak hatalmas munkásságáról a vármegye alispánja a napokban tett jelentést a kultuszminiszternek. A jelentés szerint a folyó évben minden megyei községben és 35 tanyai körzetben dolgozott a bizottság, amely eddig ez évben 1150 ismeretterjesztő előadást tartott. A megyében 7 analfabéta tanfolyam működött, amely 700 órát adott. Ipariskolai oktatás 10 helyen 800 óraszámmal volt. A közönség rendelkezésére 39 népkönyvtár állott, hol hetenként ingyen kaptak az érdeklődők könyvet. A megye területén 37 vetítő gépet működtetett a bizottság és a vetített képes előadások száma 190 volt. Az előadók száma 290 volt, akik közül lelkész 26, tanító 160, tanár 37, jegyző 13, orvos 22, mérnök 2, ügyvéd 6, bíró 3, közig. tisztviselő 6, gazdatiszt 4, iparos 2 és földbirtokos 2 volt. Sokalja a miniszter a városi tisztviselőket. A létszámcsökkentő bizottság vonatkozó döntésére most érkezett meg a belügyminiszter válasza, melyben Gyula városára kijelenti, hogy a nélkülözhetetlennek mondott 54 városi tisztviselő, 20 dijnok és 63 szolga (kézbesítő, szülésznő és tűzoltó) Gyula városának sok. A miniszter szerint legelső sorban igen sok a fizetési osztályba sorolt városi tisztviselők száma és feleslegesnek tartja, hogy öt szállásmester tegyen szolgálatot. Az ellen nem tesz kifogást, ha a szállásmesterek száma természetes üresedéssel csökken. A dijnokok számát is csökkenteni lehet kettővel. Békéscsabán az üresedésben levő árvaszéki ülnöki állás betöltéséhez nem járul hozzá, ellenben Galli Géza tanácsnok állására vonatkozó döntést megváltoztatta és a csabai ideiglenes dijnokok számát ötben állapította meg. Ga M Rezső tánctanár megérkezett! Megbeszéléseket és beiratkozásokat személyesen eszközöl naponta délelőtt 10—12, délután 4—- ig a Kereskedelmi Csarnok helyiségében. A tánctanfolyamok csak megfelelő számú jelentkező esetén tartatnak meg. Beiratkozás szombat délig naponta! Tótf _ Ari Józsefbenedek 3. JCíití&CÜO számu tanya 23 hold földdel a Veres-kereszt dűlőben. Bővebbet ott Singer Józseffel. 566Q 2-1 3 HÍREK. A tótkomlósi főjegyző kitüntetése. Németh Kálmánt, Tótkomlós község érdemekben gazdag, agilis főjegyzőjét a Kormányzó Úr sok évi buzgó és eredményteljes közszolgálati érdemei elismeréséül a IV.osztályú Magyar Érdemkereszttel tüntette ki. A kitüntetést Németh Kálmánnak e hó 4-én délelőtt díszközgyűlés keretében adja át a vármegye főispánja. Ugyanezen a napon adják át a Kormányzó Úr legmagasabb elismerését a komlósi evangélikusok nagynevű lelkipásztorának , Gajdács Pálnak, aki évtizedek hosszú során át kifejtett papi, irodalmi és közéleti szereplésével szolgált alaposan rá a kitüntetésre. Két újabb vonat áll meg Bicerén. A Máv igazgatósága magáévá tette a közigazgatási bizottság azon feliratát, melyben Bicerén (Gyula és Csaba között) még egy vonatpár megállását kérelmezte. A Máv most érkezett válasza szerint a mai naptól a Gyuláról 7 óra 29-kor induló és Csabára 7 óra 52 perckor érkező, valamint a Csabáról 18 órakor induló és Gyulára 18 óra 27 perckor érkező vonatok Bicerén feltételesen megállanak. Nívós tánctanfolyamok Gyulán. Minden eddigit felülmúló érdeklődés indult meg a Gárdonyi mester Gyermektanfolyamjai iránt, mivel már teljesen átment a gyulaiak köztudatában az, hogy Gárdonyinak a fővárosban is speciális Baba. Gyermek és Bakfis csoportjai igen szép eredményeket mutattak fel a mester által rendezett színházi matinékon. Felnőtteknél pedig a „Modern" tánsokból pár óra alatt, a legszebb eredményt biztosítja a növendékeinek. Előjegyzés a „Kultúránál" eszközölhető. 10—3 Öcsöd kölcsönt akar. Öcsöd községe elhatározta, hogy a községben felépítendő jegyzői lak és betonjárda építési költségeire 2 milliárd koronát kér kölcsönképen, a községeknek juttatandó községi kölcsönből. A vonatkozó határozat tegnap beérkezett a megyéhez, honnan pártoló felterjesztéssel küldték tovább a minisztériumba. Az olasz munkásbiztosítás köréből. A közelmúlt napokban avatták fel Fiesoleban az olasz országos munkásbiztosítás pénztár harmadik betegüdülő telepét. Az ünnepségen a helyi előkelőségek mellett maga a belügyminiszter is részt vett, aki megnyitó beszédében azt hangsúlyozta, hogy a fascista politika egyik célja a munkásvédelem. S ezt olyan eszközökkel igyekszik tökéletesen elérni, amelyek talán a munkásbiztosítás szorosan vett hatáskörén kívül esnek, de hatékonyan járulnak hozzá ahhoz, hogy a megbetegedett munkások munkaereje tökéletesen helyreállván, ismét a köz szolgálatára legyen fordítható. Az új intézmény 350 üdülő munkást képes falai közé befogadni és a legmodernebb egészségügyi felszereléssel bír. Adomány: A földmivelésügyi miniszter Bucsatelep részére gazdasági népkönyvtárt adományozott. Országos kádáripari szakkongresszust tartottak a magyar kádáriparosok Budapesten folyó évi június hó 27-én, vasárnap délelőtt 10 órakor a budapesti asztalos ipartestület VIII. Bérkocsis u. 12. sz. alatti dísztermében. A kongresszuson a kádáriparosok szomorú helyzetüket tárták fel. Meghívó: A gyulai Munkásotthon Egyesület 1926 július 4-én vasárnap d. u. 3 órakor a Wiszt vendéglőben az alábbi tárgysorozattal tisztújító közgyűlést tart: Elnöki megnyitó; beszámoló az ipari összmunkásság alapkezelő bizottságának eddigi működéséről; pénztári jelentés; tisztújítás ; indítványok. Az ideiglenes vezetőség kéri a tagokat pontos és teljes számban való megjelenésre. 2—1 Fásitják az országutakat. A vármegye alispánja legutóbbi szemleútján megállapította, hogy az országutak sok helyen nincsenek fásitva, ezért egy fásítási tervezetet készíttetett, mely szerint erre a célra 10—15 ezer darab facsemete volna szükséges. Tervbe vették egy megyei faiskola létesítését is, ugyanakkor azonban a földmivelésügyi minisztériumtól kért az alispán olcsón, vagy ha lehet díjmentesen akác, kőris és gyümölcsfacsemetéket erre a célra. Szombaton, azaz július 3-án este a Népkerti vendéglőben DISZNÓTOROS •RCS0R9 Szives pártfogást kér GÁSPÁR ISTVÁN vendéglős. 56591 Egy héttel később jön a színtársulat. Csáky szinidirektor Ceglédről tegnap telefonon értesítette városunkban tartózkodó titkárát, hogy a gyulai sziniszezont egy héttel később, július 12-én kezdi meg. A mezőgazdasági bizottság útiköltsége. A vármegye alispánjának előterjesztésére a közigazgatási bizottság kimondotta, hogy a vármegyei mezőgazdasági bizottság tagjainak útiköltségét az ülésekre való feljöveteleknél (II. oszt.) megtéríti és a vonatkozó határozatot jóváhagyás céljából megküldötték a miniszternek, aki most érkezett válaszában kereken kijelenti, hogy ehez az útiköltség megtérítéshez nem járul hozzá. Csabacsüd — Csabacsüd: A nemrégiben önálló községgé alakult Csabacsüdpuszta nevét véglegesen Csabacsüdnek hagyta meg a miniszter. az átka a mai üzletembernek. Minden lépés amit a kemény bőrsarkon teszünk |g kis kalapácsütésként hat agyunkra és idegeinkre és tűrhetetlenné fokozza gfj a szenvedést. Kímélje meg szervezetet a felesleges rázkódástól és hordjon PÁLMA-SARKOT !,r, r, és TALPAT. Egyszeri kísérlet meggyőzi, hogy viselésük mily jótétemény és pihenés megkínzott idegeinknek. Elegáns forma, Ellentállóbb és olcsóbb a bőrnél.