Bereg, 1904. (31. évfolyam, 1-53. szám)

1904-01-03 / 1. szám

I. szám. — XXX. évfolyam. Megjelenik minden vasárnap. Beregszász, 1904. január 3. WH*­ TÁRSADALMI ÉS MEGYEI ERDEKÜ­LETI LAP A BEREGVÁRMEGYEI MAGYAR KÖZMŰVELŐDÉSI ÉS A GAZDASÁGI EGYESÜLETEK HIVATALOS KÖZLÖNYE Szerkesztőség és kiadóhivatal: Beregszász. Árpád-uteza 14. szám, h­ová a lap szellemi részét illető közlemények, valamint az előfizetés és hirdetési díjak küldendők. Szerkesztő lakása: Wesselényi-utcza 8. szám. ELŐFIZETÉSI ÁR: Felelős szerkesztő: 1 Egész évre 8 kor, félévre 4 kor, negyedévre 2 kor. Egyes szám 20 fillér. „­­ HIRDETÉST DÍJAK: I-Á 1 É h Ál­­ H Á 1^ 'N . lift szóig 2 kor. inti szóig 4 kor. 200 szóig 6 korona. Nvilttér petit sora 80 fillér. Újévi gondolatok. Ismét lepergett az időnek egy három­százhatvanöt napból álló szakasza; elmúlt s az enyészet mély örvényébe merült... Rövid életünknek egy uj mértföld jelzőjénél állottunk tegnap előtt s a mai nappal már a beállott uj esztendő első vasárnapjának reggelére virradtunk. Áll­junk meg itt egy kissé ! Mert kétségtelen, hogy alig van az életben olyan időpont, mely oly erővel ragadná meg az emberi szivet, mint az ó-esztendő vége s az újnak kezdete . . . Két érzelem dobog­tatja ilyenkor megnevezhetetlen, kimagya­­rázhatatlan erővel az ember kebelét: a múltnak emlékezete, s a jövendőnek, a kétes, a beláthatatlan jövendőnek reménye . . . Mindkettő gondolkodásra, elmélkedésre indít. Azt szokás ugyan mondani és úgy is van, hogy „a mi elmúlt, vissza nem jö“, de ez nem­ azt jelenti, s ne is jelentse azt, hogy ne gondolkozzunk, ne elmélkedjünk s hagyjuk teljesen figyelmen kívül a múltat,­ mert jaj volna nekünk, ha a múltakból nem hoztunk volna megnyugvást s ezen hathatós segítő esz­köz nélkül kellene megkezdenünk jövő évi pályafutásunkat; jaj volna, ha mindig félve, rettegve kellene a múltba vissza­tekintenünk, a­honnan valami üldözőleg jönne utánunk ; nagy baj volna, ha múl­túnk nem adna nekünk kellő biztatást a jövendőre, melyet jótékony, égi kéz sűrű fátyollal takart el szemeink elől . . . Eltakarta, hogy kiváncsi szemeink belé ne láthassanak, s ezért csakis a múltak tapasztalatain alkothatunk képet magunknak a jövendő felől, a midőn tud­juk, hogy a kitartó munkásság után jólét, türelemből felemeltetés, a jóból jó, a rosszból rossz leszen; az igaz, becsü­letes élet lelki nyugalmat, a küzdelem győzelmet eredményez .­­. . De ne is igyekezzünk túlságosan kutatni a jövendő titkait, s bízzuk ma­gunkat a Főgondviselőre, ki jót és go­noszt tetszése szerint hozhat ránk,­­ s ne mondjunk mást, mint a­mivel e na­pokban egymást köszönteni szokták az emberek: boldog uj évet !­­Boldog uj évet! Kifejezi e három szó mind­azt, a­mi jót csak ember em­bertársának, felebarátjának kívánhat! A­kiknek az elmúlt év napjai öröm­ben, boldogságban teltek el, találják meg azoknak folytatását e beállott uj eszten­dőben is! Boldog új evők legyen azoknak is, kiket eddig nyomorúság látogatott, fáj­dalom szorongatott, kiknek szivök bába merült, kiket a kézelhetetlen halál szeretett kedveseiktől fosztott meg, avagy a kik idő előtt kóstolták meg a keserűségnek, az árvaságnak kenyerét! Legyen olyan boldog új éve kinek­­kinek, a milyenre szüksége van, a milyet csak óhajt; ki örömmel üdvözli az új év eljövetelét: annak olyan, mint az elmúlt volt; ki a múltban erős megpróbáltatá­soknak volt kitéve , annak része legyen jobban, mint a múlt volt! (Boldog új évet mindenkinek! Szá­radjon ki a bánat forrása, legyen a sze­mekben megcsillanó köny az örömnek hírnöke; szűnjék meg a fájdalom, „bol­dogság szellőjévé váljék az élet vihara is, mire hozzánk ér, ez uj esztendőben! . . Bary Gyula. Schönborn B. Károly Frigyes grófné. Tündérlak Beregben. A munkács-szt-miklósi fejedelmi birtok egyik kies pontján néhány év előtt nagyúri va­dászlak épült. A zord bércek lankás lábainál szelíden emelkedő dombtetőről tekint le a Latorca szűk völgyére, környezeti stilszerűségével ba­rátságos vonást kölcsönöz a nemrég még"elha­­gyatott vidék élettelen panorámájának. Vadászkastélynak hitték, Beregvárnak ne­vezték s tündérlak lett belőle. Abban a pillanatban lett tündérlak, midőn Schönborn B. Károly Frigyes gróf 1901. jú­nius első hetében ifjú nejét, a bájos Donna Thereza Dentice di Brassó grófnőt, Frasso- Dentice Lujza hercegné, szül. Chotek grófnő­nek-leányát ápril 15-én Rómában történt egybe­kelése után ide, édes családi otthonába hozta. Ebből az alkalomból irta „Munkács“ lap­társunk, hogy „nászutra jó az idegen föld s a pazar szépségű itáliai tájak romanticismusa találóan illeszkedik a nász édes boldog han­gulatába, de pihenni, megnyugodni haza­tér az ember. A vándor­madarat egy sajátsá­gos ösztön hajtja vissza a tropikus tájakról a honi vidékre, a falusi fészek melegére; az öntudatosan gondolkodó, az emlékeivel, vá­gyaival és reményeivel valamely földdarabhoz kötött embert az az érzés, az a vágy az a gondolat vonzza láthatatlan, széttéphetlen szá­lakkal a honi táj felé, melyet emberi nyelven hazaszeretetnek neveznek.“ A haza előbb édes otthon , de mint álla­tot, ré­nek a virág, dalt erdőnek madár, ott­honosságot hoznak az asszony ad, így vonta a lakatlan vadászlak, a zord lovagvár árnyas magányára a családiasság sze­líd derűjét egy asszony, kinek szellemi fensége, finom lelkülete, szivbeli jósága, egyéniségének tökélye a szabad természet isteni fenségében ol

Next