Békésmegyei Közlöny, 1899. január-június (26. évfolyam, 1-52. szám)
1899-01-01 / 1. szám
XXVI. évfolyam. B.-Csaba, 1899. Vasárnap, január hó 1-én 1. szám. BÉKESMEGY KÖZLÖNY POLITIKAI és VEGYESTARTALMU LAP. I . Szerkesztőség : Apponyi-utcza 891/4 bz. (Zsilinszky-féle ház) a hova lap szellemi részét illető közlemények küldendők. Kéziratok nem adatnak vissza. Megjelenik hetenkint kétszer: vasárnap és csütörtökön. ELŐFIZETÉSI DÍJ: Egész évre 6 forint. — Fél évre 3 forint. — Negyed évre 1 frt 50 kr. Egyes szám á a S Kr. Előfizethetni: helyben a kiadóhivatalban, vidéken a posta utján utalványon. Előfizetni bármikor lehet, évnegyeden belül is. Hirdetéseket lapunk számára elfogad bármely jónevű fővárosi és külföldi hirdetési iroda. Kiadóhivatal: Apponyi-utcza 891/4 sz. (Zsilinszky-féle ház hova a küldemények és az előfizetési pénzek küldendők. A hirdetési dij készpénzzel helyben fizetett „Nyiltter"-ben egy sor közlési dija 25 kr. 1899. Sötét sejtelmekkel virradt ma Magyarországnak népére az uj esztendő. Olyan sejtelmekkel köszöntjük, mintha ajkunkon a költő szava kelne : „Hozz reánk jobb esztendőt." Félünk az uj évtől, melynek méhében esetleg nagy nemzeti megpróbáltatások rejlenek". A jövő titokzatos , de a bizonytalan jelen, az szinte félemletes. Ha a reményt elvetted az embertől, elvetted mindenét. Azért az optimismusnak ezt a konvencionális nagy ünnepét az uj év első reggelét te tépelődő, te sötéten látó agy, meg ne rontsd s kergesd a tollat a reménységnek himes mezejére. Ne fosszuk meg az aggódó nemzetet a reménytől. Ez ma a legkitartóbb barát, amelyre sükségünk van, midőn a sötét sejtelem nagy csapásokra, nemzeti megpróbáltatásokra akar előkészíteni. Reméljük, hogy ez a harczi riadók között megszülető uj esztendő jobb lesz a sírba szállott testvérénél, hogy uj év ünnepe uj üdvös elhatározásoknál lesz forrása, hogy fölébrednek talán odahára a nemesebb érzelmek s ellenállhatatlan hatalommá egyesülnek a haza megmentésére. Széthnrczangó szivvel, megtépett becsülettel áll előttünk közös édesanyánk : a haza, könyörgésre kulcsolt kézzel kiáltja : veszélyben forog a sorsom, zátonyra futott alkotmányos életem. Segíts magyar nemzetem ! Szomorú ennek az új évnek az első napja. Elcsüggedten alig merünk jót kivárni, csak fohászkodunk, hogy óvja meg a magyarok Istene balszerencsétől a négy folyam hazáját. Erősítse ezt a nemzetet, hogy hű maradjon ezredéves hagyományaihoz, hogy elszánt bátorsággal intézhesse sorsát, mely saját kezébe van letéve. Oly nemzet, mely elfelejti, hogy sorsának saját maga az ura, s mely nem tud segíteni magán , azt az ég ura sem segíti. Nem sors szeszélye tartotta fenn ezer évig ezt a nemzetet a nyugati czivilizácziót fenyegetett vészek, tomboló tengerének kellő közepén. Fenntartotta ezt a hazát saját fiainak ereje és bátorsága, fenntartotta a szivekben lángoló hazaszeretet, a rabságban is el nem enyésző szabadságérzet. Tanulja meg továbbá, hogy szenvedéseinek árját is saját hibái zúdították reá. Az egyenetlenség, a viszálykodás, melyek mindenkor ott lakoztak a magyarság szivében, tettre bátorítván elleneit, kik a testvérharczokban lelték a legfélelmesebb fegyvert ellenünk. Nem is mulasztották el azt szítani, a magyart a magyar ellen ingerelni. tunk De azért, ha a romlás szélén állis már gyakran elpusztulni, nem pusztultunk el soha. Erőt kölcsönzött a csüggedő összeségnek a nemesen érző egyesek tántoríthatatlan bátorsága, kitartásra buzdítván a lankadókat, a tespedés közt habozókat. Találkozott mindenkor igaz honfi, kinek meleg szivéből áradt az önfeláldozó meleg honszeretet, ki maga köré gyűjtötte a gyöngéket, erőt lehelvén keblükbe a saját nagyerejü lelkének meggyőződéséből. Ily férfiak hazaszeretete mindig sikeresen birkózott a közszabadságért, nem engedte kiveszni a nemzet legdrágább kincsét, ezredéves Néhány alkotmányunkat. évtized békés munkája után, melyet háborítatlanul szentelhettünk egy elmaradt kultúra gyors pótlásának (nagy és szent munkának), néhány évtized leforgása után, hogy kivívtuk ősi alkotmányunk szent jogaiba visszahelyezését, ime itt állunk egy Örvény szélén , fejünk felett tornyosulnak vésztjósló felhők, lábunk előtt tátong a reakció sötét mélysége. Veszélyben forog küzdelmeink ára, veszendőbe indul megfeszített erőnk munkája. Íme, ez a képe hazánknak, mikor bucsuztatjuk egy leszállt esztendő meddőségét s nehéz szivvel köszöntjük az uj év ismeretlen hozományát. Körülnézzünk. Hallgatózunk. És látunk még bátor férfiakat, halljuk még bölcsek szózatait. Ő bennük összepontosul reményünk, ő nekik kívánjuk a győzelmet a pártok ádáz harczában. Ám ők árasszák szét a szívekben élő meleget, gyújtsák tüzét az elenyészhetetlen hazaszeretetnek ; hadd melegedjenek rajta a közömbösök, akik kemény sors csapásai közt, a mindennapi élet szükségleteiért küzködve, elhidegültek, és a bölcsek, Egyesüljenek a bátrak tartsák fel a szedjék össze erejüket nemes romlást, küzdedelemre, hogy épségben őrizhessük meg utódainknak, ami reá szállott őseinktől: az ezeréves magyar alkotmányt ! Abban a reményben, hogy az év meghozta a gyűlölködés helyett a józan belátást, hogy hazánk egéről elfutnak az éppen új év reggelén összecsúcsosodott sötét felhők, kívánunk olvasóinknak boldog új esztendőt. Ne tépjen a balsors. Ne dúljon a pártviszály. Legyen jobb esztendeje a magyar nemzetnek! „ Békésmegyeiiözt: ny 'tárca i a. Szép, szomorú, szegény leüt "k... Ha látok őszi rózsát isEldugva a kert szögleten is juttok eszembe nekem : Ha elnézem a felhőt, A mint fehéren száll tova. Lelketek festem én oda, Szép, szomorú, szegény kányák . . . Kopott ruhát ha látok, Ócskát, fakót ti rajtatok, Nem irigylem a gazdagot, Fényért, bárhogy vakítson, Nem adom én a glóriát Mely homlokotok fogja ;*n Szép, szomorú, szegény leányok . . . . . . Mentek kéz, kézbe fogva, Keresve mit sok mi is kutat A boldogsághoz az utat . . . És erőt ád a mese : Mely Kálváriát emleget Ti néktek, mig oda vezet Szép, szomorú, szegény leányok . . . Prigl Olga. Ex lex. — Mi is az ? Milyen is lesz ? Mik a következései ? — Sajnos, hogy, egészen szállóigévé lett az országban az ex lex, melytől immárom nem ment meg bennünket a törvényhozás bölcsessége, a kormány és ellenzék, kölcsönös, okos jóakarata. Hanem a közönség nagy része nincs tisztábban az txlex miben állásával, sokan legnagyobb közönnyel néznek elébe, sokan rémképeket festenek róla maguknak. A közönség tájékoztatása végett közöljük a következő sorokat, melyk megvilágítják : mi hát az ex lex voltaképen ? A dolog a természeténél fogva előtérben áll különösen két kérdés : az adóbehajtás és az ujonczállítás, név szerint tekintettel arra, hogy az 1896 -i törvény értelmében a törvényhatóságok a meg nem szavazott adók tényleges behajtása és a meg nem szavazott újoncok tényleges kiállítása körül közreműködni nem tartoznak és e tekintetben j csupán Eszményi szerelem. — A „Békésmegyei Közlöny" eredeti tárczája. — Óh, hol vagy te boloid ifjú aranykor, hol vagytok az édet, rövid ideig tartó, elringató álmok, képzelődések, melyek hozzád, drága iim im fűződtek? S hol vagy te első, egyetlen szerelmem ? Szivem elfátul, rai gondolok s keblem meghasadni vélen, híi eszembe jut gyászos sorsom. Látlai magam előtt dideregni ama végzete vajon, melyen megismertelek, majd , mint végig siklasz a bálterem ?ima far heljén, azon emberrel, ki légid m ön s engem boldogtalanná tett, látom mint nyújtja fekd csábító karjait, mi te oly örömmel fonsz a magadéba sziluin és az engem gyötrő mély fájdalmimról tudomást sem veszesz De mintha fátyol vonulna el szemeim előtt, elmulnak e képek és előttem áll a rideg való. Ott fekssel kicsiny szobádban, kedvencz tárgyaid és jósllatú szegfűid közepette. Gyönyörű kék, bágyadt szemeid mereven csüggenek az ágyad felett függő elefántcsont feszületen. Gondolatid az Üdvözitő szenvedésein járva megkönynyebbülni látszol az elkerülhetetlennel, am ily ifjan lemondani az életről, az csak túlvilági boldogsg sugallata lehet. Ha avany, piros ajkaid neveket tetszenek rebegni, de hogy kié az ? ... az már földi titok. Én mégsem akarom, bár kénytelen vagyok elhinni, hogy itt hagytál vérző, gyógyulatlan szívvel ! Oh, bár ne is láttalak volna meg ! Miért is hozott össze a sors bennünket ? De miért is nem nyiltak ki hamarább szemeid, hogy észrevetted volna a szívemben duó küzdelmet, miért hagytál szenvedni oly sok éveken át? Oh, bocsáss meg Vilmám, ha fájdalmam közepette oly gyakran veszem ajkamra neved, mert én csak magaménak tekintelek s nem azénak, a gyűlölt másikénak. Tudom, hogy nem veszed zokon, ha szerelmem e bus történetét papirra vetem, mert galambtiszta lelkeden nincs folt, — angyal voltál itt e földön és az vagy a menyekben is ! Az . . . iki iskolai tanév bevégződött s kezedben az érettségi diplomával hagytam el a szarvasi gymnasiumot, a második otthonomat, melynek vendégszerető falai nyolcz éven át lakójokul fogadtak. Csak e napon jutott először, igazán eszembe, hogy már férfi vagyok s egy fejjel magasabbnak képzelem magam, mint az előző napon. Csekély podgyászommal megterhelve, a legelső vonattal siettem haza, szülővárosomba , Gyulára. Midőn máskor, vakációbban rándultam haza, alig vártam a pillanatot, hogy e megunt várost elhagyhassam, de most szemeim majd könnybe lábbadnak s szeretném, ha csak mág egy utolsó pillantást vethetnék elhagyott otthonomba. Azonban a robogó vonat nem hagy soká érzelegni, nem, mert egyik állomást a másik után elhagyva, csak azt vettem észre, hogy megérkeztem. Kint a perronon vártak az én édes szüleim és ismererőseim. Szegény anyám nyakamba borult, zokogott. Apám ugyan hideg vért színlelt, de rajta is meglátszott örömének kiáradása. Megkezdődött ezután a soha véget nem érő kérdezőgetőzés, mindenkinek volt valami kérdezni fecsegni valója hozzám. Boldog gyermek és koromnak ti édes reministenciái ! Meg is maradt még ma is az emlékezetembe, mind az, hogy a hazatérő ifjúság tiszteletére vasárnap, műkedvelői előadást tartanak, melyben a czimszerepet Gyula város ünnepelt csillaga, Szalánczy Vilma játsza. Sokat hallottam e nevet már, hazulról kapott levelek is megemlítették, nem csoda hát, hogy ily híreket kapva, már megrezdültek bennem a szerelem húrjai, de mit én csak eszménynek gondoltam s ily végzetes lett csalódásom. — Tikkasztó nyári napon volt az ünnepély. Az egész város diszbe öltözött s mire az elődás kezdetét vette, a közönség már színültig ellepte a kert helyiségét. Egyike voltam az elsőknek, kik megjelentek. A sok szebbnél szebb hölgy egy cseppet sem érdekelt, alig vártam a pillanatot, midőn eszményképemet megláthatom. Végre kezdetét vette az előadás, mellyel nem törődtem, bárha az a halhatatlan Dumas műve volt is. Midőn ő, a kedvencz megjelent, egyszerre elnémult az amúgy is halk tömeg, még a lélekzetüket is visszafojtották, hogy minél jobban hallhassák bájos hangját. Itt volt a pillanat s alig mertem rátekinteni. Bár ne is néztem volna rá, az ő tekintete örökre boldogtalanná tett. Szépsége elvakított s mintegy szobor meredten néztem végig játákát, mely oly kitűnő volt, hogy legalább az én szememben át Dúsáét is felülmúl. Nihez szerepét oly meghatóan ada, hogy senki sem vette észre, hogy az egész csak, paródia, hanem való. Talán valóban is az volt, mert halálk ép ilyen lett. De mintha az ég is megirigyelte volna a mulatságot, az eget. A hatalmas komor fellegek kezdték ellepni s negyed óra múlva, valóságos vált az eddigi derült idő. felhőszakadásai . Az emberek nem törődve senkivel rohantak, havá vagy valamely biztos tető alá. Se borzalmas pillanatba jutott eszembe Vilma Felrohantam hozzá a színpadra, hogy megmentsem a vihar elől, de már megelőzött valaki. Ez azonban nem csüggesztette, hirtelenemben bemutatkoztam mindkettőjüknek s szolgálatomat felajánlottam Vilmának. — Megismerhettem hát szerelmemet, mély sajnálkozás fogott el, midőn magam előtt láttam dideregni s megrendülni, ha a villám cikkázó fénye áttört a szinpad hasadékain. Ilyenkor görcsösen ragadta meg karjainkat, bátoritottuk , lehetőleg szórakoztattuk, csak hogy ne féljen, de azért úgy resaeget, mint a nyárfalevél. Végre kitombolta magát az elam, csendesülni kezdett s nem soká végleg mégis szűnt. Elhagyhatuk most a kertet és siettünk haza. — Már lommal várt rea nagynéne, nagy aggoda ki reumíja miatt nem leintett ott kedvencze diadalán, megköszönte az ivasságiiaídt s nem engede, hogy házát maglátogassuk. — Csak most kezdtem foglalkozni vetélytársammal, mert az első percztől kezdve tudtam, hogy a«. Neve ismerős volt előttem. Szentgróty nevét ki ne ismerte volna hirből a vidéken. Könnyelmüsége, pazarlása s csapodársága nem volt titok senki előtt. Nem csoda, hogy megrettentem, midőn bemutatkozott, tudjam, hogy vesztett az ügyem szerelmemre nézve, mert mi egy ily embernek egy