Bélyegvilág, 2016 (69. évfolyam, 1-12. szám)
2016-11-01 / 11. szám
BÉLYEGKIÁLLÍTÁS Pengő, forint, bankjegy, bélyeg, érme az üvegcsarnokban A hagyományoknak megfelelően, ez évben is közös kiállítással jelentkeztek a megye és Salgótarján érem- és bélyeggyűjtői az ősz beálltával. Az 50 éves József Attila Művelődési Központ üvegcsarnokában serénykedtek a gyűjtők október 7-én és 8-án, hogy 10-én délután Fekete Zsolt, a város polgármestere elmondhassa megnyitóbeszédét a „90 éves a pengő és 70 éves a forint” elnevezésű numizmatikai és filatéliai kiállításon. Az egyre fogyatkozó létszámban megjelenők előtt viszont örömét fejezte ki dr. Kovács László, a szövetség alelnöke, hogy csaknem húsz év után ismét eljött a városba, hogy láthatta ezt a gyönyörű közös rendezésű, érdekes, tartalmas, olykor szenzációsnak nevezett kiállítást. A megnyitó ünnepség az egészségügyi szakközépiskola énekkarának közreműködésével vette kezdetét, majd az üdvözlő szavak, beszédek után citerazenével és ének kísérettel zárult. A bélyeggyűjtők 25 keretoldalon tették közzé az alkalomhoz illő összeállításukat. Láthatták az érdeklődők a pengős bélyegek 1926 és 1944 közötti kiadásait 2 keretben, 8 keretoldalon szemléltettük a hiperinflációt bemutató postai dokumentumokat, 5 keretben kapott helyet a forint bevezetése utáni időszakból történt válogatás. Volt továbbá 2 keretes anyag a pénzrendszerek és a postadíjak egymásra hatásáról, és közönség elé kerültek napjaink szép, színes nagyméretű első napi borítékjaink is 24 albumlapon. Három keretoldalon emlékeztünk Horváth Endrére, megyénk palóc hagyományait megörökítő és alkalmazó grafikusra, a kiváló bélyeg- és bankjegytervezőre, rézmetszőre. Talán itt érdemes megemlíteni, hogy a kiállítás ideje alatt egy négytagú küldöttséggel ott voltunk Balassagyarmaton október 13-án, és részt vettünk a művész síremlékének koszorúzásán, és az azt követő új emléktárgyakkal gazdagodott Emlékszoba átadásán, illetve a Horváth Endrére emlékező - Vagyóczky Károly és Csegezi Tamásné által tartott, vetítettképes előadáson. Természetesen volt egy filatéliai és fotóanyagból összeállított anyag is, 36 lap, amely a gyűjtőknek otthont adó művelődési intézményt ábrázolta, az ott rendezett bélyeg- és éremkiállítások, s egyéb rendezvényeink felidézésével köszöntük meg, hogy itt lehetünk, hogy kiállíthatunk, ingyen és bérmentve. A kiállítási anyagok Juhász László, Merlákné Juhász Ildikó és Sajtos Dezső gyűjtéséből, feldolgozásából eredtek. A rendezéshez segítséget nyújtott továbbá Parditka György titkárunk, és ami bizakodásra adhat lehetőséget, két fiatal aktívánk Gyetvai Péter és Torják Máté. Az éremgyűjtők 12 tárlóban mutatták be a kor jellemző bankjegyeit, pénzérméit, emlékpénzeit. Egy tárlóban helyet kaptak a hamis-, a selejtbankjegyek, pénzérmék is, mint érdekességek. Volt tárló, ahol a pengős bankjegykötegek alatt az aprópénzérmék tömege hívta fel a figyelmet annak elértéktelenedésére. Érdemes egy vidéki látogatónk bejegyzését idézni, akinek egyébként nagyon tetszett a kiállítás és örült annak, hogy bejött megnézni, de a kék húszforintos bankjegyünkről az az idő jutott eszébe, amikor még 6 liter benzint adtak érte. Az éremgyűjtők közül a rendezés terén Lopatovszki Csabáé és Juhász Lászlóé volt a főérdem és az ő anyagaik ölelték fel - mások mellett - a numizmatikai témakört. A kiállítás alkalmából az éremgyűjtők két - a pengőre és a forintra utaló -korabeli képes levelezőlapot adtak ki, valamint egy emlékbankjegyet a pengő időszakból, ami természetesen kiállításunkra utalt. Mi bélyeggyűjtők kis példányban egy személyes bélyeget és ahhoz illő levelezőlapot készítettünk. A megnyitóról tudósított a helyi tv és a megyei napilap is beszámolt. Akik látták a kiállítást elismeréssel nyilatkoztak róla, rólunk, a munkánkról, mi azonban egyre csalódottabbak vagyunk, mert évről évre kisebb az érdeklődés rendezvényeink iránt. Ez állapítható meg a zárás előtti napon rendezett börzéről is, ahol a felhozatal is, meg a vásárlói érdeklődés is csökken. De nem adjuk fel, bizakodunk, és reménykedünk, lesz ez még örömtelibb, jobb is! Juhász László 10 Numizmatikai és filatéliai kiállítás Salgótarjánban... „a pengő pénznem 1926-os bevezetésének 90. s a forint pénzrendszer használatbavételének 70. évfordulója alkalmából”... A kiállítás „ceremóniamestere” Lopatovszki Csaba numizmatikus felkérésére Fekete Zsolt polgármester rövid, de igen tartalmas beszéddel méltatta a Nógrád megyei filatelisták és numizmatikusok gyümölcsöző együttműködését, aminek ez a kiállítás szemléletes és színvonalas rendezvénye. Több keretben és tárolóban mutatták be a gyűjtők a Pengő-fillér és a Forint-fillér pénzérmék és papírpénzek gazdag tárházát. A kiállított bélyegek sokoldalúan szemléltették be ezen fizetőeszközökkel megvásárolható bélyegek sokszínűségét (több irigylésre méltó különlegességgel együtt). Több filatéliai emlékkel (levelezőlap, személyes bélyeg, képeslapok a Pengő, illetve a Forint bevezetésének idejéből, alkalmi bélyegzés) is tisztelgett a kiállítás a jelentős jubileumok előtt. A numizmatikusok is igazolták, hogy nemcsak a bélyegeken találhatunk nyomási (készítési) eltéréseket, hanem a bankjegyeken és a pénzérméken is. A kiállítás nyolc napig volt látogatható az 50 éves József Attila Művelődési Központban, 16-án vasárnap sikeres filatéliai és numizmatikai börzén vehettek részt az érdeklődő gyűjtők. Még sok ilyen rendezvényt kívánok a jövőben. .. Dr. Kovács László a forint pénzrendszer használatbavitelnt. Dr Kovács László gytS. 70. Hfardufója atfylmáGóf MARÉOSZ BUDAPEST ,50 éves Pf.4. lo/sol Atfilii Vimd, Kiesi Ki ./pontban, 1387 Salgótarján. 2016. október 10-17. BÉLYEGVILÁG - FILATÉLIAI ÉS NUMIZMATIKAI SZEMLE 2016/11 misx MMtf