Békésmegyei Közlöny, 1937. július-szeptember (64. évfolyam, 146-222. szám)
1937-07-01 / 146. szám
lékéscsalip 1937 július , csütörtök 64. évfolyam 146. szám Elfogató parancsot adtak ki Surgoth Jenő ellen (A B. K. tudósítója jelenti.) Surgoth Jenő gazdasági főfelügyelő eltűnésével kapcsolatban a debreceni törvényszék vizsgálóbírája tegnap elfogató parancsot adott ki a minisztérium főtisztviselője ellen sikkasztás gyanúja miatt. A debreceni gazdasági főfelügyelőségen, ahova Surgoth Jenő be volt osztva évekre visszamenőleg elrendelték a vizsgálatot, amely máris 30.000 pengő hiányt állapított meg a gazdasági kísérleti állomás pénztárában. Egyes hírek szerint ez az összeg kitesz százötvenezer pengőt. Valószínűnek lertják, hogy még több letartóztatás várható a nagyarányú visszaélések ügyében. Öngyilkos lett egy mezöberényi fiu a dorgálás miatt (A B. K. tudósítója jelenti.) Hoffmann Gábor mezöberényi gulyás megdorgálta hasonló nevü fiát, mert az nem tudta összeterelni nyáját. A fiú annyira szivére vette a dorgálást, hogy elkeseredésében beleugrott a Csorda-kútba. Mire rátaláltak, halott volt. Előre készültek a támadásra a budai nyilasok (A B. K. tudósítója jelenti.) A budapesti főkapitányság politikai osztályának detektívjei kinyomozták a hűvösvölgyi merénylet ügyét és alig negyvennyolc órával a merénylet elkövetése után már kézre is kerültek a revolveres nyilasok, akik a merényletet végrehajtották. Letartóztatták Balla István harminc esztendős soffőrt, aki Litzmann Jenőt a hűvösvölgyi végállomáson lelőtte. Vele együtt letartóztatták egy fiatalkorú barátját, a budai nyilasok egyik tagját, aki szintén ott volt a revolveres jelenetnél. Megállapították, hogy a budai nyilas főcsoport a támadásra készült és ezért a főcsoport embereit nagygyakorlatra rendelték ki a hűvösvölgyi erdőbe. Tegnap reggel a politikai osztályról a letartóztatottakat átkísérték a bűnügyi osztályra, hol megkezdték kihallgatásukat. Balláék azzal védekeznek, hogy véletlenül lőttek a munkásokra. Szerintük az volt mindennek az oka, hogy munkások terrorisztikusan léptek a fel. Mint a vizsgálat kiderítette, a nyilasoknak ez a vallomása nem felelt meg a valóságnak. Kiderült, hogy nemcsak a két merénylő, hanem a nyilastársaság valamennyi tagja töltött revolverrel volt felfelfegyverezve. Egyelőre halasztást szenved az evangelikus iskolák építése (A B. K. tudósítója Többizben megemlékeztünk jelenti.) már arról, hogy a békéscsabai ev. egyház képviselőtestülete állást foglalt meglévő iskoláinak ujakkal való kiegészítése érdekében. Nemrégiben elhatározták, hogy a kormány segítségét kérik a legszükségesebb ijkolák felépítéséhez. A kidolgozott tervek szerint 60.000 pengőt invesztált vona be az ev. egyház, amennyiben Erzsébethelyen, a Máriássy- uccán egy, a Könyves-uccán kéttantermes, a sopronyi tanyákon egy-tantermes iskolát akart építeni. A terv azonban egyelőre nem valósulhat meg, mert az államsegély kiutalására a most kezdődő költségvetési évben már nem kerülhet sor. Illetékes helyen azonban nem adtak végleges elutasító választ segélykérő egyháznak, így remélhető, hogy az építkezés a jövő év nyarán megindulhat. Az üggyel egyébként tegnap délután foglalkozott az egyháztanács, ma délelőtt pedig — Medovarszky Mátyás dr. egyházfelügyelő és Szeberényi Gusztáv dr. igazgató-lelkész elnökletével —a képviselőtestület tárgyalja az iskolaépítkezéseket s határozatot hoz a munkálatok elhalasztása tárgyában. Gyomán megkezdődik a földgázkutatás (A B. K. tudósítója jelenti.) Gyoma község határában rövidesen megindul a kutatás földszám, olaj, petróleum és más, a földben rejlő kincsek után. Gyoma lakossága felcsigázott érdeklődéssel tekint az új kísérlet elé. Már nyolc évvel ezelőtt az egyik gazda földjén 58 fokos meleg víz buggyant elő és a lakosság eljárt a hivatalos fórumoknál, hogy földgáz után kutassanak, de a hatóságok e kérés elől elzárkóztak. Az idén a vármegye törvényhatóságában az egyik felszólaló rámutatott arra, hogy a vármegye területén földgáz nyomokat fedeztek fel és kérte, hogy a vármegye javasolja a kormánynak a mélyfúrások megkezdését. A törvényhatóság helyeselte a tervet és az ilyen irányú beruházást s ebben az értelemben megkeresést intézett az iparügyi minisztériumhoz, mely az ország több helyén földgázkutatásokat folytat. Az iparügyi minisztérium honorálta a vármegye kérését és a meginduló kutatások alatt fog kitűnni, hogy Békés vármegyében a remények beteljesednek-e. Fontos határozatok a 33-as bizottság ülésén Darányi miniszterelnök: Búzapolitikánk alapja továbbra is a római egyezmény (A B. K. tudósítója jelenti.) A 33-as országos bizottság szerda délután 5 órakor Juhász Andor elnökletével ülést tartott. A mérlegvalódiság helyreállításának kiegészítésről szóló rendelet elfogadása után a házadó rendkívüli pótlékaként megállapított pótlék leszállításáról tárgyaltak. A leszállítás 1938 január 1-én lép életbe. Lakatos Gyula, Petró Kálmán beszédére Fabinyi Tihamér pénzügyminiszter válaszolt. A mezőgazdasági házak adóterhének csökkentését az egy szoba-konyhás napszámos házadójának eltörlésével eredményesen véghez vitték. Most a saját használatban lévő házak házadójának csökkentésére kerül sor. Az érvényben lévő rendszer túlságos adminisztrációval is jár. A javaslatot méltánytalansággal elfogadták. A magánalkalmazottak különadójának mérséklése tárgyában benyújtott javaslathoz Teleszki János, Rönkei Ferenc és Eckhardt Tibor szólaltak fel és a pénzügyminiszter részletetes felvilágosításai után e bizottság ezt a javaslatot is elfogadta. A mezőgazdaságnak nyújtandó kedvezmények tárgyában kiadott rendszerek hatályát az 1937/38. gazdasági évre meghosszabbították. Felszólaltak Zsindely Ferenc, Eszterházi Móric gróf, Eckhardt Tibor, Petró Kálmán, Klein Antal, majd Darányi Kálmán, mint földmivelésügyi miniszter. Rámutatott arra, hogy a búza értékesítési programja megállapítást nyert, figyelembe véve a mutatkozó termésfelesleget. A búzapolitika alapjául a j jövő gazdasági évben is a római egyezményt kívánja tekintetbe venni. Az elmúlt három év biztosította a gazdát, hogy búzafeleslegeinek exportértékesítését a világpiaci árnál magasabb ár mellett adhatta el Az aratás utáni kereset biztosítása érdekében törekedni fognak arra, hogy az exporthányad azonnal kerüljön lebonyolításra. Az úgynevezett állomási limitet és az árak megállapítását a kormány mellőzni kívánja. A búzahatáridő üzlet kérdésében a kereskedelmi miniszter a legközelebbi jövőben értekezletet fog tartani az érdekeltekkel. Arra az elhangzott észrevételre, hogy a tengeri értékesítés kérdésével a kormány nem foglalkozott, kijelentette, hogy a kormány ezzel a kérdéssel behatóan foglalkozott. A mezőgazdaság megsegítésére szolgáló alapot a kormány igénybe kívánja venni a borértékesítés előmozdítására is. Fabinyi Tihamér pénzügyminiszter beszélt ezután a tárcáját érintő kérdésekről, majd a bizottság elfogadta a rendeletet. Temesvári Imre a tűzifaárak szabályozására készült rendelettervezetet ismertette és rámutatott a tűzifa árának indoktalan drágulására. Lányi Mértei Eszterházi Móric után Bornemisza Géza kijelentette, hogy a tűzifa árának megállapítása a közönség érdekében elkerülhetetlen. A kereskedő-Érak megállapításánál figyelemmel jmz a kereskedők érdekeire. Darányi Kálmán miniszterelnök a szállítási igazolványok kiadásáról adott tást, majd a bizottság a tájékoztarendeletet elfogadta. Juhász Andor elismeréssel emlékezett meg a bizottság ama tagjairól, akik hosszabb ideje résztvesznek a bizottság munkálataiban, majd az ülést bezárta. Nagy érdeklődés kiséri a gyopárosi csillagturát (A B. K. tudósitója jelenti) Mint elősső híradásainkban jelentettük, f. hó 4-én a Hungária Autós Club és Körösvidék Motoros Sport Club rendelésében Budapestről Gyopárosfürdőre csillagturát rendszer Őfensége József Ferencz kir. herceg és Anna kir. hercegnő személyes vezetésével. Az egész megye előkelősége és a hivatalos hatóságok is képviselve lesznek a vasárnapi fogadtatásnál, melyet bankett követ. A Körösvidék Motor Sport Club ezúton kéri fel a résztvenni óhajtó és mér meghívóval rendelkező tagjait, vasárnap reggel fél 9 órakor a Csaba-szállónál, a klub hivatalos megbízottjánál a menetlevél lebélyegzése végett jelentkezzenek és ugyanabban az időben startoljanak. Előreláthatólag Budapestről és a megyéből legalább 40—50 autó