Bereg, 1897. (24. évfolyam, 1-52. szám)
1897-01-03 / 1. szám
1. szám. — XXIII. évfolyam. BE R E a Beregszász, 1897. január 3. egy esztendőnek végén és egy másiknak elején vagyunk, kérdezzük meg magunkat: vájjon megtettük-e kötelességünket? Mondjuk, hogy igen. Csakhogy többet is tehettünk volna. Ezt a többet pótoljuk ki a legközelebbi jövőben. S én erősenhiszem, hogy a nagy akaratnak eredménye is lesz. S ha látnoki tehetségemet megerőltetem , lelki szemeim díszes középületeket, kikövezett utakat, aszfalt-trottokral szegélyezett piaczot látnak. Városunk jövő felvirulásának már eddig is van egy biztos alapja. S ezt szőlőgazdáinknak köszönhetjük, akik fáradtságot, költséget nem kímélve, városunk e kincses talaját már a lefolyt években is oly virágzásnak indították, hogy az fényes jövővel kecsegteti nemcsak azoknak tulajdonosait, hanem a városnak összes polgárait, akik boldogságukat az egymással való kölcsönös érintkezésben találják. A föld művelése, annak termékenyítő talaja nyújthat állandó boldogságot a népnek. Ez a leghasznosabb és legkedvesebb foglalkozás. Igaza volt Ovidiusnak, midőn azt mondta: Tempus in agrorum cultu consumere dulce est. * k n. vx.- X. -V -V V V WsV ANW. A\\V\\X\\\\\X\\A\\V\\A\\V\\V\\\\\V\\A\\V\\V\\V\\\\\V\\V\\V\\Y :.V V .X.' .W .W Vármegyei közélet. Tisztelgések Lónyay Sándornál. A Hiúsz év deczember 30-án utoljára, jelent meg Beregvármegye tiszti kara az országgyűlési képviselővé megválasztott Lónyay Sándor főispán előtt, hogy távozása alkalmával érzelmeit tolmácsolja. Az alispán beszédjére Lónyay Sándor a következőleg válaszolt: »Tisztelt Uraim ! Fogadják köszönetemet, Uraim, megjelenésükért s azon szép szavakért, a melyeket önök nevében az Alispán Úr szíves volt elmondani. Az elmondottakra reflectálva magam is csak azon nézetnek adhatok kifejezést, hogy a jelenlegi körülmények közt a törvények óriási követelményeinek eleget tenni jóformán lehetetlen; lehetetlen különösen a külső administrációnál, ahol afőszolgabírákras körjegyzőkre a teendők rengeteg halmaza nehezedik. Főispáni hatáskörömben ezért két irányt igyekeztem szem előtt tartani: egyrészt szigorú pártatlansággal gyakoroltam az ellenőrzést, másrészt e törvénynek nem mindig betűje szerint jártam el, de számolni igyekeztem a helyzettel és viszonyokkal. Ha ez irányban a helyes középutat megtaláltam, úgy megelégedéssel tekinthetek vissza hatásköröm nyolc évig tartó betöltésére. Uraim! Önök egy nagy családot képeznek, én is e család egyik tagjának tekintem magamat és meg vagyok győződve, hogy midőn ma nyolcz évi együttes működés, küzdés után elválunk egymástól, az együttérzés szálai nem szakadhatnak el egyszerre. Részemről mindig kellemesen s büszkén fogok visszagondolni azon időre, a melyet önök élén eltöltöttem s kérem önöket is, tartsanak meg szives emlékükben.« A királyi pénzügyigazgatónak a pénzügyi tisztviselők élén elmondott beszédjére a távozó így felelt: »Tisztelt Uraim! Nagyon örülök, hogy alkalmam nyílt mindenek előtt főnökük 25 évi szolgálati jubileuma alkalmából legjobb kivánatataimat az egész tiszti kar előtt kifejeznem. Eddig erre időm nem volt, így tehát e pillanatot használom fel arra. A midőn 1889-ben elfoglaltam Bereg vármegye főispáni székét, a pénzügyi téren a legsiralmasabb helyzetet találtam,a melynek orvoslását első kötelességemnek tartottam. Szabó Albert pénzügyigazgató úr kinevezése egy jobb idő kezdetét jelentette. Az ő emberfeletti munkáját és nemes törekvését önök szívvel-lélekkel támogatván, sikerült a mai helyzetet megteremteni. Még sok a dolog; annyi év mulasztását nem lehet rövid idő alatt rendbe hozni, deha önök egymást támogatva munkálkodnak a jövőben is, a végleges siker el nem maradhat. Fogadják hálás köszönetemet lelkes támogatásukért s tartsanak meg emlékezetükben.« A királyi ügyészség tagjainak üdvözletére Lónyay Sándor így válaszolt: »Fogadják, uraim, hálás köszönetemet megtisztelő megjelenésükért.Örömmel ragadom meg az alkalmat, hogy önöknek köszönetet mondjak azon kiváló és szakszerű támogatásáért, melyben engem a közigazgatási bizottságban részesíteni méltóztattak. Fogadják Nagyrabecsülésem kifejezését.« A tanfelügyelőség által vezetett tantestületnek ezeket mondta a búcsúzó: »Évek hosszú során át bő alkalmam volt működésüket figyelemmel kisérni és örömmel constatálhatom, hogy vármegyénk közművelődési ügye jobb kezekben nem lehetne,, mint az önöké. . Sok nehéz körülménynyel, sokszor közönynyel, néhol a vidéken rossziulattal kell önöknek küzdeniük. Mindez ne kedvetlenitse elönöket. Csak előre azon az útón, Uraim, melyen haladnak. Isten áldja meg működésöket.« A középiskola tanári karának üdvözletére igy, felelt az ünnepelt: »Önök tanúi voltak, uraim, törekvéseimnek, melylyel a középiskola átalakításának ügyében egy nagy vidék óhaját igyekeztem megvalósítani. Támogatásukkal sikerült az alapot megvetni. Reméljük, Uraim, hogy a munka nemsokára be lesz tetőzve. Az Ég áldását kérem fáradozásaikra. « "Beregszász üdvözlő küldöttségének ezeket mondta a távozó: »Uraim! Az elmúlt 8 év alatt alkalmam volt teljes egészében megismernem Beregszász helyzetét s körülményeit. E 8 év alatt megtanultam avárossal együtt érezni s annak egyik polgárává lettem. A mit lehetett, elkövettem, hogy e város felvirágzását előbbre vigyem, de bár a jóindulaton nem múlt, el kell ismernem, hogy a munka elején vagyunk csak. A beregszászi főgymnasium, az erdőügy, a gazdasági helyzet kérdéseinek rendezése megoldatlan. Ezek azon ügyek, melyeknek lebonyolítását új munkakörömben is munkálni fogom.« Szívesen válaszolt a főispán a tisztelgő állam építészeti hivatal tiszti karának, az izraelita hitközség tagjainak s a munkácsi rendőrkapitánynak is. Munkács város polgármestere sürgős ügyben a fővárosba utazván, elmaradását kimentette. A lefolyt szép ünnepély alkalmából azt kell még constatálnunk, hogy ámbár az ünnepeltetés más módja is szóba jött, az elöl a főispán kitért._ ^ — Képviselő választók névjegyzéke. A vármegyei központi választmány deczemb. 30-iki ülésében az 1897. évre érvényes képviselő választók névjegyzékét véglegesen összeállította. — A képviselő választói jogosultsággal bírók száma választó kerületenkint a következő. I. A tiszaháti választó kerületben 2950 , II. A kaszonyi » » 2585 III. A felvidéki _ » » 1665 IV. A munkácsi » » 2010 Az egész várni, összesen van tehát 9210 választó. — Megjegyezzük még, hogy Beregszász városban van 508, Munkácson pedig 461 képviselő választásra jogosult egyén. — Fedeztetési állomások. Vármegyénk területén az 1897. évi fedeztetési idényre a következő fedeztetési állomások létesítése határoztatott el: u. m. Barabásban 4 ménnel, Beregszászban 4, Csarodán 2, Derczenben 2, Gulácson 2, Munkácson 4, Tisza-Kerecsenyben 2, és M.-Tarpa községben 2 ménnel. A Bátyú községbe kért fedeztetési állomás a földmivelésügyi hr. kir. miniszter leirata szerint ménhiány miatt nem volt létesíthető. — Szolyvai - vásár áthelyezés. Szolyvaközség kérelmére a kereskedelemügyi m. kir. miniszter megengedte, hogy ott az évenkint november hó 17-ét magában foglaló csütörtökre eső országos vásár ezentúl állandóan márczius hó 19 én tartassák meg. Fölkelt a padról, meghajtotta magát s távozni készült. — Alicze! — gyermekem, — szólita meg szelíden Mónika nővér — ön megint elkülöníti magát a többi növendékektől ? Hányszor mondtam már, hogy vegyen részt játékaikban. Ha a nagyokkal nem tud játszani, ott van a kis Sophie, vagy Hilda, azok magához valók, azokkal elmulathat; azért adta atyja ide, hogy szórakozzék társnőivel s ne legyen egyedül; ő csöppet sem fog örülni, ha eljön ide, s megtudja, hogy még mindig a magányt keresi. A kis Arcénak apja említésére egy köny gyöngyözött le finom arczán, mely elenyészett a félgyász ruha dudoros mellrészén. — Ne menjen,a kis leányom — folytató meleg hangon Mónika nővér. — Keresse fel a kis Sophiet, aztán játszódjanak, induljanak egymás közt. *— Ez a gyermek talán anyátlan? kérdem Alicze távoztával az apáczát. — Fájdalom, igen — felesé — még pedig nagyon, nagyon szerencsétlen módon lett árva — mondá a nővér. — Különben Trollheim kisasszony, kinek nővére nevelőné Alicze idősebb fivérei mellett atyjánál, Tauchstein bárónál Schwerinben, elmondja önnek az ifjú szép báróné halálát, sőt tán élettörténetét is — tette hozzá halkan az apácza. Bármi okból is, de e szavaiból azt láttam, hogy ő nem hajlandó azt velem közölni, s néhány udvarias szóval megköszöntem nékie a kertben szives kalauzolását és eltávoztam. Előbb egy pillantást vetettem a játszó növendékekre, kik között azonban ezúttal sem láttam meg az Alicze finom kis alakját. Lakásomba érve, a társasvacsora után, melyetszintén a Trollheim kisasszony asztalszomszédságában költök el, egy sétát indítványoztam neki a gyógykertben. Az esthomály szürke fátyollal fedte el Reichenhall gyógykertjét, melynek kanyargós, apró kavicses sétautait a hold negyede csak gyéren világította meg az óriási fák árnyában. Sétánk közben elmondtam Trollheim kisasszonynak, hogy aznap a szent zénói angolnők kertjében voltam, s" hogy mily különös benyomást tett reám a kis Tauchstein Alicze baronesse egész lénye. — Ah! a kedves kis Alicze! — mondá társnőm — oly ifjú s máris oly nagyon szerencsétlen !— Úgy láttam, hogy gyászbanvan, s igy nem csodálom, ha szomorú, — felelém. — Anyját vesztette el ezelőtt nyolcz hóval, még pedig igen mai apropos módon. Ugyanis az ifjú báróné, kinek házánál többször megfordultam Schwerinben, mivel Adélé nővérem még ma is nevelőnője ott a család két fiának, tehát a szép báróné gyönge testalkata daczára, mindig lovagolt, többnyire férje, és ennek gyermekkori barátja Stalfried gróf társaságában. Egy lovagló párthie alkalmával a báróné lova megbokrosodott s ledobta őt, még pedig oly szerencsétlenül, hogy ott szörnyet halt a helyszínen, árván hagyva három gyermekét, Pált, Henriket és az ön által említett kis Aliczét, az én legkedvesebbzongoratanítványomat. — De hogy van az — kérdem — hogy az ön nővére a báró házában a fiukmellett maradt, holott Aliczenak volna leginkább helye ő mellette. — Itt rejlik a pointje a dolognak, s ezt mint régibb ismerősömnek elmondom önnek, asszonyom — mondá. Persze, hogy csupa fül voltam. — Amint a báróné csaknem szétzúzott testét hazahozták — mondá a kisasszony — a schwerini palotába, abáró fájdalma leírhatatlan volt s csaknem őrjöngésbe ment át; úgy, hogy a halott kiterítéséről is Adélé nővérem és Stalfrid gróf gondoskodtak, a báró képtelen volt erre. Bezárkózott neje boudokjába, s ennek arczképeit s leveleit előkereste az elhunytnak zárt íróasztalából, hogy általuk egykori boldogságának édes emlékeit némileg visszavarázsolja. E művelete közben a báró az asztalnak egy rejtett fiókjára akadt; ennek rugóját megnyomta, s kivett abból egy levélcsomagot; mindegyik levél sűrű apróbetűjű, egyforma határozott férfias vonásokkal volt írva. A báró nagyon is jól ismerte ezt az Írást. (Vége köv.)