Bereg, 1884 (11. évfolyam, 1-54. szám)

1884-05-04 / 18. szám

mégsem csupán időtöltő helyiség, hogy ez a tanító oly munkásságot végez, melyért nem gyűlöletet, kicsinyíti lenézést, hanem szeretetet, tiszteletet érdemel a helység egyes tagjaitól. Az iskolai munkásság iránti érdeklődésnek a nép szívében való felébresztése az, mely fő­feladata lenne az egyes helységekben alkotott iskolaszéknek; de hogyan tehetné ezt azon is­kolaszék, mely maga sem érdeklődik a tanító iskolai működése iránt; mely egy évben egy­szer, (vizitáczió alkalmával) akkor is nagy vérrel­­bottal határozza el magát az iskolábani megje­lenésre?! Visszatérve előbb elmondott észrevételemre, beláthatja mindenki, hogy legtöbb helyen az iskolaszék oly tagokból áll, kik úgy értenek az ügyhöz, mint hajdú a harangöntéshez. Nevelésügyünk utában álló ez akadály azonban nem oly áttörhetlen szírt, melyen mű­ködésünk hulláma át nem mehetne, sőt helyes eszközökkel, kellő energiával biztosan szétrob­banthatjuk ezen szirtet s nem is kell hozzá sok „puskapor“! A tanító-egyleti gyűlések czélja épen e ne­velésügy emelése lévén, e gyűlések vannak hivatva arra, hogy ez akadályt haladásunk utjából elhárítsák. Azáltal látnám ezt legsikeresebben és leg­könnyebb módon elérhetőnek, ha egyleti gyű­léseinkre meghívnák az iskolaszéki tagokat is. Hiszen nem tárgyalunk mi gyűléseinken semmi­féle nihilisztikus eszméket, nem szükség hát elzárkóznunk azok elől, kik különben is egyik hathatós előmozdítói azon ügynek, melynek fő­­sulya vállainkra nehezül­ lan . Egyleti gyűléseinken a nevelés terén járat­tapasztalatlan tagok szereznének egy kevés tapasztalatot és megtudnák, hogy az ily egyleti gyűlés nem „eszem-iszom“ végett tarta­­tik, — mert a legtöbb falusi ember még mai napság is csupán ennyi teendőt gondol, a tanító-egyletek gyüléseinek. Ha már az iskolaszéki tagok az egyleti gyűlések alkalmával tapasztalatot szereznének a nevelésügy fontossága felől, bizonyára egy ke­véssé több érdekeltséggel viseltetnének úgy a tanító személye, mint iskolai működése iránt. Azt mondom azért: kössük egybe a tanít­ó-e­gyleti gyűléseket az „iskola­székekkel“; hívjuk meg azok tagjait összejövetelünkre s egyszersmind az ott való megjelenés legyen oly kötelező reájok, mint minden egyes tanítóra*). Ezáltal nemcsak nevelésügyünk terén teszünk egy lépést előre, hanem azt is elérhetjük, hogy a tanitó részére minden gyűlés alkalmával kiszolgáltatni szokott fuvar és napdíj illetéket is jobb kedvvel adják meg, mert tapasztalat útján meggyőződnek a tanitó-egyleti gyűlések czélirányos volta felől! Ajánlom ez eszmét komoly megfontolás végett azoknak, kik szivükön viselik a haza, a nép el­haladását s boldogulását. színi Péter: A munkácsi állandó magyar színház ügye.*) Munkács, 1884. ápril 25. Végre tehát az ige kezd megtestesülni! A tegnap tartott képviselőtestületi gyűlésen került tárgyalás alá a munkácsi színügyi bizottság kérvénye, melyben a létesí­tendő állandó magyar színház részére a város erkölcsi támogatására, s az „Írók és művészek társaságának“ a nyári idényre a képviselőtestület által leendő meghiva­­tása köretett. Nagy Gyula, szinügyi bizottsági alelnök és Gá­thy Géza titkár által aláírt, e fenséges eszméhez igazán méltó, lelkesítő tartalmú kérvény felolvasása után fel­hangzó éljenzésekből azt következtettük, hogy a kérvényt [lártoló határozati javaslat egész terjedelmében, egy aka­­rattal elfogadtatik. — Fájdalom, a várakozásban csalód­tunk. Találkozott két izraelita, kik az emanczipáczió 17-ik évében, egy tisztességes testület nyilvános ülésé­ben nem pirultak kijelenteni, hogy nektek „színház“, „Írók társasága“ nem kell, mert, mint dr. Nuszer képviselő igen találósan jegyezte meg: „ennek nincs árfolyamai“ — Nektek előbb való a gescheft, a ka­szárnya, mint annak a hazának és nyelvének ápolása, mely számukra adja a kenyeret! Oly emberek ezek, kiknek istenük, hazájuk a pénz és önhaszonlesés! nemzet, haza csak arra való előttük, hogy rajta szipolyként élősködjenek, de érte áldozni egy fillért, vagy csak erkölcsi elismerést is? mentsen isten! E két férfiú azon újkori Schylokok fajához tartozik, kiknek a czinizmusig menő önzése csinálja társadalmunkban az antisemitizmust Megérdemelnék, hogy nyilvánosan, egyenként nevezzük meg őket, mutatványul abból az osztályból, melynek tagjai vak csökönyösséggel akadályozzák a polgárosultság elő­haladását Munkácson; de miután Nuszer Lajos képviselő hazafiúi lelkesedésből eredt felszólalása, valamint a min­den oldalról előtörő indignáczió hatása alatt e két őskori lelete a munkácsi képviselőtestületnek megsemmisülten visszavonta elleninditványát — ezúttal nem tesszük ki őket a közmegvetésnek... Bocsássa meg nemzetünk géniusa a bűneiket, mert nem tudták, mit cselekesznek ! E kellemetlen és méltó felháborodást keltő inter­­mezzó után Nagy Gyula, dr. Nuszer Lajos, Csomnár István, Cserszky Antal, Meisels János, Hubert József és dr. Schlózinger Kálmán hazafias felszólalásai után a képvi­selőtestület egyhangúlag elhatározta, hogy­ a munkácsi szinügyi bizottságot a város anyagi támoga­tásban részesíti s az „irók és művészek tár­saságát“ Munkácsot, az állandó m­agyar szin­­ház javára tartandó összejövetelekre meg­­h­ívja. Tehát — hála Munkács város hazafias képviselő­testületének — e nagy nemzeti czél elérésére az első lépés meg van téve; most fog következni a többi ! Hal­lottunk ugyan e gyűlésen is kétkedő kifejezéseket az állandó színház kivihetősége ellen. — Uraim! mindent el lehet érni, esak az önbizalom ne hiányozzék; az önbi­zalmatlanság, gyávaság, s gyávaságggal még egy csatát sem nyertek meg soha! Ha világraszóló őseink is ön­bizalmatlanságból nem igyekeztek volna megállítani a Bécsből intézett sors kerekét, akkor ma kaczagányos Árpád unokái Styriához hasonló kiegészítő részét ké­peznék az osztrák birodalomnak!... Nézzék meg önök a magyar tud. akadémiát­. Vajjon jutott volna-e az mai virágzó állapotára, ha nagy Széchényink és a magyar nemzet újjá­születésének korszakát megalkotó jelesek visszariadtak volna attól a kevert, — német, latin nyelvű — Magyarországtól, s ujjaikon számlálva mérlegelték volna a rendelkezésükre álló eszközöket?­.. Különben erős a hitünk, hogy annak a két izra­­elita képviselőnek felszólalása volt annyi jótékony hatás­sal a színház ügyére, hogy azok is, kik eddig némi kétséget tápláltak a színház létesíthetése iránt, most hívei lesznek annak; — mert nem képzelünk Munkácson oly, magát magyar honpolgárnak valló müvelt embert, ki kész legyen harczolni azon zászló alatt, melyet két ember lobogtat, kik nemzetünk nyelvét is alig bírják, s a­ Múlt számunkra későn érkezett. Szerk. kiknek tincses fejét minden szombaton a hernyós-sipka s termetüket a galicziai kaftán takarja. Hisszük, hogy ez emberek követőinek száma alig lesz egy-kettő, s Munkács város polgársága a hazafiságot nem fogja „árfolyam“ szerint mérlegelni, h­anem­ emléket emel magának, mely késő századokig hirdetni fogja Műveltségét és hazafiságát. — „A mely nép jeleseinek, a tudománynak és művé­szetnek oszlopot emel, az magának emel maradandó emléket“! Csongor. *) Ez utóbbit bajos volna foganatosítani. Szerk. Jelentés az 1883. évben Munkácson észlelt egészségügyi viszonyokról. (Összeállította dr. Nuszer Lajos, városi orvos, a kórház igazgató orvosa.) I. Közegészségi állapot. vető Az elmúlt évben a közegészségi állapot oly ked­velt, mint eddig kevés évben, mert a betegségi esetek csekély száma s a halálozás szokatlan kis aránya a kívánt legkedvezőbb állapotot teremtették. Járványos ragályos kórok nem pusztítottak, s a megszokott tájkóri és évszaki betegségek is feltűnő ke­vés áldozatot kívántak. Az elmúlt év a már szintén kedvezőnek jelzett 1882. évnél is kielégítőbb volt egészségi tekintetben, s az utóbbi 10 év alatt legkedvezőbb. Oly körülmény pedig, mely a viszonyokat ily ked­­vezően­ alakitni hivatva volt, előttünk nem ismeretes. Égalji és időjárási viszonyok az előző évekéivel azono­sak voltak, s tekintve a tavaszi késő kifejlést s akkori sokszor felesleges csapadékokat, kívánni valót is hagy­tak fenn. A műveltség s anyagi jólét sem emelkedett azon fokra, melyen köztudomás szerint hivatva van, mint legfőbb tényező, a közegészség javítására előnyösen hatni. Alsóbb néposztályunk, ott a végeken főleg a töltés,a zsidóutcrán stb. csak oly rossz anyagi viszonyok közt, szellőzetlen zsúfolt lakásban, ki nem elégítő táplálék mellett s egy nagy perczent a szeszes italok romboló folytonos hatása alatt éltek, s különbség csak annyi van, hogy a 81 és 82 év gazdasági eredménye, termése közepesen kielégítő volt; s a szükölködés a napszámos földmives osztálynál talán kevésbé volt észrevehető ha­tással az általános egészségi állapot lefokozására; s ha az enyhébb téli időjárást is hozzá­vesszük, a „szegények tele“ könnyebben elviselhető s az általános egészségi állapot inkább megtartható volt. Miután a köztisztaságnak létesítése úgy a magáno­sai­, mint a hatóság részéről kellőleg ez évben „sem si­került“, kedvező hatást e körülménynek sem tulajdo­níthatunk. II. S­z­ü­l­e­t­és­e­k. Élve született összesen 425 magzat. Nem szerint: fi 231- (54-3 °/0 ) nő 194- (54-6%.) Vallás szerint: róm. kath. 85 (20­0 °/C.) Ágostai és helvét. hitv. 44 (10,3 °/o­) Gör. kath. 97 (22-8»/0.) Izraelita: 199 (46,8 °/0.) Összehasonlítva a halálesetek számával: 275 —mutatkozik szaporodás 150, illetve miután oly egyé­nek halálesete az általános halálozási számból leütendő, kik nem helyben laktak, s csak haláluk előtt betegen gyógykezelés végett hozattak a kórházba s itt meghal­tak, s ilyen volt 7, lesz a halálesetek száma 268, vagyis a szaporodás 157. Az utolsó 5 év adatait összehasonlítva, kitűnik: született szaporodott fogyott 1879-ben 444 63— 1880-ban 362— 61 1881-ben 365— 67 1882 „ 393 70— 1883ban 425 150 fák elvégzése után benső örömér­­ettel dugtam zsebre a „leányvári koszaság conventióját“. „Kvártélyon kívül kap az oktató 40 ezüst pengő forintokat részletekben fizetve. Kosztolásról a falu népe gondoskodik. Ágynemű, mosás, világítás az illető gondja!“ recitálá a charta. Ki volt boldogabb nálam?.... Láttad-e már ha­landó ember földi szemeiddel a házőrző komondort, mi­dőn a gazdasszony által kidobott gyenge csirkecsontot jó étvág­gyal kezdi felemészteni? .. Nem hiszem, hogy nagyobb­­ Vömet érezhetne a hű állat az ily részére esedékessé vált csemege felett, mint értettem én akkor, midőn reménytől duzzadó kebellel s garasos pipámból kisajtólt bodor füstfelhők között szőtt ábrándjaimmal döczögtettem ki magamat Leányvárra egy a kenés mivol­tában rég nem részesült s e szörnyű attentatum miatt nemes nyikorgásra gerjedt jól-rosszul összetákolt paraszt­szekéren. Mennyi minden bő gondolat megfordult agyam kaptárában az utazás kellemes ideje alatt!.. Elgondol­tam, hogy most mily boldog érzéssel tekinthet le — Is­tenben már négy év óta boldogult — jó atyám, csillag­­sugaros lakából az égnek, miután intésének egyik részét részemről beteljesítve látja ; elgondoltam, hogy mily bol­dog élet vár reám Leányváron. Nem kell többé a ke­gyetlen stúdiumokon rágódni s az iskolai terhes rabság helyett élvezendőm­ a boldogító szabadság édes örömérzettel kínálkozó pereseit... Végre, óh boldog pillanat!... A nyikorgó szekér elé fogott s lelkem porhüvelyét sebes nyargalással tova­­szállitó párák gondos kezelője azon édes biztatással fordult hátra felém, hogy az a fatorony, mely előt­tünk mihamar elérhető közelségben látszik, Leányváron épült, helyben. És hogy ábrándjaim szövésének további menetét a lehetőség alól kizárja, görcsökre alakított ostorá­val keményen húzott végig az egyik „szürkén“, mely is e vastag biztatásra nekiiramodott, magával rántván szenvedésben részestársát is, a másik „szürkét“. A nyi­korgó szekér abroncsozatlan kerekei vadul kezdenek fo­rogni s alig hogy magamat illendőképpen kiköhöghe­­tem­ az ut porától, már a faluban valánk. A tanító­ lak előtt aztán megállt a veszett nyarga­­lásban száguldozó két szürke, s én elfoglalom hiva­talos kvártélyomat, mely első pillanatra lehűtötte magas ábránd felhő­k között szárnyaló igényeimet. A szoba belső világossága olyatón volt, mely bő mértékben árulta el az elhagyatott, szomorú árvaság jeleit. Falain még a múlt évi árvíz hagyta kezeszernyet s olyform­a állásba falának helyezve, mintha egyetlen kívánságuk lenne: mielőbb egyesülni a föld porával. Bútor gyanánt egy nyoszolya volt benne, kézzel téve a nagy terjedelmű kandallóhoz. Ez a nyoszolya tulipános lehetett a hajdan korban, hanem hosszú időnek terhes perczei megfoszták őt e — művészi kezektől ecsetelt — ékességtől s most oly ütött, kopott színben van, rointba legalább is a szomorú sors siralmas volta miatt örökös gyászolásra kárhoztatta volna magát. Az ablakhoz közel volt egy asztal, melynek a régi letűnt korban négy lába lehetett; most azonban (talán büntetésül) három lábon dicséri az egek Urát, s szorongó aggódással várja azon boldog perczet, melyben máglyahalálra ítélve, eléri az oly rég sóvárgott nyugdíjaztatást; hű társa ennek egy szu-ett szék, melynek a többi funkcziók között, az az egyik fő feladata, hogy az évek számai alatt megrokkant asztalt megóvja a hanyattbukástól. Ilyen volt a szoba belseje, hova én — a szabad­ság mézes heteit élvezni — bekvártélyoztattam. Ha köl­tészetre lettek volna hangolva lelkem húrjai e siralmas állapot közepett, bizon­nyal oly érzékeny kádeneziákat faragok lakásomról, mint a­milyent rég megboldogult Tompa Mihályunk követett el. A valóság gyászos szine­­zete azonban nem engedé lelkemet Parnas­szus begyére felkényszeredni, sőt üldöző balsorsom folyvást segítette kedélyem hőmérőjét a fagypont felé szállani. Ha szegény pipám árván maradását nem sajnálom, valósággal olyan valamit teszek, mely nem válott volna egészségemre. Azt mondják: „A­minek a kezdete rossz, vége sem szokott jó lenni!“ Elhiszem, hogy bír ez az állítás a helyesség követelményeivel, de azt is tudom, hogy minden szabály alól van kivétel. Az én állapotom is kivétel volt a fentebb elmondott szabály alól, mert ké­sőbb úgy bele­törődtem a gyengén dotált leányvári koszaság terhes hivatalába, hogy ha valaki a már ez

Next