Bélyegvilág, 2015 (68. évfolyam, 1-12. szám)

2015-01-01 / 1. szám

BÉLYEGVILAG Évvégi - újévi aktualitások Néhány aktuális ese­ményt tekintünk át, melyek mindenképpen említést érde­melnek. Az év során rendszeresen beszámoltunk a szövetség életében zajló történésekről. Talán nem szükséges, hogy mint­egy ösz­­szefoglalóként év végén mindezekről egy felsorolás jellegű leltárt készítsünk. Ezért ismét néhány aktuális eseményt tekin­tünk át, melyek jelentőségük szempontjá­ból mindenképpen említést érdemelnek. December 1-6 között Kuala Lumpur adott otthont a Világ Ifjúsági Bélyeg Kiállítás­nak. Már az a tény örömre ad okot, hogy 9 ifjúsági gyűjtőnk 21(16 lapos) keretnyi anyagot készített az eseményre. A fiatalok duplán is nehéz feladat előtt álltak, hiszen a hazai 12 lapos anyagaikat kellett hol ki­egészíteni, hol pedig lecsökkenteni. Rá­adásul azt kértük tőlük, hogy a magyar nyelvű szöveg részeket fordítsák le vala­melyik világnyelvre, hisz ezzel növelik esélyeiket. A kilenc főt akkor tudjuk teljes mértékben értékelni, ha tudjuk, hogy pl. (folytatás az 5. oldalon) Fórum a Magyar Posta Zrt. Filatéliai Osztályvezetőjével A MABÉOSZ és a Magyar Posta Zrt. közötti együttműködés hosszú évek­re tekint vissza, a két szervezet kö­zötti kommunikáció pedig folyama­tos. A MABÉOSZ így például képvi­selteti magát a Magyar Postánál működő Bélyeg­kibocsátási Témaki­jelölő Tanácsadó Bizottságban és az ifjúsági pályázatokat elbíráló kurató­riumban is. A Posta egyebek mellett alkalmi bélyegzéssel és kihelyezett postahivatalok biztosításával támo­gatja a bélyeggyűjtőket, akik termé­szetesen jelen vannak az ünnepélyes bélyegkiadásokon is. Mindezeken túl folyamatos egyeztetések zajla­nak, a Posta filatéliai szakterületének vezetőivel és az ott dolgozó munka­társakkal is. E kapcsolati rendszer egyik fontos eleme a MABÉOSZ által évente megrendezésre kerülő „Fórum”, melyen a szervezett gyűjtők tehetik fel kérdéseiket a Posta vezetői részére, elmondhatják a bélyegek­kel, azok kiadásával összefüggő vélemé­nyüket. Idén, november 20-án a MABÉOSZ Székház Könyvtárában Marozsán Imre, Magyar Posta Zrt. filatéliai osztályának vezetője válaszolt először a korábban írásban leadott­, majd a helyszínen fel­merülő kérdésekre. A MABÉOSZ vezetése, a vidéki gyűj­tőkre gondolva, előre bekérte a köröktől az észrevételeket, így biztosítva, hogy mindenki elmondhassa gondolatait. Az írásban beérkezett észrevételek, és a rájuk adott válaszok a 4. oldalon olvashatók (folytatás az 4. oldalon) A Bélyegvilág főszerkesz­tőjeként nyilván nem örülök, hogy csökkent az oldalszám. De igaz az is, hogy még mindig jobban ál­lunk, mint öt éve, amikor kisalakú fekete­fehér újságunk volt. És az elnökség ígérete szerint nem is végleges ez az állapot. Ha a Bélyegvilág megteremti a forrásokat a nyomdaköltségre, akkor zöld utat kap a terjedelem bővítésére. Addig is az elvesző print tartómért a korábbinál sokkal na­gyobb online aktivitással igyekszünk kár­pótolni olvasóinkat. Tudom, hallom, amint most azt mondja, hogy az idősebb korosztályból sokan nem használják az internetet, ellenben azt is sokszor hallom, az aktívabb és/vagy fiatalabb gyűjtőtár­saktól, hogy „haladni kell a korral”. Akár­kinek is van igaza, ez a realitás. Ide tarto­zik, hogy munkáim során most először használok QR kódot. Előre is elnézést ké­rek, ha nem működnek megfelelően, ez egy kísérleti lapszám, ezt is meg kell ta­nuljuk. A QR kód alatt mindenesetre ott weboldal címe (URL-je), amin megtekint­heti az online tartalmakat. A novemberi kérdőíves kutatásra igazán sok válasz érkezett, ígéretemhez híven, közvetítettem az elnökség felé a „közvéle­ményt”, az ajándékok pedig a közeljövőben elkészülnek. Az eredmény-beszámoló helyhiány miatt februárban lesz olvasható. Rigóczki Csaba És mégis mozog... 2015 január 6-tól a MABÉOSZ e-mail címei megváltoztak Elnök: Igazgató, Főkönyvelő: Titkárság: (Az új e-mail címekkel a régi­­ invitel - szolgáltatás megszűnt.­ elnok@mabeosz.hu Szolgáltatás: szolgaltatas@mabeosz.hu igazgato@mabeosz.hu Kiállítás: kiallitas@mabeosz.hu fokonyvelo@mabeosz.hu Bélyegvilág újsag filaszemle@gmail.com titkarsag@mabeosz.hu filaszemle@mabeosz.hu­­ FILATÉLIAI ÉS NUMIZMATIKAI SZEMLE 2015/01 3

Next