Békésvármegye, 1901 (1. évfolyam, 1-36. szám)

1901-05-04 / 2. szám

6 BÉKÉS VÁRMEGYE. Gyula, 1901. május 4-én, leendő viselését megtagadni javasolta, töb­ben attól tartottak, hogy a közgyűlés a szakosztály javaslatát fogja magáévá tenni, ez azonban nem következett be. Voltak ugyan a tanács javaslatának ellenzői, sőt itt-ott szenvedélyes hangú közbeszólások is hallatszottak, de azért a 4000 koronában meg­állapított világítási költségek megszavazása simán történt meg, még csak név szerinti szavazást sem kértek. A­ kérdéshez hozzá­szólottak : Jancsovics Emil, Lendvay Má­tyás, Keller Imre,­­ Schriffert József s mások. A tárgysorozat többi pontjait már megcsappant érdeklődés mellett tárgyalták. A márczius havi közegészségi állapotokról szóló jelentést, valamint a vadászterületek bérbeadásáról megtartott árverések jegyző­könyveit tudomásul vették, úgyszintén azt is, hogy Varga Lajos dr. rendőrkapitányt katonai szolgálata idején dr. Konkoly Tiha­mér helyettesíti. Még a helyettes rendőr­­kapitány tette le a közgyűlés színe előtt hivatalos esküjét s ezzel az ülés véget ért. — Békési küldöttség Wlasics miniszter­nél. A békési ev. ref. presbyterium küldött­sége fog a napokban tisztelegni Wlasics Gyula vallás és közoktatásügyi ministe­rnél, a békési főgimnázium ügyében A küldöttség azzal a kérelemmel járul a miniszer elé, hogy az eddig 120,000 koronában megálla­pított államsegélyt a kormány bizonyos ös­­­szeggel emelje fel. Az egyházi küldöttséghez csatlakozni fog a város küldöttsége is, mely­nek élén Szathmáry Gábor főjegyző áll s mely küldöttség egyébként Irányi Dániel síremlékének leleplezéséhez utazik föl Buda­pestre. A két küldöttség felkeresi a kölcsönt adó bankokat is, hogy a gymnasium czél­­jára a megszavazott kölcsönnek betáblázás mellőzésével való kiutalását kieszközöljék. — Békés város képviselőtestülete f. hó 8-án rendes havi közgyűlést tart. — Magas előléptetés. A magyar király a honvédség egyik legkitűnőbb katonáját, báró Taxis József huszár ezredest 1901. április 27-én kelt elhatározásával tábor­nokká nevezte ki. Közönségünk előtt azért kedves a hir, mert a tábornok hosszú éve­ken át Gyulán állomásozott s vérségi köte­lék is fűzi hozzánk, mert felesége a boldogult Jancsovics Pál, Békésvármegye volt al­ispánjának leánya. — Sál János orosházai járásbirónak Ő Felsége a király az Ítélőtáblái birói czimet és jelleget adományozta. Az igaz érdem eme jutalmazása örömteljes megelégedéssel ta­lálkozott, nemcsak a birói körben, de min­denütt, a­hol a kitüntetett biró lelkiismere­tes és buzgó működését ismerik. — Májusi előléptetés. A gyulai honvéd­­gyalogezred egyik tisztjét Kontz Ödön II. osztályú századost a májusi előléptetések alkalmával I-ső osztályú századossá léptet­ték elő. — Halálozás. Egy fájó gyászesetet köz­lünk olvasóinkkal, midőn hírül adjuk egy tehetséges munkás fiatal embernek halálát, ki szegénység, küzdelem között tanult s midőn czélját majdnem elérte s szüleinek segítője volna, összetört, elment az örök semmiségbe. A család által kiadott gyász­­jelentés a következő: Alulírottak a legna­gyobb fájdalomtól megtört szívvel tudatják forrón szeretett, felejthetetlen, áldott lelkű, legjobb gyermeküknek, testvér és rokonnak Laczkó Elek, másod­éves joghallgatónak halálát, a­kit élete legszebb delén, 20-ik évében, a mikor már nehéz tanulmányait befejezte, s a mikor a család ékessége, öröme és támasza leendett volna, hosszan tartott súlyos betegsége folytán folyó hó 29-én, délután­r­a 5 órakor karjaik közül kiragadta a kérlelhetetlen halál. A meg­boldogult drága halott földi maradványai 1. évi május 1-én délután 4 órakor fognak a németvárosi temetőben levő sírkertben örök nyugalomra tétetni. Gyulán, 1901. április 29-én. Nyugodjál békében! Legyen könnyű a föld neked ! Laczkó Péter, városi nyilvántartó és neje Péter Linka, mint szülők. Laczkó Emil, Laczkó Mariska, Laczkó Margit, Laczkó Titusz, Laczkó Dénes mint testvérek. Péter Mária, mint nagy­nénje. Temetése nagy részvét mellett ment végbe. — Vármegyei gyűlések. A vm. közigaz­gatási bizottság május havi rendes ülését 13-án tartja. — A tavaszi rendes közgyűlé­sét a tvhatósági­­ bizottság a mint halljuk május 29-én fogja megtartani. — Az akták humora. Szegény S. J. sem gondolta, hogy őt valaha életében kísérlik meg felbonczolni, a mi rendszerint csak halottakkal szokott megesni. Át­ment rajta a vonat — a melynek mozdonyával mint a classicusok imák »vérfagyasztó nyugalommal nézett farkasszemet« — s beszállították a sz—i kórházba s az o—i járásbíróság elren­delte a felbonczolását, a mely rendeletre a sz—i járásbíróság kellően felszerelve meg is jelent a kórházban s szent borzalommal látta miként paczkázik S. J. a bírósággal s a bonczolást rendelő végzés daczára még mindég él s erről azután következő végzés­sel értesítette a megkereső hatóságot: »jól­lehet S. J.-nek ballábát le kellett vágni, jóllehet jobblábán négy ujja hiányzik, jól­lehet balkeze is meg van roncsolva s igen nagy vérveszteséget szenvedett, (a­mi tehát mind indokolttá tette volna a felbonczolást) miután azonban még él s valószínűleg élet­ben is marad a bonczolás iránti megkeresés nem volt teljesíthető.« — Tehát van már Magyarországon egy ember, a­kit kellő és elfogadható indokolással felmentettek a bon­czolás és következményeinek terhe alól. — Szinpártolás. Szálló ige volt Gyulán az: »pártolja mint Prág a színészetet« a ki ugyanis a nála járt direktornak kijelen­tette, hogy ő szivesen pártolja a színészetet s ezen felbuzdulva a direktor mindjárt meg­kínálta egy bérlettel, mire aztán Prág azt felelte, »pártolni pártolom, de már hogy béreljek, azt nem teszem . De hát mint minden dicsőség, úgy ez is múlandó, Gyula város képviselőtestületének egyik tagja M. Korcsmáros levette a terhet Prágról, ezután róla fog szóllani az ének, mint a­ki a képvi­selőtestület gyűlésén azon a színművészet terén korszakalkotó kijelentést tette, hogy ő lelkéből pártolja a színművészetét s akarja is hogy színkör legyen, de nem ad rá egy krajezárt sem Vájjon mit szóllana a korcs­máros ur, ha az ő korcsmáját is úgy pártol­nák, hogy nem költenének egy krajezárt sem s csak lelkük hő érzelmével fizetnének. — A gyermeket az Isten őrzi. Kner Izidor gyomai lakos családjával kirándulván, a bakon ülő 7 éves gyermek a gyeplő után kapott, s a kocsi alá bukott oly szerencsét­lenül, hogy mindkét kerék keresztül ment vállán és derekán s ennek daczára, bár a kocsi súlyát 5 benne ülő növelte, a fiúnak ütésből támadt csekély sérülését leszámítva, semmi baja nem esett. — Esküvő. Jankó György Orosháza község érdemes bírójának fia május 7-én tartja esküvőjét Hajdú Etelkával — A gyulai városliget. Tudjuk, hogy a gyulaiak milyen büszkék az ő városukra a birodalmi fő- és székvárosra s mindenben Budapestet utánozzák, járda, világítás, isko­lák s most a népkertből akarnak városlige­tet csinálni s csak az a különbség, hogy mig Budapesten előbb megcsinálták a város­ligetet s azután építették be, — addig Gyu­lán előbb beépítik s azután nem csinálják meg a városligetet. — Az orosházai járda Végre döntött a képviselőtestület a járda kérdésben s a beton járda építését Schreiber Izidor vállalkozóra bízta. — Az orosháziak földvásárlása. A kép­viselőtestület 21-es bizottsága megállapította a feltételeket a­melyek szerint elsősorban orosháziak jegyezhetnek földet holdanként 10 frt lefizetés mellett, amely aug. 1-ig a vételár 30 °/o-ára egészítendő ki. Más vidé­kiek csak akkor jegyezhetnek, ha az oros­háziak nem vennék meg az egészet. — Meghívás. A békés megyei gazdasági egylet igazgató választmánya f. évi május hó 5-én, vasárnap d. u. 3 órakor B.­Csabán a casinó helyiségében ülést tart. Tárgysoro­zat: 1. Az uj titkár bemutatása. 2. A nagymélt. földmivelésügyi miniszter urnak 32760/IV/3. sz. leirata dohányügyi memorandumunkra. 3. Ugyancsak a nagymélt. földmivelésügyi miniszter ur leirata a gazdatiszti törvény életbeléptetéséről. 4. Az O. M. G. E felhí­vása a tagosítás ügyében. 5. A nagymélt. földmivelésügyi miniszter ur leirata a pat­­kolási tanfolyam ügyében. 6. Ugyanannak leiratai az állat- és a tenyészkancza díjazá­sokra engedélyezett segélyek tárgyában. 7. Az előző választmányi gyűlés visszamaradt ügyei. 8. Folyó ügyek B.-Csaba, 1901. évi április 30. Az elnökség megbízásából Pfeiffer István, egyleti titkár. A Békésvármegyei villamos részvény­­­ társaság megalakulása. A magyar vasúti forgalmi részvénytársaság által létesített gyulai villamtelep új részvénytársasággá alakult azzal a czélzattal, hogy a társaság tevékenységét az egész vármegye területére kívánja kiterjeszteni. Az új részvénytársaság alaptőkéje 500,000 korona. Az alakuló köz­gyűlésen elnöknek megválasztatott Urbán Adolf a magyar vasúti forgalmi r­­t. vezér­­igazgatója, alelnöknek dr. Fábry Sándor alispán, az igazgatóságba beválasztattak Gallatz János, dr. Szirmay Richárd, Ber­kov­its Géza, és Volf Sándor ügyvivő igaz­gatónak, továbbá a kereskedelmi miniszté­rium kebeléből a közérdek megóvásának el­lenőrzésére felkéretett a társaság által Hollós József kir főmérnök elektroteknikus. Felügyelő bizottsági tagoi lettek : Révész Adolf, Krishaber Károly, Weisz Mór; ügyés­szé Keller Imrét s gyulai üzemveze­tőnek Hauberl Károlyt választották meg. — Iroda átvétel. Dr. Mázor Elemér, volt mezőberényi ügyvéd, a súlyos beteg dr. Salacz Oszkár ügyvédi irodáját Szarva­son átvette. — A második tranzversális útra vo­natkozólag — melyet múlt számunkban rész­letesen ismertettünk — megérkezett a ke­reskedelemügyi miniszer rendelete, mely az uj irányt a bejárás értelmében határozza meg. A Szeghalom—szarvasi útra pedig új bejárást rendel.

Next