Bereg, 1883 (10. évfolyam, 1-54. szám)

1883-06-10 / 23. szám

23. szám. % Előfizetési díjak: Egész évre....................4 írt. Félévre........................2 írt. Í Negyed évre .... 1 írt. , Bereg- és Ugocsamegyei nép­ 1S tanítóknak s községeknek egész I t­ j évre, előre beküldve 2 írt 50 kr. j ÄrÄi­­ . W Szerkesztőség : < Hová a lap szellemi részét illető­­ közlemények küldendők: ^ [1] Beregszász, Namény-utcza 453. | H' Kiadóhivatal: ■yr Hová az előfizetési és hirdetési KI díjak s reclamátiók intézendők: dl r|j Nagy Lajos és Sallay Gyula könyvnyomdája. Beregszász, 1883. junius 10. IX-ik évfolyam. TÁRSADALMI LS MEGTEI ÉRDEKü HATIRAF« BEREGMEGYE HIRDETÉSEINEK és A MEGYEI KIR. TANFELÜGYELŐSÉGNEK HIVATALOS KÖZLÖNYE. ^ qq$Tc› C MEGJELENIK MISID El! YSSÁRMP REGGEL. ® Hivatalos hirdetési díjak: Ki nyugta bélyeggel s igazolólappal ||| [|] egyszeri közlésért: ||] [|| 100 szóig . . 1 frt 40 kr. ($ [1] 200 szóig . . 2 frt 40 kr. ‘I’ Magán hirdetések: 50 szóig . . — frt 80 kr. %› >100 szóig . . 1 frt 30 kr. 2S _£ 200 szóig . . ‘2 frt 30 kr. ^ jf| Hirdetések s a nyilttérbe X V szánt közlemények készpénz írl fizetés mellett fogadtatnak el dl -----­j|] Nyilttér sora 20 kr. 1§ Egyes szám 10 kr. (|| Zöld metszés. A szőlős gazdák panasza szőlőik terméket­lensége miatt általános. Ha a terméketlenség okait vizsgáljuk, a sok között legfőbb azon ok, hogy a szőlő nem czélszerűen munkáltatik s hogy a szőlő egyik legfontosabb munkája, a zöld metszés vagy egészen elhanyagolta­k, vagy annyiból áll, hogy a tudatlan kötözők a máso­dik kötözéskor levagdalják a hosszúra nőtt haj­tásokat amúgy hebe­hurgyán,minden czél nélkül. A munkácsi szőlők karikás mivelése mel­lett legfontosabb munka a zöld metszés, mely munkának a virágzás előtt kell megtörténni, de em csak a karikás, hanem bármely mód szerint üvelt szőlő egyik legfontosabb munkája ez. A zöld metszéssel vagy vessző válogatással s csonkítással elősegítjük az idei termés menn­­yiségét és minőségét, kifejlesztjük a jövő évre elhagyandó karika vesszőt s az azon levő g­yakran a levél hónaljak alatt rejtve levő sze­­eket, irányt adunk e munka által még m­ásodik évi termésre is, mennyiben képezzük jövő éven meghagyandó csapot, mely ha ökéletesen fejlődik, adja ismét a termékeny arikát. zen A szőlő ezen munkája azért nevezetes, mert időszakban állván be a legrohamosabb edvforgás, a gyökér a körülte levő táperőt egyszerre igyekszik érvényesíteni s a tőke min­­en részéből friss növések törnek ki s igy a­zéltalan hajtások — melyeknek rendeltetésük emmi vagy igen kevés — onnan vonják el a tperőt, hol arra legnagyobb a szükség s a­ásodik nedvkeringés — mely kisebb mérvű — ár nem adhat annyi tápot, következésképen a esszők kifejlődése nem lesz tökéletes s a gyü­­ölcs nem fejlődik ki eléggé. A zöld metszés czélja a nedvet oda vezetni, és arra legnagyobb a szükség, mert e munka Ital a) a tőkén levő terméssel megrakott vesz­­zőkbe vezetjük a táperőt; b) vezetjük továbbá jövő évre meghagyandó magfába vagy kann­ába ; c) a jövő évre előkészitendő csapba. A munka menete ez: a tőkén választok gy erős csapnak való vesszőt s ezt 1/7 méter hosszúra vissza­csipem, kijelölök egy karikának való vesszőt a tavasszal meghagyott csapon s minden termést nem tartalmazó vesszőt eltávo­lítók s a terméssel megrakottakat pedig a fül­­felett 3 szemmel vissza­csipem; e munka által mindazon tápanyag, mit a gyökerek össze­gyűjt­­enek, az általam választott vesszőkhöz vezette­tik s úgy az évi termés, mint a jövő évi ter­mések alapjául szolgáló vesszők tökéletesen kifej­lődnek, é­­s a termést biztosító kifejlett gyü­mölcstermő rügyekkel rakodnak meg. A zöld metszés által megakadályoztatik a tőkének oktalan magasodása, felnyurgalása; pár évi zöld metszés által létesül a magas tőkén is egy fej, melyből évenként uj, meg uj csapot s azon pedig rendesen kifejlődött karikát nyerünk. A tőkenyurgalás, vagy mint nevezni szok­ták, felugrás, a termés rovására történik; a magas cser magasodásával több meg több táperőt igé­nyel, hosszú törzs több fát nevel s igy jobban kimeriti a föld táperejét, a mi a termés rová­sára megy; a felnyurgult tőkén a fürtök is rosz­­szül érnek, mert a nedvnek hosszú utat kellvén tenni, mire a fürtökhöz ér egy nagy része a nedvben levő tápanyagnak útközben lerakodik, elenyészik. A zöld metszésnek van még egy nagy haszna. Ugyanis, ha a zöld metszés elmarad s a tőkéről semmi vessző le nem lesz véve, a tőke egy sűrü, naptól, levegőtől elzárt, sűrű lombo­zatot képez s a harmat, a neves földből kitörő gőz a lombozatból ki nem hathat s mint meg­fülledt, felmelegedett anyag lefőzi és mintegy leforráza a virágzásban levő fürtöket, a­mit a gazda öbölnek nevez, mi pedig nem egyéb, mint a sürü lombok között kifejlődött harmat, gőz és a földből felemelkedő fulladt levegőnek puszitása Vajha sikerült volna e rövid sorok által a szőlősgazdák figyelmét a zöld metszés iránt fel­keltenem s annak hasznosságára a gazda közön­ség figyelmét irányoznom. Tudom jól, hogy a ki egyszer e munkálatot okszerűen végrehajtja, többé nem fogja azt elhagyni. German Ferencz, munkácsi városi kertész. Felhívás „Beregmegye“ néptanítói- s népnevelésügy­­barátaihoz! Lichvártsik Mihály gk. lelkész­e az ungvári kir. gk. tanitóképezde igazgató-tanára folyó évi augusztus hóban tölti be a népnevelés terén kifejtett áldásos működésének 25-ik évfordulóját. Tanítványai és tisztelői e napot Lichvártsik jubileumának megünneplé­sével akarják emlékezetessé tenni. Néptanítók és tanügy­­barátok­ nyújtsatok segédkezet a tanítványoknak, hogy az ünnepet az ünnepekhez méltóvá tehessék ! Egy ala­pot kell teremtenünk, mely az ünnepelt nevét viselje, s melynek kamataiból évenként a népnevelésügy egy leendő munkása nyerjen segítséget. Ez az alap tervünk szerint 1000 forint lenne. Járuljatok hozzá ennek megte­remtéséhez! B. Eötvös J. szerint az emberek oly kevéssé tel­jesítik kötelességeiket, hogy a kötelesség teljesítőt, mint érdemest ünnepük. És az embereknek igazuk van, a kötelesség teljesítő méltán megünnepelhető, így kétsze­resen méltó az elismerésre az, ki nem csak köteles­séget teljesít, hanem a szó szoros értelmében érdemeket szerez. A­mit a kötelességen felül teszünk, az már az érdem rovatába írandó. Íme egy férfiú, kinek a kegyes Istenség megengedte érni, hogy férfi kora napjának le­hanyatlása előtt kötelessége s érdeme rovatát betöltve lássa. Az ő jubileuma tehát a mai mindennap jubilláló világban is esemény jellegével bír, különösen a Kárpát­alji ruthén nép nevelését illetőleg. 25 év óta szolgálja a szegény tudatlan nép ügyét, szolgálja oly önzetlenséggel, a minőhöz hasonlót nem tapasztalunk. 25 év óta tanítja ő néptanítóit hazát és nemzetet szeretni. Saját példájával jár elől, mert ő nagy Kazin­­cziaktól tanulta meg imádni ezen erényeket. Magyarország néptanítói között igen sokan szűk­keblű felekezeti vagy ábrándos nemzetiségi érdekek szolgái. Lichvártsik tanítványai közül egy sincs azok között ők mesterek példáján tanultak hívei lenni a magyar állameszmének. Az ő tanítványai nem akarnak államot képezni az államban az egységes nemzeti nép­­nevelés ideáljáig képesek emelkedni. Nem állítom, hogy raindogájno, mert az élet megczáfolna; de hogy a job­bak, az értelmesebbek ilyenek, azt, nem kell bizonyíta­nom. Isten mindenhatóságával kellene bírnia, hogy min­den élettelen anyagba le­ ktt leheljen! E férfiú méltatása nemcsak a tanítványok köteles­sége, hanem a társadalomé is, mert Lichvártsik 25 éves munkája a haza m­éltánylatát is kiérdemli. A tanítványok s a velük egy zászló alatt működő kartársaik ne késse­nek az elismerés adóját Lichvártsik iránt leróni Az el­sők hálátlanok lennének, ha ezt nem cselekednék; há­látlannak lenni pedig nem erény (Simor J.) ! Tehát sorakozzunk és tegyünk! Markovics Miklós, állami tanitó. í gv Sároky Ilonka. (Elbeszélés.) (Folytatás.) Nem tudta s úgy látszott nem is akarta rejtegetni, így közellétem érdekli őt, vagy hogy épen jól is esik neki Ily viszonyok között telt az idő négy-öt hónapon Bresztel. Kerültük egymást, mert helyzetünk úgy kívánta­­ it, de azért édes bizalommal néztünk a jövő elébe. Egy napon azonban váratlan jött parancs következ­­tben, a­nélkül, hogy csak egy szót is szólhattam volna, ple­s a viszontlátásnak minden közeli reménye nélkül, főleg odahagytam a várost. Midőn vele e napon a déli órákban találkozám, em is álmodtam még, hogy miféle sors vár reám, csak ky-két órával ezután vettem a kegyetlen parancsot s­­ te már indulnom kellett. Oh, ha e találkozás alkalmával jó szellemem meg­súgta volna, hogy a következő hajnal Ilonkától mily vég­telen távolban talál!... Meg kellett elégednem, hogy egy tekintetet, egy csaknem hideg köszöntő szót váltottam vele s bizonyos távolban hazáig követtem és... és hogy... De lehetetlen szavakat találnom azon boldogító érzés kifejezésére, mely a leányka búcsútekinteténél úgy más alkalommal, valamint ezen — utolsónak nem is vélt — találkozásunkkor egész valómat egy eddig nem ismert gyönyörrel rezgette át. Mintha most is magam előtt látnám!... Ilonka apró, sebes léptekkel sietett hazafelé. Miután néhány­szor már visszatekintett, igen jól tudta, hogy én és nem más halad utána. Midőn udvarkapujokhoz közeledett, szapora léptei lassultak s midőn már-már a küszöbön volt, egyet tekintett hátra mégi_ azután, mint a kis özike, egy szökéssel befutott, eltűnt előlem. Oh, ez a szende, félénk s mégis vágyó tekintet, ez a naiv kiszámítás..., ez az, a minek képe, ha uraink soha sem hoztak volna Í9 bennünket ez életben egymás­hoz, soha — soha ki nem halhatott emlékezetemből !... * • * Három-négy év telt el azután, hogy Ilonkával találkozom s hogy a végzetes válás tőle elszakított, Ilonka akkor — mint én iskolai tudományora s egy valahonnan nehezen szerzett csillagászattan segélyével hosszú, napokig tartó törődés után pontosa kiszámítottam — még csak 13-ik évét töltötte be. De a három-négy év alatt, mely megismerkedésünk óta felettünk átfutott, a gyermekből kifejlett, nagy leány lett. Tizenhetedik tavaszát is elérte. Jó­magamról sem feledkezett meg az, a­mi min­denkit nyomában kísér, nem feledkezett meg az idő. Négy év alatt a szó teljes értelmében férfi lettem. S ez idő alatt, bár elválásunk óta szakadatlan távol voltam tőle s bár egy árva hírt sem hallottam, sőt azt sem tudtam felőle, hogy emlékezik-e még reám, vagy talán örökre elfeledett, — én nem csak nem feledtem Ilonkámat, hanem minél távolabb láttam a letűnt szép napokat s minél közelebb azokat, a reá nézve még szeb­beket, midőn a gyermek hajadonná, a bimbó rózsává fésük, annál inkább tapasztaltam, hogy szivem még mindig érte dobog, képzeletem csak az ő szelíd alak­jával enyeleg, lelkem szüntelen az ő imádott lényét lebegi körül és... és olyasmit is gondoltam néha, hogy ha a gondviselés is úgy akarná mint én, akkor............ És a gondviselés — miként a következmények igazolták — csakugyan.... De ho-hó!... Majd elszóltam magamat. (vége köv.J

Next