Békésmegyei Hirlap, 1927. április-június (7. évfolyam, 27-52. szám)
1927-04-03 / 27. szám
Vasárnap, 1927. április hó 3. „Egy jó lecke.“ Mialatt a magyarországi szociáldemokrata párt gróf Bethlen István miniszterelnöknek ama levelét,— amely minden jó magyar ember meleg elismerésével és helyeslésével találkozott, s amely hosszú esztendők óta az első, hogy a magyar önérzetet nemzetközi vonatkozásban is kinyilvánította, a legsúlyosabb és legigazságtalanabb módon megtámadta és újból tüntetőleg közösséget vállalt a belügyeinkbe perfid módon belegázoló Hendersonnal, addig az „Il cPopolo d' Itália“ „Egy jó lecke“ cím alatt gratulál Bethlen leveléhez. Az idézett olasz lap szó szerint közli Bethlennek Hendersonhoz küldött táviratát és csodálkozását fejezi ki a felett, hogy az a Henderson, aki még nemrégiben egy felelős állásban Anglia minisztere volt, egy ilyen meggondolatlan és ildomtalan lépésre szánta ki magát. A magyar miniszterelnök önérzetes válasza helyénvaló és szükséges volt, mert megengedhetetlen az, hogy a nemzetközi munkásvezérek — írja az Il Popolo d’ Itália — egy állam belügyeibe avatkozzanak bele, hozzá még felületes információk alapján. Íme ez a különbség az olasz közvélemény és a mi hivatalos szocialista munkásvezéreink között. asádtanács fenntartotta Nagy István, Gazda György és Szel V. István előzetes letartóztatását. A budapesti büntetőtörvényszék vádtanácsa foglalkozott Nagy István és a még letartóztatásban levő társainak fogvatartása felől. A vádtanács Nagy István, Sellő V. István, Gazda György előzetes letartóztatását továbbra is fenntartotta s helyben hagyta Márk István szabadlábra helyezését. Elrendelte továbbá Bogyó István és Hódy Árpád szabadon bocsátását is. A vádtanács jóváhagyta a vizsgálóbíró által megállapított tényállást, amely szerint Nagy István mint tettes, Gazda György és Sellő V. István mint felbujtók megvesztegetés bűntettével, továbbá Nagy István hamis tanúzásra való felbujtással és hivatalos hatalommal való visszaéléssel, Sellő pedig sikkasztással alaposan gyanúsíthatók. 9 „békés" Jugoszlávia. A trieszti „Tribuna“ közlése szerint a közelmúlt napok egyikén érkezett meg oda az a 30 „Renault" páncélautó, melyet Jugoszlávia Franciaországból rendelt és amely összesen 18.000.000 francia frankba került. Ez a békés Jugoszlávia, amelynek a „béke“ megszilárdítása céljából van szüksége sürgősen 30 drb páncélautóra. Egy siti kiránduláson eltűnt a norvég trónörökös Oslóból jelentik : A norvég fővárosban nagy nyugtalanságot kelt, hogy Olaf trónörökösről, aki nagyobb társasággal ment, 15 órája semmi hír sem érkezett. A trónörökösért és társaiért expedíciókat küldtek ki. BÉKÉS MEGYEI HÍRLAP Dr. Daimel Sándor alispán szeghalmi ünneplése. Meleg és bensőséges ünneplésben volt része dr.Daimel Sándor alispánnak a napokban Szeghalmon, ahol a község díszpolgári oklevelét díszközgyűlés keretében adták át az ünnepeknek. Dr. Daimel Sándor nevéhez és munkájához Szeghalom boldogulásának szép fejezete fűződik, és ezt a munkásságot honorálta Szeghalom községe akkor, mikor tavaly díszpolgárrá választotta. A díszközgyűlésen dr. Kiss László főszolgabíró elnökölt, majd a díszpolgári oklevelet dr. Kardos József ügyvéd emelkedett beszéd kíséretében adta át. Tardi Lajos a járás jegyzői kara nevében köszöntötte az alispánt, aki ezután meghatott hangon mondott köszönetet, elhárítva magától minden ünneplést és kijelentette, hogy csupán a kötelességét teljesítette, melyért külön köszönet nem jár. Kívánságára még a szokásos bankett is elmaradt. SEI Mezőgazdasági munkásos vasúti kedvezménye. A Tiszántúli Mezőgazdasági Kamara közli az érdekeltekkel, hogy a kereskedelemügyi miniszter az államvasutak igazgatóságához intézett rendeletével megengedte, hogy a hivatásos mezőgazdasági és szőlőmunkások az általuk szerződésileg elvállalt mezőgazdasági és szőlőmunkálatok elvégzése végett lakhelyükről a munkahelyre és vissza való utazásuk alkalmával a m. kir. államvasutak és a kezelése alatt álló helyiérdekű vasutak vonalain a személy és vegyes vonatok II kocsiosztályában félárú menetjegyekkel a következő feltételek mellett utazhassanak : A kedvezmény igénybevételére csak azok a mezőgazdasági és szőlőmunkások jogosultak, akik az 1898. II. t.-c. értelmében munkásigazolványnyal el vannak látva és munkaszerződésüket ugyanezen törvény 8 §-a értelmében az arra illetékes községi elöljáróságok közreműködésével kötötték meg. Az engedélyezett menetdíjkedvezmény érvényességi időtartama 1927. évi március hó elejétől kezdődő hatállyal 1. évi november hó 30-ig tart s ezen időtartam alatt a kedvezmény minden egyes munkáscsoport által csakis egy ízben az elvállalt munka megkezdése és befejezése alkalmával vehető igénybe s csakis az esetben, ha legalább 12 főből álló csoportban együtt utaznak, vagy ha kevesebben vannak, legalább 2 munkásért járó menetdíjat fizetnek s a jegyváltás alkalmával minden esetben annak a községi elöljáróságnak hivatalos bizonyítványával, mely előtt a munkaszerződés megköttetett igazolják azt, hogy utazásuk szerződési kötelezettségük teljesítése végett szükséges. Az elöljáróság bizonyítványában köteles feltüntetni az utazó munkások számát, valamint ki kell tüntetni azt is, hogy az utazni szándékozó munkások, mely időponttól meddig vannak elszerződve, milyen minőségű munka elvégzésére vállalkoztak és tartalmaznia kell a munkaadó nevét és a munkahely községének megnevezését. A községi elöljáróság által kiállított bizonyítványt a munkások a jegyváltáskor felmutatni és úgy az oda, mint a visszautazáskor lebélyegeztetni tartoznak. Amennyiben nagyobb tömegű munkások utazásáról van szó, az elszállítás biztosítása érdekében szükséges, hogy a munkások utazási szándékukat 48 órával előbb annak az állomásfőnökségének, ahol vonatra szállani akarnak, előzetesen bejelentsék. Az oláh király ismét beteg. Bukarestből jelentik, hogy Ferdinánd király betegségében rosszabbodás állott be. A király influenzába esett s bár orvosai állandóan betegágya mellett vannak, a veszedelmet nem tudták még elhárítani. Az udvarnál a beavatottak a katasztrófát sem tartják kizártnak, de a király állapotáról egyáltalán nem adnak a nyilvánosság számára felvilágosítást. Borzalmas bányarobbanás százharminchat áldozattal. London. Tokiói jelentések szerint egy déljapán bányában az elmúlt éjszaka bányarobbanás következtében tűz ütött ki, amely az egyik tárna bejáratát teljesen elzárta. Az égő tárnában a kritikus időben 136 bányász tartózkodott. Az első jelentések szerint az eltemetett bányászok menthetetlenek. Tegnap reggelig hatvan korommá égett holttestet hoztak felszínre a bányából. Szemmlétlenül járt munkás Kiss Károly 17 éves sarkadi gazdasági cseléd, gazdájának 161. sz. tanyáján forgópisztolyából a golyókat akarta kivenni. A kiszedés közben a revolver véletlenül elsült és a lövedék Kiss baltenyerébe fúródott és azt összeroncsolta. A megsérült fiatalembert azonnal behozták a gyulai kórházba, ahol ápolás alá vették. Sérülése nem súlyos, azonban balkeze valószínűleg béna marad. Elárusitó ) Braun és Czinczár Fakereskedelmi és Faipari r. t. Gyula, helyek: Kornis Testvérek fatelepe, Kétegyháza. 47 v26—1 3 BUDAPESTI NEMZETKÖZI VÁSÁR 1927. április 30- május 9. S0 százalék utazási kedvezmény az összes belföldi vasutakon és hajókon. Vásárigazolványok kaphatók és felvilágosítást nyújtanak a Vásáriroda, Budapest, V., Alkotmány utca 8. s viO-5 Gyulán : Goldmann Jenő a gyulai Kereskedők Körének titkára. A vásárigazolványok ára : 320 Zlö pengő végkielégítést a 75 százalékos rokkantaknak A népjóléti minisztérium elhatározta, hogy a 25 százalékos rokkantakat felülvizsgáltatja. Akiknek az állapota rosszabbodott, vagy előreláthatólag rosszabbodni fog, az 50 százalékos rokkantak közé sorolják, a többieknek pedig végkielégítést adnak. A végkielégítés összegét eleinte három évi illetménynek megfelelő 36 pengőben akarták megállapítani és ehez még 80 pengő jutalmat akartak adni. Ezt az összeget azonban keveselte a népjóléti miniszter, aki olyan végkielégítést akar adni a 25 százalékos rokkantaknak, hogy az legalábbis a mai járandóságnak megfelelő kamatot hozzon. Ha a remélhető kamatot hat százalékosnak számítjuk, akkor 200 pengőben kellene megállapítani a végkielégítés összegét, hogy a kamat megfeleljen a mostani 12 pengős évi járandóságnak. A népjóléti miniszter tehát azt kéri most a pénzügyminisztériumtól, hogy ilyen számításnak alapján utalja ki a szükséges pénzt. Ha a pénzügyminisztérium ehez hozzájárul, akkor az egész ország területén megkezdik a 25 százalékos rokkantak felülvizsgálását. Elítéltek egy bűnös végrehajtót. Szeghalom községének hosszú éveken át volt esküt tett községi végrehajtója Kovács József ottani 37 esztendős lakos. Hivatali kötelességének éveken keresztül rendesen eleget tett, 1925 elején azonban hivatalos pénzhez nyult és hogy bűnét leplezni tudja, újabb sikkasztásokat követett el. Feje fölött egyre jobban tornyosultak a gondok, míg végre azután sorsát el nem kerülhette és 1926 júliusában manipulációira rájöttek, feljelentették és letartóztatták. Kovács József azóta előzetes letartóztatásban volt és ügyében a gyulai törvényszéken tegnap mondották ki az ítéletet. A vádirat egy rendbeli folytatólagosan elkövetett sikkasztás bűntettével vádolta a megtévedt végrehajtót, aki a felektől beszedett hivatalos pénzt, összesen 5235 pengő 27 fillért a sa- S BANAN-B £ hOZATflkstjaffi% NYUGATIN DIAI BANAN I I II I I 11 III I I VII — ERTEL £ FON9^8||