Békésmegyei Közlöny, 1913. július-december (40. évfolyam, 52-101. szám)
1913-11-01 / 87. szám
Békéscsaba, 1913. XL-ik évfolyam, 87-ik szám. Szombat, november 1. BÉKESMEGYEI KOZSONT POLITIKAI LAP telefonszám: 7. Szerkesztőség: Ferenc József-tér, 20. sz. ház, hova a lap szellemi részét illető közlemények küldendők. Kéziratok nem adatnak vissza. Megjelenik hetenkint kétszer, vasárnap és csütörtökön. EKOFIZETÉSI Dij : Egész évre 12 kor. Félévre 6 kor. Negyedévre 8 kor. Előfizetni bármikor lehet évnegyeden belül is. Egyes szám ára 12 fillér. Felelős szerkesztő: GULYÁS JÓZSEF. Laptulajdonos: gZ!H £ X.SZKY JÓZSEF. Kiadóhivatal: Telefonszám 7 Ferenc József-tér, 20. sz. ház, hova a hirdetések és az előfizetési pénzek küldendők. A hirdetési díj készpénzzel helyben fizetendő. NYILTTÉR-ben egy sor közlési díja 50 fillét. Városok hitelügye, Békéscsaba, október 31. A magyar városok fellendülési korszaka sajátos véletlen folytán egybeesik a befektetési értékek piacának megromlásával. Annakelőtte a budapesti nagy jelzálogintézetek községi kötvény-kibocsátása teljesen fedezte a városok hitelszükségletét. De az utóbbi esztendőkben vidéki városainkban nagy kulturális és gazdasági fejlődés állott be, amely modern alkotásokra és létesítményekre serkentette a ügyeit intéző újabb generációt. városok Ez a fokozott beruházási tevékenység már nem talált kellő anyagi fedezetet a városok rendes bevételeiben úgy, hogy egyszerre nagy kölcsönszükséglet támadt a vidéki városokban, amely hozzáértő számítás szerint mintegy 500 millió koronára rúg. A jelzálogpiacon beállott nagy üzletcsend mellett a községi kötvények kelendősége is teljesen alászállott, a nagy magyar emissziós intézetek nem képesek fedezni a városok kölcsönszükségletét és az utóbbi két esztendőben kiderült, hogy a magyar városok hiteligényeinek kielégítésére sehol sem akad pénzforrás. Nem csoda, ha a kölcsönpiac e teljes bedugulása nagy aggodalmakat ébreszt a városok vezetőiben és a hitelügy kérdése előtérbe került. A városok legutóbb lezajlott kongresszusán ismét ez a nagyváradi probléma foglalkoztatta a magyar élet legkiválóbb elméit, de kommunális megvalljuk, hogy ezek se tudtak orvosszert találni. A felmerült eszmék és tervek nem újak, de valamennyije abban hibában szenved, hogy a városok hiatelügyének javítását valamely új szervezettől várja, holott egészen világos, hogy a hitel hiánya a világ pénzpiacainak mai konstellációjára vezetendő vissza. Amíg a külföldi tőkepiacokon a magyar befektetési értéknek nincs kereslete az általános pénzpiaci depresszió folytán, addig semmiféle szervezeti reformmal nem keríthetünk kölcsönpénzt a városoknak és viszont mihelyt a záloglevelek és egyéb fix kamatozású értékek ismét nagyobb keresletnek fognak örvendeni a földön , városaink hiteligénye az küleddigi szervezet mellett is teljes kielégülésre fog találni. A baj nem a községi hitelügy szervezetlenségében rejlik, hanem a világpiaci helyzetben és ezt semmiféle magyarországi hitelreform sem megváltoztatni, sem jórafordítani nem lesz képes. A városok hitelügyének problémája a kör négyszögesítéséhez hasonló. Semmiféle panacea nem szerezhet a városoknak hitelt akkor, amikor a befektetési értékek piacán rosszak a viszonyok és viszont, nem kell semmiféle külön, vagy új intézmény ahhoz, hogy városaink kölcsön szükségletüket fedezhessék, ha a nemzetközi befektetési piacon kedvező a helyzet és értékeinknek kereslete van. Ezt az egyszerű, de megdönthetetlen igazságot találják meg végre a magyar városok vezetői, akikben újabb időben a vállalkozó szellem annyira feléledt és egyelőre azon törik a fejüket, hogy miképen kellene oly szervezetet kiokoskodni, amelynek segítségével a sok száz milliós tőkét maguknak a kommuniális üzletekhez valahogyan megszerezzék. A régi kormányok a keretekből kinövő városokkal nem sokat törődtek. Maguk a városok is beletörődtek abba, hogy ne legyen más feladatuk, mint a mindenkori kormánynak hozsannát kiáltani. A Tisza István kormánya alatt azonban lassanként megváltozik minden. Nem lehet letagadni, hogy a magyar városok fontosságát most ismerték fel, a magyar városokkal most törődnek és a magyar városok ügyeinek-bajainak szanálására tárt kézzel siet a kormány, a városok kívánságát teljes mértékben akarja teljesíteni. Gróf Tisza István miniszterelnök, Sándor János belügyminiszter, Teleszky János pénzügyminiszter jelentették ki Bárczy Istvánnak, hogy a magyar városok hitelügyét a magyar kormány konszolidálni fogja. Ha az állam új kötvényeket bocsát ki, a törvényhatóságokra tekintettel lesz, úgyszintén akkor is, ha új kölcsönt vesz fel. De itt még nem áll meg a magyar kormány. Kívánja és előmozdítja, hogy tömörüljenek a magyar városok a porosz és német városokkal egy kongresszusra. Amikor már kölcsönös jó viszonyban lesznek, ankétjeiken intézményes újításaikat beszélik meg, kölcsönösen felvilágosítják egymást, hogy milyen városaik helyzete, speciális körülményeik feltárásával, útmutatásokkal szolgálhatnak egymásnak, hitelviszonyaik egyirányú kielégítésével kölcsönös megállapodásra jutottak, akkor keressenek közeledést az angol városokhoz, fogjanak össze a magyar, német, osztrák, angol városok egy nemzetközi szervezetben. A magyar kormány ott lesz és meg fogja könnyíteni a magyar városok törekvését meg. Az első pillanatban nem is látszik hogy a magyar városok e törekvése milyen kiszámíthatatlan fontosságú. Magyarországot a magyar kormány most a városokon keresztül ki fogja vinni a külföldre. Az a kormány teszi azt, melyet minduntalan megtámadnak, hogy helytelen színben tünteti fel magát a külföldön és magáról informáló cikkeket helyeztet el. lap Közlöny tárcája Egy dalt! Egy dalt ! Egy dalt a régi szerelemről. Nagy busát keserveset. Beleöntöm búmat a szivemből, hátha szivem, szegény szivem megreped. Egy dalt ! Egy dalt, hogy voltam boldog én is, Boldog minő ember lehet Gyermek valál, az voltam én is Szerettelek én tégedet s te engemet. Egy dalt I Egy dalt, hogy hányszor kéz a kézbe, Mellettem ültél oly sokat, Lepedőn szemembe nézve Suttogtál édes, drága szavakat. Egy dalt I Egy dalt, hogy hányszor átölelve Csattant egy csók a más után És esküvés a mennyre, földre. Engem szeretsz, szived enyém, enyém csupán. Egy dalt I Egy dalt. Sok év mult el azóta Tőlem te is eltávozál Mint a levél ágát elhagyja Szerelmed és esküd feledve elhagyál. Egy dalt I Egy dalt I De mégse I Hagyjuk abba ! Minek tépjem fel a sebet ? Bár megszakad szivem bujába Te csalfa lány, mégis, mindig téged szeret. Kovács László. Kristóffy újból bajban. Fővárosi levél. — Csütörtökön a politikai életnek is meg volt a hosszú szünetelés után a maga szenzációja. Az ellenzék bevonult a Házba. Egészen más arca lett a teremnek. A csöndesség helyett zajongás hallatszott; dörgedelmes frázisokat vágtak az ellenzék vezérszónokai a munkapárt, különösen annak vezérférfia, gróf Tisza István fejéhez. Azok a frázisok azonban hatástalanul hangzottak el, mert hát Magyarországon a frázisoktól manapság már nem igen szokott senkinek a feje megfájdulni. Tisza állotta a sarat keményen Olyan volt, mint egy ledönthetetlen szikla a háborgó tenger közepén. Hullottak rá a csapások az ellenzéki szónokok ajkáról, de azok elernyedtek, mire hozzáértek, mert nem az igazság, hanem a túlzott ellenszenv csapásai voltak. A csütörtöki ülésnek azonban volt egy szenzációja, amely a csabaiakat igen közelről érdekli, mert a képviselőjükről, Kristóffy Józsefről van szó. Az ülésen az ellenzék különféle panamavádakat vágott Tisza miniszterelnök és általában a munkapárt fejéhez. Hangoztatták ezerszer is azt a régen elkoptatott frázist, hogy a munkapárt az ország pénzén és panamapénteken választatta meg magát. A munkapárti szónokok viszonozták ezeket a vádakat, mert bizony az ellenzéki képviselő urak közül is csak nagyon kevesen dicsekedhetnek azzal, hogy váasztói önzetlen lelkesedésből szavaztat rá. Folyt a pénz azon a részen is, amrt Magyarországon — sajnos — annyira romlottak lettek a közállapotok, hogy tiszta választást csinálni most már egyáltalában nem is lehet. A sürü panamaszólamok közepette írta: Hevesi Iván. Már fiatal koroiban szenvedélyes vadász voltam. Mihelyt csak egy kis szabad időt engedhettem magamnak, leutaztam Makkfüredre. Makkfüred közelében ha>amas erdő volt, melynek égbe nyúló tölgyei sört árnyak köntösébe burkolták az itt-ott felbukkanó vadvirágokat. Ennek az erdőnek felügyőjét ismertem én. Jó barátom is volt. Ő engedte meg nekem, hogy erdejében lövöldözzem az állatokat, ez azonban többnyire sajna, nem sikerült, mert csak bakokat lőttem. Vagy tíz esztendővel ezelőtt, akkor még jobb idők jártak, alig hogy megkaptam három napi szabadságomat, vonatra szállottam és Makkfüredre utaztam. Felügyelő barátom igen szívesen fogadott és pompás vadászfegyvert bocsájtott rendelkezésemre. Nimród,szenvedélytől űzve, hajtva, már korán reggel egy kis tisztás szélón lesbe állottam. Szép volt, mint mindenkor ily korán az erdő. Falevelek titokzatos suttogása, virágok kábitó illata, madarak vigcsicsergése jól esett a nagyvárosi rajban egészen eltompul, e csigázott lelkemnek. A harmat fehér gyöngye messziről ugy csillogott, mintha minden levél, minden fűszál gyémánttal lenne behintve. A szokatlan csendben messzire elkószált a lelkem, el egészen poros irodám asztaláig. Egyszerre csak megrezzent a szomszéd bokor és magam is megrezzentem hallatára. Gyönyörű szarvas törtetett elő rejtekéből és épen a tisztáson keresztül száguldott tova. Felkapom a fegyverem, egy pillanat s eldördül a lövés. De mi az ? Mintha visszhangja is lett volna a lövésnek Ugyanakkor, mikor az én puskám szólott, más lövés is dördült. — Mi lehet ez? Körültekintettem. De nem láttam semmit, csak mikor a vergődő szarvashoz közeledtem, bukkant ki valaki a sűrűből. — Alagi Jenő vagyok. — Németh József. — Nagyon örvendek. — Részemről a szerencsel — Mit akar uraságod a szarvasomtól ? — kérdeztem tőle — látva, hogy egész bátran vizsgálgatni kezdi a szarvas sebét. — Az önétől ? Hiszen ezt én lőttem. — Bocsánat ezt én lőttem! Német úr egész véres lett a meglepetéstől. — Különben igen könnyen győződhetünk meg a dologról. — Hogyan? — Igen egyszerűen. Én eminnen állottam, kegyed meg amonnan. Miután pedig a szarvas csak erről az oldalról van megsebezve, világos, hogy csak az én lövésem talált. — Ebben igaza van ! — Szép, hogy elismeri. — Elismerem s egyúttal appalálok az ön nagylelkűségére. — Nem értem ? — Mindjárt megmagyarázom. Nagy szívességet tenne vele, ha ezt a szarvast átengedné. — Miért? — Fogadásról van szó kérem, melyet ha elvesztek . . . — Köszönöm, ne folytassa tovább. A szarvas az öné. Vigye. Német úr csak úgy áradozott a boldogságtól. Egy kézszorítás s azután elváltunk. Néhány évvel ezelőtt a Vigadóban nagy bál volt. Nekem is részt kellett vennem. Mivel azonban a táncnak lelkes barátja vagyok, egy óra múlva alig győztem klakkommal elfödni ásítozó számat. Körülnézve egyszerre csak ismerős arczot pillantottam meg. — Nini ! Az én vadász barátom. — Amint engem meglátott, bocsánatot kért táncosnójától és felém sietett. — Amióta csak Pesten vagyok, mindig az jár az eszembe, — kezdő — miként hálálhatnám meg barátságát. — Oh igen egyszerűen. Mutasson be annak a leánynak, akivel ezelőtt táncolt. Német úr fanyar arccal bár, de eleget tett óhajomnak. Egy óra múlva már vígan keringőztem Torday Juliskával. Nemsokára mindennapos vendég lettem Juliskáéknál és azt kellett tapasztalnom, hogy Német úrral megint csak egy vadra vadászunk. Miután nem vagyok barátja a hosszas habozásnak, nyíltan és őszintén megmondtam Német úrnak: — Kedves mester, baj van! Én átengedtem Önnek a szarvast, ön pedig engedje át Ju iskát. — Kissé uzsoraszagú üzlet lenne! — kacagott fel sötéten Német ur és harmadnap reggel már kint találkoztunk a cinkotai erdőben négy tisztes ur segédkezése mellett. * Az első lövés joga Német uré volt. Hosszan, óvatosan célzott, látszott rajta, hogy mennyire szívesen küldene a másvilágra. Fegyvere eldördült, egy tompa hörgés és vergődve kalimpál előttünk egy hímszarvas. Szegénynek szemébe ment az egész töltés. — Itt van vissza a szarvasa s quittek vagyunk! — harsogta felém Nemet úr és fejét kalapjába nyomva, ugy távozott, mint egy spanyol grand . . . Én pdig ott állottam lefőzve, megsemmisülten. Igaza volt, ltqy itt éltünk. Szót se szólhattam. És még a lakodalmára sem hivott meg a gazember.