Bereg, 1904. (31. évfolyam, 1-53. szám)

1904-01-03 / 1. szám

1. szám. — XXX. évfolyam. 13 B RBG Beregszász, 1904. január 3. összhangot talált, hogy uj környezetében hamarosan megkedvelte új otthonát is. Otthona, családi fészke lett Beregvár. Szerencsés az a ház, melynek asszonya boldog. E boldogság nemcsak közvetlen környezetére sugározza fényét, de bearanyozza azokat a külső szálakat is, melyek az egész családot a közélethez fűzik. Ezért mondjuk, hogy Beregvári tündérlak. Nem tolakodunk be a lak családi szentélyébe, de a ház asszonyát be akarjuk mutatni olvasóinknak s bár érezzük, hogy finom, szerény lelkülete ellen szokatlan indiscretiót követünk el, mindazonáltal ama successio, mely Isten kegyelméből kapcsolatba hozta magas személyét történeti múltúnkkal, sokkal közelebb hozza társadalmunkhoz, hogysem megtagadhatná tőlünk tiszteletteljes hódolatunk e jogát. A társadalmi mozgalmak iránt különben is melegen érdeklődik. Mikor a munkácsi Nőegylet védnökéül választotta, készséggel fogadta uj tisztségét s nyomban tájékoztatta magát az egyesület helyzetéről s céljaira nemcsak hogy nagy alapítványt tett, de meglátogatta az egyesület árvaházát is s rendkívül nyájas leereszkedést tanúsított új védettjei iránt, sőt az őt üdvözlő egyik árvát arany emlékkeresztecskéjével is megajándékozta. Bár nem hódol kelleténél jobban a sportnak ruthén lakta vidékéről gyakran tesz férje társaságában nagyobb motoros kirándulásokat, beszáguldva a szomszédos vármegyékbe is. A magyarságról szerzett rokonszenves benyomásairól tanúskodik azon pár szó, melyet külföldi látogatóinak mondott a ruthének között: „Ők a magyarok nem ilyenek! Már én ismerem őket!“ Hátha még a magyar nép szellemét ismerné ! És fogja ismerni, mert még mielőtt zengzetes nyelvű klassikus hazáját elhagyta volna, komolyan hozzáfogott uj hona nyelvének, a szép magyar szónak a tanulásához s első szava az üdvözlő küldöttséghez „köszönöm“ volt. A komoly munka egyébbként is éltető eleme. „Oh mennyire irigylem azon férfiakat, kik életök nagy részét hivatásuk komoly munkájában töltik el“, — mondá házi orvosának, kivel társalgás közben gyakran belemerül a tudományos dolgok feszegetésébe is s becsületére válik életfelfogásának, hogy mint feleség és anya, az orvosi tudományokban is tiszteletre méltó jártassággal bir. Mert a Beregvár asszonya már boldog anya. Egy éve múlt, hogy férjét egy kedves kis grófkisasszonynyal ajándékozta meg, kit boldogult nagyanyja nevére, Franciskának kereszteltek. A „BEREG“ TÁRCZÁJA. Szilveszter éj! — Monológ — írta: Káskai Ferencz, „Mivel bakfisnak gondja semmi sincsen, Tehát a táncz, mulatság — szóval minden, Amit gyötört agy fölkeres, Bakfisnak mind fölösleges.“ A nékikék, bölcs bácsikák Hintették el a maximát; És nem hiába, annyi szent: A sok mama mind lépre ment. Ha esik itt-ott táncz, mulatság, A bakfist szépen honn marasztják. Ah, persze, én se jártam jobban, Az arczom szégyen lángra lobban, Mikor, mint most is, sorra szépen, Mint volt, mi lett, Így elbeszélem. . . Az óra már éjfélbe lépett És jól aludt a gardedám. De álom nem szállott le rám : Hát hallgattam a csöndességet. A csönd oly kedves, tudja mi a hála, Megsúgta rögtön, halkan énnekem, Mi minden bakfis régi babonája: „Öntsél ólmot e bűvös éjjelen, Kis szürke olmot, mely megsúgja, A boldogságod rózsás útja, Kinek karján és hal vezet, Ki kéri meg a kis kezed.“ Kerestem ólmot, s hogy találtam, Megöntem egy nagy rézkanálban, És lám, az adta szürke ólma — Uram fia hitte volna?? — Egy karddá görbült snajdigan. . . Sőt nem maradt meg annyiban. . . Bár itt csupán tehenned a hiba Oh ábrándos bakfis fantázia ! Ólom kardomhoz hirtelen Egy hetyke czukros tiszt terem, A kis kadét, kit úgy futólag, — Ha benn’ vagyok, bevalhatom — Egy szép napján a nyárutónak Láttam a nagy gyakorlaton A csönd helyét aztán az álom Foglalta el halk könnyű lábon. Lágyan, nehogy elszét tapossa, A mit elődje megszövött, De, hogy kifesse aranyosra A félig megsejtett jövőt. . . Mily bűvölő is volt ez álom. . . Galamb röpült hótiszta szárnyon, Piros csőrében egy levélke, És e levélke azt beszélte : Nem tudni bár, mikor, hogyan, Kadétod eljön biztosan. Anyám az persze ámult-bámult, Mily változás, mi lett velem, Hogy nem durczásan, sőt kaczajjal köszöntéül másnap reggelen. Csak állt, állt — hátratett kezekkel — És hullott rám dicsérete ; S végül saját szavát levágva, így szólt hozzám: „Sejted-e te, Holnap hozzánk ki érkezik?“ S hogy nem rejté el két kézit, És oda tartja én elémbe, Hát megvillan benn egy levélke . . . Ha meghasad az égi kárpit, És ragyogó világa látszik, Csak az lehet oly isteni, • Remegtető gyönyörteli, Mint volt az az egy pillanat. . . A szivem majdhogy meghasadt, Őt hozta el, őt a nagy Ég : Megjött a hetyke kis kadét! Már majd kijött e gondolat a számon, De meglegyinte jó anyám : „Sejted talán ki ő, hogy elpirultál? Mert tudd meg , tiszt! Már hadnagy ám. Egy jó rokon, kit csak nagy néha láttam, Ki erre van most titkos utazásban. Egy hadnagy! Egy hadnagy ! . . . e hírre Az arczom, érzem, sápadott; Az ördög mért, hogy el nem vitte Ezt a kegyetlen hadnagyot; Bizton hivom, hogy ő miatta Nem jő meg már a kis kadét, Ő lesz, ki innét elriasztja . Azóta még eszményibb lett családi élete s méginkább megkedvelte rejtett fészkét, kit különben sem a nagyvilági zaj boldogított. „Itt sokkal jobban szeretek, mint Bécsben“, mondá egy alkalommal. Itt mindig otthon, családomban vagyok. Nem zaklatnak ceremoniás látogatásokkal, unalmas semmitmondásokkal és ami fő, mindig gyermekem mellett vagyok s nem kell az emeletre fáradnom, hogy lássam.“ Mintha Heine derűs szeretne szólna ajkán : „Oh csak egy kis szívok volna ! ... Ég veletek sima termek ! Sima férfi s női bábok! A bércekről majd lenézek S lekacagok vígan rátok !“ Beregvárat nagy vadásztársaság látogatja, udvara azonban állandóan szűk családi köréből telik ki Leginkább sógornője, a rokonlelkü Eliz grófkisasszony van mellette, kivel a mondái Berta királyné példáján szorgalmasan kézimunikálnak, miben művészi ihlettel megáldott lelket teremtő erejének nyit szabad térséget. Jószágkormányzóját s vármegyénk nehány jelesét gyakrabban látja vendégül, kik elragadónak mondják barátságos modorát, nyájas vendégszeretetét és vonzó természetességét. „Érezze otthon nálam magát“, szokta volt mondani vendégeinek s egyszersmind gondja is van rá, hogy úgy legyen. A kedélyességnek nem ellensége s kerüli azon formaságokat, melyek a látogatóknak rendesen oly hűvössé szokták tenni a főúri házakat. Vallásossága példás és emberies érzését mi sem jellemzi jobban, mint azon meghatójelenet, hogy egyik főhivatalnoka temetésén személyesen megjelenve, őszinte részvéttel adta meg hű szolgája végtisztességét, majd térdre borulva könyörgött a könyörgőkkel. E fenséges borús tünemény eszünkbe jutt tattja Erzsébet királynét — Deák Ferencz ravatalánál. Bensőségteljes vallásossága mellett emberiesen érző szive magasan emli ki őt az eszményi női képek közül is s nem tulzunk, ha tündéri vonásokkal ruházzuk fel, vagy csak idézzük fel a mesebeli '"'jeleneteket, midőn egy delnó zaj és feltűnés nélkül a kórházakban beteget látogat és az árváknak ragyogó karácsonyfát állíttat. Jót tesz, csak azért, hogy jót tegyen. És ez Beregvár asszonya, a munkácsi nőegyletnek legközelebb nagy lelkesedéssel megválasztott védnöknője Az ő képét mutatjuk be olvasóinknak, iparkodva néhány ellesett vonással életre kelteni azt a kedves benyomást, melyet sugár, karcsú alakja, jóságos kék szemei, bájos megnyugvást keltenek a szemlélőben.* -y. * Fénykép : Berghammer János Munkács. Beregszász. VÁROSI KÖZÜGYEK. Az adósó polgárok figyelmébe. Felhívom a ház és földbirtokos urakat, hogy tehervallomási iveiket a folyó évi január hó 31-ig a városi adóhivatalnál elismervény ellenében beadni szíveskedjenek, mert a későbben beadott vallomási ivek figyelembe vétetni nem fognak. A szükséges nyomtatványok a városi adóhivatalnál a hivatalos órák alatt díjtalanul megszerezhetők. Beregszász, 1904. január hó 1-én. Gáthy Zsigmond, polgármester. VARMEGYEI KOZELET. Vármegyei közgyűlés. Beregvármegye törvényhatósági bizottsága I. évi december 30-án Joloszty Gyula alispán elnöklete alatt rendkívüli közgyűlést tartott. Napirend előtt az alispán jelentette a közgyűlésnek, hogy Beöthy Pál főszolgabíró vármegyénk főispánjává kineveztetvén, vele érintkezésbe lépett s távirati értesítést kapott tőle, hogy főispáni beiktatását január 20—30 közt óhajtaná megtartani, de végből a törvényhatóság megbízta az alispánt, hogy a beiktatás határnapját a kinevezett új főispánnal egyetértőleg állapítsa meg, a beiktatási ünnepély programmjának megállapításával pedig az alispán elnöklete alatt egy küldöttség bízatott meg. Olvastatván dr. Hagara Viktor volt főispánnak a vármegye közönségéhez intézett s lapunkban is közölt bucsuirata, — elhatározta a törvényhatósági bizottság, hogy ezen bucsuiratot egész terjedelmében jegyzőkönyvbe veszi, a volt főispán érdemeit jegyzőkönyvileg megörökíti s ezt tudomására is hozza. Sütő Kálmán biz.tag indítványa folytán elhatározta a törvényhatósági bizottság, hogy dr. Hagara Viktor volt főispán arcképét a vármegyei székház díszterme részére megfesteti. Olvastatván gróf Tisza István miniszterelnöknek leirata, melyben miniszterelnökké történt kineveztetése felől értesiti a törvényhatóságibizottságot, elhatároztatott, hogy a törvényhatóság a miniszterelnökhöz üdvözlő feliratot intéz, melyben azon reményének ad kifejezést, hogy a parlamenti rend helyreállítása iránti munkássága mielőbb iserre fog vezetni. Hieronymi Károly kereskedelemügyi, Berszeviczy Albert vallás- és közoktatásügyi, Tallián Béla földmivelésügyi, Nyíri Sándor honvédelmi miniszterekhez, kineveztetésük alkalmából üdvözlő felirat intézhetett. Olvastatván Wlassics Gyula, Darányi Ignácz, s Kolozsváry Dezső volt miniszterek leirata, melyben miniszteri állásuktól történt fel.