Békésmegyei Közlöny, 1902. július-december (29. évfolyam, 53-104. szám)
1902-07-03 / 53. szám
XXIX. évfolyam. BÉRESMEGYEI KÖZLÖNY POLITIKAI LAP. Telefonszám 7. Szerkesztőség: Fő tér, 876. számú ház, hova a lap szellemi részét illető közlemények küldendők. Kéziratok nem adatnak vissza. Megjelenik hetenként kétszer: vasárnap és csütörtökön. ELŐFIZETÉSI DÍJ : Egész évre 12 kor. Félévre 6 kor. Negyedévre 3 kor. Egyes szám 16 til. Előfizetni bármikor lehet, évnegyeden belül is. Felelős szerkesztő: MAROS GYÖRGY. Laptulajdonos: SZIHELSZKY JÓZSEF. Kiadóhivatal: Telefonszám 7 Fő tér, 876. számú ház, hova a hirdetések és az előfizetési pénzek küldendők. A hirdetési díj készpénzzel helyben fizetendő. Nyilttérben egy sor közlési díja 50 fi. A háziipar. Békéscsaba, julius 2. Ilyenkor, aratáskor, sokat eltűnődünk azon, hogy mily ingatag alapon áll a mi gazdasági életünk. Iparos és kereskedő egyaránt Gazda, a felhők járását figyeli Szárazság, amikor eső kell, eső, amikor ragyogó napsugárra áhítozik az érő termés, haj, de sokszor fakaszt mindnyájunkban keserű érzéseket és kínos tépelődéseket! Most már úgy ahogy, kezdjük belátni az egyoldalú gazdasági élet válságos és veszedelmes voltát. Kezdünk arra gondolni, hogy ipart teremtsünk, amely a függetlenít az időjárás szeszélyeitől s mezőgazdaság esetleges deficitjét fedezheti. Hogy mikor valósul meg ez az eszme, a jó Isten a megmondhatója De, hogy a mezőgazdasági munkások, az apró parasztbirtokosok már most rászorulnak valami oly keresetre, amely az időjárás szeszélyeitől független, azt mindnyájan tudjuk és érezzük. A felhők járását senki sem figyeli oly aggodalommal, oly szívszorongva, mint ők, akiknek néhány heti keresménye, egy kis földdarabocska termése adja meg az egész esztendőre való megélhetés lehetőségét. S ha nincs, vagy rossz a termés, ha nincs, vagy kevés az aratási kereset, rázúdul ezekre a kis emberekre és családjaikra a száraz kenyér, a betevő falat rettenetes gondja. A magyar földmivesnek erős és csodálatosan munkabíró keze van. A kiszámithatlanul szeszélyes éghajlathoz alkalmazkodva, hihetetlenül rövid idő alatt végez nehéz munkát és éjjelenkint még annyi időre sem pihen, hogy tenyerének sajgása elmúlhasson Sokan azt mondják, hogy nyári félév nehéz munkájába kimerül a a magyar földmivelő nép ereje; télen már nem szívesen foglalkozik, de nem is foglalkozhat, mert a nehéz munkában végkép eldurvult a tenyere, megkérgesedett az agya és finomabb kezet, csiszoltabb intelligenciát kívánó téli háziiparszerű foglalkozásra nem is képes. Hát ez nem áll. Legalább nagy általánosságban nem. Példa rá az egykor messzeföldön ismert csabai szövő háziipar. Eddigelő, igaz, nagyon kevés és rövid múlttal bíró kísérletek történtek a földmivelő nép téli foglalkoztatására. De már ezek eredményéből is megállapítható, hogy a magyar földmives család, férfi, asszony, gyermek egyaránt képes jobbfajta háziipari munkákra. A kérages tenyér elég ügyesen kezeli a vesszőt, háncsot, szalmát, fonalat. Egy kis iskolázás, egy kis gyakorlat és a magyar gazda megsokszorozza azt télen, amit nyáron keserves verejtékkel kapart ki a kormány által földből. A földmivelési rendezett háziiparkiállitás, amely pár évvel ezelőtt arra szolgált, hogy e tekintetben tájékozást nyújtson, valóban bámulatos tanulságokat nyujtott. Láttuk, hogy a nép a neki először bemutatott munkát hamar megtanulta Arról nem is kell szólnunk, hogy anyag, amely háziipari földolgozásra kerülhet, bőven van mindenütt s könnyedén, potom áron juthat hozzá minden munkás kéz. Maga a mezőgazdaság is nagy fogyasztója lett a háziiparnak. Gyümölcs, szőlő, zöldségtermelésünk forgalma jelentékenyen megnőtt, milliókra megy kosárszükségletünk. A nagyipari vállalatok seprőt, káka- és háncsfonadékot óriási tömegekben fogyasztmak. A nagy áruházak kelendőbb árui a fonott, szövött legháziipari dísztárgyak és háztartási cikkek. Ezeket olcsón, csekély költséggel, csekély haszonra termelni csak a háziipar képes, amelynél a nép aprajanagyja dolgozik s a különben ki nem használható munkaerő is értékesítést nyer. Bátran állithatjuk tehát, hogy nem oly nehéz dolog a magyar földmivelő népet háziiparra szoktatni s téli keresetét mindjobban biztosítani. Ha csupán a belfogyasztást tartjuk szem előtt, ez maga is fölmenthet bennünket minden nehezebb gondtól a házi ipari termékek értékesítése tekintetében. S ha még azt a messzibb célt is figyelembe vesszük, hogy a házi ipar nevelés és szoktatás fogja idővel megteremteni a magyar nagyiparnak magyar munkástörzsét, be kell látnunk, hogy egy nagy horderejű, gazdasági életünkre messze kiható eszme megvalósítása az, amire törekszünk. Vannak kétkedők, akik mindezek megvalósításának lehetőségében nem hisznek Akik nem hiszik hogy a magyar munkás beletanul az ipari munkába s a legkitartóbb szellemű, legjobb indulatú legbékésebb munkásanyag. Az ország egyes pontjain tartott háziipari tanfolyamok azonban biztató eredményeket mutatnak föl, meggyőződtetnek arról, hogy a magyar földmivesnép keze nemcsak a rögtörésre, kapa, kasza kezelésére használható. Hogy ez a dolgos, erős kéz, az apróbb, a finomabb szerszámok kezelésében is bámulatraméltó ügyességet képes kifejteni. A magyar társadalomnak, legelsősorban azoknak, akik tényezői a falusi nép erkölcsi és szellemi fejlődésének, kötelessége fölkarolni a magyar föld népének ilynemű foglalkoztatását. Erkölcsileg, szellemileg kell segítségére menni a magyar földmivelő nép kezének. Minden közpár, melyet a házi iparnak megnyerünk,gyarapítja gazdasági erőnket, biztosítja népünk önállóságát, megélhetését és közelebb visz ahoz a kívánatos korszakhoz, amikor nem felhők járása dönti el egyegy egész esztendőre gazdasági életünket Békésmegyei Közlöny tárcája. Fenyves erdő. Sötét fenyves erdő összehajló sátra Borulj rá szelíden a kedves rózsámra, Nap tüze ne süsse, szellő meg ne fújja, Harmatgyenge testét zápor meg ne verje, Szerelmes szívemre Ugy vezéreld újra, Kisérje utain csattogó madárdal, Szórd teli illatos, színes vadvirággal, Aranyló napsugár fogadja, kisérje, Játszék a lelkével bűvös-bájos álom Csöndes éjszakákon Lopózva szivébe. Édes legyen álma, örömre virradjon, Mosolygó orcáján száz rózsa fakadjon, Liliom virága hófehér lelkében, Száz piros rózsával, szép patyolat arcán, Ugy vezéreld hozzám Igaz szerelmével. Köny. A tagosítás. — Uj törvényjavaslat. — A tagosításról még eddig törvény nem intézkedik és éppen ebből magyarázható ki a tagosításnál előforduló számtalan panasz, melyre élénk példa Békés megyében a körösladányi és szeghalmi tagosítás. A mezőgazdaság fejlődésére hatalmas befolyással vannak a helyesen keresztül vitt tagosítások és régen kívánatos már e fontos birtokrendezésnek törvényes uton való szabályozása. Ennek ideje, ugy látszik, nemsokára bekövetkezik, misztériumban mert a földmivelésügyi mitörvényjavaslat készül a tagositásról, a gazdaközönség érdekeinek teljes biztosítása végett. A tánc művészete. - Miss Isidora Duncan, A „Békésmegyei Közlöny" eredeti tárcája. -írta : Tarján Ernő. A kaliforniai táncművésznő pesti diadalai után elindult vidéki körútjára; utolsó látogatása Arad városának szólott, hogy bemutassa szivet-lelket nemesítő klasszikus művészetét. Eljött és megelevenedett egy pillanatra a képzőművészetek bálványozott mestereinek egész lelki világa előttünk, elragadott a teremtő művész ihlettségének rejtelmeibe, abba az álomszerű, átszellemült lelkiállapotba, amelyben gondolat nincs, csak az eszményi szép érzése s ez az érzés egy-egy szobor, vagy kép alakjában megrögzítve és megtestesítve közli velünk magát Tanulmányozta az ókori szoborműveket, a XV. és XVI. század olasz festőinek remekeit, elsajátította alakjaiknak egy-egy mozdulatát s hosszú, nehéz munkájának eredményét ihletett lelkében felolvasztva, kiegészítette a közbeeső mozdulatokkal, hogy aztán Istenadta, klasszikus tökéletességű idomaival életre keltse tanulmánya tárgyait. Ki ne találná már most természetesnek, hogy mutatványait idomtalan saru és ráncos trikó nélkül rejti el és csak lenge, lepelszerű öltözékekben jelenik meg, amelyek szintén mesterművek után készültek, csak Ne hasonlítsuk öt modellhez. A modell támpont az alkotó művész fantáziájának, amelyet a célul szolgálatában megidealizva kitűzött eszme érzékit meg. Maga a modell, vagy fényképszerű ábrázolása csak ritka esetben kelt esztétikai benyomást. A mi táncpolkánk — mint ahogy Jászai Mari nevezi őt — egyesíti magában a modellt és az ihletet művész képzelő erejével. Tegyünk most egy kis kitérőt. Tájképen a legtöbben jobban felfogják a természet szépségeit, mint a szabadban. Miért ? Mert az a kép minden művész legnagyobb mesterének: a természetnek bájait csak részletenként, mintegy elemeire bontva, a festő lelkén átszűrve, könnyebben felfogható alakban tárja elénk, mint maga a minta, a Mindenható műve, melynél a szépségelemek pazar tömkelegébe elvakultan nézünk bele és éppen a művész alkotásai nevelik ízlésünket megértésükre és élvezetükre. Lám így vagyunk a mi amerikai vendégünkkel is. Mikor a képzőművészeteknek minden időben legkedvencebb tárgyát: szép női alakot ábrázoló szobrot, vagy kópét látunk, igazán gyönyörködni tudunk benne tiszta, fenkölt lelkesedéssel — már legalább mi, tisztelt kivétel akik csak a szépet látják benne, főleg ha maga a művész sem szegődött más cél szolgálatába, ami manapság nem mindig tapasztalható. De ime az Újvilágban egy csodás fejlődésű leánynak eszébe jut a természet bőkezű adományát ihletett művészlelkének himpora alatt felajánlani ízlésünk nemesítésére. — Szegény lány, kevesen fognak megérteni! Hiába szól az édesen kábító zene, hiába szavaltasz érzelgős lírai költeményeket, hogy hangulatot kelts, mielőtt a függöny felgördül — süketek ők, nem varázsolod túl józan lelküket a nimfák és szatírok hazájába Mert, hogy is legyen a nagyközönségnek a művészi szép hatása alatt megcsiszolódott, fogékony érzéke ma, amikor divatból és nem belső szükségből látogatják a műtárlatokat azok a kevesen, akik közülünk nagy ritkán meghozzák az áldozatot. Az igaz, hogy nincs is alkalom hozzá a fővároson kívül. De nem is méltó keret a Duncan kisasszony művészetének a színházi terem. Az ő mutatványai a szabad természetbe valók, illatos virágú rétre, árnyas berekbe, ahol nem ízléstelenül mázolt vászon a háttér, nem suttog a prózán nevetgélő, nem hordoznak körül cukrász süteményt, friss vizet, és nem hallani jobbról-balról olyan megjegyzéseket, amelyek nagyon alkalmasak arra, hogy az ihletett lelkesültségből visszapottyanjunk a sárgolyóra. Az is tagadhatatlan, hogy a szinházszerű előadás rögtön az orfeumot juttatja eszünkbe s a táncosnő szokatlan mezítelensége még súlyosbítaná a kedvezőtlen hatást, ha nem volna oly végtelen gyöngéd, szűzies, mint valami testet öltött imádság. A „tánc" szó mai értelmében voltakép nem hű kifejezője az ő művészetének. Mi megszoktuk tánc elnevezésen bizonyos ritmikusan ismétlődő mozdulatok sorozatát érteni. Az ő tánca sohasem téveszti szem elől a fejlett müizlés azon legelemibb követelményét, hogy önmagát ne ismételje. Állásaiban lépten-nyomon világaira szobrászok és festők népszerű alakjaira ismerünk, lágyan hajlongó mozdulatai pedig feledtetik a nézővel, hogy nem Terpsichore gyermeke, hanem hús és vérből való fiatal leány repdes a régi, olasz zene ütemeire olyan könnyedén, mintha nem is érintené a földet. Még a szilaj nimfák táncában sem hallani lába dobbanását, csak egy fékevesztett bacchanaliában és abban a csárdás jelenetben, amelyet a magyarok iránt érző rokonszenvének bizonyítékául adott elő az Édes anyám a kendőm, nótájára. Kéreti a szeretőm . . . Dehogy is volt ez csárdás ! Igyekezett átérteni a magyar muzsika motívumait, lefordította magának a dal szövegét és forgott, lebegett, hogy visszaadja a tánccal azt, amit a szó mond és a zene érez. Az ő tánca nem üres ballerina-technika, amit megbámulunk, de hidegen hagy ; kifejezésre törekszik arcjátékával, taglejtésével, sőt még ujjainak minden görbületével is. Kezének az éles, rózsaszínű fényben messziről is igen jól kivehető körvonalai igazán bámulatos tökélyt árulnak el ; ez első pillanatra szembe ötlik. Művészetének töretlen ösvénye hazánkból indul ki, külföldön nyilvánosan még fel nem lépett. Mennyi sebet ejt majd védetlen lábán a kritika töviseivel kott pálya. Vagy talán ő álmatag megr alelkével észre sem veszi, ha meg nem értették ? A sajtó általában — ha nem is kivétel nélkül — elismeréssel nyilatkozott róla, hivatásos művészek pedig, köztük első helyen legnagyobb tragikánk: Jászai Mari elragadtatással, az ő legendaszerű elbeszélését olvassák fel minden előadás előtt mintegy ajánlat és bemutató gyanánt a közönségnek. Az illat varázsa. írta : Biró János. A lágyan ringató Pullmann-kocsi száguld a síkon, mint valami mesebeli szőr-