Békésmegyei Hirlap, 1927. július-szeptember (7. évfolyam, 53-78. szám)

1927-07-03 / 53. szám

2 Retontös indítvány a Népszövetség ellen. Budapestről jelentik : Borbás Béla kecskeméti törvényhatósági bizott­sági tag a Függetlenségi Párt ré­széről nagy figyelmet érdemlő in­dítványt nyújtott be a tegnap le­zajlott közgyűlésen. Az indítvány arra kéri a kormányt, hogy a trianoni békeszerződés alapján Ma­gyarországra hárított és kénysze­­rített, a külföldiek javára szóló anyagi természetű szolgáltatások teljesítését azonnal szüntesse be és tartsa függőben mindaddig, amíg a magyar földbirtokosoknak Romániával szemben fennálló kár­igényét a Népszövetség illetékes szervei a békeszerződés rendelke­zéseinek megfelelően el nem bí­rálják s a megállapítandó kártérí­tési összegeket Románia ki nem fizeti. a Csendes Óceán átrepü­lése. Míg a világ lázasan figyel az „Amerika“ útjára, egészen várat­lanul megérkezett a hír, hogy a Marsland és Hagenberger amerikai hadnagyok San­ Franciscóból Ho­noluluba repültek, ezzel tehát le­gyűrték a Csendes-Óceánt is. A két hadnagy csendben készülődött a nagy útra, sikerük tehát annál nagyobb meglepetést jelent. A kö­zel 4000 kilométeres utat 25 óra és 43 perc alatt tették meg s az egész idő alatt kedvezőtlen időjá­rási viszonyokkal kellett megküz­deniük. A repülőket óriási lelkesedéssel­­ fogadták. Coolidge elnök, washing­­­­toni kormány üdvözlő sürgönyöket küldtek s néhány perccel később megérkezett Byrd kapitány üdvöz­lete is. Byrd kapitány az Atlanti- Óceán felett értesült barátai sike­réről,és azonnal üdvözölte a Csen­des-Óceán hőseit. Újabb óceán­repülő indult Newyorkból Fázisba. Lindbergh követője Byrd. Newyorkból jelentik, hogy Byrd kapitány elindult Newyorkból. Útjá­nak végcélja Páris. Byrd indulásáról senki sem tudott. A felszállásnál alig pár ember volt jelen. A legnagyobb meglepetés az, hogy az utolsó pil­lanatban Harold Kinkade, a Wright automobil társaság tagja is a gépre csempészte magát. Byrd kapitány negyedmagával in­dult el a nagy útra. Elhatározása az, hogy amennyiben elegendő benzinje marad, Párisból rögtön folytatja útját Bécsbe. Gépe rádió adó és vevő berendezéssel is fel van szerelve. Útjukról a legutolsó jelentés 13 óra 30 perckor érkezett: „W.T.W. New- Foundland felett tisztul az idő, a köd szűnik, lejebb ereszkedünk Sca­­tari felett repülünk, mind a négyen figyelni fogjuk, vajjon nem látjuk-e Nungesser és Colli nyomát. A repülőgépen a négy utas között a munka a következőképen oszlik meg: Byrd a kormánynál ül, Ascot a figyelő, Bald­en ellenőrzi a moto­ BÉKÉS MEGYEI HÍRLAP rokat és Neville hadnagy ellenőrzi a rádiót és kezeli a mozifelvevő gépet. Az óceán repülés részben tudomá­nyos, részben pedig gyakorlati célzatú. A párisi Le Bourget repülőtéren minden intézkedést megtettek Byrdék fogadására. Este a Mont Valeriánon meggyújtották azt a hatalmas fény­szórót, melynek fénye Londonig és Brüsszelig látszik el. Az út ered­ményéről lapunk alábbi hírében szá­molunk be. Újabb jelentések szerint Byrd ka­pitány és társai a „Miss Amerika“ nevű 7 és fél tonnás repülőgépükön 84 másodperc alatt emelkedtek a le­vegőbe és rövidesen eltűntek a né­zők szemei elől. Az elindulás után sűrü egymásutánban érkeztek a rádió­jelentések az útról. cPázisból jelentik : Az „Amerika“ repülőgép éjfél­­után egy órakor a Le Bourget repülőtér fölé megérkezett, azonban miután iránytűjük elromlott leszállni nem tudtak, hanem a tér fölött keringtek. A gép végül vész­jelzéseket adott le, majd 1 óra 35 perckor Byrd kapitány rádión kérte, hogy Páris területén kívül jelöljenek ki alkalmas területet a leszállásra. iveral: Rotemere lordot komolyan kell venni. A főváros aranytollat küld Rothermere lordnak. A „Daily Mail“ foglalkozik lord Rothermere cikkének külföldön kel­tett hatásával. Többek között meg­említi, hogy Bukarestben nagy ria­dalmat keltett a nagyjelentőségű cikk. Az ,,cAdverul" című oláh lap hangoz­tatja, hogy a „Daily Mail“ a világ legel­terjedtebb lapja, tehát na­gyon is komolyan kell venni. A cseh lapokról megállapítja a lon­doni újság, hogy céltalannak tartják Magyarországnak apró engedménye­ket tenni, mert Magyarország addig úgy sem lesz megelégedett, amíg határait helyre nem állítják. Külön kiemeli a „Daily Mail“ a bécsi Reichpost megjegyzését, amely rá­mutat arra, hogy lord Rothermerevel a trianoni szerződés igazságtalansá­gára nézve egy véleményen van Anglia, Németország, Amerika és Franciaország több vezető elméje és több nagynevű francia politikus. Budapest székesfőváros törvény­­hatósági bizottsága ma határozatot hozott arról, hogy a főváros arany­fólia­ tisztelje meg lord Rothermeret. Az üdvözlő irat íveit már szétkül­­dötték vidékre. Többek között a Hangya központ 1200 ivet vett át, amelyeket a vidéki szövetkezeteknek küld szét, hogy azokon a szövetke­zeti társadalom aláírásával fejezze ki Rothermere lord iránt tanúsított háláját. Nehezen megy a­z állami utak rendbehozatala. A háborút megelőző időkben min­dig úgy volt, hogy megyénkben az állami utak voltak a jobbak és in­kább a törvényhatósági utak állapota ellen érkeztek panaszok. Azóta azon­ban ez a helyzet megváltozott és olyan egyének állapították meg, akik hivatottak arra, hogy az egész országban Békés­­vármegye törvényhatósági utai vannak a leggondozot­tabb állapotban. Sajnos ugyanez nem állítható a me­gyén keresztülvonuló állami utakról, melyek bizony több helyen igen szomorú állapotban vannak. Különösen panaszolták a mező­­berény—békési állami út állapotát. Ez a kb. 6 kilométeres szakasz olyan állapotban van, hogy esős, csúszós időben nemcsak hogy az autók, de még a kocsik is alig tudnak közle­kedni rajta. A kereskedelmi minisz­ter a számos panasznak engedve, most hozzájárult az út kijavításához, amelyet még ez év folyamán elvé­geznek. Hasonlóan rossz állapotban van a mezőberény- köröstarcsai út is és ennek a nagy forgalomra való tekin­tettel kiszélesítése is elkerülhetetlen. A beadott vonatkozó kérelmet azon­ban a minisztérium most leérkezett válaszában nem teljesítette és ha­sonló sorsra jutott a szarvasiak ké­relme is, akik a szarvas—békésszent­­andrási út kiszélesítését sürgették. Október 18-ig tart a képviselőház szünete. A képviselőház kedden délelőtt csupán formális ülést tartott, amely alkalommal az elnök napirendi in­dítványt tett, hogy a Ház a legkö­zelebbi ülését október 18-án tartsa. A javaslatot el is fogadták. Az utolsó ülésnapon a folyosón élénk készü­lődés folyt. A képviselők nagy része már meg is kezdte szabadságát és üdülésre utazott. Gróf Bethlen István július közepén utazik le Inke-pusztára, ahonnan előreláthatólag csak októ­ber elején tér vissza a fővárosba. Bass József lesz ez idő alatt a mi­niszterelnök helyettes, aki a jelek szerint az idén nem megy nyári sza­badságra. Bod János Almádiban, Scitovszky belügyminiszter Marien­­badban fog nyaralni. Csáky honvé­delmi miniszter hatalmas autótúrát tesz Svájcon és Olaszországon ke­resztül. A legérdekesebb nyaraló Esztergályos János szocialista kép­viselő lesz, aki 18 éves fiával együtt gyalog járja be fél Európát és köz­ben az Alpeseket is megmássza. A felsőház július 4-én tartja leg­közelebbi ülését, amelyen a képvi­selőház által már elfogadott javasla­tok kerülnek megvitatásra. Tíz ilyen javaslat vár felsőházi letárgyalásra és­­ így csak július közepén, esetleg vége felé lehet csak szó arról, hogy a főrendek megkezdjék vakációjukat. Vasárnap, 1927. julius hó 3. FLY-TOX feiho vfiegoi legyet, szúnyogot, molyt, hangyát, bolhát, poloskát, svábbogarat, tetűt stb. Az amerikai Mellon Institute találmánya Emberre és állatra veszélytelen. De biz­tos halál férgekre és rovarokra.Nem hagy foltot. Hatása garantált.Háztartásokban, gazdaságokban, üzemekben nélkülöz­­­­hetetlen. — Óvakodjunk utánzatoktól. Más szert ne fogadjon el. Ügyeljünk a Fly-Tox (kiejtve : Fly­- tox) névre.­­ literes üveg szájfuttatóval.....P 3-40 2 literes bádogtartály ...............P 24’— 1 darab kézipermetező................P 5-50 Mind­enütt kapható. Magyarországi vezérképviselet : Révész Ernő és Társa,Budapest, V. Nádor ucca 30.Tel.: L. 998-25 Prospektust kívánatra küldünk Nagy tü% volt Öcsödön Gyújtogat a villám. Szerdán nagy vihar vonult át Öcsöd felett és a sűrűn cikkázó villámok egyike lesújtott és Jordán Ferenc öcsödi gazdálkodó nádas házába, majd a következő villám­­csapás a tanya melletti akácfát tépte ketté. A villámcsapás nyomán a ház rögtön lángra lobbant és bár a készenlétben álló tűzoltók azonnal a helyszínen termettek és az ol­tást nagy erővel megkezdték. Mun­kájuk csak félsikert hozott, amen­­­nyiben a tetőszerkezet teljesen elpusztult. A nagy szélviharban óriási erő­feszítéssel lokalizálták a tüzet a derék tűzoltók, akik ezen kívül még a vízhiánnyal is rengeteget küzködtek. Egy postás csodálatos menekülése a vonat kerekei alól. A negyedik kocsi alól szedték ki kisebb zúzódásokkal. Szombathelyről jelentik : A cell­­dömölki állomáson Horváth Béla postakiadót az egyik beérkező sze­­személyvonat elkapta és maga alá sodorta. A postást a negyedik ko­csi alól szedték ki. Csodálatos­kép­­pen kisebb zúzódásokon kívül semmi komolyabb baja nem történt. Az ősszel újból megnyitják a Gyanta Nagyvárad között a vasúti összeköttetést. Gyoma—Nagyvárad között a tri­anoni határok miatt megszűnt a vasúti közlekedés. Legutóbb közös tárgyalás indult meg a vasúti köz­lekedés helyreállítása iránt. A tár­gyalások a legjobb mederben ha­ladtak úgy, hogy remélni lehet a gyoma—nagyváradi vonalnak az ősszel való újbóli megnyitását. SCHMIDTHADER v „ r reggeli Előtt fél keserűviz !" megtisztítja a szervezetet a belekben képződő egészségtelen anyagoktól, élénkíti a mirigyek működé­­sét, felfrissíti a vérkeringést, megelőzi az érelmeszesedés és az öregségi elváltozások kifejlődését. Kapható Ms és nagy üvegben. Szétküldési hely: Igmándi keserüvíz forrás vállalat Komárom. Árjegyzék ismét eladóknak kívánatra bérmentve. 8?

Next