Békésmegyei Közlöny, 1902. július-december (29. évfolyam, 53-104. szám)

1902-07-03 / 53. szám

XXIX. évfolyam. BÉRESMEGYEI KÖZLÖNY POLITIKAI LAP. Telefon­szám 7. Szerkesztőség: Fő­ tér, 876. számú ház, hova a lap szellemi részét illető közlemények küldendők. Kéziratok nem adatnak vissza. Megjelenik hetenként kétszer: vasárnap és csütörtökön. ELŐFIZETÉSI DÍJ : Egész évre 12 kor. Félévre 6 kor. Negyedévre 3 kor. Egyes szám 16 til. Előfizetni bármikor lehet, évnegyeden belül is. Felelős szerkesztő: MAROS GYÖRGY. Laptulajdonos: SZIHELSZKY JÓZSEF. Kiadóhivatal: Telefon­szám 7 Fő­ tér, 876. számú ház, hova a hirdetések és az előfizetési pénzek küldendők. A hirdetési díj készpénzzel helyben fizetendő. Nyilttér­ben egy sor közlési díja 50 fi­. A háziipar. Békéscsaba, julius 2. Ilyenkor, aratáskor, sokat eltűnő­dünk azon, hogy mily ingatag alapon áll a mi gazdasági életünk. Iparos és kereskedő egyaránt Gazda, a fel­hők járását figyeli Szárazság, amikor eső kell, eső, amikor ragyogó napsu­gárra áhítozik az érő termés, haj, de sokszor fakaszt mindnyájunkban ke­serű érzéseket és kínos tépelődéseket! Most már úgy ahogy, kezdjük belátni az egyoldalú gazdasági élet válságos és veszedelmes voltát. Kezdünk arra gondolni, hogy ipart teremtsünk, amely a függetlenít az időjárás szeszélyeitől s mezőgazdaság esetleges deficitjét fedezheti. Hogy mikor valósul meg ez az eszme, a jó Isten a megmondhatója De, hogy a mezőgazdasági munkások, az apró parasztbirtokosok már most rászorulnak valami oly keresetre, amely az időjárás szeszélyeitől füg­getlen, azt mindnyájan tudjuk és érezzük. A felhők járását senki sem figyeli oly aggodalommal, oly szív­szorongva, mint ők, akiknek néhány heti keresménye, egy kis földdara­bocska termése adja meg az egész esztendőre való megélhetés­­ lehetősé­gét. S ha nincs, vagy rossz a termés, ha nincs, vagy kevés az aratási ke­reset, rázúdul ezekre a kis emberekre és családjaikra a száraz kenyér, a betevő falat rettenetes gondja. A magyar földmivesnek erős és csodálatosan munkabíró keze van. A kiszámithatlanul szeszélyes éghajlat­hoz alkalmazkodva, hihetetlenül rö­vid idő alatt végez nehéz munkát és éjjelenkint még annyi időre sem pi­hen, hogy tenyerének sajgása elmúl­hasson Sokan azt mondják, hogy nyári félév nehéz munkájába kimerül a a magyar földmivelő nép ereje; télen már nem szívesen foglalkozik, de nem is foglalkozhat, mert a nehéz mun­kában végkép eldurvult a tenyere, megkérgesedett az agya és finomabb kezet, csiszoltabb intelligenciát kív­ánó téli háziiparszerű foglalkozásra nem is képes. Hát ez nem áll. Legalább nagy általánosságban nem. Példa rá az egykor messzeföldön ismert csabai szövő­ háziipar. Eddigelő, igaz, nagyon kevés és rövid múlttal bíró kísé­rletek történtek a földmivelő nép téli foglalkoztatására. De már ezek ered­ményéből is megállapítható, hogy a magyar földmives család, férfi, as­­szony, gyermek egyaránt képes jobbfajta háziipari munkákra. A kér­a­ges tenyér elég ügyesen kezeli a ves­­­szőt, háncsot, szalmát, fonalat. Egy kis iskolázás, egy kis gyakorlat és a magyar gazda megsokszorozza azt té­len, amit nyáron keserves verejtékkel kapart ki a kormány által földből. A földmivelési rendezett háziiparki­állitás, amely pár évvel ezelőtt arra szolgált, hogy e tekintetben tájéko­zást nyújtson, valóban bámulatos ta­nulságokat nyujtott. Láttuk, hogy a nép a neki először bemutatott mun­kát hamar megtanulta Arról nem is kell szólnunk, hogy anyag, amely há­ziipari földolgoz­ásra kerülhet, bőven van mindenütt s könnyedén, potom áron juthat hozzá minden munkás kéz. Maga a mezőgazdaság is nagy fogyasztója lett a­­ háziiparnak. Gyü­mölcs, szőlő, zöldségtermelésünk for­galma jelentékenyen megnőtt, mil­liókra megy kosárszükségletünk. A nagyipari vállalatok seprőt, káka- és háncs­fonadékot óriási tömegekben fogyasztmak. A nagy áruházak kelendőbb árui a fonott, szövött leg­há­ziipari dísztárgyak és háztartási cik­kek. Ezeket olcsón, csekély költség­gel, csekély haszonra termelni csak a­­ háziipar képes, amelynél a nép apraja­nagyja dolgozik s a különben ki nem használható munkaerő is értékesítést nyer. Bátran állithatjuk tehát, hogy nem oly nehéz dolog a magyar földmivelő népet háziiparra szoktatni s téli kere­setét mindjobban biztosítani. Ha csu­pán a belfogyasztást tartjuk szem e­lő­tt, ez maga is fölmenthet bennünket minden nehezebb gondtól a házi­ ipari termékek értékesítése tekintetében. S ha még azt a messzibb célt is figye­lembe vesszük, hogy a házi­ ipar ne­velés és szoktatás fogja idővel megte­remteni a magyar nagyiparnak magyar munkástörzsét, be kell látnunk, hogy egy nagy horderejű, gazdasági életünk­re messze kiható eszme megvalósí­tása az, amire törekszünk. Vannak kétkedők, akik mindezek megvalósításának lehetőségében nem hisznek Akik nem hiszik hogy a ma­gyar munkás beletanul az ipari mun­kába s a legkitartóbb­ szellemű, legjobb indulatú legbékésebb munkás­anyag. Az ország egyes pontjain tar­tott háziipari tanfolyamok azonban biztató eredményeket mutatnak föl, meggyőződtetnek arról, hogy a ma­gyar földmivesnép keze nemcsak a rögtörésre, kapa, kasza kezelésére használható. Hogy ez a dolgos, erős kéz, az apróbb, a finom­abb szerszá­mok kezelésében is bámulatraméltó ügyességet képes kifejteni. A magyar társadalomnak, legelső­sorban azoknak, akik tényezői a fa­lusi nép erkölcsi és szellemi fejlődé­sének, kötelessége fölkarolni a magyar föld népének ilynemű foglalkoztatását. Erkölcsileg, szellemileg kell segítsé­gére menni a magyar földmivelő nép kezének. Minden közpár, melyet a házi iparnak megnyerünk,gyarapítja gazda­sági erőnket, biztosítja népünk ön­állóságát, megélhetését és közelebb visz ahoz a kívánatos korszakhoz, ami­kor nem felhők járása dönti el egy­egy egész esztendőre gazdasági éle­tünket Békésmegyei Közlöny tárcája. Fenyves erdő. Sötét fenyves erdő összehajló sátra Borulj rá szelíden a kedves rózsámra, Nap tüze ne sü­sse, szellő meg ne fújja, Harmatgyenge testét zápor meg ne verje, Szerelmes szívemre Ugy vezéreld újra, Kisérje utain csattogó madárdal, Szórd teli illatos, színes vadvirággal, Aranyló napsugár fogadja, kisérje, Játszék a lelkével bűvös-bájos álom Csöndes éjszakákon Lopózva szivébe. Édes legyen álma, örömre virradjon, Mosolygó orcáján száz rózsa fakadjon, Liliom virága hófehér lelkében, Száz piros rózsával, szép patyolat arcán, Ugy vezéreld hozzám Igaz szerelmével. Köny. A tagosítás. — Uj törvényjavaslat. — A tagosításról még eddig törvény nem intézkedik és éppen ebből magyarázható ki a tagosításnál előforduló számtalan pa­nasz, melyre élénk példa Békés megyében a körösladányi és szeghalmi tagosítás. A mezőgazdaság fejlődésére hatalmas befo­lyással vannak a helyesen keresztül vitt tagosítások és régen kívánatos már e fon­tos birtokrendezésnek törvényes uton való szabályozása. Ennek ideje, ugy látszik, nemsokára bekövetkezik, misztériumban mert a földmivelésügyi mi­törvényjavaslat készül a tagositásról, a gazdaközönség érdekeinek teljes biztosítása végett. A tánc művészete. - Miss Isidora Duncan,­­­ ­ A „Békésmegyei Közlöny" eredeti tárcája. -írta : Tarján Ernő. A kaliforniai táncművésznő pesti diadalai után elindult vidéki körútjára; utolsó lá­togatása Arad városának szólott, hogy bemutassa szivet-lelket nemesítő klasszi­kus művészetét. Eljött és megelevenedett egy pilla­natra a képzőművészetek bálványozott mestereinek egész lelki világa előttünk, elragadott a teremtő művész ihlettségének rejtelmeibe, abba az álomszerű, átszelle­mült lelkiállapotba, amelyben gondolat nincs, csak az eszményi szép érzése s ez az érzés egy-egy szobor, vagy kép alakjá­ban megrögzítve és megtestesítve közli velünk magát Tanulmányozta az ó­kori szoborműve­ket, a XV. és XVI. század olasz festőinek remekeit, elsajátította alakjaiknak egy-egy mozdulatát s hosszú, nehéz munkájának eredményét ihletett lelkében felolvasztva, kiegészítette a közbeeső mozdulatokkal, hogy aztán Istenadta, klasszikus tökéle­tességű idomaival életre keltse tanulmánya tárgyait. Ki ne találná már most természetesnek, hogy mutatványait idomtalan saru és rán­cos trikó nélkül rejti el és csak lenge, lepelszerű öltözékekben jelenik meg, ame­lyek szintén mesterművek után készültek, csak Ne hasonlítsuk öt modellhez. A modell támpont az alkotó művész fantá­ziájának, amelyet a célul szolgálatában megidealizva kitűzött eszme érzékit meg. Maga a modell, vagy fényképszerű ábrá­zolása csak ritka esetben kelt esztétikai benyomást. A mi táncpolkánk — mint ahogy Jászai Mari nevezi őt — egyesíti magában a modellt és az ihletet művész képzelő erejével. Tegyünk most egy kis kitérőt. Tájképen a legtöbben jobban felfogják a természet szépségeit, mint a szabadban. Miért ? Mert az a kép minden művész legnagyobb mesterének: a természetnek bájait csak részletenként, mintegy elemeire bontva, a festő lelkén átszűrve, könnyeb­ben felfogható alakban tárja elénk, mint maga a minta, a Mindenható műve, mely­nél a szépségelemek pazar tömkelegébe elvakultan nézünk bele és éppen a művész alkotásai nevelik ízlésünket megértésükre és élvezetükre. Lám így vagyunk a mi amerikai ven­dégünkkel is. Mikor a képző­művészeteknek minden időben legkedvencebb tárgyát: szép női alakot ábrázoló szobrot, vagy kópét látunk, igazán gyönyörködni tudunk benne tiszta, fenkölt lelkesedéssel — már legalább mi, tisztelt kivétel akik csak a szépet látják benne, főleg ha maga a művész sem sze­gődött más cél szolgálatába, ami manapság nem mindig tapasztalható. De ime az Újvilágban egy csodás fej­lődésű leánynak eszébe jut a természet bőkezű adományát ihletett művészlelkének himpora alatt felajánlani ízlésünk nemesí­tésére. — Szegény lány, kevesen fognak megérteni! Hiába szól az édesen kábító zene, hiába szavaltasz érzelgős lírai költeményeket, hogy hangulatot kelts, mielőtt a függöny felgördül — süketek ők, nem varázsolod túl józan lelküket a nimfák és szatírok hazájába Mert, hogy is legyen a nagy­közönségnek a művészi szép hatása alatt megcsiszolódott, fogékony érzéke ma, ami­kor divatból és nem belső szükségből lá­togatják a műtárlatokat azok a kevesen, akik közülünk nagy ritkán meghozzák az áldozatot. Az igaz, hogy nincs is alkalom hozzá a fővároson kívül. De nem is méltó keret a Duncan kis­asszony művészetének a színházi terem. Az ő mutatványai a szabad természetbe valók, illatos virágú rétre, árnyas berekbe, ahol nem ízléstelenül mázolt vászon a hát­tér, nem suttog a prózán nevetgélő, nem hordoznak körül cukrász­ süteményt, friss vizet, és nem hallani jobbról-balról olyan megjegyzéseket, amelyek nagyon alkalma­sak arra, hogy az ihletett lelkesültségből visszapott­yanjunk a sárgolyóra. Az is ta­gadhatatlan, hogy a szin­házszerű előadás rögtön az orfeumot juttatja eszünkbe s a táncosnő szokatlan mezítelensége még sú­lyosbítaná a kedvezőtlen hatást, ha nem volna oly végtelen gyöngéd, szűzies, mint valami testet öltött imádság. A „tánc" szó mai értelmében voltakép nem hű kifejezője az ő művészetének. Mi megszoktuk tánc elnevezésen bizonyos rit­mikusan ismétlődő mozdulatok sorozatát érteni. Az ő tánca sohasem téveszti szem elől a fejlett müizlés azon legelemibb kö­vetelményét, hogy önmagát ne ismételje. Állásaiban lépten-nyomon világaira szob­rászok és festők népszerű alakjaira isme­rünk, lágyan hajlongó mozdulatai pedig feledtetik a nézővel, hogy nem Terpsichore gyermeke, hanem hús és vérből való fiatal leány repdes a régi, olasz­ zene ütemeire olyan könnyedén, mintha nem is érintené a földet. Még a szilaj nimfák táncában sem hallani lába dobbanását, csak egy fékevesztett bacchanaliában és abban a csárdás jelenetben, amelyet a magyarok iránt érző rokonszenvének bizonyítékául adott elő az Édes anyám a kendőm, nótájára. Kéreti a szeretőm . . . Dehogy is volt ez csárdás ! Igyekezett átérteni a magyar muzsika motívumait, lefordította magának a dal szövegét és for­gott, lebegett, hogy visszaadja a tánccal azt, amit a szó mond és a zene érez. Az ő tánca nem üres ballerina-tech­nika, amit megbámulunk, de hidegen hagy ; kifejezésre törekszik arcjátékával, taglejté­sével, sőt még ujjainak minden görbületé­vel is. Kezének az éles, rózsaszínű fény­ben messziről is igen jól kivehető körvo­nalai igazán bámulatos tökélyt árulnak el ; ez első pillanatra szembe ötlik. Művészetének töretlen ösvénye hazánk­ból indul ki, külföldön nyilvánosan még fel nem lépett. Mennyi sebet ejt majd vé­detlen lábán a kritika töviseivel kott pálya­­. Vagy talán ő álmatag megr a­lelké­vel észre sem veszi, ha meg nem értették ? A sajtó általában — ha nem is kivé­tel nélkül — elismeréssel nyilatkozott róla, hivatásos művészek pedig, köztük első he­lyen legnagyobb tragikánk: Jászai Mari elragadtatással, az ő legendaszerű elbeszé­lését olvassák fel minden előadás előtt mintegy ajánlat és bemutató gyanánt a közönségnek. Az illat varázsa. írta : Biró János. A lágyan ringató Pullmann-kocsi szá­guld a síkon, mint valami mesebeli szőr-

Next