Bereg, 1884 (11. évfolyam, 1-54. szám)
1884-05-04 / 18. szám
mégsem csupán időtöltő helyiség, hogy ez a tanító oly munkásságot végez, melyért nem gyűlöletet, kicsinyíti lenézést, hanem szeretetet, tiszteletet érdemel a helység egyes tagjaitól. Az iskolai munkásság iránti érdeklődésnek a nép szívében való felébresztése az, mely főfeladata lenne az egyes helységekben alkotott iskolaszéknek; de hogyan tehetné ezt azon iskolaszék, mely maga sem érdeklődik a tanító iskolai működése iránt; mely egy évben egyszer, (vizitáczió alkalmával) akkor is nagy vérrelbottal határozza el magát az iskolábani megjelenésre?! Visszatérve előbb elmondott észrevételemre, beláthatja mindenki, hogy legtöbb helyen az iskolaszék oly tagokból áll, kik úgy értenek az ügyhöz, mint hajdú a harangöntéshez. Nevelésügyünk utában álló ez akadály azonban nem oly áttörhetlen szírt, melyen működésünk hulláma át nem mehetne, sőt helyes eszközökkel, kellő energiával biztosan szétrobbanthatjuk ezen szirtet s nem is kell hozzá sok „puskapor“! A tanító-egyleti gyűlések czélja épen e nevelésügy emelése lévén, e gyűlések vannak hivatva arra, hogy ez akadályt haladásunk utjából elhárítsák. Azáltal látnám ezt legsikeresebben és legkönnyebb módon elérhetőnek, ha egyleti gyűléseinkre meghívnák az iskolaszéki tagokat is. Hiszen nem tárgyalunk mi gyűléseinken semmiféle nihilisztikus eszméket, nem szükség hát elzárkóznunk azok elől, kik különben is egyik hathatós előmozdítói azon ügynek, melynek fősulya vállainkra nehezül lan . Egyleti gyűléseinken a nevelés terén járattapasztalatlan tagok szereznének egy kevés tapasztalatot és megtudnák, hogy az ily egyleti gyűlés nem „eszem-iszom“ végett tartatik, — mert a legtöbb falusi ember még mai napság is csupán ennyi teendőt gondol, a tanító-egyletek gyüléseinek. Ha már az iskolaszéki tagok az egyleti gyűlések alkalmával tapasztalatot szereznének a nevelésügy fontossága felől, bizonyára egy kevéssé több érdekeltséggel viseltetnének úgy a tanító személye, mint iskolai működése iránt. Azt mondom azért: kössük egybe a tanító-egyleti gyűléseket az „iskolaszékekkel“; hívjuk meg azok tagjait összejövetelünkre s egyszersmind az ott való megjelenés legyen oly kötelező reájok, mint minden egyes tanítóra*). Ezáltal nemcsak nevelésügyünk terén teszünk egy lépést előre, hanem azt is elérhetjük, hogy a tanitó részére minden gyűlés alkalmával kiszolgáltatni szokott fuvar és napdíj illetéket is jobb kedvvel adják meg, mert tapasztalat útján meggyőződnek a tanitó-egyleti gyűlések czélirányos volta felől! Ajánlom ez eszmét komoly megfontolás végett azoknak, kik szivükön viselik a haza, a nép elhaladását s boldogulását. színi Péter: A munkácsi állandó magyar színház ügye.*) Munkács, 1884. ápril 25. Végre tehát az ige kezd megtestesülni! A tegnap tartott képviselőtestületi gyűlésen került tárgyalás alá a munkácsi színügyi bizottság kérvénye, melyben a létesítendő állandó magyar színház részére a város erkölcsi támogatására, s az „Írók és művészek társaságának“ a nyári idényre a képviselőtestület által leendő meghivatása köretett. Nagy Gyula, szinügyi bizottsági alelnök és Gáthy Géza titkár által aláírt, e fenséges eszméhez igazán méltó, lelkesítő tartalmú kérvény felolvasása után felhangzó éljenzésekből azt következtettük, hogy a kérvényt [lártoló határozati javaslat egész terjedelmében, egy akarattal elfogadtatik. — Fájdalom, a várakozásban csalódtunk. Találkozott két izraelita, kik az emanczipáczió 17-ik évében, egy tisztességes testület nyilvános ülésében nem pirultak kijelenteni, hogy nektek „színház“, „Írók társasága“ nem kell, mert, mint dr. Nuszer képviselő igen találósan jegyezte meg: „ennek nincs árfolyamai“ — Nektek előbb való a gescheft, a kaszárnya, mint annak a hazának és nyelvének ápolása, mely számukra adja a kenyeret! Oly emberek ezek, kiknek istenük, hazájuk a pénz és önhaszonlesés! nemzet, haza csak arra való előttük, hogy rajta szipolyként élősködjenek, de érte áldozni egy fillért, vagy csak erkölcsi elismerést is? mentsen isten! E két férfiú azon újkori Schylokok fajához tartozik, kiknek a czinizmusig menő önzése csinálja társadalmunkban az antisemitizmust Megérdemelnék, hogy nyilvánosan, egyenként nevezzük meg őket, mutatványul abból az osztályból, melynek tagjai vak csökönyösséggel akadályozzák a polgárosultság előhaladását Munkácson; de miután Nuszer Lajos képviselő hazafiúi lelkesedésből eredt felszólalása, valamint a minden oldalról előtörő indignáczió hatása alatt e két őskori lelete a munkácsi képviselőtestületnek megsemmisülten visszavonta elleninditványát — ezúttal nem tesszük ki őket a közmegvetésnek... Bocsássa meg nemzetünk géniusa a bűneiket, mert nem tudták, mit cselekesznek ! E kellemetlen és méltó felháborodást keltő intermezzó után Nagy Gyula, dr. Nuszer Lajos, Csomnár István, Cserszky Antal, Meisels János, Hubert József és dr. Schlózinger Kálmán hazafias felszólalásai után a képviselőtestület egyhangúlag elhatározta, hogy a munkácsi szinügyi bizottságot a város anyagi támogatásban részesíti s az „irók és művészek társaságát“ Munkácsot, az állandó magyar szinház javára tartandó összejövetelekre meghívja. Tehát — hála Munkács város hazafias képviselőtestületének — e nagy nemzeti czél elérésére az első lépés meg van téve; most fog következni a többi ! Hallottunk ugyan e gyűlésen is kétkedő kifejezéseket az állandó színház kivihetősége ellen. — Uraim! mindent el lehet érni, esak az önbizalom ne hiányozzék; az önbizalmatlanság, gyávaság, s gyávaságggal még egy csatát sem nyertek meg soha! Ha világraszóló őseink is önbizalmatlanságból nem igyekeztek volna megállítani a Bécsből intézett sors kerekét, akkor ma kaczagányos Árpád unokái Styriához hasonló kiegészítő részét képeznék az osztrák birodalomnak!... Nézzék meg önök a magyar tud. akadémiát. Vajjon jutott volna-e az mai virágzó állapotára, ha nagy Széchényink és a magyar nemzet újjászületésének korszakát megalkotó jelesek visszariadtak volna attól a kevert, — német, latin nyelvű — Magyarországtól, s ujjaikon számlálva mérlegelték volna a rendelkezésükre álló eszközöket?.. Különben erős a hitünk, hogy annak a két izraelita képviselőnek felszólalása volt annyi jótékony hatással a színház ügyére, hogy azok is, kik eddig némi kétséget tápláltak a színház létesíthetése iránt, most hívei lesznek annak; — mert nem képzelünk Munkácson oly, magát magyar honpolgárnak valló müvelt embert, ki kész legyen harczolni azon zászló alatt, melyet két ember lobogtat, kik nemzetünk nyelvét is alig bírják, s a Múlt számunkra későn érkezett. Szerk. kiknek tincses fejét minden szombaton a hernyós-sipka s termetüket a galicziai kaftán takarja. Hisszük, hogy ez emberek követőinek száma alig lesz egy-kettő, s Munkács város polgársága a hazafiságot nem fogja „árfolyam“ szerint mérlegelni, hanem emléket emel magának, mely késő századokig hirdetni fogja Műveltségét és hazafiságát. — „A mely nép jeleseinek, a tudománynak és művészetnek oszlopot emel, az magának emel maradandó emléket“! Csongor. *) Ez utóbbit bajos volna foganatosítani. Szerk. Jelentés az 1883. évben Munkácson észlelt egészségügyi viszonyokról. (Összeállította dr. Nuszer Lajos, városi orvos, a kórház igazgató orvosa.) I. Közegészségi állapot. vető Az elmúlt évben a közegészségi állapot oly kedvelt, mint eddig kevés évben, mert a betegségi esetek csekély száma s a halálozás szokatlan kis aránya a kívánt legkedvezőbb állapotot teremtették. Járványos ragályos kórok nem pusztítottak, s a megszokott tájkóri és évszaki betegségek is feltűnő kevés áldozatot kívántak. Az elmúlt év a már szintén kedvezőnek jelzett 1882. évnél is kielégítőbb volt egészségi tekintetben, s az utóbbi 10 év alatt legkedvezőbb. Oly körülmény pedig, mely a viszonyokat ily kedvezően alakitni hivatva volt, előttünk nem ismeretes. Égalji és időjárási viszonyok az előző évekéivel azonosak voltak, s tekintve a tavaszi késő kifejlést s akkori sokszor felesleges csapadékokat, kívánni valót is hagytak fenn. A műveltség s anyagi jólét sem emelkedett azon fokra, melyen köztudomás szerint hivatva van, mint legfőbb tényező, a közegészség javítására előnyösen hatni. Alsóbb néposztályunk, ott a végeken főleg a töltés,a zsidóutcrán stb. csak oly rossz anyagi viszonyok közt, szellőzetlen zsúfolt lakásban, ki nem elégítő táplálék mellett s egy nagy perczent a szeszes italok romboló folytonos hatása alatt éltek, s különbség csak annyi van, hogy a 81 és 82 év gazdasági eredménye, termése közepesen kielégítő volt; s a szükölködés a napszámos földmives osztálynál talán kevésbé volt észrevehető hatással az általános egészségi állapot lefokozására; s ha az enyhébb téli időjárást is hozzávesszük, a „szegények tele“ könnyebben elviselhető s az általános egészségi állapot inkább megtartható volt. Miután a köztisztaságnak létesítése úgy a magánosai, mint a hatóság részéről kellőleg ez évben „sem sikerült“, kedvező hatást e körülménynek sem tulajdoníthatunk. II. Születések. Élve született összesen 425 magzat. Nem szerint: fi 231- (54-3 °/0 ) nő 194- (54-6%.) Vallás szerint: róm. kath. 85 (200 °/C.) Ágostai és helvét. hitv. 44 (10,3 °/o) Gör. kath. 97 (22-8»/0.) Izraelita: 199 (46,8 °/0.) Összehasonlítva a halálesetek számával: 275 —mutatkozik szaporodás 150, illetve miután oly egyének halálesete az általános halálozási számból leütendő, kik nem helyben laktak, s csak haláluk előtt betegen gyógykezelés végett hozattak a kórházba s itt meghaltak, s ilyen volt 7, lesz a halálesetek száma 268, vagyis a szaporodás 157. Az utolsó 5 év adatait összehasonlítva, kitűnik: született szaporodott fogyott 1879-ben 444 63— 1880-ban 362— 61 1881-ben 365— 67 1882 „ 393 70— 1883ban 425 150 fák elvégzése után benső örömérettel dugtam zsebre a „leányvári koszaság conventióját“. „Kvártélyon kívül kap az oktató 40 ezüst pengő forintokat részletekben fizetve. Kosztolásról a falu népe gondoskodik. Ágynemű, mosás, világítás az illető gondja!“ recitálá a charta. Ki volt boldogabb nálam?.... Láttad-e már halandó ember földi szemeiddel a házőrző komondort, midőn a gazdasszony által kidobott gyenge csirkecsontot jó étvággyal kezdi felemészteni? .. Nem hiszem, hogy nagyobb Vömet érezhetne a hű állat az ily részére esedékessé vált csemege felett, mint értettem én akkor, midőn reménytől duzzadó kebellel s garasos pipámból kisajtólt bodor füstfelhők között szőtt ábrándjaimmal döczögtettem ki magamat Leányvárra egy a kenés mivoltában rég nem részesült s e szörnyű attentatum miatt nemes nyikorgásra gerjedt jól-rosszul összetákolt parasztszekéren. Mennyi minden bő gondolat megfordult agyam kaptárában az utazás kellemes ideje alatt!.. Elgondoltam, hogy most mily boldog érzéssel tekinthet le — Istenben már négy év óta boldogult — jó atyám, csillagsugaros lakából az égnek, miután intésének egyik részét részemről beteljesítve látja ; elgondoltam, hogy mily boldog élet vár reám Leányváron. Nem kell többé a kegyetlen stúdiumokon rágódni s az iskolai terhes rabság helyett élvezendőm a boldogító szabadság édes örömérzettel kínálkozó pereseit... Végre, óh boldog pillanat!... A nyikorgó szekér elé fogott s lelkem porhüvelyét sebes nyargalással tovaszállitó párák gondos kezelője azon édes biztatással fordult hátra felém, hogy az a fatorony, mely előttünk mihamar elérhető közelségben látszik, Leányváron épült, helyben. És hogy ábrándjaim szövésének további menetét a lehetőség alól kizárja, görcsökre alakított ostorával keményen húzott végig az egyik „szürkén“, mely is e vastag biztatásra nekiiramodott, magával rántván szenvedésben részestársát is, a másik „szürkét“. A nyikorgó szekér abroncsozatlan kerekei vadul kezdenek forogni s alig hogy magamat illendőképpen kiköhöghetem az ut porától, már a faluban valánk. A tanító lak előtt aztán megállt a veszett nyargalásban száguldozó két szürke, s én elfoglalom hivatalos kvártélyomat, mely első pillanatra lehűtötte magas ábránd felhők között szárnyaló igényeimet. A szoba belső világossága olyatón volt, mely bő mértékben árulta el az elhagyatott, szomorú árvaság jeleit. Falain még a múlt évi árvíz hagyta kezeszernyet s olyforma állásba falának helyezve, mintha egyetlen kívánságuk lenne: mielőbb egyesülni a föld porával. Bútor gyanánt egy nyoszolya volt benne, kézzel téve a nagy terjedelmű kandallóhoz. Ez a nyoszolya tulipános lehetett a hajdan korban, hanem hosszú időnek terhes perczei megfoszták őt e — művészi kezektől ecsetelt — ékességtől s most oly ütött, kopott színben van, rointba legalább is a szomorú sors siralmas volta miatt örökös gyászolásra kárhoztatta volna magát. Az ablakhoz közel volt egy asztal, melynek a régi letűnt korban négy lába lehetett; most azonban (talán büntetésül) három lábon dicséri az egek Urát, s szorongó aggódással várja azon boldog perczet, melyben máglyahalálra ítélve, eléri az oly rég sóvárgott nyugdíjaztatást; hű társa ennek egy szu-ett szék, melynek a többi funkcziók között, az az egyik fő feladata, hogy az évek számai alatt megrokkant asztalt megóvja a hanyattbukástól. Ilyen volt a szoba belseje, hova én — a szabadság mézes heteit élvezni — bekvártélyoztattam. Ha költészetre lettek volna hangolva lelkem húrjai e siralmas állapot közepett, bizonnyal oly érzékeny kádeneziákat faragok lakásomról, mint amilyent rég megboldogult Tompa Mihályunk követett el. A valóság gyászos szinezete azonban nem engedé lelkemet Parnasszus begyére felkényszeredni, sőt üldöző balsorsom folyvást segítette kedélyem hőmérőjét a fagypont felé szállani. Ha szegény pipám árván maradását nem sajnálom, valósággal olyan valamit teszek, mely nem válott volna egészségemre. Azt mondják: „Aminek a kezdete rossz, vége sem szokott jó lenni!“ Elhiszem, hogy bír ez az állítás a helyesség követelményeivel, de azt is tudom, hogy minden szabály alól van kivétel. Az én állapotom is kivétel volt a fentebb elmondott szabály alól, mert később úgy beletörődtem a gyengén dotált leányvári koszaság terhes hivatalába, hogy ha valaki a már ez