Békésmegyei Közlöny, 1929. április-június (56. évfolyam, 74-114. szám)
1929-04-03 / 74. szám
Békéscsaba, 1929 április 3. Ára 10 fillér Szerda 56-ik évfolyam, 74-ik szám BÉKESMEGYEI KOZLONY POLITIKAI NAPILAP Előfizetési díjak : Helyben és vidékre postán küldve negyedévre 6 pengő, egy hónapra 2 pengő. Példányonkint 10 fillér. Főszerkesztő : Dr. Gyöngyösi János Felelős szerkesztő : Filippinyi Sámuel Telefonszám : 7 Szerkesztőség és kiadóhivatal: Békéscsaba, 11. ker. Ferenc József tér 20. szám alatt. Hirdetés díjszabás szerint. A parlament húsvét utáni első ülésén bejelentik az ellenzéki blokk megalakulását Rassay állandóan tanácskozik az ellenzéki pártok vezetőivel . Budapest, április 2. (A Békésmegyei Közlöny tudósítójától.) Ellenzéki politikai körökben még a húsvéti szünetek előtt tett tanácskozásokat ma megkezdés előtt folytatta Rassay Károly dr. az ellenzéki pártok vezető Értesülésünk szerint Kállay tagjaival. Tiborral a még hátralevő pontokra nézve is sikerült a teljes megegyezés, aminthogy ugyanez remélhető a Nagy Emil dr. és Apponyi köréhez tartozó politikusokkal való tárgyalástól is, melyet ma délután kezdett meg Rassay Károly. Biztosra vehető ezek után, hogy az ünnepek utáni első ülésen az ellenzéki pártok már együttesen fognak say, vagy fellépni s az ülésen Rasesetleg Apponyi bejelentik az ellenzéki blokk megalakulását. Nyilvánosságra kerültek a költségvetés tételei A bevételi előirányzat 51 millió pengővel több a tavalyinál . A pénzügyminisztérium belső adminisztrációja 163 millióba kerül Budapest, április 2. (A Békésmegyei Közlöny tudósítójától.) Ma kerül nyilvánosságra a költségvetés, melyben a bevételek 830 millió pengővel szerepelnek, tehát 51 millióval többre rúgnak, múlt évben. Az 1927—28. mintaévben szerepelt 6^3 millió bevétellel szemben a mostani költségvetés 63 milliós többletet mutat fel. A bevételek túlnyomó részben adókból állnak elő, ami azt jelenti, hogy a polgárság ma jóval többet adózik, mint az előző években, noha jövedelmek egyáltalában nem emelkedtek. Az elmúlt két év alatt 23 százalékkal növekedtek az állam bevételei. A pénzügyminiszter az idei költségvetés 51 milliós többletét három adónemből akarja előteremteni: 1016 a fogyasztási adóból, 2373 milliót a forgalmi adóból és 181 milliót az egyenes adókból, illetve ezeknek a múlt évihez képest megfelelő emelkedéséből. A költségvetésből kiviláglik, hogy a fogyasztási adók továbbbi emelkedése várható, amit a pénzügyminiszter azzal indokol, hogy szaporodik a fogyasztás. A fényűzési adó a tavalyi 9 milliós bevételről 10 millióra emelkedik, az illetékeknél pedig 15 millió pengős az emelkedés. A társulati adón változtatás nincs, noha a gazdasági élet bizonyosra vette ezt, mert ez a vállalatok anyagi viszonyait és hiteléletét rendesebb mederbe terelte volna. A sójövedék bevételei 800 ezer pengővel emelkednek az új költségvetésben, feltűnő azonban ennek egy tétele : a pénzügyminisztériumi tárca kiadásai, amelyek 837 milliót tesznek ki, amiből csak a belső adminisztráció 163,2 millió pengőt emészt fel. Az egész pénzügyi közigazgatás költségeinek tehát teljes 20 százalékát emészti fel maga a minisztérium, ami nyilvánvalóan ellenkezik a takarékosságról és egyszerűsítésről hirdetett elvekkel. Politikai körökben túl sötétnek látják azt a képet, amit a költségvetés ennél a pontnál nyújt és az ellenzék szóvá is akarja tenni a pénzügyminisztériumnak ezt a túlköltséges gazdálkodását. Az igazság előbb, vagy utóbb győzni fog Szüllő Géza, a felvidéki keresztényszocialista párt országos elnökének húsvéti nyilatkozata Pozsony, április 2. (MTI) Szüllő Géza nemzetgyűlési képviselő, a keresztényszocialista párt országos elnöke a pozsonyi Híradóban a bel- és külpolitikai helyzetről nyilatkozott. Arra a kérdésre, hogy van-e kilátás számi 90 ezer javulásra a csehorhontalan ügyében, azt válaszolta, hogy az állampolgárság ügyében a kormány láthatólag arra dolgozik, hogy megszabaduljon a neki kellemetlen elemektől, ez azonban ellentétben áll a békeszerződésnek oly sokszor hangoztatott szellemével. Éppen ezért a keresztényszocialista párt a nemzeti párttal együttesen új memorandumot készített, de panaszaik benyújtásával várnak addig, míg meg nem ismerték a Népszövetség tanácsülésének állásfoglalását a hármasbizottságra vonatkozóan. Egy további kérdésre Szüllő kijelentette, hogy a hármasbizottság munkájától nem sokat vár, mert nem szokatlan az, hogy az emberek a saját maguk által elkövetett hibákat önként jóvátegyék. De világosan látni már, hogy Anglia kezdi érvényesíteni azt a nagyszerű tulajdonságát, hogy becsületesen akar megoldani mindent és semmit sem eltussolni. Lloyd George, MacDonald és még több angol politikus, akik közül az egyik nevét nem akarom megemlíteni, nehogy elkobozzák a pozsonyi Híradó számát, már sorompóba léptek. Szüllő Géza azzal fejezte be nyilatkozatát, hogy az igazság előbb, vagy utóbb győzni fog. Összeül a református egyetemes konvent Budapest, április 2. A magyar református egyházak legmagasabb kormányzati szerve, az egyetemes konvent a jövő hét keddjén ül össze, hogy megvitassa az időszerűvé vált adminisztratív ügyeket. A konventnek ezen az értekezletén, amely előreláthatóan több napig fog tartani, Baltazár Dezső, a tiszántúli egyházkerület püspöke, mint egyházi elnök és Csabacsüdi Dokus Ernő kir. kamarás, mint világi elnök tölti be a vezetőtisztet. Százezer pengős sikkasztás az idegenforgalmi vállalatnál Budapest, ápr. 2. A főkapitányságon már napok óta vizsgálat folyik egy nagyszabású visszaélés ügyében, amelyet az Idegenforgalmi Beszerzési és Szállítási Részvénytársaság több tisztviselője követett el, részben a vállalat, részben az utazóközönség kárára. Az IBUSz megtette a feljelentést a Nádor utcai fiók sikkasztó tisztviselői ellen. A vizsgálat megállapította, hogy egész csomó jegyfüzeteket vittek el az irodából és ezeket a jegyeket értékesítették. Tegnap a rendőrség letartóztatta Forgács László, Simándi Oszkár és Kovács Jenő tisztviselőket, ma pedig Erdélyi Aladár ellenőrt és Braun László pénztárost vették őrizetbe, mert azzal gyanúsíthatók, hogy ők is részt vettek a nagyarányú sikkasztásban. Forgács László, a tragikus véget ért Forgács Anna bátyja. A kár az eddigi megállapítás szerint százezer pengő. tat Judit Mii siscerot MIÉI! Nagysikerű kiállításokat rendezett a nyugati városokban (A Közlöny eredeti tudósítása.) Már többször megemlékeztünk egy Békéscsabáról szakadt magyar Észak-Amerikába művészleánynak, Klement Juditnak szép karrierjéről, aki Kalifornia fővárosában, San Franciscóban több kiállítást rendezett festményeiből, batikmunkáiból és színpadi díszletterveiből. A fiatal magyar művészleány tehetségéről az amerikai angol és magyar lapok a legteljesebb elismerés hangján szóltak. Ma ideérkezett egy los angelesi magyar lapnak, a „Californiai Magyarság nak egyik februári ma, amely Klement Juditnak száegy újabb sikeréről számol be. A cikket teljes egészében itt közöljük: „Hetekkel ezelőtt már találkozott az olvasó lapunk hasábjain Clement Judit nevével. Annak idején beszámoltunk kétséges fiatal magyar ennek a tőleánynak a sikereiről és ma ismét örömmel állapítjuk meg, hogy Miss Clement nem állott meg a siker útján. Itt fekszik előttünk a „Who is who in Los Angeles Country" 1928-as kiadása, három nagy amerikai újságnak a cikkei, továbbá egy newyorki levél és mind arról tanúskodik, hogy egész Amerikában a Csendes Óceántól egészen távoli Atlanti Óceán partjáig, mindenütt elismeréssel adóznak a magyar leány művészi tehetsége előtt. Legutóbb a Zellerbach Paper Co., a Los Angeles Art Museum, a Portland (Oregon) Art Museum, az University of Montana San Francisco és San Diego állította ki a műveit és most New Yorkba kapott meghívást kiállításra. Mindenütt siker és elismerés kiséri munkáját ennek a szerény magyar leánynak, aki folyton tovább tanul és amellett dolgozik is, mert a helybeli Angelus Furnitur Companynak főtervező díszletrajzolója. Mint a múltban, úgy a jövőben is örömmel fogjuk regisztrálni Clement Judit nagyszerű sikereit és biztosak vagyunk abban, hogy akik a siker útját figyelik, azok még gyakran fognak találkozni ennek a tehetséges magyar leánynak a nevével." Az amerikai magyar lap megállapításaihoz még csak azt fűzzük hozzá, hogy a közülünk a messzi idegenbe szakadt művészleány mindjobban gyarapodó sikereinek a szülőföld is őszintén örül, mert azoknak a sikereknek révén Békéscsabára is ráterelődik a világ figyelme, mint olyan kultúrhelyre, ahonnan világhírű művészi értékek értek meg a legszebb teljesedésig. Örömmel várjuk és szívesen regisztráljuk Klement Judit további sikereit.