Békésmegyei Hírlap, 1938. szeptember (1. évfolyam, 1-9. szám)

1938-09-02 / 1. szám

Ara S fillér Békésmegyei Hírlap 1938 SZEPTEMBER 2 PÉNTEK I. ÉVFOLYAM, 1. SZÁM JJL3L " Lássunk nyitott szemmel Immár 20 esztendeje lesz, hogy Magyarország a trianoni úgyne­vezett békeszerződés súlya alatt görnyed. Azóta hiába emelte fel szavát ennek egyetlen , mond­juk, emberséges pontja: a kisebb­ségek jogainak tiszteletben tartása érdekében. Az érdekeltek fölé­nyes válasza mindig egy volt: Magyarország ne avatkozzék más államok belügyeibe! Ezt az ön­kényes, fennhéjázó választ fog­csikorgatva bár, de tudomásul kellett vennünk, mert mi voltunk a „legyőzöttek“ és az ököljog uralkodott egész Európán. A nyu­gati nagyhatalmak, elsősorban Franciaország még bátorítólag bólongattak a kisántant­ államok embertelen eljárásához. Mussolini volt az első, aki nyíltan Magyar­­ország pártjára állott és kemény szavakkal ostorozta a magyarság kiirtását célzó balkáni eszközök alkalmazását, amelyekkel lassan, de biztosan megfosztották volna a magyarságot nemcsak vagyo­nától, de iskoláitól, kultúrájától és kiforgatták volna még nyelvé­ből is. Akkor még pusztában el­hangzó kiáltás volt a nagy Mus­solini hangja is, bár sok ellen­felünket gondolkozóba ejtett. Hiá­ba irt hosszú hasábokat lapjaiban őszinte barátunk, Rothermere, hiába emeltek panaszt maguk a kisebbségi sorsra szorult elszakí­tott magyar véreink a Népszövet­ség előtt, panaszukat még tárgya­lás alá sem vette ez a nemes testület. Méltán és elfogultság nélkül elmondhatjuk erről a fó­rumról, hogy a békeszerződések igazságtalanságainak megrögzíté­sére alakult vállalkozás, mely egyrészt a status quo-ért élt és halt, de buzgalmában elfelejtett síkraszállani azért a kevés pa­ragrafusért, mely nem éppen a „legyőzöttek“ ellen irányul a békeszerződésekben. Ezalatt a a kisebbségi jogok biztosítását ér­tem és a 19. §-t, mely békés re­vízióra ad módot. De — amint mondottam — a népszövetség a békeszerződések védelméért élt és halt, sőt meg is halt — hála Istennek — és védencein kívül senki sincs, aki könnyet hullatna utána. Olyan testület, mely letér az igazság útjáról, holott éppen az volt keletkezésének jogcíme, hogy pártatlan és független legfelsőbb bíróság legyen, nem is érdemel mást, minthogy dicstelenül kimúl­jon. Csoda, hogy agóniája eddig tartott. Olyan fórumnak amúgy sincs létjogosultsága, amely aka­rata, vagy ítélete végrehajtásához semmi kényszerítő eszközzel nem rendelkezik. Csak természetes, hogy mindig az erősebb fél mellé áll, mert akaratát csak a gyen­gébbel szemben tudja érvénye­síteni. Ilyen volt a helyzet mindaddig, amíg Németország fel nem fegy­verkezett és ott nem hagyta a a Népszövetséget. Követték ezen az útón az olaszok és a japánok. Ezek a nemzetek azóta sokszor talán önkényesen döntöttek kül­politikai kérdésekben, így jött létre a Ruhr-vidék visszaszerzése, Abeszinia elfoglalása, Ausztriának Németországhoz való csatolása, így indult meg a japán—kínai háború. Ezekkel a hatalmi cse­lekedetekkel szemben végleg le­vizsgázott a Népszövetség, bebi­zonyította teljes tehetetlenségét, elvesztette látszólagos létalapját is. Most végre belátták legkitar­tóbb hívei is, hogy ebben az ösz­­szetételében való fennmaradása semmivel sem indokolható. Az így kialakult légkör terem­tette meg azután a jelenlegi ál­lapotokat. Az Anschluss kellett ah­hoz, hogy — először Csehszlo­vákiában — felfedezzék a nem­zetiségi kérdés aktualitását és a kisantant-államok bábái nem győz­ték e körülmény felismerése per­cétől felhívni világra segített gyer­mekeik figyelmét arra, hogy ke­ressenek sürgősen megoldást az úgynevezett kisebbségi kérdések­ben. Ehhez valószínűleg hozzá­tették még, hogy amennyiben fi­gyelmeztetésükre nem hajlaná­nak, további segítségükre ne szá­mítsanak. Felteszem a kérdést: vájjon miért esett meg a protek­­torok szíve egyszerre a kisebbsé­geken ? Talán eddig nem tudtak létezésükről, vagy azt hitték ed­dig, hogy ezen a téren minden rendben van ? Miért lett ez a probléma hirtelen olyan sürgős? Talán a jobb belátás kerekedett felül, vagy a szivük lágyult meg egyszerre ? Nem, ne álltassuk magunkat, hiszen a kisebbségi kérdésben semmi olyan új kö­rülmény nem merült fel, amely ne állott volna fenn már húsz esztendő óta. A különbség az, hogy az Anschluss óta a hatal­mas Németország délről is át­ölelte kedvencét és — igenis — a kényszer és a félelem bírta őket jobb belátásra. Ezt a körül­ményt legjobban igazolja az, hogy pontosan a csehszudétanémet kisebbség kérdése került előtér­be — Anglia külön megbízottat küldött ennek a kérdésnek ta­nulmányozására — holott köztu­domású, hogy éppen a szudéta­­német kisebbség élvezte aránylag a legtöbb jogokat, szenvedett aránylag a legkevésbé a csehek elnyomatása alatt. Csak annyira vagyunk hajlandók észretévésü­­ket értékelni, amennyire azok egyáltalán értékelhetők. A szu­­détanémet kisebbség kérdése te­hát a legsürgősebb kérdéssé vált; mellesleg a magyar, tót, és többi nemzetiségek is bevonattak a tárgyalásokba, nehogy túl feltűnő legyen az a váratlan buzgóság. Ha tehát a nemzetiségek végre emberségesebb bánásmódhoz jut­nak, amit most már joggal re­mélhetünk, azt nem a humánus érzés feltámadásának lehet be­tudni, de nem is a Népszövetség­nek, hanem Németország talpra­ állásának. Ennek ránk nézve ked­vező hatását nemcsak cseh, de román viszonylatban is megálla­píthattuk, kulminált pedig ez a hatás a bledi konferencia alkal­mával. Romániában az új kisebb­ségi törvény és katonai egyen­jogúságunk bledi elismerése nem véletlenül jött létre 1938-ban. örülünk, ha elszakított magyar véreink helyzete kedvezőbbé ala­kul, de sokkal jobban szerettük és sokkal többre értékeltük vol­na, ha ez egyrészt húsz évvel ezelőtt, másrészt pedig kénysze­rítő körülmények közrejötte nél­kül, a becsületes megértés, az emberi belátás és az őszinte bé­­külékenység jegyében történt volna. Csak abban az egyben re­ménykedhetünk, hogy ez a ko­r­­szerűség által teremtett helyzet lassan kint jobb belátáshoz fog vezetni és megindítója lesz an­nak a folyamatnak, mely a ma­gyar igazság teljes érvényesülé­séhez vezet. gróf Pongrácz Jenő ÚTRAVALÓ A magyar, mégpedig a szó igaz értelmében vett magyar politika útja nem lehet más, mint az az út, amelyet Szent István kijelölt nemzetének, amely után jártak nagy királyaink és amely út a Krisztus keresztjét követő magyar fajvédelem útja. Ez az út nincs rózsalevelekkel puhára burkolva, sokszor görön­gyös, köves, tövises, sokszor áz­tatta magyar vér- és könnyözön, de ez az út a magyar feltáma­dás útja. A magyar feltámadásé, amelyen haladnunk kell még akkor is, ha az utón összeros­­kadunk is. Az ezen az útón el­induló Békés megyei Hírlapot dr. vitéz Ricsey-Uhlarik Béla Bé­kés vármegye főispánja alábbi szavakkal bocsátotta útjára: Meleg szeretettel ajánlom a most meginduló Békésmegyei Hírlapot Békés vármegye és elsősorban Gyula város közön­sége figyelmébe és megértő támogatásába. A magyar nem­zet és a magyar haza újjá­születése érdekében fennen lobogó zászlót, a Békés megyei Hírlap vette fel és tartja azoknak az eszméknek jel­képéül, melyek meggyőződé­sünk szerint a nemzet meg­erősödése szempontjából egye­dül célra vezetők. Ezeket az eszméket fogja a Békésvár­­megyei Hírlap képviselni és ezekért az eszmékért fog har­colni. ÚJBÓL ITTHON A KORMÁNYZÓI PÁR Kilenc napig állott a világ­­történelem leggrandiózusabb színpadán a nemzetközi érdek­lődés homlokterében a szét­­tépett, ezernyi igazságtalanság­gal annyiszor megalázott,külső és belső politikai, valamint gazdasági nehézségeknek kí­vülről való mesterséges felidé­zésével annyiszor megkínzott kicsinyke Csonkamagyaror­­szág. A nagy, lenyűgöző ha­talmú Németbirodalom fogad­ta és ünnepelte ennek a kis országnak, ennek a kis nép­nek, melynek azelőtt még a létezését sem tudták, kormány­zóját , vitéz nagybányai Horthy Miklóst és árva magyarok drá­ga nagyasszonyát, a kormány­zó hitvesét. Emlékezzünk: 1920. nyarán egy kétségbeejtően nyomott és elkeseredett hangulatú kül­döttség ment Trianonba. Köz­tük volt minden idők egyik legnagyobb és legtiszteletre­méltóbb államférfia, a magyar­

Next