Bélyegvilág, 2008 (61. évfolyam, 1-12. szám)

2008-01-01 / 1. szám

TISZTELT GYÖJÍŐIM^ct Ismét eltelt egy év, nem is akár­milyen. Az ember mindig felkészül arra, hogy az újévi pezsgőkoccintás után egy ismeretlen, várhatóan ne­hezebb év áll előtte, mint amilyen az előző volt. Aztán év közben a so­kasodó feladatok, kellemetlen ese- a.eltom írásom__|­menyek bekövetkeztekor úgy érez­zük, hogy sokkal komolyabb kiit­­ásokkal, megpróbáltatásokkal találkoztunk, mint amit lártunk. Az élet már csak ilyen, de az ember lényéből fa­­kadóan „felveszi a kesztyűt”, és megpróbálja legyőzni a nehézségeket. Ez többé-kevésbé sikerül is, és amikor év végén visszaemlékezünk az elmúlt évre, inkább már csak a kellemes emlé­kekre gondolunk, a rossz dolgokat igyekszünk elfeledni. Valahogy így vagyunk ezzel a MABÉOSZ-ban is. Tudtuk, hogy a 2007-es év nehéz lesz, de hogy ennyire, arra nem számítottunk. Talán nem sze­rencsés egy hobbi szervezetnél állandóan a gazdasági kö­rülményekkel foglalkozni, de mint tudjuk „a lé(t) határoz­za meg a tudatot”. A 2007-es áremelkedések jelentősen meghaladták a prognosztizáltat, szinte minden költ­ség nem a tervezettnél magasabbra teljesült, ugyanakkor bevételeink jellegüknél fogva (tagdíjak, bérleti díjak stb.) előre meghatározottak, évközben kevésbé befolyásolha­tók. Ennek ellenére szigorú gazdálkodással sikerül a MA­­BÉOSZ költségvetését egyensúlyban tartani, így az elő­zetes számok alapján csekély, (várhatóan 1 millió Ft alat­ti­ negatívummal fogjuk a 2007-es évet zárni. Ennek két okból van komoly jelentősége: egyrészt a szövetségnél változatlanul nem indult el a sokak által évek óta vizionált vagyonfelélés folyamata, és nem lép­tünk az eladósodás útjára sem (ebben szerencsére külön­bözünk a magyar háztartások többségétől­. A másik az, hogy a nehéz körülmények ellenére is biztosítani tudtuk a szűkös költségvetésünkből a szakmai programok, rendez­vények megtartását. Szerencsére ezekből volt bőven. Tavasszal ünnepeltük a Tematikus Szakosztály meg­alakulásának 50. évfordulóját, melyhez kapcsolódóan megrendeztük a XIV. Tematikus Országos Kiállítást. A rendezvénysorozat részeként tartottuk meg a 80. Bé­lyegnapi Ünnepséget is. A tavaszi rendezvények színhe­lye központi székházunk volt, igazodva a döntően hazai résztvevőkhöz és látogatókhoz. Szeptemberben került sor a Hunfila 2007. Nemzetközi Bélyegkiállítás megrendezé­sére. A helyszín hagyományosan a Budai Várban volt, a Magyar Kultúra Alapítvány Házában, az egykori Pénz­ügyminisztérium épületében. E gyönyörű környezet mél­tó teret adott annak a több, mint ezer keretnyi magas szín­vonalú kiállítási anyagnak, melyhez mérhetőt évtizedek óta nem láthattunk Magyarországon. Rendezvényünk je­lentőségét emelte az is, hogy az Európai Bélyeggyűjtő Szövetség (FEPA) itt tartotta kongresszusát összesen 33 ország részvételével. A kiállítás komoly sikert hozott, öregbítve ezzel a magyar bélyeggyűjtés hírnevét szerte Európában. Annak alátámasztására, hogy ez nem csak a mi elfogult véleményünk, álljon itt Pedro Vaz Pereira, a FEPA elnökének véleménye: „Biztos vagyok abban, hogy ez a kiállítás a jövőben a valaha Magyarországon és Euró­pában tartott kiállítások egyik legjobbjaként marad meg számunkra.” Ilyen nagy rendezvény megtartása rengeteg időt, energiát és pénzt emészt fel. Lehetetlen volna megvaló­sítani szponzorok, védnökök, anyagi támogatók és ön­kéntes segítők, önzetlen gyűjtők munkája nélkül. Úgy gondolom, hogy itt is külön köszönetünket kell kifejez­nem mindenkinek, aki hozzájárult a kiállítás sikeréhez, ugyanis a támogatók pénze és a gyűjtők munkája nélkül „ez a mű­sor nem jött volna létre”! 2007-ben ünnepelte a Magyar Posta önállóságának 140 éves év­fordulóját. A magyar bélyeggyűj­tés elválaszthatatlan a magyar bé­lyegtől, így annak kibocsátójától, a Magyar Postától is. Az elmúlt 140 évben bélyeggyűjtők nemzedékei voltak folyamatosan kapcsolatban a postával, így természetes, hogy a kiállításon is megemlékeztünk az évfordulóról. Külön öröm volt számunkra, hogy az egyik ünnepelt, a 140 éves Magyar Posta köszöntötte a másik ünnepeltet, a 85 éves MABÉOSZ-t. Erre az alkalomra a Magyar Posta ajándékot is adott nekünk, egy külön e célból készített emlékívet, melyet minden tagtársunk részére eljut­­tat(t­ unk. Köszönet érte! A 2008-as év csendesebb lesz, mint a tavalyi volt. A szokásos Bélyegnapi Kiállításon túlmenően nagy or­szágos rendezvényt nem tervezünk. Szükség van az erő­gyűjtésre, a szó minden értelmében. A megszokott szol­gáltatási színvonal fenntartása mellett készülnünk kell a MABÉOSZ szervezeti-működési átalakítására, a változó külső körülményekhez, a csökkenő taglétszámhoz, a gyűjtői szokások módosulásához történő (az eddigieknél radikálisabb) alkalmazkodásra. Ez nehéz, vitákkal terhes és fájdalmas folyamat lesz, de a bélyeggyűjtés és a MABÉOSZ fennmaradása érdekében sort kell keríte­nünk rá. A bélyeggyűjtők az elmúlt 85 évben sok problémával szembesültek, de a közös szenvedély összetartó ereje le­hetővé tette, hogy mindig megtalálják a többség számára jó megoldásokat. Ezt kívánom magunknak, kései utó­doknak is! A MABÉOSZ Elnöksége és összes dolgozója nevében szeretném megköszönni minden tagtársunknak, támo­gatónknak és segítőnknek a 2007-ben végzett közös mun­kát, részünkre nyújtott segítséget. Kívánom mindannyiuk­­nak, hogy 2008-ban érjenek el szakmai sikereket, legyen részük magánéleti örömökben, és jó egészségben hódolja­nak szenvedélyünknek, a bélyeggyűjtésnek! Mindent egy szóba sűrítve: éljünk! Leitold László a MABÉOSZ alelnöke HUNA2007 80. frfiMMNAP Nemzetközi Jubileumi Bélyegkiállítás 2008/1 BÉLYEGVILÁG - (MiGBiS »mii 1 HM­illW 2007 BIJDAi y me» 109.27-30. pepa International Stamp Exhibition Nemzetközi Bélyegkiállítás

Next