Békésmegyei Közlöny, 1901. július-december (28. évfolyam, 53-104. szám)
1901-07-04 / 53. szám
XXVIII. évfolyam, Békéscsaba, 1901 Csütörtök, julius hó 4 én 53. szám. BEEESH as OZSONY POLITIKAI LAP. Szerkesztőség: Fő-tér, 876. számú ház, hova a lap szellemi részét illető közlemények küldendők. Kéziratok nem adatnak vissza. Megjelenik hetenként kétszer: vasárnap és csütörtökön. ELŐFIZETÉSI DÍJ : Egész évre 12 kor. Félévre 6 kor. Negyedévre 3 kor. — Egyes szám ára 16 fillér. Előfizetni bármikor lehet, évnegyeden belül is. Kiadóhivatal: Fő tér, 876. számú ház, hova a hirdetések és az előfizetési pénzek küldendők. A hirdetési díj készpénzzel helyben fizetendő. Nyilttérben egy sor közlési dija 50 fi. Kenyér és hivatal. Békéscsaba, jul. 3. Sokaljuk azt a temérdek pénzt, amelyet az állam elfizet hivatalnokainak, de keveseljük azt, amit egynekegynek fizet. Ez ugyan paradoxon, de mégis így van. Mennyi millió fogy el arra a bürokráciára, melyet az évtizedek törvényhozásai gyarapítottak fel oly igen. Ahány uj törvény, mindahányban valami uj hivatal Nem is csoda, hogy amikor uj hivatalokra kell pénz, nem törődtünk azzal, hogy a régi hivatalnokok kapjanak nagyobb fizetést. Az a pénztöbblet, amelyet évről-évre új hivatalokra költöttünk, tulajdonkép arra lett volna szánva, hogy a régi hivatalnokok helyzetén javítsunk. Mostanság kezdenek csalfa szelek fújdogálni, amelyek arról hoznak hírt, hogy kissé befelé is munkálkodunk, amúgy mélyebben Egy-két újabb közigazgatási szántunk. reforn-javaslat arra vall, hogy apasztani próbáljuk a hivatalnokog munkáját, hogy kevesebb hivatalnok vagy inkább így kevés kelljen, kelljen. Ez pedig tulajdonkép azt jelenti, hogy törődni kezdünk a hivatalnokok fizetésének javításával. Mert a kettő szorosan összefügg A budget évrőlévre természetszerűleg szaporodik. A hivatalnokság fizetésének tétele is természetes gyarapodást kell, hogy mutasson. Már most, ha ezt a gyarapodást nem kell új hivatalokra szánnunk, mert a munka apadóban lévén, nincs szükség új hivatalokra, akkor a budgettétel többletét a már meglevő hivatalok dotálására használhatjuk. Megérezte ezt az irányzatot az ország tisztviselői kara Mintha szervezett mozgalom kerekedett volna, az egész országban egyszerre gyűlések, kongresszusok stb. kerekedtek s azt vettük észre hirtelen, hogy a hivatalnokok fizetésének dolga aktuális lett . És sohase lehetett volna aktuálisabb, mint most a közigazgatást egyszerüsítő javaslatok tárgyalásakor. Csak akadjon, aki a nagy nyilvánosság színe előtt fennen hangoztassa azt az itt vázolt szoros összefüggést, mely az egyszerűsítések és a hivatalnoki fizetések emelése közt van. Oly nexus ez, melyet célszerű hangoztatni most, mikor a bürokráciát egyszerűsítő irányzat nem átmeneti irányzatnak látszik, hanem olyan az, mely belátható időkre vezető motívumnak látszik adminisztrációnk intézésében. Amily fokban egyszerűsítik bürokráciát, oly fokban tarthat majd a igényt a hivatalnokság a fizetések javítására. Mert az államnak kötelessége, hogy a rendelkezésére álló anyagi eszközöket ne vonja meg azoktól, akiket az megillet. Semmi kétség, a hivatalnokságot megilleti az a kellő megélhetést biztosító fizetés és a hivatalnokság kívánhatja, hogy bürokrácia egyszerűsítése révén rajta a nyerészkedni ne kívánjon az állam, hanem amit az egyszerűsítés révén megtakarít az állam, azt szánja azoknak, akiknél az egyszerűsítéseket i instituálja. Most van hát ideje a hivatalnokok mozgalmának, nem azért, mintha most hirtelen holmi fizetéselemelésre számíthatna az állam, hanem azért, mert most kell az intéző körökben és a nagyközönség körében termő talajt lelni azoknak az eszméknek, melyek a hivatalnoki kar anyagi helyzetének javítását tűzték ki célul Erre a tajra már hulldogál az éltető eső az egyszerűsítő javaslatok formájában; mire a közigazgatási reform évtizedek óta tervezett megvalósítása megterem, akkorra a tisztviselők anyagi helyzetének javításának is testet kell öntenie. Mert az uj adminisztráció két ségkívül független, erélyes és inkorrupt tisztviselői kart akar az állam ügyeinek intézésénél látni, ezt pedig csak úgy érheti el, ha a tisztviselők anyagi helyzete kellőképen biztosítva van Enélkül hiába a reform. Az pedig tagadhatlan, hogy a mai tisztviselői kar jórésze nem bír a kellő anyagi függetlenséggel, mely hivatalban is függetlenséget redményez. Ezt az anyagi függetlenséget nem családi örökségek hajhászásával kell megszerezni, vagy holmi gazdag pártikkal, amilyenekről álmodoznak manapság már tisztviselői karunkban nyilván igen sokan Hanem ezt a függetlenséget és megközelithetlenséget azzal szerzi meg tisztviselői karunknak az állam, ha tisztességes fizetést ad és azt biztosítja minden körülmények közt Határozott szolgálati szabályzatok. Határozott fizetési szabályzatok tisztességes mérvű fizetésekkel, ezek oly dolgok, amelyekben testileg, lelkileg és anyagilag romlatlan tisztviselői karral láthatja el az állam ügyeinek intézését. Békésmegyei Közlöny tárcája. Te nem tudsz arról . . . Te nem tudsz arról semmit, hogy szeretlek És hogy tiéd a szivem dobbanása . . . Te nem tudod, hogy minden csöndes éjjel Tiéd a lelkem fényes álmodása. Te nem tudod, hogy csillagom, napom vagy, Amely világit olthatatlan fénnyel, És hogy te vagy a boldogság szivemnek, Amely erőt ád csillogó reménnyel. Még nem tudsz arról semmit, hogy szeretlek, De nemsokára itt lesz majd az óra, Hogy izzó vággyal elmondom mit érzek És minden álmom jut a fordulóra. S vagy csillaggyal örök, nagy, égő fénnyel, A sötét, csendes, néma éjszakába, Vagy összetépve sok, szines reményem Megyek tovább cél nélkül — és hiába . . . És vagy elérem még itt lenn a földön Az üdvösséget és a menyországot ... Vagy tovább bolygok sajgó, néma kinnal Siratva szivem s egy édes virágot! Belencéresi Dezső: Nemzetközi lóvásár Csabán. — A gazdasági egyletből. — Nagyfontosságú ügyben tette meg a kezdeményező lépéseket a Békésmegyei Gazdasági Egylet igazgató-választmánya legutóbb tartott ülésén. bán az érsekújvári mintára Békés és arendezendő nemzetközi lóvásárok ügyében meghallgatván Pfeiffer István titkár jelentését — ki az ügy tanulmányozásával már korábban megbízatott — örömmel üdvözölte a választmány a nagyszabású eszmét s megbízta a titkárt a legmesszebbmenő intézkedések megtételével, teljes szabad kezet adván neki a nemzetközi vásár rendezése körül. Az előkészületek máris megtétettek. Csaba városát megkereste az egylet, hogy eszközölje ki a belügyminiszternél a vásárjog engedélyezését; részesítse a nagyarányú s közgazdasági és forgalmi szempontból nagyfontosságú vállalkozást anyagi támogatásban ; végül építsen a vásártéren ejry pavillont. Az uradalmakat, nagybirtokosokat és lótenyésztő gazdákat aziránt kereste meg az egylet, hogy a vásárt eladó lovaik felhajtásával tegyék lehetővé és minél élénkebbé. A külföldi — osztrák, német, svájci, francia és angol — vevőkkel pedig tudatta, hogy Érsekújvár mintájára Csabán is nemzetközi lóvásárt fognak rendezni, egyben kérdést intézett hozzájuk, hogy a vásár megtartását mikor, ősszel-e vagy tavasszal tartják megfelelőbbnek? Erre a kór- A hittérj. Irta: Maurice Caba. A szép Mariette Darcy még nagyon álmos és nagyokat nyújtózkodik mályvaszínű pongyolájában. Mire gondol varjon Mariette, a csinos, divatos primadonna ? Arra, hogy unatkozik .. . Igen unatkozik ! . . Miért ? . . . Tik-tak . . . tik-tak . . . Csak a kandallón levő óra ketyegése hallatszik. Mariette szomorú . . . Szomorú azért, mert ő semmi egyébb, csak fényűzési cikk. S ami talán még nagyobb baj : sohasem volt szerelmes. Ah, a szerelem! Úgy a színpadon, mint az életben csak szivettépő paródiáját ismeri annak a szerelemnek, a melyről a költők románczaikban oly hévvel énekelnek . . . Az a közönséges, az az ostoba szerelem kellene neki, amely az iskolás leányok szivében ébred — s ez az, amiről ábrándozik. S mozdulatlanul ül a hintaszékben: hajával játszik a napsugár, mely ezen a tavaszi reggelen a szivébe lopódzott . . . Csöngetnek Bejön a szobaleány: — Asszonyom, a szinház-igazgató van itt egy úrral. — Add ide hamar a hálókabátomat. Mariette Darcy hamar a vállára kapja a köpenyét s eltűnik a budoárjában, ahol nagyjából felöltözködik. Aztán bemegy a szalonba, ahol két úr várakozik rá. Barbenois, az igazgató, már elhelyezkedett a kanapén ; a kísérője ellenben az ablaknál ül s egy partitúrát nézeget, melyet az ajtalon talált. Mariette beléptekor mid aketten felállnak : — Kicsikém, — szól Barnebois atyai hangon, — bemutatom neked Georges Dépréz zenezerzőt, aki olyan csinos zenét irt a Zenitához. A szöveget Max Veules barátod irta. Tudott hogy hónap kezdődnek a próbák ? — Depréz ime itt van, aki a főszerepet játsza. Mariette kezett szorított vele s végignézte. Milyen különös, gondolja magában, ennek nem hosszú a haja, nincsen bársony kabátja és óriás nyakkendője. Milyen különös muzsikus ez ! Depréz merően ránéz s Mariette elpirul, mint valami iskolás kisleány. Ma reggel igazán nagyon ostoba ! S még Barbenois a Zeni előadásáról beszél, addig Mariette lopva a zenezerzőt nézegette. Nem csak ez a muzsikus ! Fiatal, nagy fekete hajú, erélyesnek látszik és mégis szelíd a tekintete . . . Meglátszik rajta, hogy a férfiak tisztelik, a nők meg csodálják. Nagyon előkelőnek látszik s a kabátja gomblyukában ott van a becsületrend piros szallagja. Olyan kedélyesen és bizalmasan beszélget vele, mintha már régi jó barátja volna. Mikor Barbenois és Dépréz elment, Mariette olyan üresnek képzelte a szalonját, mint ezelőtt soha. — Kedves, nagyon kedves ember, — gondolta magában Mariette ábrándozva. Mégis csak örülök neki, hogy Zenitát én játszom. S a partitúrát a kezébe véve, azonnal a zongorához ült s oly 'buzgalommal látott, a munkához, mint eddig talán még soha. Három hét mult el. Dépréz darabjának a próbái végük felé közeledtek. Az újságok sokat irtak az uj operettről s előre megjövendölték, hogy Mariette Zenitának, ennek a különösen fantasztikus cigány leánynak a szerepében nagy sikert fog aratni. A primadonna különben most már csupán a művészetnek élt. Az egész világ nagy csodálkozására most már nem rendezett vidám vacsorákat s nem kocsizgatott elegáns fogatán a Bois-ban. Reggeltől estig tanult. Valósággal üldözte Dépreznek a zenéjét s minden gondolatát az uj operett melódiái foglalkoztatták. Olyan erényes volt, „hogy szinte meg se ismerték. Ö, a híres szépség, a nagy hódító őrülten beleszeretett Déprézbe, aki úgy tett, mintha észre sem venné ezt a nagy szerelmet. Pedig Mariette még soha senkivel szemben sem volt olyan hízelgő, olyan gyöngéd és olyan szenvedélyes. S hiába csalogatta magához mindennap azzal az ürüggyel, hogy tanácsokat akar kérni tőle. Dépréz rendkívül udvarias volt ugyan vele szemben, de továbbra is úgy bánt vele, mint jó pajtással szokás bánni Végre azonban megtudta, hogy Dépréz miért olyan közönyös vele szemben. Egy főpróba alkalmával, mikor a színpadon utcai ruhában félhangon énekelgetett Bressac baritonistával, észrevette, hogy Dépréz egymásután többször a színpad hátterébe megy s egy előkelő feketeruhás hölggyel bizalmasan beszélget. Nyilvánvaló volt, hogy ez a hölgy nem a színtársulathoz tartozik. Vajjon felesége, vagy barátnője volt ez a hölgy ? Önkéntelenül is arra gondolt, hogy ez az a nő, akit Dópré szeret. S jól az arcába is nézett, mikor kimenet elhaladt mellette. Olyan kegyetlenül, mint ahogyan csak a nők tudják vetélytársaikat végignézni . . . Ma, ha Déprét eljön hozzá, hogy a főpróbákat befejezzék, ki fogják vallatni, hogy ki ez a hölgy és szereti- e őt. Nyilik az ajtó , ő az. Közönséges dolgokról beszélgetnek pár pillanatig, miközben nagyon megfigyeli őt. Szenvedélyesen néz a szemébe s reméli, hogy most végre zavarba hozza egy kissé. De Dépréz most is olyan nyugodt, hidegvérű, mint máskor, sőt mintha ma egy kis gúny is volna a nyugalmában. .. . Végre is Mariette jön zavarba s zokogva így szól: — Hát csakugyan nagyon rut vagyok ? . . . Bizonyosan az vagyok, mert egy fehér hajú hölgyet többre becsül, mint engem. Dépréz meglepetten néz rá, aztán komolyan így szól: — Igaza van, Mariette , az én Madeleinemnek fehér a haja. De ha ezüstös haját csókolgatom, nem egy percnek a szenvedélye késztet csókra, hanem tizenöt évi szerelemnek és tökéletes boldoságnak az emléke . . . Akarja talán a történetemet . Nagyon egyszerű, de talán kevésbé banális, mint sok más. Madeleine osztozott az örömömben és a bánatomban, a szegénységemben és a gazdaságomban egyaránt. Mosolyával mind a kettőnknek az életét derűssé tette s az ő mosolya volt az én életem fűszere akkor, mikor egy darab kenyér és egy pohár viz az ebédem. És viszonzásul semmi egyebet nem kivánt tőlem, mint ahogyan ő az enyém volt. Egyszer, csak egyetlen egyszer szegtem meg az iránta való hűséget s akkor nem is sok hiba volt, hogy bele nem halt. Csak akkor tudtam meg, hogy csak a szerelem az örökkévaló s a szerelem a természet legédesebb törvénye, amely megvigasztalhat bennünket azért, hogy élünk. S akarja az uj kor csodáját látni? Nézzen rám, én vagyok a hü P