Békésmegyei Közlöny, 1924. április-június (51. évfolyam, 65-136. szám)
1924-04-23 / 82. szám
EGYES SZÁM ARA 800 KORONA Békéscsaba, 1924 április 23 Szerda 51-ik évfolyam, 82-ik szám BEIESIEGYEI KÖZLÖNY Politikai napilap Előfizetési díjak : Helyben és vidékre postán küldve : negyedévre 55.000 korona. Egy hónapra 18000 korona. Példányonként 800 korona. Főszerkesztő: Dr. Gyöngyösi János. Felelős szerkesztő: P.Horváth Rezső. Megépítik a békéscsabai postapalotát Az építkezés még a tavasz folyamán megkezdődik (A Közlöny eredeti tudósítása.) Az a serény propaganda, amit a békéscsabai sajtó, valamint az összes érdekelt testületek a tervbe vett postapalota megvalósítása érdekében indítottak, meglepően rövid idő alatt a legteljesebb eredményhez vezetett. A postakincstár ugyanis elrendelte, hogy a postapalota számára fenntartott telken meg kell építeni a régóta tervezett békéscsabai postapalotát. Ez a gyors intézkedés azt bizonyítja, hogy a posta vezetősége teljesen átérzi a város helyzetét és nagy megértéssel áll a közönség szolgálatára, hogy a fejlődés által megnövekedett igényeket kielégítse. A mai napon a szegedi postaigazgatóság rendeletet intézett a békéscsabai postafőnökséghez, amelyet arról értesített, hogy a városi hatóságokkal haladéktalanul meg kell kezdeni a tárgyalásokat a postapalota építésének megkezdésére vonatkozóan. A postaigazgatóság rendelete közli, hogy a jelenleg még épületek teljes lebontás alatt álló lebontását most már haladéktalanul el kell végeztetni. A még fennálló falak lebontását be kell szüntetni s a falakban levő régi, jó minőségű tégla helyett a postakincstár később — majd az építkezés alkalmával — ad kárpótlást, akár anyagban, akár pénzben, a város tetszése szerint. A rendelet szerint a pincegödrök betömését is mellőzni kell, mert azokat a postapalota pincéiül lehet majd felhasználni. A postaigazgatóság rendelete a továbbiakban közli, hogy az építkezéseket az idén részben meg fogják kezdeni és ebben az irányban már megtörténtek a szükséges intézkedések. Mihely az időjárás állandóan alkalmas marad az építkezésekhez, a postapalota építkezései megkezdődnek, a már lapunkban is ismertetett tervek szerint. A postaépület egyelőre földszintesnek, esetleg egy emeletesnek épül meg, hogy benne az összes hivatalok elhelyezhetők legyenek. A második emelet megépítésére is lehetőleg sor kerül > ,abban az esetben, ha az állami költségvetés a postakincstárnak elegendő összeget fog erre a célra rendelkezésre bocsátani. Ebben az esetben az egész második emeletet a postatisztviselők lakásai foglalnák el, ami mindenesetre enyhítően hatna a békéscsabai ínséges lakásviszonyokra. A békéscsabai postahivatal vezetője, Kovács Károly főfelügyelő a rendelet utasításához képest az építkezés ügyében már tárgyalásokat folytatott Berthóty István dr. polgármesterrel. A város vezetősége a legnagyobb készséggel hajlandó teljesíteni a kincstár kívánságait, beleegyezik az azonnali építkezésekbe és odaadja azt az anyagot is, ami ma még a fennálló falakban van. A polgármester ezen kívül kijelentette, hogy abban az esetben, ha az építkezést egy-két héten belül megkezdenék, mindenkire való tekintet nélkül kiüríttetik és lebontatják a még fennálló épületrészeket. héten A város a telket akár egy belül is átadhatja résre készen a postának. építke-A postapalota építkezésének ügye tehát most már a megvalósulás stádiumába jutott és valószínű, hogy az építkezés egy két héten belül már meg is indul. Kedvezmény a kölcsönbefizetésnél Budapest, ápr. 22. Illetékes helyről kapott értesülés szerint az állami kölcsönelőleg április 22—28. napján teljesítendő készpénzbefizetéseknél minden 100 takarékkorona tartozásért 110 papírkoronát kell befizetni. 77 szocialisták kongresszusa Budapest, április 22. A magyarországi szociáldemokrata párt közgyűlésének harmadik napján, április 22-én, kedden délelőtt folytatták a parlamenti frakció működéséről szóló jelentés felett való vitát. Több szónok felszólalása után, akik élesen bírálták a pártvezetőség működését, bejelentették a tegnap megejtett választás eredményét, amelynek értelmében a pártvezetőség hivatalos listáján szereplő tagokat választották meg az új pártvezetőségbe. Főtárgyalás Hock Jánosék ellen Budapest, ápr. 22. Az októberi forradalom vezetői, így Hock János és társai ellen a budapesti ügyészség vádat emelt. A főtárgyalás május 20-án lesz Seszták Lajos bíró tanácsa előtt. A vádat Miskolci ügyész képviseli. Abban az esetben, ha Hock János és társai nem jelennek meg a főtárgyaláson, a bíróság inkontumaciam fogja meghozni az ítéletet. 100 takarékkorona mai árfolyama 118 papírkorona. Zürichben a magyar koronát 775-el jegyezték. Telefonszám : 7 Szerkesztőség és kiadóhivatal: Békéscsabán, II. ker. Ferencz József tér 20. sz. — Hirdetés díjszabás szerint. HIREK — Az ipartestületi elöljáróság ülése. A békéscsabai Ipartestület elöljárósága április 24-én, csütörtökön délután 4 órakor rendes ülést tart. — Az államvasutak nyári menetrendje. Értesülésünk szerint az államvasutak igazgatósága most készíti elő a nyári menetrendet, amely június elsején lép A szegedi kereskedelmi és életbe. iparkamara erre való tekintettel összeállította az érdekeltség kívánalmait és azoknak az uj menetrendben való megvalósítását kérte. Az első kérelem az, hogy a most Szegedről reggel hét órakor induló gyorsvonat korábban, a Budapestről délután négy órakor induló gyorsvonat pedig Békéscsabáig közlekedjék. Egy másik lom a Szeged—Budapest kívon aközötti éjjeli személyvonatok abnormálisan hosszú menetrendjének megrövidítésére vonatkozik. A további kívánalmak a csatlakozó vonatok menetrendjének megfelelő megváltoztatását célozzák. Reméljük, hogy a Máv. igazgatósága e teljesen jogos és méltányos kívánalmak elől, melyek az egész érdekeltség óhaját fejezik ki, nem fog elzárkózni. — Miniszteri elismerés az építőipari tanfolyamért. A kereskedelmi miniszter az iparoktatási főigazgató jelentéséből örömmel és megelégedéssel vette tudomásul, hogy a város közönsége által fenntartott építőipari téli tanfolyam az elhelyezés nehézségei dacára igen sikeresen működött s kiváló eredményeket mutatott fel. Ez az intézmény a maga szerényebb kereteiben is a lefolyt 23 évi működése alatt a jövő fejlődés számára olyan alapokat vetett meg, melyeken a viszonyok javultával a siker jogos reményével lehet majd tovább építeni. A tanfolyam fenntartásával a hazai iparos nemzedék szakképzése iránt tanúsított érdeklődésért és hazafias áldozatkészségéért őszinte elismerést és köszönetet Egyúttal Ádám mond a miniszter Gusztáv városi műszaki tanácsosnak, ki a tanfolyam létesítésétől kezdve példaszerű odaadással látja el az igazgatás terhes teendőit, a munkásságáért elismerő köszönetét fejezte ki. — Orosháza továbbra is falu akar maradni. Jelentettük már, hogy a szomszédos Orosháza nagyközségben az utóbbi időben mozgalom indult meg a várossá alakulás érdekében. A községi képviselőtestület azonban legutóbb 24 szavazattal 13 ellenében kimondotta, hogy a régi falusi szervezetben marad és nem indít moz Olcsó harisnya, kezdett, kötött áru galmat a várossá alakulás iránt. ^ Tescher Imrénél, Andrássy ut 25 — A villanytelepi igazgatóság ülése. A városi villamostelep igazgatósága április 25-én, pénteken délelőtt 11 órakor ülést tart, amelyen Berthóty István dr. polgármester fog elnökölni. — Adófizetés a vármegyében. Az állampénztári bevételek az elmúlt hónapban a következők voltak: együttesen könyvelt adóban befolyt 352,322.820, búza földadóban 23,557.563, fogyasztási adókban 146,471.112, dohányjövedékből 819,660.397, forgalmi adókból 3.115,850.117 K, összes bevétel 4.457,682.014 K. Ennek a számszerint nagy összeget kitevő bevételnek ellenére, a nagymérvű kiadások miatt, a pénzügyigazgatóság április hó első napjaiban mégis kénytelen volt a szükséglet fedezésére a budapesti központi állampénztárból 1 milliót meghaladó ellátmányt kérni. — Vármegyei tanügyi hirek. A vallás- és közokt. miniszter Bágyi Ernő gyulavári állami elemi iskolai igazgató-tanítót és Mazurekné Ploy Irén gyulai állami elemi iskolai tanítónőt saját kérelmükre B listára helyezte, Czecz Ilona gyulai ref. elemi iskolai tanítónőt pedig nyugdíjazta. — A békéscsabai iparkiállitás részvételi díjai. Az iparkiállitás rendezésére alakított bizottság az Ipartestület tanácstermében ülést tartott, amelyen Martincsek Károly elnökölt. A bizottság ezúttal a kiállításon résztvevő iparosok térfoglalási díjait, az általuk elfoglalt hely árát állapította meg, mégpedig aranykorona alapon. A helyek árai nagyság és minőség szerint 25 fillértől két koronáig váltakoznak négyzetméterenként. Ez az árszabás minden valószínűség szerint meg fog felelni a kiállítók anyagi viszonyainak és nem terheli meg az iparosokat. A bizottság ezután elhatározta, hogy a kiállítás alapszabályait katalógus formában rövidesen kiadja és azt minden iparosnak kézbesíti, kérve az iparosságot, üggyel minél behatóbban hogy az foglalkozzanak. Az ülés végül elhatározta, hogy felkéri a tanonctartó iparosokat, hogy engedjék meg tanoncaiknak az iparkiállitáson való minél nagyobb számú részvételt, hogy a tanoncok bemutathassák iparuk terén elért haladás A szinügyi bizottság ülése. A városi szinügyi bizottság szerdán délelőtt fél 11 órakor ülést tart, amelyen többféle fontos színházi ügyet tárgyalnak le. — Csaba kövei: Fábry Károly ilyen című tárcájának folytatását anyagtorlódás miatt csak holnapi számunkban közöljük. •