Békésmegyei Közlöny, 1908. július-december (35. évfolyam, 53-105. szám)

1908-07-02 / 53. szám

Békéscsaba, 1908. Telefon­szám: 7. Szerkesztőség: Főtér, 876. számú ház, hova a lap szellemi részét illető Közlemények küldendők. Kéziratok nem adatnak vissza. XXXV-ik évfolyam, 53-ik szám. Csütörtök, július 2. KOZSONT POLITIKAI LAP Megjelenik hetenkint kétszer. Vasárnap és csütörtökön EScOFIZETÉSI DI.1 : Egész évre 12 kor. Félévre 6 kor. Negyedévre 3 kor. Előfizetni bárm­ikor lehet évnegyeden belül is. Egyes szám ára 12 fillér. Főszerkesztő : Dr. SAILER VILMOS Felelős szerkesztő: SZÉKELY BÉLA Laptulajdonos: SZIHELSZKY JÓZSEF Kiadóhivatal : Telefon­szám 7 Főtér, 876. számú ház, hova a hirdetések és az előfizetési pénzek küldendők. A hirdetési díj készpénzzel­­ helyben fizetendő. NYILTTÉR-ben egy sor közlési díja 50 fillér Ki az igazi szocialista? Békéscsaba, július 1. Igen divatos és közkeletű szólás­móddá vált az, hogy: „hatalmi kér­dés". Értik pedig ezalatt, hogy vala­mely ipari, gazdasági vagy gyári üzem alkalmazottjai olyan követelések miatt hagyják abba a munkát, melyek telje­sülése nem járna semmiféle anyagi ja­vakkal, hanem a legjobb esetben is csakis kétes értékű erkölcsi előnyöket biztosíthat ilyen. E hatalmi kérdések közül leggyak­rabban szerepel az úgynevezett bizalmi férfiak kérdése. Sok helyütt a mun­kásság megköveteli, hogy szószólójuk legyen, aki a közvetítő szerepet játszó munkaadó és munkás között és aki bizonyos kérdésben szabadon rendel­kezik a munkásság fölött. Különösen az agitátorius szocializmus rendelkezé­seinek betartására ügyelnek ezek a bi­zalmi férfiak. Ellenőrzik a pártadó be­fizetését, sétálni küldik, azaz bizonyos időre a munkából kizárják azokat a munkástársakat, akik a pártfegyelem ellen vétenek és különös gonddal ügyelnek arra, hogy valahogy, Isten ments, szervezetlen munkás a telepen, a műhelyben munkát, foglalkozást ne kapjon. Nem tudom, hogy szocialista szem­pontból milyen mértékben előnyös a a bizalmi férfi rendszer, felér-e a vele járó nyereség a sok megrázkódtatás okozta károkkal, hanem annyi kétség­telen, hogy bizony a munkásságnak határozottan kára van a bizalmi fér­fiakból. Először is, ahol mindig közvetítő ékelődik a munkás és munkáltató közé, soha oly bizalmas, oly közvetlen nem lehet az érintkezés a két fél közt. Hiszen éppen a minap láttuk a budapesti gázgyári munkások mozgal­mánál, hogy a közvetítők, a bizalmi férfiak egész más feltételeket referál­tak el megbízóiknak, a munkásoknak, mint amilyeneket az igazgatóság sza­bott, úgy, hogy maga a munkásság lepődött meg a legjobban, mikor vé­letlenül, kerülő úton értesült a való tényállásról. A közvetítők az összes nyújtott kedvezményeket elhallgatták, a tiltó rendelkezéseket pedig kiszínez­ték, súlyosbították. Ha a munkásság véletlenül még nem tudja a való helyzetet, néhány órán belül hatalmas sztrájk üt ki, mely ismét jó egynéhány munkáscsalád ke­nyerébe és exisztenciájába került volna. Mert az kétségtelen, hogy az olyan sztrájkok, melyek a mindennapi élet­szükségletek folytonos előállítását, ter­melését vagy szállítását teszik kérdé­sessé, alig tarthatnak tovább huszon­négy óránál. Sem a polgárság, sem a mindennél erősebb államhatalom nem nézné tétlenül az ilyen mozgal­mat, aminthogy a múltban is kudarc­cal végződtek az ilyen mozgalmak. Ezt belátja a munkásságnak is nagy része és csak a szakszervezetek terrorizmusa előtt való félelem tartja őket vissza attól, hogy ilyen mozgal­makkal minden közösséget meg ne ta­gadjanak. A polgárság azonban, aki mind­ezekkel tisztában van, nem igen re­spektálja a fizetett apostolok terrorját és bizony egyre szaporábban vonja meg szimpátiáját az olyan munkás­mozgalmaknál, melyeknek tisztán ha­talmi kérdés a rugójuk, míg teljes ro­konszenvvel viseltetik a küzdő munká­sok iránt ott, ahol az anyagi helyzet javításáról, a megélhetés biztosításáról van szó. Hiába lellesednek az apostol urak, kiknek életkérdés, hogy mennél na­gyobb nyáj seregeljen mögéje, mert annál sűrűbben hull a pártadó, a mun­kásságnak mégis elsősorban az gondja, hogy tisztességes megélhetése a legyen. Erkölcsi kérdésekkel nem igeni törődik és ahol mégis ilyen szerepel valami mozgalom rugójaként, az tisz­tán a gyorsan fellobbanó, de el is hamvadó agitáció következménye. Eljön az idő, mindegyre hamarább, hogy a munkásság be fogja látni, ki a nép igazi barátja, ki az igazi szo­cialista, az-e, aki önzetlenül javít a helyzetén, vagy az, aki a saját meg­élhetését keresi a szüntelen lazításban ? Az ötödik ülnöki állás. Változás az árvaszéknél. Kik pályáznak? Egy olyan árvaszéke sincs az ország vármegyéinek, mint a békésmegyei. En­nek az árvaszéknek rengeteg ügyet kell elintéznie. A tisztviselők igazán meg­feszített energiával dolgoznak, máskü­lönben állandó volna a restancia s ne­hézkesen fogynának az aktacsomók. De még ezzel a buzgólkodással sem volt elérhető az, hogy kellő gyorsasággal intézzék az árvák ügyeit s így be kel­lett illeszteni az ez évi megyei költség­vetésbe az ötödik ülnöki állást, amely­nek szervezéséhez most már a miniszter is hozzájárult. A megyei árvaszék uj ülnöki állása csak a tegnapi naptól engedélyeztetett, de végleges betöltésre nem kerülhet az október hónapi rendes megyebizottsági közgyűlés előtt. Így nagyon valószínű — bár lapunk zártáig ez irányban még nem tétezett intézkedés, — hogy az ok­tóberi közgyűlésig helyettesítéssel töltik be az uj ülnöki állást s csak a végleges betöltés után lesz a helyettes visszaren­delve. Bár még idő előtti beszélni az árva­szék uj ülnökéről, meg kell említenünk, hogy azok egyik-másika, akik ennek az állásnak elnyerésére reflektálnak, máris megkezdették a korteskedést. Pedig alig hisszük, hogy most is a szerint alapo­zódnék le a választási eredmény, vajjon kit kicsoda támogat. Tekintetbe kell venni végre azt is, hogy ki milyen hasznára lehet a vármegyének s nem szabad engedni, hogy a nagyközönség érdekeinek rovására családi és baráti összeköttetések döntsék el a választá­sok sorsát. Az új ülnöki állásra pályázni fog­nak : dr. M­a­r­t­o­n­a­i Gyula orosházai szolgabíró, dr. S­z­t­o­j­a­n­o­v­i­c­s Szi­lárd gyulai szolgabíró, dr. Bakos De­zső békési szolgabíró, Megyeri Imre csabai árvaszéki ülnök és dr. S­i­r­b­i­k Bálint, akit csak most választottak meg árvaszéki jegyzőül. Ezek csak a már most is bevallottan pályázók. Hát még mennyi lesz a később jelentkezőknek száma! ? Ámde az itt felsoroltak között csak Sztojanovics és Sirbik jelölhető. A töb­biek nem bírják meg a megkívánt ké­pesítést. Csak akkor lesznek esetleg je­lölve, ha a szükséges kvalifikációt meg­szerezni tudják. Úgy értesülünk egyéb­ként, hogy az esetben, ha helyettesítés­sel töltik be októberig az új ülnöki­­ állást, akkor vagy Sztojanovicsot, vagy Bakost rendeli be az alispán. Békésmegyei Közlöny tárcája. Az útonálló leánya. Irta: J. H. Rosny Edmond Briltonin beszélte : A száz meg száz kitűnő tanács dacára, melyekkel elláttak, egyszer mégis egye­dül kimerészkedtem Szirakuza környé­kére. Ráadásul el is tévedtem. Már kö­zeledett az alkony, a nagyszerű alkony, mely bíborköntösben, ibolyaszínű csip­kében és kékszínű selyemben halad. Kellemes illatok áradtak szét a rezgő levegőben. Tripolisz vagy Tunisz illa­tos parkjairól szálltak át. Fakó, vissz­hangzó talajon mentem végig, valóság­gal történelmi talajon. Kiemelkedtek előttem a múlt nagy alakjai — Athén hajói, Karthágó flottái, Hamilkar zsol­dosai és a dacos római légiók, így ábrándoztam egy domb lejtőjén. Egy­szerre csak kiugrik egy barlangból két napbarnított alak. Az ifjabbiknak fénye­sen kéklő fekete haja s valóságos kalóz­arca volt. A másik jóval idősebb volt, szökés s arca udvariasnak, szinte jó­akarónak tűnt föl. — Signore, — kezdé az idősebbik, — nem nagy elővigyázatra vall ilyen ma­gányos séta ezen a környéken. Az em­ber sohasem tudja, kivel találkozik. Néz­zen meg például bennünket. Nagyon sajnáljuk ugyan ... de ebben a szű­kös időben meg kell próbálnunk . . . Ön vámot fizet nekünk ... Ön persze, az adófizetők örökletes szokása szerint, túlságos magasnak fogja ezt a vámot tartani . . . — S ha vonakodnék megfizetni ? — Akkor kénytelen volnánk fenyítő eszközt igénybe venni, amely ugyan durvább volna egy adóintésnél, de bi­zonyára eredménynyel is járna; egy olyan jó nevelésű úriember azonban, mint ön, bizonyára súlyt helyez arra­hogy ezt a kellemetlen végső eszközt ne használjuk . . . Szeretetreméltóan vigyorgott s rám szegezte szemeit, melyek nyugtalansá­guk és rejtelmes tüzük dacára némi szelídséget is árultak el. — Hát lássuk! — mondám hanya­gul. —­­Mennyire taksálnak engem ? — Önmaga legyen a tanúm, illustris­simo signore, hogy mindent elkérhet­nénk, ami önön van. De ez nem felelne meg elveinknek. Tartsa meg ékszereit s csak készpénzének felét adja nekünk. A mi bajunk, ha kevés van erszényében. — Ön zavarba hoz, — válaszoltam. — Úgy tudom, mindössze hat-hétszáz frank van nálam. — Micsoda fogalmaik vannak a gazdagoknak! — kiáltott föl a bandita. — Hisz ez magunkfajta szegény ember­nek egész vagyon. Háromszáz-négyszáz lírával hárman, Paolo fiammal és Peppa leányommal, egy fertály esztendeig ugy élünk, mint madár a kenderföldön. Látja, ön egy tisztességes család védő­angyala. — Bizonyára nem bánom meg a ki­adást. De egy szívességet kérek önök­től. Mutassák meg a Szirakuzába vezető utat s vezessenek egy vendéglőbe, ahol ehetem valamit. — Isten ments, signore, — mondá a szicíliai. — Vendéglőt! Ez galád árulás volna. A környék összes vendéglői go­nosztevők tanyái. .. Isten ments, sig­nore. Inkáb tiszteljen meg engem azzal, hogy elfogadja meghívásomat egy kis vacsorára, melyet elég bőkezűen fizetett meg, Paolo pedig elkíséri önt Szirakuza kapujáig. Ezzel vállára vetette fegyverét és elől ment. Kaktuszok és ürömbokrok között, meredek úton jött Paolo mögöt­tem. Végül egy márvány- és római cse­réprom közelébe értünk. — Otthon volnánk, — mondta veze­tőm. — Rendszerint itt töltjük pihenő óránkat. Azután füttyentet egyet. Beállt az éjszaka. Fáklyafény vilá­gítja meg beomlani készülő házak közt elvezető utunkat Nemsokára egy te­remben vagyunk, mely nagyszerű lett volna, ha a szél mind a négy irányban át nem járta volna. Tető helyett a csilla­gos ég látszott, máskor bizony jól megáztunk volna benne. Hirtelen egy női alak állott előttünk. A fáklya fényé­nél észrevettem, hogy barna, mint a Szahara egy nomád asszonya és sas orra van, mely azonban rendkívül finom formájú és cimpáinak pikáns nyugtalan­sága folytán bájos volt. Haja vörösesen fénylett és kígyószerűen gyűrűzött feje körül. Arca olyan volt, mint Homérosz hősnőié, kis keze mint egy arab herceg­nőé. Szóval legszebb gyermeke ez or­országnak, melyben ázsiai, afrikai és európai fajok évszázadokig keveredtek. Bármily helyzetben tetszett volna. De mikor szem­ét rám irányította s ajkát mo­solyogni láttam, életem legszebb sze­relmi varázslata fogott meg. Valóság­gal varázslónő és istennő szemei voltak ; égett bennük a szab­at lángja és a ra­gyogó csillagok tüze. Ajkai duzzadtak az egészséges, heves vértől; szinte meg akartak pattanni. Olyanok voltak, mint gyengéd, pirosvérrel teli virágszirmok. Elragadva, hipnotizálva, lélekzet nélkül álltam. Aztán magamban mondtam : — A szirakuzai Vénuszra !... Ez a leány gyönyörű. Mosolygott s közben látszottak ra­gyogó, fehér, éles fogai. Atyja így szólt hozzá: — Peppa, ez az ur megtisztel ben­­­­nünket azzal, hogy velünk vacsorál. Tégy ki magadért. Te pedig fiu, hozdd­­ fel a bort. " Peppa sorban tálalt makarónit, ki­tűnő friss halat, fügét, dinnyét s a gazda öntötte a jó szitakuzait, melynek virá­gos zamatja fűszeres fenyőillattal volt telítve. Kitűnő lakoma volt. Egyszerre nyeltem a leány tekintetét és az étele­ket. Szokatlan boldogságérzet töltött el. Az a hirtelen támadó érzet, mely nem ismer időt, melyet gyermekek oly sok­szor éreznek, ifjak ritkábban éreztek csak hébe-korba, öregek soha... De mindennek vége szakadt. Az utolsó fa­latoknál­, már nagyon komor voltam. — Ön lehangolt, — mondá az atya. — Nem ízlett a vacsora ? — Hogy mondhat ilyet? Úgy ét­keztem, mint egy ifjú Isten. De — tet­tem hozzá sóhajtva, — most távoznom kell, s azt hiszem, kegyetlenség volt öntől, hogy ide hozott.. . Szivemnek jókora részét hagyom itt. Egy tekintetet vetettem Peppára s láttam, hogy sötét bőrén pirosság fut végig. A gazda jóindulattal nézett ben­nünket. — Már azt hittem, — mondta — hogy sajnálja a szép pénzt. Istenem ! — kiáltottam — ha még néhány órát itt lehetnék, szívesen oda­adnám, amit ön meghagyott . . . Sőt kétszeresét, háromszorosát. — Egy pár óráért! — kiáltotta az atya — És a donna szép arcáért Peppa keze reszketni kezdett. A leg­nagyobb elragadtatás hangján mondta : — Igazán ? Pusztán az arcomért ? Óh atyám, oly szép az, amit ez az ur mondott. — Szép, gyermekem, fejedelmi sza­vak. De majd meglátjuk . . . Szeretném tudni, hogy több-e puszta beszédnél ? Signore, rukkoljon hát ki. Óra, gyűrűk, erszény. Az valaha Peppa hozománya lesz. Hálából elkíséri önt Szirakuzáig — Paoloval együtt. Ha drágulja a dol­got, visszavonhatja szavát

Next